Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2013. március 23. szombat, 9:40

Falak között

1.

Nekünk, normálisoknak, sok mindent meg kell oldanunk mások helyett. Tengernyi problémán dolgozunk becsülettel; nem is nagyon teszünk egyebet. Életünk lassan nem áll másból, mint válságkezelésből, s ennek eredményeképp van ötezer féle samponunk, ötezer féle gyógyszerünk és ötezer féle pedagógiai programunk. Mégis nők és férfiak, gyerekek és felnőttek; ténfergünk betegen, korpás hajjal, a civilizációnak nevezett háborús övezetben, és nem értjük egymást. „Elnézést, mi volt a kérdés?” Hát ez az. Erre nemigen gyúrtunk rá. Fogalmunk sincs róla. Ha valaha kérdeztünk egyáltalán, már rég elfelejtettük, mit is akartunk vele.

Azok, akik megélik és kifejezik ezt a felejtés-élményt, megijesztenek minket. Ők a némák, a némán figyelők, akik nem dolgoznak velünk a válaszokon. Az osztály (eredetiben „Entre les murs”, vagyis „A falak között”) című francia film mégis Arany Pálmát kapott a 2008-as cannes-i filmfesztiválon, pedig nem tesz mást, mint elnémul és figyel.

A film egy osztály, egy osztályfőnök, egy tucat kolléga, pár szülő és az őket egybemarkoló párizsi külvárosi középiskola egy tanévéből készít kivonatot.1 Az első percekben valaki iszik egy kávét, a tanári kar tagjai röviden bemutatkoznak egymásnak, majd kezdetét veszi a tanév. Közel megyünk az adott osztályhoz – a gyerekekhez és osztályfőnökükhöz – és végig ott is maradunk. Az ő közelségükben lehetünk tanúi az év bizonyos óráinak, eseményeinek, párbeszédeinek, fordulópontjainak. Két órával később pedig eljön a június, befejeződik a tanítás. A kamera szerepe a megfigyelőé; egyik arcról a másikra néz és vissza. Türelmesen kivárja a beszélgetések végét, utána keres egy másikat. A kameramozgás az előtte zajló történésekre reagál, a párbeszédek folyamatos, szinte vágatlan hangesemények, a zajkörnyezet dokumentarista. Filmzene nincs. Se bevezetés, se aláfestés, se levezetés.

A vásznon pedig nem történik semmi szokatlan. Az osztály tömény felsorolás arról, hogy társadalmi beidegződéseink hogyan tesznek minket egymás esküdt ellenségeivé. Arról, hogy hogyan gyilkoljuk meg egymás lélegző valóságát megkérdőjelezhetetlennek vélt erkölcsi-nevelési elvek nevében. Arról, hogy miféle borzalmakat szoktunk meg normaként, és miféle valóságoktól félünk borzalmasan. Hogy hogyan védelmezzük azt a közösségi hiedelemvilágot, ami beteggé tesz minket, és hogyan igyekszünk a gyerekeket (és általában: a többieket) is magunkhoz hasonló sérültté tenni. Nehogy véletlenül egészségesebben viszonyulhassanak önmagukhoz és hozzánk, mint ahogy nekünk ez megadatott. Az ember, úgy látszik, a legtöbb igyekezetét arra fordítja, hogy önmaga és embertársai számára értelmetlenné tegye a létezést.

Persze máshol is ez folyik, nem csak az iskolákban. Sokan tudják ezt. Tarr Béla például évtizedekkel ezelőtt Az osztály-éhoz hasonlítható nyelven mutatta be az össztársadalmi kómában vegetáló egyes embert és szánalmas csoportjait, például a Családi tűzfészek-ben (1979) vagy a Panelkapcsolat-ban (1982). Ezeket a filmeket a betegség maga érdekli, ezért mutatnak élőhalottakat élők helyett.

Az osztály sem emberi sorsokról szól. Nem sző mesét, nem képez hősöket, nem tételez jókat és rosszakat. Hiába a testközel, hiába a személyes eseményvonalak, a „megismerjük a szereplőket a filmből” illúziója hamis. Nem lényeges az osztály vegyes etnikai összetétele, és valójában bábeli nyelvzavarról sincs szó. Ez a film emberi interakciókat fertőző mechanizmusokat mutat. Mérgeket és mérgezéseket. Olyan normának és normálisnak tartott szokásokat, amelyek beették magukat a személyiségbe, és az interakciókban a helyett működnek. A vásznon közben az a népszerű pedagógiai-oktatásügyi valóságmodell lepleződik le szörnyű illúzió formájában, amely a „hősies tanári munka” és a „korlátaikkal küzdő, nevelésre szoruló diákság” aljas lózungjaira épül. Ezt a modellt megvalósítani lehetetlen, mert nincs olyan élő valóság, amelyet modellezhet. Az osztály arról szól, hogy ennek a modellnek a követése a való élet illegitimmé nyilvánításával – megcélozva egy ideálisat – hogyan zabáltatja fel az embert az emberrel.

2.

François Marin, az osztályfőnök időnként még ébren van. A tanári kari vitákban egyedüliként védelmezi a gyerekbe vetett bizalom jogosságát. A gyerekek között azonban a belénevelt barbár, tekintélyelvű szokások behelyettesítik őt. Ettől képtelen a bizalomra, képtelen az átélésre, és ezért képtelen észrevenni a diákok tisztázásra, őszinteségre és békére szólító jelzéseit. Szinte mindegyiket hadüzenetnek nézi, és így is válaszol rájuk. Vagy ha épp nincs semmilyen jel, ő indít háborút. Egója félti a tekintélyét, irányítói szerepét, és reakcióival időnként még a gyerekek egymás közti interakcióit is megmérgezi. Egy bizonyos állandó készenléti gúnnyal tartja távol magától az érzelmi azonosulás lehetőségét. A tanár valójában szívesen kilépne ebből, a személyiségébe égetett rendszer azonban egyszerűen kinyírja kísérleteit, megakadályozza, hogy szerethessék őt, a szeretethiány frusztrációját pedig a tekintélyelvűséggel kompenzáltatja. Elképesztő bőséggel hozza a film azokat a párbeszédeket, vitákat, ahol a kommunikációs egymásra találás épp megképződő esélyét – amelyet legtöbbször a gyerekek, párszor Marin valós embersége biztosítja – pár pillanaton belül elmossa valamilyen tanult félelem, gyanakvás, tudat alatt fészkelő ellenségkép és győzni akarás. A tanár a gyerekeket potenciális agresszornak látja, mert az igazi agresszornak, a rajta erőszakot tevő saját egójának minden erőszakosságát kivetít rájuk. „Te felettük vagy, nem lehetsz velük.” – mondja az ego. François Marin ugyan rosszul érzi magát ebben, de nem jut eszébe, hogy rákérdezzen: „Tényleg felettük vagyok? És ha igen, tényleg ott kell lennem?

Azt, hogy ez az okos és érzékeny egyén miért dédelget egy ilyen egót, jól magyarázza a tanáriban zajló kommunikáció. Az iskola tanárai kivétel nélkül a fent leírt modell foglyai. Nem értik és következésképp nem szeretik az élő valóságot, ezért meg akarják változtatni – mint szinte minden normálisnak tartott iskola. Ez a közeg nevelte ki Marin egóját is. Ettől még szembefordulhatna egójával, hiedelmeivel – sőt, a tanári vitákban a gyerekeket védelmezve gyönyörűen szembe is fordul! –, a közeg azonban ezt a harcát elnyomja, rákérdezéseit elhallgattatja. A csendesen következetes fasisztoid ideológia, amely leginkább az új földrajztanár irritáló fatalizmusából orrontható, elszívja Marin erejét, és kifárasztja, mint egy halat a horgon. Emblematikus a közös viták végén az osztályfőnök üres, fáradt arckifejezése. „Jó, akkor nem harcolok. Inkább elhiszem. És hát igen, talán igazuk van…

A gyerekek sokkal okosabbak tanáraiknál. Nem azért, mert okosabbak lettek, hanem mert még nem lettek teljesen ostobák. Marin nem ismeri fel, hogy újra és újra megerősített hiedelmei gátolják a valóság felismerésében. Ezeket tapasztalatnak érzi, és a gyerekekről hiszi azt, hogy gátolják őt. Ezért nem hiedelmei ellen harcol, hanem a gyerekek ellen. A gyerekek sokkal világosabban látnak: felismerik és átélik, hogy szorongásukat az iskola, a tanár kelti bennük. Mégis sokkal józanabbul cselekszenek: nem tanáruk ellen, hanem a benne elültetett, és őket is mérgező hiedelmek ellen harcolnak: tanárukat minduntalan megpróbálják azokból fölébreszteni. A támadásnak látszó replikák, kérdések, felháborodott reakciók valójában a színlelés helyett kommunikációra szólító üzenetek. Maga a bizalom. Lányok és fiúk, számtalanszor megvilágítják a tanárnak azt, ami tényleg történik: „Maga most gúnyol. Maga csak azért mondja, hogy érdekeljük, hogy rávegyen az olvasásra.” Újra és újra kommunikációt kezdeményeznek. Újra és újra bíznak a tanárukban. Még a gúny állandó légkörében is titkokat mondanak el. 14 év körüli lányok és fiúk beszélnek arról, hogy lenézik őket öltözékük miatt, vagy hogy szégyellik elálló fülüket.

Elképesztő együttébredések lehetőségét szalasztja el François Marin. Szinte fájnak a falra hányt borsószemek. „Tanár úr, ezt miért teszi? Erre miért van szükség? Miért gúnyol az egyszerű elfogadás helyett? Miért nem számít az, hogy én mit akarok?” A gyerekek még a tanár öncsalásait is felismerik. Marint azonban katonává teszi a rendszer, amelynek részeként a gyerekek közt szerepel. A rendszerben ez a fajta gyermeki kommunikáció: hadüzenet. A hipnózis erejére jellemző, hogy Marin még kollégáiban – akik minden kitörési gesztusát ténylegesen letörik – sem ismeri fel az igazi ellenséget.

Ebben az egészben tanár is, gyerek is rosszul érzi magát. Rosszul érzi magát, hiedelmeitől és szorongásától fáradtan. Mint egy rossz család, ahol mindenki kötődni és szeretni próbál, de belefáradnak abba, hogy nem megy. A felnőttek nem tudják szeretni a valóságot: akarnak valamit helyette. A gyerekek tudják szeretni valóságot, de belefáradnak abba, hogy a felnőttek mást akarnak tőlük. Végül megtanulnak harcolni a felnőttektől, aztán felnőttek lesznek, és harcolni kezdenek a gyerekek ellen.

Ez az ördögi kör azonban nem igazi lakhelyünk. A meglévő élő valóság megértésének és szeretetének képtelensége nem emberi alaptulajdonság. Ezt az intellektuális és érzelmi paralízist mérgező hiedelmek okozzák. Mérgező hiedelmeink számosak. Az Entre les murs elsősorban arról szól, hogy nekünk, embereknek a leghalványabb fogalmunk sincs arról, hogy ezek nevében mit művelünk egymással. Mi mindent csak hiszünk. Ezért aztán végképp nincs fogalmunk arról, hogy amit művelünk, miért műveljük egymással, ahelyett, hogy inkább ne művelnénk. Pedig ha így volna, akkor egymást békén hagyhatnánk. Akkor ahelyett, hogy egymással állnánk harcban, inkább együtt harcolhatnánk a hiedelmeink ellen. Az iskolarendszer azonban pontosan az, amely sosem fog erre lehetőséget adni – hiszen az ellenkezőjéért jött létre.

A film záróképei a látszat ellenére sem megnyugvást, sem szomorú romantikát nem hordoznak. Egyszerűen azt mutatják, ami van. Falak közt boldogtalanok leszünk, falakon túl pedig lehetnénk szabadok. Falak közt boldogtalanná tesszük egymást, falakon túl pedig tehetjük egymást szabaddá is. Vannak még széles erdőink, mezőink. Most pedig jöhetnek a kérdések.

Veszprémi Attila

1A szüzsé szerint a filmbeli gyerekek 4. osztályosak a Párizs XIX. kerületében működő Collège Mozart-ban, egy „ZEP” (zone d’éducation prioritaire) besorolású, azaz a helyi szociális összetétel miatt kiemelt jelentőségű és nagyobb autonómiával rendelkező oktatási intézményben. A collège a francia középfokú oktatás alsó szintjét jelenti. Az osztályok számozása Franciaországban csökkenő sorrendben történik: a négy éves collège 6. osztályába az általános iskola (l’école élémentaire) után, 11-12 éves korukban kerülnek a gyerekek, a 3. osztályig (a collège végéig) pedig 14-15 évesen jutnak el. A Collège Mozart valós helyszín. François Bégaudeau, a film alapjául szolgáló könyv írója és a film önmagát alakító főszereplője tanárként működött itt. A filmet ugyanakkor a XX. kerületi, ugyancsak ZEP-minősítésű Collège Françoise-Dolto épületében, az iskola diákjaival és tanáraival forgatták.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.08.14.
Modellváltás a felsőoktatásban: azt se tudni ló-e vagy szamár
Bár cikkünk apropóját a közelmúlt eseményei adják, jelen írással a Hallgatói Szakszervezet tagjaiként arra vállalkozunk, hogy megvizsgáljuk az alapítványi finanszírozásra történő á...
(Forrás: mérce)
--
2020.08.14.
Éremesőt hozott az online verseny
A kémia továbbra sem tartozik a középiskolások kedvenc tantárgyai közé. A kémiatanári pályát is kevesen választják, ­emiatt a szakma nagy „öregjei” keveseknek tudják átadni tapasztalataikat...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.08.14.
Mérnökök: Elszomorítók az idei felvételi adatok
Rossz trend folytatását mutatják, és az egész magyar gazdaság számára elszomorítók az idei műszaki felsőoktatási felvételik eredményei – közölte az EJMSZ. Egyértelműen látszik, hogy...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.08.14.
Újabb országokban döntöttek a tanévkezdésről
Hamarosan kezdődik a következő tanév, ezért a különböző országok sorra jelentik be a tanévkezdéssel kapcsolatos intézkedéseiket. Már Romániában, Szerbiában és Törökországban is megsz...
(Forrás: eduline)
--
2020.08.14.
Középiskolás fokon sem fog tanulni a nép, mert nem lesz kitől
Nem véletlen, hogy – a sokéves gyakorlattól eltérően – az idén államilag támogatott helyekre is lehet pályázni a felsőoktatási pótfelvételin. Korábban ez szinte lehetetlen volt, csak...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.08.12.
PCR-teszt beiratkozáshoz, kizárólag online vagy csak személyes órák – nagy szórással indulnak az egyetemek ősszel
Eltérő módon készülnek az egyetemek az őszi félévre, több helyen a nagyelőadásokat csak online tartják majd meg. A Semmelweis Egyetem negatív PCR-tesztet vár el az elsősöktől beiratkoz...
(Forrás: hvg.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep