Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2005. július 31. vasárnap, 23:59

Pólya Zoltán

Konfliktuskezelő program Csenyétén

Elöljáróban

Mindenekelőtt jó, hogy szabadságot kaptam. Ez nagyon fontos. E nélkül úgysem csinálnám szívesen. A bőséges szakirodalomba bele-belenézegettem, ami természetesen igen hasznos és jó. Számomra az már más kérdés, hogy mit és hogyan, mikor és milyen helyzetben lehet belőle használni. Egyáltalán nem arról van szó, hogy nem akarom használni. Az első fordulóban mindenképpen a magam útját kívánom járni. Ez kicsit önfejűség és makacsság is. Mindig az első menet a nehéz, s bőven érnek ütések, csapások, kellemetlen helyzetek. A megfontoltság, a kidolgozott taktika sokkal jobban hasznosítható számomra az első forduló tapasztalatainak birtokában. Természetesen a dolog korántsem arról szól a pedagógiában, hogy a gyerek kiütendő ellenfelünk, mert az sem könnyen meghatározható, hogy ki harcol ki ellen. Mindenesetre egy biztos, és efelől nem lehetnek kétségeink, minden lépésünket, tettünket, gondolatunkat a gyermekért kell tennünk.

A probléma, a konfliktushelyzetekben való gondolkodás, a benne rejlő lehetőségek meglátása régóta foglalkoztat.
Miért? Mi hagy igazán mély nyomot a gyermek lelkében, ami később kedvezően hathat, kedvező irányba mozdíthatja el fejlődését? Egy esemény? Vagy tananyag? Kirándulás, egy közeli családtag halála?
Úgy tűnik, az ok másodlagos. Legyünk minél inkább is minél többet a gyerekek életének részesei.

A csoportról

Annamária, Évi, Balogh Ricsi, Mata Ricsi, Gizi (Kicsi), Eszter (Piri), Iván, Zoli, Tündi, Ivett (Dadus).

Közös munkánk két éve tart. Én örülök ennek a csoportnak, és jó velük dolgozni, mert bár változások voltak életünkben, elég komolyak, mégis együtt maradhattunk.

Tavaly Balogh Ricsi ingázott Csenyéte és Hernádnémeti között. A tanévet ott kezdte, majd jött Csenyétére, aztán megint elment egy-két hónapra és jött vissza. Úgy tűnik, most Csenyéte az állandó lakhelye apjának (édesanyja meghalt) és neki. Az iskolát megszokta és rendszeresen jár. Ricsinek kisegítőbe kellene járnia. Tanulni ugyan nehezen tud, bár ez engem a legkevésbé zavar. Nyílt és tiszta a tekintete, bár ezekkel a tulajdonságokkal korábban nemigen rendelkezett. Nagy feladat ő a csoportnak, nagy kihívást jelent ő, hiszen teli van feszültséggel, problémával, gondokkal, és gyakran ezek levezetéseképpen verekszik.

Iván: Szép, barna bőrű cigány fiúcska. Sötét barna szemei valósággal “tüzelnek”. Ha megért egy feladatot, akkor szeret elmélyedni benne. Ügyesen fon, agyagozik és rajzol. Szereti a különböző színfoltokat egymás mellé rakni. Jóval kiegyensúlyozottabb, mint a többi fiú. Időnként megmakacsolja magát, akkor nehéz munkára fogni. Szeret tornázni is, de nem olyan ügyesen és bártan mozog, mint Mata Ricsi.

Mata Ricsi: Leállíthatatlan. Alig van olyan fa Csenyétén, amit ne mászott volna meg. Minden reggel szaltózik egyet-kettőt a középső teremben. A fáramászás legfőbb indítéka a madárfészkek megnézése (gyakran a tojásokat is kiszedik). Kevésbé ügyes, mint Iván. Nehezen tudja magát a mindennapos tanuláshoz szoktatni, az írás igen-igen nehezen megy neki.

Zoli: Nem jár iskolába. Sokat hiányzik. Kimaradt tavaly is. Vannak időszakok, amikor mégis jár. Nehezen megy a beilleszkedés. Igazából erre megy el az ideje. Alig tanul valamit, mert csak a beilleszkedést tanulja. Az anya féltésből, “szeretetből” nem engedi a gyereket iskolába. Amikor elmegyek hozzá, gyakran mondja, fáj a feje, fáj a hasa. Zoli tehát nem nagyon van közöttünk.

Évi: Gyönyörű kislány. Okos és őszinte. Bár az utóbbi időben sokat hiányzott az anyukája miatt. A csoport mégis számon tartja. Érzi mindenki, hogy nem maradhat ki. Szépen énekel. Gyorsan megtanult olvasni. Ha nem jön, az mindenkinek rossz. Főszereplője volt a Hétszínvirág című mesénknek.

Ivett: Lustácska, aki állandóan csokit vagy cukrot szopogat. Sok rossz foga van ezért. Már korán reggel elrág egy teljes tábla csokit. Okos és szép lány. Hosszú haja van. (Kevésbé cigányos kinézetű.) Néha igen lassan kezdi el a munkát. Ha nincs kedve gondolkodni, akkor aztán egyszerűen másol. A lányok Dadusnak becézik. Legtöbbet Eszterrel és Kicsivel van. Nagyon szép rajzokat készít.

Gizi: Kicsi, a csoport kicsije. Mindenki így hívja. Nem is szereti a Gizi nevet. Szorgalmas és szeret tanulni. Néha kényelmességből otthon ragad. Ágyból nézi a tévét. Szeret Tündivel barátkozni.

Eszter: Őt Pirinek becézik. Talán valamivel kisebb Kicsinél is. Hosszú hajú, vidám lány. Gyakran verekszik a fiúkkal. Szereti a társaságom. Még óvodás volt, amikor gyakran eljárt hozzánk rajzolni és festeni. Türelmes. Szereti az aprólékos munkát, főleg, ha rajzol vagy agyagozik. Gyakran előfordul, hogy azt látom rajta, csak ül és nem gondolkodik a feladaton. Úgy tesz, mintha végezné a dolgát, és ezt mondaná: “A gondolkodás, az fárasztó munka, és most nincs ehhez kedvem”.

Tündi: Komoly és súlyos kérdés ma a pedagógiában az értelmileg fejletlenebb, “fogyatékos” gyerekek nevelése, oktatása. Tündi valójában már rég kisegítőben lenne. Második éve, hogy még mindig az A / Ó betűknél tartunk. Odaadóan szeret. Gyakran belém karol, megfogja a kezem. Sőt, azt is mondta már, hogy “apu”, “apu”. Előfordul, hogy a többi lány észreveszi: Tündi nem matekozik, hanem rajzol vagy színez. “Tündi megint csak rajzol, akkor mi sem dolgozunk!” Kilenc testvére van. A legnépesebb család az övé Csenyétén.

Annamária: Ő is, mint Ricsi, tavaly elment tőlünk. Rossz volt nélküle. Csendes, halk szavú lány. Igen kedveljük egymást. Lassan, nagy türelemmel és kitartással dolgozik. Érzem és tapasztalom, hogy mechanikus tanulásban részesítették! A gyönyörűen írott, másolt betűkről nem tudja, hogy melyik az.

Tanbá: Van-e valami értelme e rövid jellemzésnek? Ez még nem konfliktus. Én mégis azt vallom, hogy a konfliktus önmagunkban rejtőzik. Kezdete és vége a TANÍTÓ. Természetesen mindez nagyrészt függ a tanító hozzáállásától. Akar-e valamit ezzel ez egésszel a tanító? Látja-e ennek a jelentőségét? “Minek ez, ebből nem lehet tanulni, ez nem megtanulandó tantárgy. Tehát semmi szükség nincs erre.”

Én ellenben teret engedek annak, hogy a gyerekek saját életüket, életterüket kialakítsák. Ebben a munkában lehetek én segítség, útmutató, a rossz hajtások nyesegetője, ötletadó. Sok minden. A cél az, hogy minél többet szabadon hagyni őket, hogy jöjjenek a felszínre a problémák, a gondok. De! Nem külső szereplő, nem külső irányító. Mindenestül benne vagyok a dolgokban. Legyen az veszekedés, verekedés vagy öröm.

Szeptember 21.

Itt van mindjárt ez a hétfői nap. A hétfő az mindig problematikus. A mostani különösen.

  1. Mit fogok csinálni? Helyettesítem Margót is. Két gyerek csoport. A felségem csoportja és az enyémek.
  2. Konfliktus várható bőven.
  3. A felkészültségnek – tanítói szempontból – legalább annyi előnye, mint hátránya van.

Bele a közepibe.
Csoportmunka: 4 fős csoportok, 7 csoport. Babaöltöztetős játék. Előbb kivágni a kislányt és ruháját a szaggatott vonal mentén, utána meghajtani, színezni, ragasztani stb.

Balogh Ricsi “piszkálja”, bántja, szidja Kótai Lacit (3. oszt.). Laci problémás gyerek. Könnyen ingerelhető, hamar sértődik. Fitogtatja erejét, főleg, ha anyját vagy apját szidják. Már ugrik is neki Ricsinek. Verekszik, ez már nem játék. Alig lehet őket szétválasztani.
– Mi van, Ricsi? – kérdem.
– Laci megrúgott.
– Miért rúgtad meg, Laci? – kérdezem Lacit is.
– Szidja anyámat. Nem hagyom. Azért se hagyom. Megverem.
Laci toporzékol. Már sír. Várja, hogy elengedjem. Aztán Laci barátai kezdik lökdösni Ricsit.
– Vigyázz! Miért átkozod Laci anyját?
Laci elszalad. Kiabál. Ordít.
– Megöllek, vigyázz Balogh!
Valóságos méhkassá változik a terem. Bár a lányok többsége nem foglalkozik a dologgal. Babáznak. Nekik az az élmény. A polcok aljára ragasztgatják a ruhákat. Lóg lefelé a sok baba. Nekik ez tetszik.
Utolsó döfés Ricsinek. Újabb ütéseket és rúgásokat kap. Szalad haza mostohaanyjáért.
– Mit csináltál, Laci?
– Mert szemtelen, állandóan szemtelen. Nem bírom ezt a Baloghot. Akkor is megverem. Jöjjön vissza.
– De nem lehet ilyet.
– Hagyjon, Tanbá, hagyjon békén maga is.
Kimegy, becsapja maga után az ajtót.

Végre egy kis csend. A babaöltöztetés tovább folyik. A lányok színeznek filccel, színes ceruzával. Sorra ragasztják föl a ruhákat. Már vagy száz lóg lefelé.

Belép Ricsi mostohaanyja (Gizi mellesleg két évig dolgozott az iskolában).
– Mit csináltak? Hol van Laci? Nem bírsz magaddal? Majd szólok anyádnak!
(Mellesleg Laci anyja is dolgozott egy évig takarítónőként. S mindkettőjük neve: Kótai Andrásné.)

– Még egyszer bántod, Laci, Ricsit, nagyon megverlek. Mindig őt bántjátok. Mi bajotok van vele?
Laci sírva fakad újból.
– Megyek, hívom aput. Majd ő ad nektek.

Szóval ez volt szeptember 21.

Szeptember 23., 24., 25.

Nehéz napok. Dühös és türelmetlen vagyok. Gyakran kiabálok. Nem találom a helyem. A csoportról nem tudok írni komolyabban, mert még mindig két csoporttal vagyok. (Túl sok!) A feszült légkört és hangulatot gyakran oldom mozgással és tornával.

Szeptember 25.

Közös beszélgetőkör a nagyokkal. Készülök mindig. Várom az alkalmas pillanatot, hogy igazán kibonthassam egyéniségemet!
Az én csoportombelieknek uzsonna közben mesélek. Ez több szempontból nehéz, mert a mesét legjobb kívülről mesélni, nem minden gyerek képes végig követni a mesét, mert nehezen tudnak sokáig figyelni. Az Árgyélus Királyfit meséltem nekik. Közben dramatizáltunk. (Mivel ez egy elég közismert mese, sokszor előadtuk már, nem terveztem én semmi különösebbet, csak a mesét és játékot. Ezért nem térnék ki a részletekre.) Jól éreztük magunkat a játék közben.

Október 5.

Végre ismét az enyéimmel, az én csoportommal. Az előző hét igen kusza volt, és keveset voltunk együtt. Hétfő van, és minden remek. Izgatott vagyok. A fiúk persze mindig és azonnal összeugranak. Ameddig lehet, csak hagyni kell őket. Nálam nem újdonság, hogy a fiúk birkóznak. Korán reggel, úgy az igazi! Balogh Ricsi nehezebben tudja magát fékezni. A játék nála mindig eldurvul. Ha túllépik a határt, gyakran szidják egymást. (Külön fejezetet érdemelne a ronda beszéd, itt általánosan megszokott, hogy rondán beszélnek az emberek, így hát a gyerekek is.) A lányok legtöbbször rajzolnak, vagy keresik a maguknak megfelelő tevékenységet. Szobasarkot készítenek.

Kicsi (Gizi) hívja Tündit.
– Gyere, Tündi! Ez a polc, a székek a mi szobánkban vannak. Te leszel anyu, én meg apu.
– Jó! Akkor telefonálok…
(Ezek a játékok, amelyeket saját maguk találnak ki, ők irányítanak, s a legtöbb esetben nekem nincs beleszólásom, s nem is akarok beleszólni, nagyon jó feszültség levezetésre, kapcsolatok alakítására.)

Ricsiék megunják a birkózást. Mi következik most? Tanácstalanok.
– Tanbá, csinálhatunk bunkert? – kérdezi Balogh Ricsi.
– Hozzuk be a szivacsot. – mondja Iván.
Behozzák a nagy, piros szivacsot. Összetolják a padokat. Néhány perc és elbújnak. A lányok lefekszenek, ők is az asztalok alá bújnak. Nem látok senkit. (Látják, kérem, így kell tanítani.)

Október 6.

Reggel szép őszi idő van. Minek siessünk. Elindulunk hát a későkért. Ancsáért és Éviért. A sétát valamennyien szeretjük. Lehet beszélgetni. Megyek elől a lányokkal, a fiúk le-lemorzsolódnak. Az árkok fölött ugrálnak. Követ és botot dobálnak bele. A lányok jönnek mellettem. Tündi belém karol. Mosolyog rám.
– Tanbá, miért megyünk mindig Éviért?
– Évi elalszik, nincs itthon az apukája. Anyukájának nehéz iskolába küldeni őt. Talán ezért. Nem tud rájuk mosni.
– Nincs mosógépük, meg centrifugájuk?
– Nekünk van.
A fiúk szaladnak utánunk.
– Fecske, még van fecske! – kiabálják. – Ott ül a dróton egy árva fecske.
Éneklünk neki, megállunk. Épp jókor, mert Ancsa és Évi jönnek is.
“Fecskét látok…”
Sietünk az iskolába.
Szünet után mesélek. Az égig érő paszuly annyira tetszik nekik, hogy még egyszer el kell mesélnem. Persze a két Ricsi (Balogh és Mata), alighogy vége a szünetnek, azonnal hajba kapnak. Tépik egymást. Birkózásból indult a dolog, aztán ismét szidják egymás anyját és káromkodnak. Nem lehet őket szétszedni.

Október 8.

Balogh Ricsinek nehéz az alkalmazkodás a csoporthoz. Nem tudja a határokat. Érzi a szabadságot, amit nem érezhetett az előző iskolában. Nemcsak – minden előzmény nélkül – nekiugrik Mata Ricsinek vagy Balogh Ivánnak, hanem gyakran piszkálja szidalmakkal a lányokat is. A lányok összefognak ellene, “visszavágnak”, s Ricsi a vesztes. Bőgve vonul ki a teremből.
Sokat töprengtem, hogy mit csináljak. Elhatározom, hogy minél többet fogok tornázni a fiúkkal. A lányok sokkal könnyebben és gyorsabban megtalálják helyüket. Nincs új lány, többen vannak és összetartóak.

Október 9.

Nem könnyű feladat tornázni a gyerekekkel néhány négyzetméteren. Szőnyeget terítünk le. Egyszerű gyakorlatok. Futás körben. Erősítőgyakorlatok. Zolit lehetetlen bevonni, Tündi sem akarja a dolgot.
Személyes kapcsolat torna közben? Már amennyire lehet annak nevezni. A legszebb rész következik. Szivacsra ugrálnak. Elkapom őket és én dobom rá a szivacsra a gyereket. Vállamra állnak, onnan ugranak le. A kezembe fekszenek merev testtel, és úgy emelem ki őket. Mindezt imádják. Az efféle torna közvetlenül jó eszköz a feszültség oldására, indulatok levezetésére. A konfliktus Balogh Ricsi és a csoport között fennáll. Az én akaratom azt, hogy minél előbb befogadják őt, és megtalálja a helyét. Az akarat érzésben, később tettben nyilvánul meg. Idő kell a csoportnak, s idő kell Ricsinek is. A konfliktust nem megelőzni kell, hanem hagyni, hogy megnyilvánulhasson, kibontakozhasson, hogy láthatóvá legyen jellege, formája, mert csak ezután jöhet az orvoslás. (Ilyen értelemben nincs konfliktusmegelőzés, csak konfliktus után való kezelés.) A feloldásnak, a megoldásnak közös produktumnak kell lenni. A dolognak erős a folyamatjellege. Általános, hibás nézet a konfliktushelyzetekben az azonnali elfojtás, a feszültségek berekesztése, leállítása. És persze a legtöbb, minden a tanítón múlik.

Október 13.

Ingerültség. Idegesség. A kis elsősökkel vagyunk. Minden koordinálatlan, nincsenek szabályok. Teljes a zűrzavar, alig tudok rendet teremteni. Kiabálok, veszekszek velük, lökdösöm őket. A fiúkat ruhájuknál fogva ráncigálom, még Ivettet is elkaptam egyszer és ráordítottam: “Hagyd abba a szaladgálást!”.
Teázás. Behozom a szamovárt. Végre egy kis nyugalom. Fölforr a teavíz.
– Jöjjön ki az a bögréjével, aki fölismeri a nevét. Ó A I A I (Kótai Martin), Ó Ó A Á (Móczó András), A I E E (Ganyi Eszter).
Aki kijön, megkapja a teáját.
Teázás közben újból elmesélem Az égig érő paszulyt.

Október 14., 15.

Rosszkedvű és ingerült vagyok. Bár sétáltunk egyet. Megint az elsősökkel. Nincs erőm és türelmem ennyi gyerekhez.

Október 16.

Most a harmadikosokkal, negyedikesekkel vagyunk. Valamit tudunk tanulni. Főleg matematikát. A nagy fiúk folyamatosan szervezkednek Balogh Ricsi ellen. Az inzultus elkerülhetetlennek látszik. Furcsa mód mégis önmaguk kerekednek felül a helyzeten. Karatést játszanak. Bevonják Ricsit is. Nagyon szolidan játszanak. Meglepő.
Vetítés a faluról. Nyaralásokról. A dolgot nagyon élvezik. Így szépen el is telt a délelőtt.

Október 20.

Ricsi fest. Bár korábban is láttam, hogy rajzol, színez, próbálgatja a színeket. De most vettem észre, hogy a vízfesték gyönyörűséggel tölti el. Ha végez a feladataival, egyre gyakrabban fog festéshez, vízfestéshez. A színek elkápráztatják. Az elkészült munka után gyakran fog a másikhoz, de azt már nem tudja figyelemmel és türelemmel befejezni. Összekeveri a színeket és összehajtja a lapot. Az önkifejezés vágya, az akarat nagyon él benne. (Mennyire nem tud érdekelni az, hogy értelmi fogyatékos vagy sem.)

Október 22.

A csoport kezdi önmagát alakítani. Végre működik valami. Valami olyasmi, amit én is szeretek.

Iván, Mata Ricsi, Balogh Ricsi rögtön reggel kikövetelik, hogy birkózhassanak. Már veszik is elő a piros szivacsot. Ugrálnak önfeledten. A lányok maguktól alakítják a babasarkot. A polcok köré tolják a padokat és székeket.
Játszanak. Látszólag nem vagyok köztük, hiszen nem figyelnek rám. Mégis érzik, nekem is tetszik az önálló játék. Így hát más dolgom nincs, mint föltenni a teavizet. Megterítek, ahogy szoktuk. A fiúk közben kölcsönkérnek a lányoktól padokat, székeket. Bunkert csinálnak, a tető az ugrálószivacs. Elbújnak, persze a lányokat nem engedik be. Ezen aztán jót vitatkoznak, aztán egyszer csak benn vannak valamennyien.

Október 27.

Újabb találmány. Ugrálókötelezés. Balogh Ricsi is próbálja. Elég esetlen a mozgása. Ez egy hosszú, ötméteres, kék gumi ugrókötél. Többen is ugrálhatnak benne egyszerre. Ennek meg kell a hajtását is tanulni. Remek eszköz.
Most már bizonyos, a csoport elfogadja Ricsit. Sőt, úgy tűnik, a fiúk még vezetői szerepben is szívesen látják.
Na, azért a dolog sohasem olyan egyszerű!

Október 29.

Balogh Ricsi nem bír magával. Szidja a lányokat. Rondán és éktelenül átkozza őket. Egyik csúnya szó a másik után. Nem lehet elviselni.
Dühömben megfogom a kabátjánál, megrázom.
– Hagyd abba, Ricsi! Elég volt. Ezt nem lehet tovább bírni!
Ő tovább folytatja.
Megfogom a vállát, az ajtóhoz megyünk.
– Menj haza, Ricsi, és gyere vissza akkor, ha már nem beszélsz csúnyán.
Aztán kiment, leült az előszobába és várt. (Erő, elszántság és határozottság kell ahhoz, hogy szavakkal győzzük meg bizonyos helyzetben a gyerekeket. Ha nem sugárzik belőle az akarat, akkor azt érzi a gyerek.)
Jó negyedóra múlva nyitott be a terembe. Állt csendben.
– Nézz rám! – kértem. – Mondd utánam: Nem fogok csúnyán beszélni az iskolában.

Mivel nem figyelt rám, megismételtem a kérést. Vagy ötször is elmondtam neki, míg végre elmotyogta a mondatot szégyellősen.
(Tudni kell, hogy mikor fegyelmezzünk. Szabadságot adni, értelmes, jól látható keretek és határok között. Mindig és mindennap legyen valami, amihez ragaszkodunk, amit megkövetelünk. Ilyen például az uzsonnához, a teázáshoz a söprögetés, takarítás, mosogatás, feladatok elvégzése.)

November 3.

Esős idő. Lehetetlen kimenni. Rögtön reggel hozzáfogunk a munkához. Tanulunk. Mindenki végzi a feladatát. Nem kegyelmezek nekik. Jó másfél órán át tanultunk.
A fiúk autóznak. Kis matchboxot tologatnak. Lejtőt és emelkedőt csinálnak. Három fiúnak három autó. Azzal játszanak sokáig. A lányok hancúroznak, fogócskáznak, persze erre a fiúk is fölélénkülnek. Sajátos játékot találnak ki (valamelyik filmből az ötlet) vannak banditák és vannak rendőrök. A bűnözők rendszerint mindig valami rosszat csinálnak (betörnek, megölnek valakit). A rendőrök persze hamar közbelépnek. Gyors bilincselés, motozás stb. Irány a börtön. Aztán megcserélik a szerepeket. Hagyom a játékot. Nem jut eszembe semmi. Mit is lehetne kezdeni ezzel az egésszel.

November 5.

Újból az elsősökkel. Tornázunk zenére. Ezt igen szeretik. Folyamatosan mozgunk, ami eszembe jut. Persze játékosan.
Martin szégyenlősködik. Lyukas és igen kellemetlen szagú zokniját nem meri mutatni. Cipőben nem tornázunk. Az első osztályban ő a legproblémásabb, a legtöbb odafigyelést, törődést és szeretetet ő igényli. Igazi dúvad. Esztelenül megy mindenkinek, ha van valami baja. Gyakran még eszközt is használ (fakocka, ceruza, villa). Ő az, akit állandóan bántanak, és soha senki nem áll ki mellette. Mert ezt a gyereket senki föl nem veszi, senki nem szeretgeti, dédelgeti. Így hát dacosan kiállok mellette, és csak azért is fogom a kezét torna közben, ha már sem a tanító nénije, sem a többi gyerek nem hajlandó rá. Klasszikus példája – Ricsi (Balogh) is az –, hogy a nemfoglalkozás és nemtörődés után a szűkebb és tágabb környezet a debilitás tüneteit fogja rajta észre venni. Aki ilyen nézőpontból nézi a gyereket, annak úgyis csak kisegítős marad a gyerek.
Tehát gyakran meg kell mosdatni, orrát állandóan törölni, haját rendbe tenni, és sokat játszani vele, hogy végre valamelyest megtalálja a helyét a világban. Ezek híján pont olyan és semmivel sem lesz másabb, mint szülei. (A játék az értelmi fejlesztés leghatékonyabb része, csak épp azt igen nehéz megszervezni, hogy a tanulás mindig játék legyen.)
Martin összeszólalkozik Balogh Ricsivel. Nem lehet őket szétválasztani. Martin marad alul. Ráadásul a gyerekek hangosan éljenzik Ricsit. Martin megszégyenül. Mérgében ceruzát fog és egyik elsős társának a hátát szúrja meg. Újabb verekedés.
Nehéz ügy ez.
Végre teázunk.

November 6.

Sétálunk a falun. Megint Éviért és Ancsáért megyünk. Megnézzük a földeket is. Még nincsen fölszántva, mert igen lágy a föld. Tavaszi szántás nem jó a földnek, mert a nagy hantok nem fagynak már szét, és nem lesz porhanyós a föld, nehéz megmunkálni. Egyébként ma nincs sok kedvünk a munkához, tanuláshoz. Így hát teázunk, és mesélek nekik.

November 10.

Már napok óta azon gondolkodom, hogy valójában a csoport teljesen befogadta Ricsit. Ilyen értelemben nincs konfliktus. Kíváncsi vagyok, hogy a dolog milyen irányban mozdul el.

November 11.

Játék. Végre ismét. Közeledik a Mikulás. Egyre többet emlegetik. Ma ismét sétálunk. Ricsi belém karol. Milyen érzés az, amikor tudja és érzi az ember, megmentettél egy gyermeket? Legalábbis valami jót tettél érdekében. Ennek számtalan formája lehet, kezdve a legegyszerűbb és leghétköznapibb motívumoktól a matematika magyarázásáig. A gyereknek állandóan sugallni kell, éreztetni vele, hogy az igazi öröm és boldogság az, amikor valamit teszünk mások érdekében.

Abaúj még jócskán messze van ettől. Itt egyelőre mindenki csak a saját hasznáért képes tenni, sokszor a mások rovására. Ez nemcsak a cigány emberekre jellemző, hanem mindenkire, vezetőkre és átlagemberekre. A lemondás és alázat gesztusa alig-alig ismert. Nem attól lesz valaki emberséges, hogy hivatalból kell emberekkel és gyerekekkel foglalkoznia.

A három fiú a patakban. Most is marakodnak. Mata Ricsi megcsúszott és beleesett. Így hát csupa víz a ruhája. Bőg és verekszik a másik kettővel.
Tanulunk. Nehéz őket a csendre szoktatni, mert soha nincsenek csendben. Főleg a fiúk. Miért a fiúknak megy nehezebben a tanulás? Általában így van. Nem árt, ha türelmesek vagyunk. Ne tankönyvek, tanmenetek stb. mondja már meg, hogy hol kell tartania, mennyit kell tanulni a gyereknek. Miért gond, ha a gyerek két-három évig küszködik a betűk ismeretével? Hány és hány gyermek szenved a hajszától, amit tanító vagy egy tankönyvcsalád kényszere diktál.
A fiúk alighogy befejezik a munkát, összeállítják a lejtőt és versenyeznek kisautóikkal. A lányok rajzolnak és festenek.
Aztán Mikulásosat játszunk.

November 13.

Ismét az elsősökkel vagyunk. Tehát torna és Martin. Ő persze nem tornázik. Véletlenül lever egy széket. A székláb megüti Eszter hátát. Fölsír. Vigasztalom. A fiúk Martinnak esnek. Rugdossák. Bántják. Védelmezem Martint, és próbálom velük megértetni vétlenségét. Ez nagy nehezen sikerül is.
Balogh Ricsi tudja hajtani az ugrókötelet és tud benne ugrálni is.

November 18.

Semmi különös. Vagy mégis?! Állandóan Mikulást kell nekik rajzolni, meg fenyőfát. Egyiket a másik után. Tündi érdekes lány. Nehezen tanul, az biztos. Nehezebben, mint Balog Ricsi. Nem tud figyelni és nem ért semmit. Tehát ő is rajzol, és ő is fest. Imádja a filctollat. Az akarata talán kisebb, mint Balogh Ricsié, meg az értelme is. Tanulni nagyon nehezen tud. Második tanéve foglalkozom vele, mégis az ötös számkörön, az A, I, Ó, M, S, T betűk tanulásán nem jutott túl. Zavarhat-e mindez engem abban, hogy mégis örömöt szerezzek neki, és elősegítsem abban, hogy boldognak érezze magát a csoportban? Tündi boldog, és nagyon vidám. Imád játszani a lányokkal, és velük együtt a fiúkkal. (Az ilyen gyerekek életét keseríti meg a legjobban az “átlag-iskola”.)
Nagyon nehéz Tündinek feladatot adni, lekötni hosszabb ideig. Ha végez munkájával, sokszor a többi lányhoz megy. Ők még dolgoznak, s Tündi zavarja őket. Ilyenkor megszidom őt.

November 19.

Taktika. Mivel fegyverezzem föl magam? Mivel készülők? Sokszor szinte semmivel. Lelkileg próbálok belehelyezkedni egy állapotba, egy helyzetbe, s ennek megfelelően közelítek a gyerekek felé.
Nem mondok semmit, nem kérek semmit. Minden titokzatos. Beszélgetnek, s melegszenek a kályhánál. A három fiú olyannyira megszokta egymást, hogy öröm őket nézni. No, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem szabadul el a “pokol”. Most beszélgetnek, autóznak, könyvet néznek, s mindezt önállóan.
Nem mondok hát semmit. Összetolok néhány asztalt. Számegyenest készítek. Festem rá a számokat, s akinek van kedve, odajön hozzám és segít. Nincs semmi kötelezve. Mindenki azt végzi, amit szeret. Kíváncsi vagyok rá, ki hogyan viselkedik.
A lányok mikulásost játszanak egymás között. Nem nagyon tudom követni a játékukat, hiszen én a számegyenessel vagyok elfoglalva. Festek, odajönnek, megnézik, mit csinálok, aztán otthagynak.

November 23.

Kitört a Mikulás-láz. Már nem bírnak magukkal. Feladat ide, feladat oda, ők mikulásoznak. Leginkább Ricsi a Mikulás. A ház egyik szobájában megtalálják az igazi Mikulás-ruhát is. Teljes a boldogság. No, meg a hancúrozás. Nehéz követni az eseményeket. Mámorosan próbálnak.
– Előadjuk a Mikulásnak – mondja Ivett.
– És miről szól ez a mese?
– Két királynőről, anyukájukról, Mikulásról, meg a Krampuszokról.
– Jó, akkor játsszatok, majd én figyellek benneteket! De aztán a feladatot is meg kell csinálni!
Nehéz követni a történetet. A végén azt javaslom nekik, hogy gondolkodom, mit lehetne kezdeni a mesével, és le kellene írni az egészet.
Ricsi újra fest. Szépek a színei.

November 25.

Tornázunk. Padokon körbe lépkedünk. Járások és egyensúlyozási gyakorlatok. Gimnasztika a padok tetején. Forgás rajta. Remekül lehet rajta forogni. Aztán sorba állítom a padokat. Hason fekve húzzák magukat. Remek játék. Majd ugrás padról a szivacsra.

Zsákos-játék. A padon álló gyermeket a vállamra veszem. Viszem körbe, mintha egy szák volna. Aztán megtámasztom kezemmel a nyakánál és derekánál. Nagy lendülettel átforgatom. Fordulás után lábbal érkezik a szivacsra. Ez a zsákos játék. Kisgyerekek lévén két zsákot is tudok cipelni, mivel két vállam van. Egyszerre viszem őket, és egyszerre fordulnak. Mata Ricsinek ez az átfordulás nem újdonság, hiszen szaltózni is tud.

Ugrás a vállamról. Háttal állok a padon álló gyermeknek, aki könnyedén rálép a vállamra. Fogja mindkét kezemet. Áll a vállamon. Az a jó, ha egyenesen megtartja magát. A fiúk még a kezemet is elengedik. Ez amolyan artistaszám. Ricsivel még úgy is tudok menni, hogy egyenesen áll a vállamon, a lábát támasztom a kezemmel hátulról. Megbeszéltük, hogy leugrani csak akkor lehet, ha én szólok. Ez “Rajta!” vagy “Ugrás!” vezényszó elhangzása után lehetséges.

Kiemelés. Ez nagy mutatvány. Ettől eláll szeme-szája a pedagógusoknak. A gyermek áll a padon. Oldalra fordul. Kérem, hogy egyenesen húzza ki magát. Teste legyen merev, de ne feszítse meg nagyon izmait, csak annyira, amennyire a test egyenességéhez szükséges. Kérem, hogy feküdjön rá a tenyeremre. Nagyon fontos a jó támasztás! Támasztás hátul a tarkón az egyik kezemmel, a másikkal valahol a farkcsont környékénél, épp a fenék fölött. A tanítónak is jó egyensúlyozási gyakorlat. Föl tudjuk-e emelni a gyereket? Mintha én lennék a súlyemelő, a gyerek meg a súlyzó. Szóval mereven ráfekszik a két kezemre. Fölemelem 10-15 másodpercig, esetleg 30-ig tartom a levegőben. Majd kérdezem a gyerektől: “Elengedhetlek?” – Figyelj jól, ne ijedj meg, és próbáld még egyenesen tartani magad! Megbeszélt jelre hirtelen elengedem a gyereket. Hagyom, hogy zuhanjon kb. egy métert. Aztán az ölembe hull, mint valami égi áldás.
– Megérkeztünk! Jó volt? Eddig tartott.

Ugárlókötelezés. Öt méter hosszú kötelet használunk erre a célra. Általában az egyik hajtó én szoktam lenni, a másik egy gyerek. Balogh Ricsi, aki év elején se ugrani, se hajtani nem tudott, nagyon jól megtanulta ezt is. Ezen a játékon láthattam igazán, hogy mennyire a lelki tényezők miatt volt ügyetlen és félénk. Vagyis nem azért ügyetlen, mert nem tudja, nem akarja megtanulni, hanem a feszültség, a félelem miatt. Ricsi szinte egyik napról a másikra ellazult, legyőzte gátlásait, ráérzett az ugrálás és hajtás ritmusára, aztán ment minden, ahogy azt kell tenni. Nem volt többé ügyetlen a mozgása.

  1. Beugrás forgó kötélbe (Fontos az egyenletes ritmus!), majd számoljuk, hányat tud benne ugrani páros lábbal, váltott lábbal nem lehet.
  2. Kiugrás. Ha már nem bírja, de van ereje kiugrani, akkor jó, ha ki tud ugrani úgy, hogy a kötél nem áll meg. (A kötél mindig csattan – nem erősen – a padlón, fontos a hang, a zaj, mert könnyebben megérzik a ritmusát.)
  3. Több gyerek ugrik egyszerre. A beugrás egyenként, majd a bennlévő helyet csinál a következőnek. Mindig középen jó beugrani. Hárman-négyen, legfeljebb öten ugorhatnak egyszerre. Nagy figyelmet igénylő játék! Minél többen ugranak, annál nagyobb az esélye annak, hogy valamelyik lábban fölakad a kötél.

– Tanbá, mi lesz a mesével? – kérdezi Eszter és Kicsi.
– Még gondolkodom rajta. Elő fogjuk adni Mikuláskor.

December 1.

Felvirrad a nagy nap. Ráadásul már december van. Már reggel mondják nekem, hogy ők addig nem nyugszanak, míg el nem játsszák a mesét.
– Jó! – mondom nekik. – Akkor kezdhetjük! Kik a szereplők?
– Ricsi a Mikulás, Kicsit Lindának hívják, Ivettet Mártának, az anyukájuk Ancsa – sorolja Eszter.
– És neked mi a szereped? – kérdezem tőle.
– Én vagyok egy szolgáló.
– Kik a krampuszok?
– Én – válaszol Iván.
– Ki a párod?
– Tündi! – válaszolja.
– És Mata Ricsi? – kérdezem. – Ő, mit játszik?
– Ő Bárány! – válaszolja Kicsi.
– Micsoda? Bárány?
– Igen bárány, bárányhimlős.
– Úgy, már értem!
– Ez a mi szobánk – mondja Ivett. – Itt alszunk, és ezek a játékaink. Majd ide jön a Mikulás a Krampuszokkal.

