Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2013. március 19. kedd, 9:49

Egy pofon története


Alábbi írásunk hőse a szemtől-szembe módszer szemléletét és eszközeit használó szerző mellett az iskola igazgatója, aki nemcsak átengedte a „terepet” kollégájának, de maga is résztvevőként segítette a konfliktus rendezését. És hősök a segítő szándékot respektáló, saját indulataikat „elengedni” képes érintettek, a két fiú és nem utolsósorban a két édesanya is.

Előzmények

Történetünk egy kistelepülés általános iskolájában játszódik, ahol magyartanárként dolgozom. Mivel viszonylag kis létszámú a közösségünk, a gyerekeket elsős koruktól kezdve figyelemmel tudjuk kísérni. Így mire felső tagozatba kerülnek, már nem ismeretlenként üdvözöljük egymást. A következő eset résztvevőit is ismertem már alsó tagozatos korukból.

Roland és Sanyi a 2. évfolyamtól jártak egy osztályba. Mindketten halmozottan hátrányos helyzetű cigány diákok. Alsó tagozaton egyetlen tanító néni volt velük reggeltől délutánig, így a közösségét jól kézben tudta tartani, szinte családias viszony alakult ki közöttük. Bár Sanyi szülői beleegyezéssel kétszer bukott, a magaviseletével gondok nem voltak. A tanulmányi eredménye nagyon gyenge mind a mai napig, ezért BTM-es tanulóként fejlesztő pedagógus foglalkozik vele heti 2 órában, de az agresszivitás eddig nem volt jellemző rá. Ettől a tanévtől kezdődően vagyok az osztályfőnöke, segítőkész, lobbanékony természetű, de észérvekkel meggyőzhető kamasz, aki képes őszintén bocsánatot kérni.

A fiúk ebben a tanévben járnak először külön osztályba. Bár eddig is volt párhuzamos csoport az évfolyamukon, ők annak alapján maradtak együtt, ahogyan alsó tagozatból a felsőbe kerültek. Mivel Roland testvére évismétlő lett, így a szülei kérésére őt áttette az igazgató a másik közösségbe. Az eddigi barátait a fiú újakkal gazdagította, a beilleszkedése zökkenőmentesen zajlott. A legjobb haverja lett azonban egy fiú, aki Sanyi ellensége volt egy iskolán kívüli, régi, családi nézeteltérés miatt. A korábbi jó viszony ezért megszűnt a srácok között.

A konfliktus

Roland a haverjaival beszélgetett nagyszünetben a folyosón, amikor Sanyi elszaladt mellettük, és Rolandot pofon csapta „játékból”. Éppen becsöngettek, órára indultam volna én is, amikor azt láttam, hogy az angolterem előtt hatalmas a tömeg. Egyértelmű volt, történt valami, segítségre lehet szükség. Az angoltanár és két nyolcadikos fiú fogta az önmagából kikelve tomboló Rolandot, miközben Sanyi a hátam mögül nézte, mi a gyülekezés oka. (Meg sem fordult a fejében, hogy miatta van minden, ő csak játszott.) A fiú azért toporzékolt, mert verekedni akart, vissza akarta adni a pofont Sanyinak, amit a nagyfiúk nem hagytak neki, ezért fogták le őt. A nyolcadikosok címszavakban elhadarták, mi volt a baj, abból is kiderült, Sanyi a probléma forrása. A testvérével bekísértettem órára, miközben a kolléganőmmel zacskót húztunk Roland fejére, mert habzó szájjal kapkodta a levegőt, ájulás közeli állapotban volt. A fiú testvére, Zoli (szintén az osztályomba jár) elszaladt az igazgatónak szólni.

Miután minden osztály bement a tantermekbe, Rolandot bekísértem nyelvtanórára. A kisfiúban akkor már alig volt erő, csak feküdt a padon, és sírt. Az osztálytársai (bár alapvetően rendkívül harsány, hangos gyerekek) rettentően tapintatosak voltak vele, néma csöndben másolták a szabályokat a füzetbe, míg az igazgató úr felügyelt rájuk. Engem arra kért, hogy menjek be matematikaórára, hozzam ki Sanyit, tudjam meg, mi történt. Nem szeretett volna ő legfelsőbb hatalomként azonnal belefolyni az ügybe. Azonban egyértelmű volt, a probléma megoldása nem várhat.

Sanyi már ellenőrzővel a kezében jött ki a teremből (osztályfőnöki figyelmeztetésre számított), amikor meglátta, hogy én kopogtam be az órára. Halkan beszélgettünk a folyosón, egy padon ülve, kértem, mondja el, mi történt, hiszen tudnom kell róla, hogy adott esetben megvédhessem őt. A fiú azt kérte, kiabáljak vele, vagy üssem meg, de ne legyek kedves. (A családban az anya rendszeresen testi fenyítést alkalmaz a gyerekeivel szemben, ezt ő maga is bevallotta egy korábbi probléma kapcsán, de a gyerekek is elszólták már magukat néhányszor.) Természetesen nem tettem eleget a kérésének, erre a fiú sírva elmondta, hogy ő csak játszani akart Rolanddal, aki mostanában nem foglalkozik vele, pedig ő ezt szeretné.

Sajnos a tanulók között új „játék” terjed, a pankráció. Igyekszünk erről leszoktatni őket, sokszor elmondtuk már a kollégáimmal együtt, hogy ez nem játék, mert ha rosszul ütnek, rúgnak, az fáj a társuknak, és egy hajszál választja el a játékot a verekedéstől. Szülői értekezleten is téma volt már ez, de nem sikerült partnerre találnunk minden anyukában, apukában. Szerintük ez játék, és inkább ezt csinálják, mint a tévé előtt üljenek. Meggyőzhetetlenek egyelőre a szülők.

Tehát a pofon, amit Sanyi adott Rolandnak játéknak indult. Kértem őt, hogy ne várja meg a matematikaóra végét, menjen haza. Sajnos tudjuk, hogy a szemet szemért-elv érvényesül a roma közösségben, féltem, hogy Sanyit jól megverik szünetben (vagy hazafelé az iskola után) Roland barátai. Biztonságban szerettem volna mihamarabb tudni a gyereket.

Visszamentem az órámra, ahol a 6.a-sokkal félretettük a nyelvtant, és beszélgettünk a történtekről, illetve arról, miért nem szabad verekedni, miért kell figyelnünk egymásra. Láthatóan megnyugodott az osztály, mert érezték, nem lesz eltussolva az ügy, nem kell nekik átvenni az irányítást, és önkényes módon igazságot szolgáltatni. Roland akkor már csak feküdt, szinte levegőt sem vett. Kértem, emelje fel a kezét, de arra is képtelen volt, annyira kimerült. Abban az irgalmatlan tombolásban, amit kb. 20 percen keresztül művelt, úgy kikészült a teste és az agya, hogy rongybábként csuklott össze, amikor megpróbáltam felállítani. Kikísértem az igazgatói irodába, ott fektettük le, és orvost hívtunk hozzá, mert nem tudtuk pontosan, mit tehetnénk még vele. Injekciókat kapott, két tanórán át aludt, miközben felváltva vigyáztunk rá a kollégáimmal. Evett, ivott, szépen összeszedte magát, mire megérkezett az anyukája.

A konferencia előtt

Anita (Roland mamája) már a folyosón üvöltve emelte a kezét a nagyobb fiára, hogy miért nem verekedett össze Rolandért, ahogyan kell. Hiába magyaráztuk neki, hogy Zolira büszke lehet, mert azt tette, amit tanítottunk neki, nem verekedéssel intézte el a dolgot, hanem szólt az igazgató úrnak, és ránk bízta a testvérét. Szegény Zoli teljesen összezavarodott. Próbáltuk erősíteni benne, hogy helyesen cselekedett, mégis sírni kezdett, mert az anyja nem volt vele elégedett, és ő neki akar megfelelni elsősorban, nem nekem mint osztályfőnökének. Anita csak hosszas beszélgetés után értette meg, nem az a megoldás, hogy elmegy Sanyi anyjához, és „jól szájon veri”.

Elvira (Sanyi édesanyja) akkor érkezett meg, amikor már az igazgató úr nem volt bent, így csak velem tudott beszélni. Rettentően indulatosan, szinte kiabálva esett nekem. Nyugodt hangon válaszolgattam neki, mire ő is hangnemet váltott, majd a tizedik perc után többször is bocsánatot kért, amiért ingerülten szólt hozzám. Próbálta védeni a fiát, illetve besározni Rolandot és annak a szüleit. Következetesen kértem minden ilyen esetben, hogy ne személyeskedjen, maradjon a tárgynál, próbáljunk megoldást találni a problémára. Kiderült, Sanyi agresszivitása nemcsak játék volt, hanem segélykérés is. A családban változás történt, az apa börtönbe került, és ő mint a legnagyobb fiú próbálta átvenni a férfi szerepét, akinek mindenkitől meg kell védenie a családját. Persze egy ekkora teherrel nem tudott mit kezdeni 14 évesen, így a feszültségét ezzel a pankrációs játékkal igyekezett levezetni.

Egy amatőr konferencia

Miután a fiúkkal és a szülőkkel is beszélgettem külön-külön, csak ezután mertem egy asztalhoz ültetni őket. Az igazgató úr támogatta ezt az újszerű módszert, partnerként vett részt benne.

Jelen volt Roland, őt egy barátja (aki az esetet látta) és az anyukája kísérte el a pénteki találkozóra. Ott volt Sanyi a haverjával és az édesanyjával. Valamint az iskola igazgatója és jómagam. Kezdetben nagyon ingerülten és hangosan zajlott a beszélgetés, kölcsönösen sértegették egymást a gyerekek és a szülők is, folyton rájuk kellett szólni, hogy kulturáltan keressék a megoldást, mindenkinek ez az érdeke. Nem telt el tíz perc, amikor ténylegesen partnerré váltak az anyukák, a fiaikat is erre próbálták rávenni.

A megállapodás

Sanyi megfogadta, hogy senkivel sem fog többé pankrációs játékot játszani, ahogyan Roland is igyekezni fog újra barátkozni iskolatársával, és nem hagyja, hogy más családi viszálya beleszóljon az ő kapcsolataiba.

A jelenlévő felnőttek garanciát vártak az elhangzottakra. Mivel a fiúk a szavukat adták, így a két segítő vállalta, hogy figyelmeztetik az érintetteket, amikor úgy tűnik, hogy megszegik szavukat. Férfias módon ezt kézfogással pecsételték meg.

Megdöbbentő módon az anyukák is fogadalmat tettek. Ők nem fognak többet kiabálni a tanárokkal, mert akik képesek így vigyázni a fiukra („A tanárnő még a kezét is fogta, amikor megszúrta a doktor.”), azokkal nem illik „sivalkodni”.

Az igazgató úr rögzítette a beszélgetés fontosabb momentumait, ahogyan a megállapodás is papírra került. A szülők megnyugodtak, hogy az esettel kellőképpen foglalkozott az iskola, a fiúk felnőttnek érezték magukat, mert a mondanivalójukra odafigyeltünk, és a megoldást ők választhatták meg maguknak. Éppen ezért nem esik nehezükre betartani az adott szavukat sem.

Az iskola vállalásai

A fiúk szünetben kosárlabdát kapnak, amivel a betonos udvaron játszhatnak a nagyszünetben. Rossz idő esetén az ügyeletes tanár beengedi őket a tornaterembe focizni. Bízunk benne, hogy ezzel megszüntethetjük a pankrációs játékot, legalább az iskolában. Elégedettek voltunk a konferencia-beszélgetés eredményével. Amennyiben az iskola anyagi lehetőségei engedik a következő tanévben, úgy szeretné az igazgató úr, ha a tantestület elvégezne egy facilitátorképző tréninget. Addig pozitív példaként emlegetik „csupán” az esetet.

Az eset értékelése

A beszélgetés során a szülők és a diákok is egyenrangú partnerek voltak, akik egy közös célért gondolkodtak együtt. Az alacsony iskolai végezettséggel rendelkező anyukáknak nagyon tetszett, hogy egy iskolát érintő kérdésben fontos véleményt alkothatnak. Akkor változott meg a beszélgetés hangneme is, amikor Elvirában ez tudatosodott. Ő kérte Anitát, hogy viselkedjen normálisan, amikor a tanárok nekik akarnak segíteni.

A kezdők bátorságával álltam neki a probléma megoldásának. Talán hatásosabb lett volna konfliktus kezelése, ha egy képzett facilitátor vezeti a beszélgetést, de azt gondolom, mivel nem ártottam ezzel senkinek, így nagy baj nem történt, hogy én próbáltam ezt az újítást bevezetni az iskolánkban.

Májer Viktória

A cikkben szereplő fotók illuszrációk.

Egy üzenet

  1. petra szerint:

    Én nem lennék ennyire szerény… hogy nagy baj nem történt… Ahogy én olvasom, megelőzted egy konfliktus eszkalálódását, megnyugtattál egy őrjöngő gyereket, megnyertél két felajzott anyát, kedvet csináltál az igazgatónak a resztoratív konfliktuskezeléshez. Ez szerintem eléggé távol esik a 'nagy baj'-tól… Bárcsak többen beszélnék ilyen természetességgel az emberi dimenzióban ezt a nyelvet 🙂

Hozzászólás a(z) petra bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep