Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2013. január 15. kedd, 10:55
Címkék:

Virtuális szülői értekezlet 2.

Áldozatok és agresszorok az iskolában

Az iskolai agresszió kérdése azért nehéz, mert sajnos a társadalom is ebben a „nem tudunk semmit tenni” állapotban van. A pedagógus ennek ellenére nem nyugodhat bele ebbe a helyzetbe. Részben azért, mert az „áldozat” védelemre szorul, részben pedig azért, mert az „agresszor” leállítása, a helyzet lehetséges kriminalizálódásának a megelőzése szakmai feladat, s nagyrészt pedagógiai felelősség (is).

Az alábbiakban két történetet adunk közre. Az első az „áldozat” szemszögéből láttatja az eseményeket. A második a potenciális agresszorokkal való bánásmóddal kapcsolatban vet fel gondolatokat.

Várjuk a pedagógusok és a szülők észrevételeit, véleményét.

Hogy védjük meg az áldozatot?

Az egyesületi honlap Üzenő rovatából idézek egy kétségbeesett nagyszülőt, aki szeretné megvédeni az unokáját a napi rendszerességgel bekövetkező brutalitástól.

Tanácsra lenne szükségem, kérem, segítsenek! Az unokám most kezdte a középiskolát, nagyon lelkesen. Sajnos az osztályban és az évfolyam másik osztályában is van 1-1 gyerek, akik rászálltak. Unokám csendes, családcentrikus gyerek. Szeretetben neveljük, de igyekszünk felkészíteni az életre is. Az osztálytársa rendszeresen zavarja az órát, majd szünetben rámutat valamelyik gyerekre, akit aztán az évfolyamtársa meggyomroz, arcul üt, leköp. Természetesen az unokám sem maradt ki ebből, tegnap ő volt a soros. Beszéltünk a tanárokkal, igazgatóval, állítólag semmit sem tudnak tenni. Én ezt nem igazán akarom elhinni. Az egyik gyerek 3x járja az első osztályt. Tényleg nincs mit tenni? Vigyük másik iskolába a gyereket? Kérem adjanak tanácsot!

A tanácskérésre a következő reflexiók érkeztek:

Az évfolyamon a két osztályban ÖSSZESEN van 1-1 renitens gyerek. ennyivel nem tud mit kezdeni a tantestület? Nagyobb a baj, mint gondolnánk. Meggyomrozza, leköpi, stb. Miről szól a házirend? A mobiltelefon használatáról? Tudjuk a gittet rágni, egy nyilvánvaló vétségről(?!) Nem tudjuk eldönteni,hogy ez szabályszegés, és szankcióért kiált? Félelmetes!

Az iskolai bántalmazás (legyen az fizikai, vagy lelki) igenis a pedagógusok, vezetés felelőssége. Ha sem az osztályfőnökkel, sem az igazgatóval nem tud érdemben beszélni és nem kap segítséget, érdemes lehet még a szülői értekezleten felhozni a témát és a többi szülőtől segítséget kérni. Hátha együtt erősebbek és a problémát is komolyabban veszik.

Lehetőség még a gyermekvédelem felé való jelzés, amit ön is megtehet (az illetékes gyermekjóléti szolgálat felé), lehetőleg írásban. Leírhatja, mit lát problémának és kérje a segítségüket. Ők majd meglátogatják a családot és feltárják a probléma gyökerét.

Talán megoldás lehet valami, az Igazlátó naphoz hasonló olyan technika, ami segít megbeszélni a problémát.1

Az ilyen, többszörösen osztályismétlő gyerekek esetében tapasztalatom szerint akár kontraproduktív is lehet a szülők bevonása, de lehet, hogy ha valakinek sikerül egy valóban partneri helyzetben beszélgetésre bírnia, megváltozik – talán még sosem beszélt velük senki nyerő-nyerő helyzetben.

Egy másik megoldás egy külső szakember, a gyerekek nyelvén értő mediátor bevonása lehet. Én magam igyekezném kerülni minden olyan fórum bevonását, amely fenyegetést jelenthet, és sajnos a gyermekvédelem mai állapotában részben az.

A nagyszülő, miután megköszönte a tanácsokat, a következő információt adta:

A szülői értekezleten már túl vagyunk, az eredmény zéró. A többi bántalmazott valószínűleg nem merte otthon elmondani. Szégyellik. Ezek 16-17 éves „gyerekek”.Az igazgató szerint idáig nem tudtak semmit tenni, mert nem voltak tanúk. Most vannak, így megindítja a fegyelmit, ami ugye 30 nap. Délután el tudunk menni a gyerekért, ez nem gond, de az iskolában ki védi meg? Már csak azért is, mert a facebookon szervezkednek, hogy ki kell nyírni a kis kö…ögöt. Én elhiszem, hogy ezek a gyerekek hátrányos helyzetű családból származnak és talán sosem kaptak egy kedves szót sem. De mit tudok én innen tenni? Kérjem meg őket, hogy beszélgessünk? Simán kiröhögnék az „öreglányt”.Teljesen tanácstalanok vagyunk!

Az áldozat védelmében, mivel a fenyegetettség erős, végül azt javasoltuk a kétségbeesett nagyszülőnek, hogy lépjen fel keményebben:

Fenyegetettség esetén azért keményebb ellenlépések kellenének. Elképzelhetetlen, hogy az érintett szülők csoportosan keresik meg az igazgatót, és jelzik, hogy ha nem tesz sürgősen a dolog ellen valami hathatósat, tovább lépnek? Lehet, hogy sürgetni kellene a dolgot. Nem az Ön feladata, hogy ezekkel a fiatalokkal beszélgessen, de léteznek szakemberek, akiknek ez a dolguk. Úgy látszik, ez az ügy már túlnőtt a pedagógusok kompetenciáján.

Az áldozat védelme mellett nyilván szükség van arra is, hogy az erőszakos cselekvéseket visszaszorítsuk, megelőzzük a kriminalizálódást nem csupán az áldozat védelmében.

Az agresszió megelőzésének esélyei

Az előbb idézett történet egy olyan társas közeget sejtet, amelyről nemrégiben olvashattunk egy megdöbbentő blogbejegyzést az interneten Jégcsákány sok szeretettel címmel. Két fiatal pedagógus aktivista egy erőszakot megelőző program megvalósításáról számol be.2

A történet nem zárul happy enddel, de hát nem Hollywoodban vagyunk, hanem a nagy magyar valóságban, ahol két elhivatott fiatal szinte semmi segítséget nem kap a munkájához. Ennek ellenére lelkesedéssel és hihetetlen energiával, ha átmenetileg is, de érnek el sikereket, nem könnyen, de elnyerik a fiatalok bizalmát, s úgy tűnik: együtt indulnak el egy járatlan úton. Elég azonban egyetlen otromba külső beavatkozás a folyamatba, és a nehezen megszerzett bizalom összeomlik. Következzék néhány részlet az ő történetükből.

Az első órára arra a hírre érkeztünk meg, hogy ma nem jött suliba a „késes gyerek”.  Nem ijedünk meg, majd megyünk utánuk… A bemutatkozáskor szemben ült velünk Szex Elek, Fütty Imre és Pop Simon. Jöttek a tesztkérdések, menstruálunk-e, és hogy mikor megyünk el Amerikába, és ne is jöjjünk onnan vissza… A nagyobb részük cigány volt, és hatalmas volt a szájuk. Nem akartak körbe ülni, nem válaszoltak a kérdéseinkre, csak folyamatosan beszélgettek, meg zenét hallgattak a telefonjukon, és egyáltalán nem törődtek azzal, hogy ott voltunk. Pontosan nem tudjuk, hogy mi vezetett minket arra, hogy a következő héten is visszamenjünk, de valószínűleg elég elhivatottnak éreztük magunkat ahhoz, hogy ne adjuk fel, és kellett a kihívás is. 

(…)

Minden alkalommal azzal a kérdéssel mentünk be, hogy mit szeretnének ma közösen csinálni. Ezek a gyerekek minden perspektíva nélkül lézengtek a világban, egy olyan oktatási rendszerben, ahol soha nem kerültek olyan helyzetbe, hogy megfogalmazzák, ők mit szeretnének, és az még meg is történjen velük. 

(…)

Később eljutottunk a játszótérre, majd a Teleki térre, zuhogó hóesésben. Mentünk utánuk. Közös megegyezés volt, hogy akkor csinálunk valamit, ha mindenki beleegyezett. Az egyik lány egyszer felvetette, hogy nézzük meg a Terror Házát. Itt merült fel először a konszenzus és a kisebbségi vélemény kérdése.. Az egyik ellenálló cigánygyerekünk harcolt a jogaiért: ő ma nem akar a Terror Házába menni. Brutális ellenállásba ütköztünk: ez a mi meccsünk volt vele, ugyanis az előző héten beleegyezett a közös programba, most meg betartott. Vele itt volt a fordulópont. Rájött, hogy nem azért vagyunk itt, hogy kiszúrjunk vele: szerinte „flash” volt a Terror Háza.

(…)

Az év végén az egyikünk egyedül tartotta az órát, és kimentünk a Margitszigetre, ott a gyerekek önfeledten futkároztak a locsolócsövek alatt, majd egyben visszaértünk a suliba, és senkinek nem esett semmi baja. Igen, ehhez az kellett, hogy folyamatosan toljuk szeptember óta. Szintén nyár elején, amikor B. mellettünk bandukolt az utcán, és azt mondta, hogy lehet, hogy elrontott egy-két dolgot, és most már máshogyan kell csinálnia, alig tudtuk visszafogni örömünket. S. hat hónap után szólalt meg először: amikor év végén meg akarták buktatni, mert higiéniás szempontok miatt nem tartották szakmailag alkalmasnak, és túlzottan antiszociálisnak minősítették. Sikerült meggyőznünk az osztályfőnököt, hogy rengeteget fejlődött, és ha jövőre új osztályba kell mennie, minden kezdődhet az elejéről. Átengedték. L. áprilisig sündisznóként viselkedett az osztályban, de év végén az árvaházi felügyelője jelezte, hogy a gyerek teljesen kinyílt.

Az iskolaév jól indult. Kéthetente volt csak óránk, aminek örültünk, mert azt gondoltuk, hogy így majd kevésbé vesz igénybe minket a tanítás. Általában kevesebb figyelmet kapott a munkánk, és az iskola már nem tudta anyagilag támogatni, hogy külsős programokra vigyük a gyerekeket.

Az első alkalom után próbáltunk közösen szabályokat is felállítani, amibe a füvezés is beletartozott. A mi óránk háromnegyed tízkor kezdődött, de akkorra a fél társaság már beszívott a mosdóban, és nem lehetett úgy csinálni, mintha semmi sem történt volna. Tulajdonképpen azt nem értettük, hogy hogy lehetett az, hogy ez csak nálunk volt napirenden, más órákon nem került elő.

A következő héten az órán, bár csak egy fiú volt ott a háromból, megkérdeztük az osztályt, hogy mondják már el, hogy mi történt, mert tőlük még nem hallottuk. Vonogatták a vállukat, meg félszavakkal válaszoltak, amíg végül csak kinyögte Z, hogy minek kérdezgetjük őket, amikor úgyis mi köptünk. Ott akkor pár pillanatra tényleg elhallgattunk, mert ez minden képzeletünket felülmúlta. Nagyon-nagyon szürreálisnak tűnt. Lassan aztán elkezdtük velük összerakni, hogy mégis mit gondolhatnak, és D. arra jutott, hogy nem köphettünk mi, mert akkor már megtettük volna egy hónapja is. Valahogy sikerült indulásra bírni őket, hogy menjünk ki a Margitszigetre, mert süt a nap, és főleg azért, hogy kijussunk a friss levegőre, és egy kicsit mi is megnyugodjunk.

(…)

A két hét múlva esedékes alkalomra is terveztünk valamilyen kirándulást, de azzal nem számoltunk, hogy az érintett három fiúból kettő hiányzott a múltkor. Most itt voltak. Úgy tűnt, hogy hiába szenvedtük végig az előző alkalmat, semmi értelme nem volt. A véleményvezér X., akiről még az év elején úgy tűnt, hogy remekül együtt fogunk működni, és még azon poénkodott, hogy vele 18 év alatt már minden megtörtént, most már csak dolgoznia kell, kitartott amellett, hogy mi szóltunk, és leárulózott meg lekurvázott minket. Mindezt csendesen, mert mondta, hogy nem kiabál velünk, mert lányok vagyunk. Megint megpróbáltuk az előző alkalommal lefolytatott gondolatmenetet elővenni, hogy ha tényleg mi voltunk, akkor miért most köptünk volna, és nekünk ez miért lett volna jó, de nem hittek nekünk és egy támogatónk sem maradt. Súlyos falak ereszkedtek közénk, totális bizalomvesztés.

Csak remélni lehet, hogy a két fiatal kolléganőnek nem szegi kedvét a kudarc. Szél ellen dolgozni is nehéz, és hogy a környezetben számos ellendrukker is van, azt remekül jelzik a bejegyzés után megjelenő kommentek. Az elragadtatott és gratuláló hozzászólások között gúnyos, gyűlölködő, rasszista felhangú bejegyzések is találhatók.

A magam részéről egy véleményen vagyok a bejegyzés felvezető szövegének szerzőjével, aki reméli, hogy az olvasók „a hamis humanizmustól és illúzióktól mentes történetet nem értik félre. Talán még azt is remélhetjük, hogy a happy end-mentes történet nem a cselekvés lehetetlenségéről szól, hanem fontos tanulságokkal szolgál, ahol a rossz reflexekkel működő intézményrendszer legalább olyan lehetetlenül konok, mint a célcsoport, akinek segíteni szeretnének.”

Szekszárdi Júlia

1Ilyen megoldás lehet például a Szemtől szemben vagy az Arizóna program, de ezek alkalmazásához a képzés mellett helyi szándék és támogató környezet szükséges.

2A bejegyzéshez fűzött kommentek egy részét olvasva, nem csodálom, hogy ragaszkodnak a névtelenséghez.

6 üzenet

  1. Dóri szerint:

    Megdöbbentők ezek a cikkek.
    Tanácsot adni kívülről nemigen lehet.
    Az én bejegyzésem szintén borzasztó, de aktuális. (És szerintem nem egyedi.)
    A mi iskolánkban enyhén értelmi fogyatékos gyerekek járnak. De van közöttük középsúlyos, mozgássérült, elmebeteg, hallássérült, autista stb…(Egymi, Bp).
    Egy ötödik osztályos enyhén értelmi fogyatékos gyerek (elmés, az anyja is debil) indulatában a tűhegyes ceruzájával vagy tollával szemen szúrta a gyerekfelügyelőt. Csak néhány milliméteren múlt, hogy nem a szemét szúrta ki., A férje vitte el az orvoshoz!!!!!!!!
    A gyerekfelügyelőt marasztalták el !!!!!!!!!
    Pedig nem volt agresszív, kedvesen közeledett a gyerekhez.
    Ismerem, remek munkatárs.
    Jutalmat nem kapott…(a többi gyf. igen).
    A vezetőség szerint hibás volt??????
    Erre nincs válasz.
    Se szóban, se írásban.
    Hát ennyit a mai pedagógiáról, a vezetésről.
    Mindenkinek csak a kifelé mutató infó számít.
    Az "ember" van valahol? Mert nemigen tapasztalom.

  2. Juli szerint:

    Kedves Dóri! A történeted valóban ijesztő. Az iskola vezetőségének a gyerekfelügyelőt is megkérdezve közösen kellett volna vállalnia a felelősséget az ügyért, megvizsgálni, hogyan lehet a hasonló helyzeteket elkerülni, és nem büntetni ott, ahol nem volt ártó szándék. Az elbeszélésedből számomra ez a tanulság következik.

  3. Tőkés Hédi szerint:

    Lehet, hogy most alaposan mellényúlok (akkor majd helyrebillentitek az agyamat), de van egy olyan érzésem, hogy a gyerekvilágban megjelenő és egyre fokozódó agresszió a felnőtt társadalomban (talán) rejtettebben létező agressziónak nyílt (mert még kevésbé önkontroll alá helyezett) lenyomata. Tükör és indikátor, amely a felnőttek világát jelzi és mutatja… és rosszul állunk.

  4. Juli szerint:

    Íme egy cikk az Origón az iskolai agresszióról. A kétségbeesett szülők segítségért fordulnak a pedagógushoz, egyesek az ombudsmanhoz, aki nemzeti stratégiát ajánl az iskolai tettlegesség leküzdésére. De mit tegyünk addig, míg ezt kidolgozzák? A szülők egy része az „üsd vissza!” taktikát javasolja, „ne te légy az osztály lúzere!”. Mások karatézni küldik a gyereküket, esetenként egy-egy apa kemény fellépése riasztja vissza az „agresszorokat”. Az iskolapszichológus azt javasolja, hogy az erőszakra ne erőszak legyen a válasz, hanem a szülő és a pedagógus együttműködve oldja meg a problémát. Van-e ennek egyáltalán esélye? Ti mit tapasztaltatok?

  5. vabor szerint:

    Ha egy gyermek harmadszor járja ugyanazt az osztályt, és terrorizál akárcsak egy tanulót is, akkor ott lehet és kell is a leghatározottabban fellépni. (Osztályfőnök, igazgató, az iskola pszichológusa, ifjúságvédelmi-felelőse, stb).

    Más a helyzet akkor, ami az én osztályomban történt. Két fiú semmiségen összeszólalkozott, majd összeverekedett, s az egyik fiút a mentő vitte el. (Agyrázkódás). Mindkét fiú rendezett háttérrel rendelkezett. A fegyelmi elmaradt, s ez esetben szerencsére, mert a vétkes fiúról is bebizonyosodott, hogy nem szent, de képes a közösségbe beilleszkedni. Az iskolapszichológust mindenesetre megkértem, hogy tartson konfliktuskezelő tréninget nekik két alkalommal az osztályfőnöki óra terhére.

  6. rel szerint:

    Aki terrorizál, azt leszedálni. Az agresszív hülyénél jobb a békés hülye.

Hozzászólás a(z) Dóri bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep