Fecseg a felszín, hallgat a mély

A zene felemelő dolog. Csinálni gyönyör, hallgatni gyönyör. Aki ott volt május 26-án a Kossuth út 84. szám alatt az ének-zene tagozat 30 éves jubileumi ünnepségén, érti, mire gondolok. Hatalmas élmény volt látni, hogy kicsik, nagyok, jelenlegi és volt diákok, tanárok, a múlt-jel en-jövő együtt, egy estén összefonódott, és megünnepelte a zenét. Szép volt, kerek egész, mégsem felhőtlen. Folyamatosan ott motoszkált bennem a keserűség, a szomorúság. Ugyanis ez az ünnep egyben egy requiem is volt.

A jelenlegi 3. osztályosok az utolsó ének-zene tagozatos csapat. Lassan két éve, hogy megszüntették a tagozatot. Érdekes módon erről sem akkor, sem azóta nem lehet hallani a mezőtúri közéletben, nyilvános tiltakozásnak nyoma sincs, s ennek megvannak az érthető okai. A közvetlenül érintettek féltik állásukat, egzisztenciájukat, nem mernek felszólalni. Valamint, a folyamatos leépítő hadjárat, amely az élet minden szintjén zajlik, annyira megszokottá, szinte mindennapi rutinná vált, hogy a negatív hírekre immunisak lettek az emberek. Egyszerűen ez a csúnya történet elbújt a többi csúnya között.

Nem értem, miért kellett megszüntetni egy olyan dolgot, amely jól működött. A Kossuth úti iskola az ének-zene oktatás miatt volt az, ami volt. Ez adta meg az esszenciáját, a lényegét, ezzel érdemelte ki megbecsülését. És ami a legfontosabb, az itt tanuló gyerekek egy szépségre nyitott környezetben fejlődhettek emberré, egy biztos táptalajt kaptak ahhoz, hogy gondolkodó, érző, és egyáltalán, jó emberekké váljanak. Nekem nagyon sokat adott, hogy énektagozatos voltam. Első sorban megtanultam zenélni. Megtanultam, hogy a munkához, siker eléréséhez nagy fegyelem, alázat kell. Megtanultam közösségben dolgozni, megtanultam, hogy egy vagyok a sok közül, alkalmazkodnom kell a csoport érdekéhez, hallgatnom kell a vezető utasításaira, tanácsaira. Közben autonóm módon lehetek az, aki vagyok, szuverén ember, saját gondolatokkal, ízléssel. És ez a lényeg. Nem az, hogy hány híres embert adott Magyarországnak, hogy hány díjat, kitüntetést kapott az iskola. A fejeseket ezzel lehet kábítani, s ezt tudják feltüntetni úgy, mintha az egész az ő érdemük lenne. Attól tartok, azzal, hogy megszűnt a tagozat, éppen a lényegét, a színét, az egyéniségét, a „kossuthos” jellegét veszíti el az iskola.

A szombati koncert után a Facebook-on egy hiteles személy írta ezt: „Nem tudom elhinni, hogy ennek vége lehet, hiszen látniuk, hallaniuk kell, hogy ez jó”. Nem akarják se hallani, se látni. A konformizmus annyira erős a döntéshozók körében, annyira ragaszkodnak a modernebbnek, hatékonyabbnak vélt ötletükhöz, hogy valóban fájdalmas lenne mélyre szállni és ott rendet tenni.

Már Pilátus is felismerte úgy jó kétezer éve, hogy a kézmosásnak az egészségügyi vonatkozása mellett a mentálhigiénés oldala sem elhanyagolható, és – e gondolkodásmódnak örökérvényűségét bizonyítva – úgy tűnik, kis városunkban is tudnak vele azonosulni. Ők nem tehetnek semmiről, a szülők nem tartanak igényt az ének-zene tagozatra. Mi az, hogy nincs rá igény? Közel harminc évig mindig volt rá igény, majd jön egy pálfordulat a döntéshozók szellemiségében és egy csapásra a több évtizedes, gyümölcsöző műhely leomlik. Nem tudom nem észrevenni az összefüggést. Hogy jönnek ezek az emberek ahhoz, hogy egy ilyen műhelymunkát, Jutka néni, Magdi néni, Erzsike néni több évtizedes értékteremtő tevékenységét a földbe tiporják?

Valahol elveszett az igazságos egyensúly a világban. Vagy eleve nem is volt. A politika, amely bizonytalan, változó, makulátlannak közel sem mondható, eltiporhatja a zenét, amely örök, maradandó, tiszta. Nagyüzemben megy a kulturális nagytakarítás, a „varázstalanítás”. Persze ez csak egy szelete a globális amortizációnak. A többit mindenki érzi a saját bőrén.

A tagozat megszűnése nagy érvágás Mezőtúr életben. Hiányozni fognak azok az emberek, akik a tagozat szellemiségében nevelkedtek. Hogy kinek a felelőssége a tagozat halála, tulajdonképpen lényegtelen. Nem szeretnék ujjal mutogatni. Akinek inge, az vegye magára. Öltözzön fel rétegesen, mert éjszaka hideg lesz. Jó éjszakát!

Lázár Ágoston
volt énektagozatos diák