Olvasónapló

„A bizonytalanság nemcsak rombol, hanem épít is”

(Részletek egy interjúból)

Az európai értékrendvizsgálatokban már 1990-ben feltűnt, hogy egyre meghatározóbb szerepe van az egyéni szabadságnak, az életút és a magatartás személyes megválasztásának. A modern európai ember önmagából indul ki, egyre kevésbé hajlandó arra, hogy másokért felelősséget vállaljon. Mi hozta el ezt a szemléletváltást?

Az individualizmus a reneszánsz óta egyre erősödik, de a második világháború után teljesedett ki igazán. Hogy miért? A XIX. század közepéig a nyugati társadalmak hiánygazdaságban éltek. Nem tudtak annyi árut termelni, mint amennyire kereslet volt. Ezért volt olyan nagy szerepe az önkorlátozásnak a kor szellemiségében, erkölcsi szabályrendszerében. Aztán jött az ipari forradalom második és harmadik szakasza, amely az elmúlt évtizedekben elárasztotta fogyasztói javakkal a fejlett világot. Minden vágyat képes volt kielégíteni, s minden személyes vágyat igyekezett s igyekszik felkorbácsolni. Elhitette velünk, hogy minden embernek joga s lehetősége van a teljes, korlátlan önkiteljesedésre. Egy másik fontos tényező a demokrácia diadalmas kibontakozása. A francia forradalom óta egyre erősebbé és általánosabbá vált az a hit, hogy minden ember teljesen szabad, és másokkal egyenlő jogai vannak. Egy jobbágy – úgy-ahogy – elfogadta, hogy ő jobbágy. Ma senki sem kevesebb, mint egy miniszterelnök. Én, mint individuum, abszolút érték vagyok. Ha ez így van, akkor a lehető legtöbbet akarom megszerezni a világból. Beindult az önmegvalósítás láza, kibontakozott az emberi személyiség apoteózisa. Igaz, ezzel egy időben megindult egy ellentétes irányú folyamat is: az emberi személyiség lebontása. Gondoljunk csak arra, hogy Charles Darwin, s követői egyre nagyobb meggyőző erővel mutatták ki azt, hogy az ember nem egyéb, mint az állatfajok kialakulásának egyik kései produktuma. Friedrich Nietzsche az embert a teremtés és a világ középpontjába helyező judeo-keresztény kultúra alapértékeit vonta kétségbe. Aztán jött Freud, akitől azt tanulhattuk, hogy az ember nem autonóm, gondolkodó, erkölcsi lény, hanem ösztö neinek nyomorúságos rabja. Ez az ellentét az ember apoteózisa és megalázása, megalázkodása között is fontos forrása a bizonytalanságnak.

(…)

Mi adja meg eközben Európa sajátosságát, mi különbözteti meg a világ más régióitól?

Soroljam? Európa alkotta meg és működteti még mindig sikeresen – világraszóló hatással – a jóléti modellt. Európa véste kőbe az emberi jogok nagyszerű kánonját. Európa az egyik legsikeresebb kísérlet arra, hogy sok kultúra, nemzet, etnikum békés együttműködésben éljen egymással. És Európában (illetve a nyugati világban) bontakozott ki a modern tudomány fantasztikus teljesítménye. Folytassam?

A világot zűrzavarosnak, válságokkal terhesnek éljük meg. Mi lesz, ha nem tudunk megbirkózni a kihívásokkal, ha összezavarodnak bennünk az értékek?

Már összezavarodtak és nemcsak nálunk, mindenütt. De rajtunk múlik, hogy kilábalunk-e ebből az állapotból, vagy sem. Már az óvodában el kellene kezdeni autonóm, független, felelősségteljes, tisztességes és a jövőben hívő embereket nevelni. Ott talán még meg-megpendül ez a gondolat. De iskolába, gimnáziumba járva mikor hallott ön arról,mondjuk, hogy hogyan kell felépíteni egy emberi életet? Hogy visszatekintve az elmúlt évtizedekre, ne hetvenévesen kelljen rádöbbennie arra, hogy üresen kong az élete? Hogy nem volt jelentősége annak, hogy néhány évtizedig itt volt ezen a planétán? Vagy hogy legalább annyit elmondhasson magáról, hogy nem hagyta rosszabb állapotban a világot, mint amilyenben volt, amikor megszületett?

Ön szerint a fiatal generációk két, egymással élesen szembenálló értékrenden álló társadalmi modell között őrlődnek. A szülők és a nagyszülők által még megélt hagyományos európai értékrend áll konfliktusban a XXI. századi élményközpontú társadalom értékeivel. Dönteni kell, hogy melyik értékrend szerint éljenek. Azt mondja, hogy a „szeresd felebarátodat!” tételét fölváltotta a „szeresd önmagad!”; az „áldozd fel magad!” helyébe a „teljesítsd ki önmagad!” lépett, a „légy szerény!” helyett a „légy sikeres!” a jelszó, az „engedelmeskedj!”-ből „légy szabad!” lett. Nincs eltúlozva ez a különbség?

De. El van túlozva. Mert mindkét magatartásrend működik, és ez komoly zűrzavart, bizonytalanságot okoz. Az emberek mindig el akarták érni céljaikat, „ki akartak teljesedni”. De korábban a kultúra lényege volt a moderáló, mérsékelő hatás, a vágyak pallérozása, az ösztönök kordában tartása. A mai fogyasztói társadalomban minden – újságok, tévék, rádiók, reklámok – a szinte korlátlan önmegvalósításra ösztönöz. Tied a világ, semmi más nem számít. A kultúra elvesztette moderáló, civilizáló szerepét.

Ön szerint a fiatal generációk számára az egyik legnagyobb feladvány, hogy képesek legyenek a bizonytalanság korában is emberként megmaradni, és az életüknek értelmet adni. De hogyan maradhat ember az ember ilyen körülmények között?

A bizonytalanság nemcsak rombol, hanem épít is. A bizonytalanság kora egyben az új választások, új lehetőségek korává válhat, ha egy társadalom elég erős, bölcs, bátor ahhoz, hogy éljen ezekkel a lehetőségekkel. Jó volna, ha a magyar társadalom is képes volna erre.

Forrás: Népszabadság