Erkölcsről, igazságról…

Olvasónapló

Az erkölcstan, illetve az etika hangsúlyának növekedése az oktatáspolitikában és az iskolai gyakorlatban elkerülhetetlenné teszi, hogy felvessük az erkölcs fogalmával, az erkölcsi értékek tartalmával kapcsolatos vitatott és további vitát igénylő kérdéseket. Ezért ajánlom valamennyi pedagógus figyelmébe Felcsuti Péter¹ írását, amelyben a szerző Michael J. Sandel Mi az igazságos és mi nem, a helye cselekvés elmélete és gyakorlata² című könyvéhez kapcsolódva vet fel rendkívül időszerű, és a pedagógia számára is izgalmas gondolatokat.

Részletek Felcsuti Péter írásából

Arisztotelész óta elvárás, hogy a közélet szereplői a köz érdekében tevékenykedjenek, magatartásukat az erény uralja (hiszen ezért kapták a hivatalukat). Ez a gyakorlatban természetesen gyakran nem így van, de hogy mennyire gyakran, az korántsem közömbös. Sok (legtöbb?) közéleti szereplő (…) mintha egyáltalán nem vesződne ezzel a kolonccal, és eleve azt gondolja, hogy az erkölcs végső soron magánügy, amellett az ember otthon hagy, mielőtt a közélet színterére lépne. Ott ugyanis a szakértelem, de még inkább a hatékonyság, és mindenekfelett az eredményesség számít.(…)

A magát jobboldaliként, illetve konzervatívként meghatározó jelenlegi kormányerő sokat foglalkozik az erkölcsi-igazságossági mozzanatokkal, és szívesen használja fel ezeket a koncepciókat, hogy megalapozza politikai-kormányzati aktusainak legitimációját. Más kérdés, hogy ezek a nézetek nagyon gyakran avíttak, ha pedig nem azok, csak kommunikációs célokat szolgál, és a ténylegesen folytatott gyakorlattal köszönő viszonyban sincsenek.

A bal- illetve liberális oldal viszont (…) vonakodik a közéletben olyan „puha” kérdésekkel megvitatásától, mint a vallás, a család, a nemzet, a hagyományok, vagy mert felkészületlen ezen a téren, vagy mert a politikát alapvetően racionális és értéksemleges tevékenységnek tartja. (…)

Michael J. Sandel könyvében „a modern (amerikai) ember számára fontos kérdések/esetek ismertetése és ezen kérdésekre adott lehetséges válaszok révén mutatja be a különböző erkölcsfilozófiai – haszonelvű, libertiánus, liberális, közösségelvű – iskolákat. Ilyen kérdések például a piac és erkölcs viszonya (bankmentések), a terrorizmus elleni harc (szabad-e megkínozni az elfogottt terroristákat), mi indokolhatja a pozitív diszkriminációt az oktatásban és a foglalkoztatásban, engedélyezhető-e a házasság azonos neműek között stb.

A szerző magát közösségelvű iskolához tartozónak vallja és ebben a minőségében bírálja a Rawls-féle klasszikus politikai liberalizmust, amely semlegességet hirdet morális és vallási kérdésekben, mondván, hogy ezek olyan magánügyek, amelyen nem tartoznak a közpolitika szférájába. Kant nyomán Rawls úgy véli, hogy előbb meg kell állapodnunk abban, hogy mit tekintünk erkölcsi értelemben vett igazságnak, és utána mindenki eldöntheti, hogy a maga szempontjából mit tekint jó életnek szemben a közösségelvűekkel, akik Arisztotelész nyomán ennek fordítottját gondolják, azaz szerintük az igazságosságról csak akkor beszélhetünk, ha előtte tisztáztuk, mit értünk jó élet alatt. A tét természetesen nem csekély: mi van, ha a közösség tagjainak nem sikerül megállapodnia abban, hogy mit tekintenek jó életnek, ki döntse el a vitát: az állam, netán a többség? Másfelől az egyéni autonómia kizárólagosságát hangsúlyozó politikai liberalizmust sokat felelőssé teszik a fejlett világban eluralkodó individualizmusért, a fogyasztói társadalom elsekélyesedéséért. Sandel válasza e dilemma feloldására a demokratikus vita. (…)

Függetlenül attól, hogy ki melyik iskola mellett teszi le a voksot, Sandel egy gondolata (…) vitathatatlanul érvényes: szerinte a közpolitikai viták értéksemlegességét (azaz a politikai korrektséget) valló politikai liberalizmus az elmúlt évtizedekben egy sor kérdés tekintetében átengedte a teret a vallási és erkölcsi fundamentalizmus képviselőinek, akik egyáltalán nem restellik nézeteiket nyilvánosan képviselni, sőt arra törekednek, hogy érvényesítsék ezeket a törvényhozás, illetve a közpolitizálás más területein. Ha a politikai korrektség jegyében nem veszünk tudomást a nekünk nem tetsző nézetekről, állítja Sandel, akaratlanul is hozzájárulunk e nézetek térhódításához, és ennek nyomán a közéleti viták kiüresedéséhez. (…)

A rendszerváltás ellentmondásos jelenségeiből kiábrándult, válságról válságra bukdácsoló magyar társadalmat mindig is foglalkoztatták, és most, a globális válság idején különösen foglalkoztatják például a nemzeti hagyományokkal, a múlttal kapcsolatos kérdések, amelyekre a hazai baloldal és a liberalizmus nem tudott vagy nem akart választ adni. (…)

Nem vitatható, hogy Trianontól, a magyarországi zsidók elhurcolásában játszott felelősségen keresztül a Kádár-rendszer tárgyilagos vizsgálatán át a rendszerváltás és egészen a 2006-os események értelmezéséig mindenütt a jobboldali narratíva vált uralkodóvá, elfogadottá a lakosság körében. Ezzel nemcsak az a baj, hogy meghamisítja a történelmet, de folyamatosan rombolja a magyar társadalom torzulásoktól amúgy sem mentes értékrendjét, amely az ország jelene és jövője szempontjából is komoly veszélyeket jelent.

Sandel (…) könyvében így fogalmaz: „nincs garancia arra, hogy a nyilvános vita valamilyen kemény morális kérdésről (…) megoldáshoz, vagy akárcsak a másik fél morális és vallási nézeteinek értékeléséhez vezet. Nagyon is lehetséges, hogy minél jobban megismerünk egy erkölcsi vagy vallási doktrínát (…) annál kevésbé fog tetszeni (…) Az erkölcsi alapú részvétel politikája nem csupán inspirálóbb ideál, mint a félrenézésé. Valójában ígéretesebb alapot jelent egy igazságos társadalom számára is.”

SZJ

¹Élet és Irodalom, 2012. március 23. 8. o.

²Fordította: Felcsuti Péter, Corvina Kiadó, 2012