|
Sajtófigyelő
2023.11.21. A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel... (Forrás: Magyar Nemzet) --
2023.11.21. Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg... (Forrás: Eduline) --
2023.11.21. Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok? Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó... (Forrás: Eduline) --
2023.07.17. Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak... (Forrás: Index) --
2023.07.15. Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur... (Forrás: Index) --
2023.07.15. „Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes... (Forrás: szabadeuropa.hu) Címkék
agresszió
civilek
család
digitális nemzedék
együttműködés
erkölcs
esélyegyenlőség
esélyek
felelősség
film
filmklub
generációk
gyerekek
gyermekvédelem
hátrányos helyzet
IKT
integráció
irodalmi mű feldolgozása
iskola
iskola és társadalom
kapcsolatok
kommunikáció
konferencia
konfliktuskezelés
kreativitás
kutatás
könyvajánló
közösség
módszerek
OFOE
oktatás
oktatáspolitika
osztályfőnöki szerep
pedagógia
pedagógus
pedagógusok
pályázat
rendezvény
szabályok
szakmai szervezet
szülő
szülők
tanulás
tanár-diák kapcsolat
tehetséggondozás
társadalom
történelem
verseny
virtuális kongresszus
ünnep          |
||||
|
|
Amit tanít – máshonnan, más eszközökkel is elérhető."
Máshonnan elérhető = Internet? 🙂 Egy dolog "elérni" valamit és más megtanulni valamit. Aztán ha pl. mindenki mást és máshogyan ér el, hogyan mérjük az előmenetelt?
"Ahogy tanít – az fényévekre áll a megélt világtól. "
Egyrészt mindenki csak a maga nevében beszéljen, másrészt ha már a kritika megvan, akkor kéne javasolni valamilyen megoldást is. Tehát hogyan is kellene tanítanunk 2013-ban? Csoportbontásban? Kooperatívan? Projekt módszerrel? Mi az üdvözítő? Ne csak savazzunk, javasoljunk megoldást is!
Frappánsak a záró mondatok, csak nem sokat segítenek.
Kedves Béla!
Javaslom mindkét kérdésére – itt helyben az OFOE honlapját,a Tani-tani portált, s ha személyes ötleteket hiányolja akkor a blogomat.
Kedves Béla!
Senkit sem savazva: ha nekem kell végigülni unalmas, vagy számomra unalmas órákat például egy továbbképzésen, ahol a továbbképzést tartó órákon át csak beszél – sokszor kevés a türelmem és rögtön megpróbálom elfoglalni magam – például rejtvényt fejtek, dogákat javítok, olvsaok stb. A gyerek meg facezik, mert megszerzi a suli wifi kódját, meg zenét hallgat stb. Tulajdonképpen megértem őt.Hogy változnunk kell nekünk pedagógusoknak is? Egyértelmű! Hogy másképp kell tanínunk – mást és máshogyan? Kétségtelen! Hiszen megváltozott a világ, megváltoztak a kölykök is, már nem ülnek hátratett kézzel és nagy fegyelemmel, mint 20 éve. Hogy ezt egy igazi pedagógus a személyiségével is eléri? Igaz. De azért nagy segítség a "másképp" nevelés.
A gyereknek meg semmit sem tudok megtanítani, ha nem motivált rá: szerepem az eligazodás, az információkhoz jutás megsegítése – már régóta nem tartom magam az "információk Istenének"… közel 30 év tanítói, gyógypedagógusi múltjával sem… Sajnos még mindig nagyon sokan az ellenkezőjét gondolják…
Kedves Béla!
"hogyan mérjük az előmenetelt?"
Most zárom ki magam a pályáról, de nem az a kérdés, hogyan, hanem minek? Leghasznosabb munkáink azok voltak, amelyeknél nem volt előmenetel-vizsgálat, de ahol pillanatról pillanatra éreztük a gyerekekkel együtt, hogy jó-e vagy rossz, anélkül, hogy különbséget tettünk volna gyerek és gyerek között, anélkül, hogy valamiféle skálára tettünk volna bárkit is, ahol, ha kellett valami nyomnak lenni, akkor mindenkinek adtam egy ötöst. (Ez speciel a dráma-színház…)
Nem lettem meggyőzve.
Megnéztem a "Taní-tani online"-t, az idézet a cím alatt:
"A szabad pedagógiai gondolkodás fóruma"
Tény, hogy szabadon gondolkodhatok, hogy mit és hogyan tanítanék, de tanítanom azt kell és úgy (mint minden tanárnak) amit előírnak. Nyilván lehetne változtatni azon, hogy mit írnak elő, nemrég változtattak, nem is keveset. (Azt fogjuk nyögni szeptembertől.)
Olvasgatom itt ott az írásokat, sokszor kifejtik a motiváció fontosságát. A közönyös gyerekből motivált gyereket "csinálni" nem lehetetlen, de ha a csoport nagyobb része a közönyösek táborát erősíti, azt nevezem én kihívásnak.
A közönyös gyereken ne azt tessék érteni, aki az óra elején közönyös, aztán egyszer csak tágra nyílik a szeme és elkezd aktívan (és boldogan) részt venni az órán, ilyen csak az amerikai filmekben és néhány gimnáziumban van.
Olyanra tessék gondolni, akinek az vicc, hogy ceruzával combon szúrja a mellette ülőt, majd alpári hőbörgős ("hőöhöhöhöh") stílusban kifejezi az ebből fakadó örömét. (Elnézést, ha túl képszerű vagyok.)
Ilyen környezetben szinte mindegy, hogy mit és hogyan tanítunk, a végeredmény kb. ugyanaz lesz.
Kedves Károly, ha a továbbképzésen leadottaktól függne a fizetési besorolása, valószínűsítem, hogy nem fejtene keresztrejtvényt. Ezt egy felnőtt átérzi, de egy gyerek még nem. Még sok 18-20 éves diák sem látja át, hogy amit és ahogyan tanul, attól fog függni a későbbi életminősége.
Megint a motivációhoz jutottunk. Saját meglátásom szerint, annak a diáknak aki akar tanulni, mindegy milyen módszerrel tanítunk, amelyik meg nem akar (lásd fentebb) szintén mindegy. A kettő között vannak azok, ahol a tanár talán még hatni tud, de szerintem ez 90% kisugárzás és esetleg 10% minden egyéb, ebben benne lehet a tanítási módszer is. (De ne legyen igazam, bár lenne egy mindig működő módszer!)
Az előmenetelt nem mérni egy olyan ötlet, amivel nem tudok mit kezdeni. Ezt továbbgondolva egy álláshirdetésekre a beérkezett jelentkezések sorrendjében történjen a felvétel és ne az alkalmasság szerint. Ezt továbbgondolva az fog hidakat tervezni, aki amúgy bukna matekból és fizikából. A teljesítményalapú berendezkedés lehet, hogy nem a legjobb, de egyelőre még nem találtak ki jobbat.
Kedves Béla!
Hogyan lesz a közönyös gyerekből motivált? Nehéz és általános kérdés, amit elméletben nyilván egyszerűbb megválaszolni, mint a gyakorlatban. Vajon mitől motiválatlan (közönyös) a gyerekek többsége?
A világ, amiben felnőnek, felgyorsult, kaotikussá vált, az iskola ehhez képest gyakran unalmas. Ráadásul nem érzékelik, hogy amit tanulnak annak haszna, értelme van, hogy ezen múlna a későbbi pályafutásuk.
A szülők, attól is függően, hogy melyik társadalmi rétegbe tartoznak, sok esetben mást várnak az iskolától, mint amit végül kapnak. Nem részletezem most itt, de szülők és pedagógusok között óriási a bizalmatlanság.
A pedagógusok nagy része szintén kedvetlen, motiválatlan, nem látja az értelmét a saját munkájának, és egyre tehetetlenebbnek és kiszolgáltatottabbnak érzi magát.
A digitális kor gyerekeihez egész más módon kellene közelíteni, más módszereket alkalmazni, mint a korábbi generációk esetén. Erre hívja fel a figyelmet Hajnalka írása. (Ő különben erről nem csak blogot ír, hanem teszi is a dolgát mégpedig egy nagyon hátrányos helyzetű iskolában. A másik két kommentelő sem az elefántcsonttoronyból mondja a magáét, mindkettő gyakorló pedagógus, egyikük sem elit iskolában.)
Egy komment nem alkalmas e kérdések mélyebb kifejtésére, és hiába is próbálom vázolni a diagnózist, ha a terápiára nincs javaslatom. Vannak megoldások, amelyekről olvasni is lehet, de ezek úgy általában nem igazítanak el, ha a pedagógus nem tisztázza azt, hogy saját helyén, saját tanítványaival mi a gondja, neki magának mekkora a mozgástere, milyen lehetőségei, milyen szövetségesei vannak.
Kedves Béla!
Nem tudjuk, hogy Ön milyen iskolában tanít, csak egy részét sejtjük annak, hogy milyen gondokkal küzd. Nyilván ezekkel kapcsolatban szeretne használhatóbb válaszokat kapni. Az írása azt sugallja, hogy elkeseredett, kiábrándult, és tehetetlennek érzi magát.
Nem biztos, hogy érdemben segíteni tudunk, de szívesen megpróbáljuk. Ha erre igénye van, írjon nekünk a honlap Kapcsolat rovatán keresztül.
Kedves Béla!
Lehet, hogy sarkosan fogalmaztam hirtelenjében. Talán pontosabban kellett volna: az előmenetel sokkal fontosabb, mint az előmenetel mérése. Az nem lehet cél.
Az iskola nagyon nem működik. Matekórákon alig haladunk. Amit haladunk is, az is csak mechanikus: ha x helyett y-t írok, már nem megy… A magyar dettó. Pedig sok gyereket meg lehetne érinteni vele, el lehetne indítani erre-arra, ha az lenne a fontos, nem pedig a strófaszerkezet. (Szerencsés esetben ezek nyilván nem zárják ki egymást.) Előmenetelt viszont inkább a strófaszerkezetből lehet mérni, az izgalmas kérdések felvetéséből, megérintésből, utak nyitásából nem.
Ezért tartom saját pályámon izgalmasabbnak (és hasznos útnak!) a színpadi munkát: belülről megélt fegyelmet, motiváltságot, komoly munkát elsősorban ott látok, pedig nincs mérés! És nincsenek egyenrangú, egyformásított szerepek, van akié kisebb, van, akié nehezebb, van viszont gyerekek közötti egyenrangúság. (Szemléltetésnek javaslom a következő filmen 13:40-től a régi diák szövegét:
http://www.youtube.com/watch?v=mW2LX_PEpYA )
Számomra (gyakorló szülőként) nagyon érdekes témát feszeget a cikk. Régóta "tudatos TV nézők" vagyunk, a hírekről kapásból átkapcsolunk, a véres, lövöldözős, robbantásos filmeket átugorjuk. Természetfilmeket órákig tudunk nézni és bizony ember legyen a talpán az a földrajz tanár, aki szeretne valamennyire megközelítő hatást elérni az óráján. Szerintem az iskolától már nem szabadna törvénybe rögzítetten is elvárni, hogy az ismeretek forrása legyen. Kezdeményező viszont lehet, sőt olyan dolgokra (forrásokra) irányíthatja a figyelmet, amelyek mellett vétek elsiklani. A gyerekek kreativitásra helyezném én is a hangsúlyt, tapasztalataim szerint a közös munka motivál legjobban. A TV-ben látott alkotások mögött komoly pénz, szakismeret, profi csapat áll, nincs az a bármilyen háttérrel támogatott iskola, amely versenyezhetne vele. Iskolásként én sokkal többet tanultam az órák alatt, mint otthon. Ma többnyire vázlat diktálás folyik, az egységes követelményhez talán jó alap, segítheti a lényeg kiemelését, maga a tanulás azonban sajnos délutánra, többnyire estére, hétvégére marad. A gyerek délelőtt szorgalmasan lekörmöli, sokszor pontatlanul, nem is érti, délután tanulja meg, ha nincs edzés, zene, szolfézs. Feleltetés ritkán van, ahol egy kis lökéssel átsegíthető az éppen leblokkoló nebuló, és ragad valami arra is, aki előtte kevesebb időt fordított tanulásra. Én röpdolgozatot eleve akkor íratnék, ha egy nehezebb anyagrészt követően arra lennénk kíváncsi, megértették-e a kölykök a későbbiekre is kiható anyagrészt. Néha büntetés jellegűnek érződik a dolgozat, nincs segítség, aki elakad, úgy is marad, az egymástól tanulásra esély sincs. A versek egyszerűen kihaltak a TV-ből, színházba járni már-már luxus, vidéken utazási költséggel terhelve pláne, ezért igen jónak találom a drámát, a szerepek eljátszását. A szerepek kiosztása és eljátszása mögötti pedagógiai munka maga is megérne egy misét, de, hogy motiválásban, kreativitásban óriási a jelentősége, az egészen biztos. Az internet bizony nagyon jó forrás, hogy maradjak a földrajznál, én újságokból vágtam ki annak idején képeket, cikkeket egy-egy kiselőadáshoz, szorgalmihoz. Nem járatok napi vagy hetilapot, az interneten hemzsegnek a képes, tudományos, vagy éppen utazási képes információk, nyomtatás kérdése az egész. Többször előfordul, hogy a gyerekekkel együtt keresünk adatokat, válogatunk, vágunk, szerkesztünk, készítjük a szorgalmihoz az anyagot. Többszörösen megtérülő "befektetés" akár a családi, akár a kisebb csoportokra bontott közös munka. Valószínűleg többet is ér, mint egy pisszenés nélkül végig görcsölt óra. Én bizony adnék legalább egy piros pontot a tanulómnak, ha ő hívná fel a figyelmemet olyan forrásra, amely a tantárgyamhoz kapcsolódik. Kerültem már olyan helyzetbe, hogy több gyerekre felügyeltem. Biztosan közrejátszott, hogy nem volt "iskola szaga" a dolognak, de azokat is sikerült bevonni a játékba, feladatba akik szintén a höhöhöhö kategóriához tartoznak (körző hegyével bökdösték az előtte ülőket). Én biztosan abbahagynám az órát, ha olyan körülmények alakulnak ki, mint amiről Béla írt. Nagyon ostoba, vagy a valóságtól elszakadt ember az, aki azt hiszi, hogy a gyerekektől eredendően távol áll az esetenként vérlázító poénkodás, a húrok pattanásig feszítése (és nem csak Szabolcsban). Ha rám bíznák a pedagógusok jutalmazását, kitüntetését, biztosan azok közül válogatnék, akik az első vonalban küzdenek és nem az éppen uralkodó széljáráshoz idomulva osztják az észt, töltenek be valamilyen oktatáspolitikai pozíciót.
Olyan sokat olvasok a kisugárzásról, és én még mindig azt gondolom, hogy ez csak illúzió. Szerintem a felszínes kisugárzás mögött rengeteg munka, kudarc, felállás, kitartás és még egyszer a munka van. Nem mindenható a pedagógus sem. Én ismerek nagyon jó, "sugárzó" pedagógusokat, akiket kikészítenek a kollégái. Vagy a facebook üzenőfalán X kolléga pocskondiázza külseje, származása miatt, a gyerekek meg lájkolják, és még a pocskondiázó lesz a menő. Másnap meg a sugárzó pedagógus menjen be a terembe és legyen hatékony. Ezzel természetesen nem azt mondom, hogy ez az általános, de a kommenteket olvasva megint azzal szembesültem, hogy pedagógus áll pedagógussal szemben. Nem gondolom, hogy Hajni úgy vélné csak ő tudja egyedül milyen lenne a jó oktatási rendszer, de róla tudom, hogy próbálkozik, még a szűkülő keretek között is. Változás pedig szerintem csak akkor lesz, ha összefogunk. Mert szerintem nincs a szakmában olyan, aki olyan "vicceket" kívánna gyereknek, pedagógusnak mint amit Béla leírt.
Jelzem magam sem tudom a mindenki számára tutit, de az első lépés mindenképpen az összefogás a tanáriban és a tágabb szakmai közösségekben egyaránt (szerintem).
Azt már csak félve írom le, hogy véleményem szerint a problémás gyerekeknek (elsősorban) egy Summerhill típusú iskola lenne a megfelelő. Eleinte épp a nehezen kezelhető gyerekek jártak oda és a többi demokratikus iskolába is. Az egyikük nyilatkozta, hogy Summerhill nemcsak iskola, hanem terápiás közösség, és őt épp ez mentette meg.