A történetet nehéz megérteni. Nincs is. Valamit mindig mondanak. A királylányok lefekszenek, és várják a Mikulást, aki hamarosan meg is érkezik. Balogh Ricsi mosolyogva állít be. Megáll a szobában. Tanácstalanul néz.
– Mi a dolga a Mikulásnak? – kérdezem a lányokat.
– Behozza a csomagot – válaszolják.
– És aztán? Valaminek kellene történnie. Talán a Krampuszok csinálhatnának valami rosszat.
– Egyék meg a csomagot – mondja Iván.
– Igen, lehet, az lehet. Azért még kellene valami. A szolga is csinálhatna valamit, meg a királynő. Mondjuk, lehetne azt, hogy a lányok a nagy takarításban elfelejtik a cipőjüket kitisztítani.
– Az jó lesz! – válaszolják.

Látom rajtuk, hogy várják, segítsek.
– Kezdjük az elején. Kérem a két lányt. Jöjjenek be az anyukájukkal. Rendet tesztek, takarítotok, s aztán lefekvés.
– Majd jöhet a Szolga – fordulok Eszterhez. – Ronggyal a kezedben fütyörészel, vagy énekelhetsz is. Aztán észreveszed a cipőket. Emeld magasra, csodálkozol. Aztán szaladsz a királynőhöz.

Igen, vállaltam boldogan a rendezői szerepet. Mert ők is akarták. Este leírtam az egész mesét. Másoltam több példányban.

December 2.

– No, mit szóltok hozzá, leírtam számítógéppel az egész mesét. Le is másoltam. Mindenki megkapja a saját szerepét.
– Hogyan? – kérdezték.
– Fölvágjuk. Kivágjuk mindenkinek a szövegét, azt sorba fölragasztod egy lapra. Az lesz a szereped, és tudod tanulni.

Ez nagyon nagy élmény volt mindenkinek. Boldogan helyezték egymás mellé a szövegcsíkokat, s azok, ahogy gyűltek a papíron, úgy azonosultak a szerepükkel. Teljes munkaláz. A lányok rajzolnak is. Iván festményt készít a szövege másik oldalára. És Balogh Ricsi. Elmélyülten tanulmányozza szerepét. Hangosan föl kell neki olvasnom többször is, mi a szerepe. Tanulja a szövegét.

Itt talán vége is lehetne a dolognak. A csoport bizalmat adott neki azzal, hogy megkapta a főszerepet. Ezért persze Ricsi is sokat tett. A szerep vállalásával végre igazi és komoly fiú lett, már nem az a megbízhatatlan, mindenkinek rosszat akaró fiúcska.
A mi szempontunkból a következők, az előadás már mellékes.
A szerepek kiosztása után próbáltunk.
A játékkal elérkeztünk az I. fejezet végéhez. Hogy lesz-e folytatás, az majd ezek után dől el.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.09.27.
Rétvári Bence a magyar oktatáspolitikáról dicsekedett, csak pár dolgot elfelejtett megemlíteni
Rétvári egy fontos dolgot elmulasztott megemlíteni: Magyarországon még így is igen keveset költ az állam az oktatásra. Ugyanebből az anyagból kiderül például, hogy az egy tanuló teljes (á...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.09.26.
MIT TEHETSZ, HA A MUNKAHELYED NEM BIZTONSÁGOS?
Sajnos a kormány és a felelős minisztérium magukra hagyta a munkavállalóit. Csak abban bízhatunk, hogy a nagy focimeccs végeztével talán hajlandóak lesznek szembe nézni a valósággal, és...
(Forrás: Ne dolgozz ingyen!)
--
2020.09.26.
Vajda Zsuzsanna: Az erő kultusza: gumibotos rendfenntartók az iskolában
Más országokban, ahol alacsonyabb a büntethetőségi korhatár (például Svájcban vagy Hollandiában) megfelelő infrastruktúra, a gyerekek és fiatalok korrekciós nevelését szolgáló intézetek...
(Forrás: mérce)
--
2020.09.26.
Ami az iskolákban történik, sokkal inkább emberkísérlet, mint a szuperkupadöntő
Mivel nem jelent meg egységes, minden iskolára kötelező előírás, zavaros helyzet alakult ki az oktatási intézményekben. Mindezt Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke egy...
(Forrás: 24.hu)
--
2020.09.26.
Fellépnek a homoszexuális Hamupipőke ellen
Petíciót kezdeményezett a CitizenGO érdekvédelmi szervezet a Meseország mindenkié címmel a Labrisz Leszbikus Egyesület kiadásában megjelent mesekönyv terjesztése ellen. Alig két nap alatt...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.09.26.
Meggyógyultak, mégsem engedik vissza őket az iskolába
Miközben a kormány, az operatív törzs, illetve a népegészségügyi központ is többször hivatkozott arra, hogy a járvány kezelésénél a WHO protokoll szerint járnak el, a lapunk által megismert...
(Forrás: Népszava)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep