2013. május 8. szerda, 11:12
Alternatív oktatáspolitika?
Szomorúan hallgattam ma annak, az oktatás jövőjéről szóló Fehér Könyvnek a bemutatóját, amelyet a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány készíttetett. Szomorúan hallgattam, mert a jelenlegi kormányzat szűklátókörű, nemzeti retorikával operáló és tananyag-centrikus szemléletéhez képest európai és modern, a gyerekeket középpontba állító, a szülőket európai módon partnernek tekintő szemléletre számítottam. És valami egészen mással szembesültem.
Kissé kellemetlenül éreztem magam, mert – nem lustaságból, munka miatt – a prezentációról nagyrészt lemaradtam. Fel akartam készülni, de nem lehetett, mivel a fehér könyv még a bemutató előtti este sem volt nyilvános. Az első döbbenet akkor ért, amikor a prezentáció végén beestem. A közönség bizonyos kérdésekről szavazhatott. Többek között arról, hogy ha a most bevezetett (és nyilvánvalóan életképtelen) heti 5 testnevelés óra háromra csökkenne, mit tegyenek a felszabaduló két órával. A jelenlévők, akinek a nagy része pedagógus vagy kutató volt, elsöprő többségben szavaztak arra, hogy az óraszámot egyéb tantárgy oktatására kellene fordítani, nem pedig szabad időt adni helyette a diákoknak. Arra szavaztak tehát, hogy az első osztályban minden nap 5, kilencedikben pedig napi 7 kötelező órát üljenek végig a szeptembertől érvényes óraszámok szerint.
A fehér könyv bevallottan a munkaerőpiac kiszolgálásáról szól elsősorban, ezen belül is óriási hangsúly van a felsőoktatáson. Az Európai Unió 2020-ig érvényes oktatási stratégiájáról szóló Rethinking Education című, az oktatással is foglalkozó uniós biztos által készítetett dokumentum is számos kritikát kapott, mivel túlságosan erősen fókuszál a gazdasági érdekekre és részben háttérbe szorítja az egyéb szempontokat, például a közös európai értékek közvetítésének fontosságát. A most bemutatott fehér könyv ennél is messzebb megy.
Az Unió által elfogadott ajánlások szerint a sikeres élethez nélkülözhetetlen az élethosszig tartó tanulás. Az ehhez a közoktatásban fejlesztendő nyolc kulcskompetencia közül mindössze két és fél kapna esélyt a magyar iskolákban, a matematikai és természettudományos kompetencia, az anyanyelv valamint két további uniós nyelv helyett az angol. Szóba sem kerül a második idegen nyelv, a digitális kompetencia, ahogy a négy ún. soft kompetencia, a tanulni tanulás, a vállalkozókészség, a kommunikáció és a kulturális tudatosság sem.
Néhány hete Magyarországon járt a világhírű pszichológus, John Raven, aki azt találta mondani, hogy az oktatási rendszerek sikerességének egyik legjelentősebb korlátozói a különböző egységes mérések, az oktatás hatékonyságát jelentősen csökkentik a kijelölt standardok. Nem lehet nem észrevenni ezt a hatást a Fehér Könyvnél: a kompetenciák közül azokra fókuszál, amelyeket a PISA-teszteken vizsgálnak.
Bajnai Gordonnak, mint vérbeli technokratának, nyilván megfelel ez a megközelítés, de valós alternatívát jelent-e a mai közoktatási rendszernek, megakadályozza-e, hogy 2035-re hazánk a Spiró György Feleségversenyében leírtaknak megfelelő – most igencsak reális jövőképnek tűnő – állapotba süllyedjen? Hová jutunk, ha az oktatási rendszerben nem a gyermekek jogai jelentik az alapot, ha a matematikával nem legalább egyenértékű a nyitott, toleráns, befogadó és európai társadalom kialakítása iskolai szemléletformálással?
Bár sok szó esett korábban a sajtóban és szakmai fórumokon is a most irreálisan megnövelt közismereti tananyag-tartalomról, a Fehér Könyv nem beszél ennek visszafordításáról, az évtizedek alatt feltorlódott tananyag-mennyiség felülvizsgálatáról, ahogy az óraszámcsökkentésről sem – nem a pedagógusokéról, a diákokéról.
A konferencia szekcióülései közül Az oktatás újratársadalmasítása címet viselő csoporthoz csatlakozva nagy megelégedéssel hallottam, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki a címbe szereplő ’újra’ szócska létjogosultságát megkérdőjelezi. Azt viszont már döbbenten láttam, hogy a Fehér Könyv készítésében részt vevő szekcióvezető a szülői részvételt kizárólag a közpolitikai döntéshozatalban való részvételként, konzultációként tudja elképzelni és nem érti, mi is az aktív szülői (és diák)részvétel az oktatási folyamatokban. Talán ez lehet az oka annak is, hogy sem a jelenlegi, sem a megelőző kormányok nem vonták be a szülőket az oktatásba. Kevés olyan szülő van, aki döntési folyamatokban konzultálni akarna rengeteg időt töltve ilyen-olyan egyeztetéseken. Olyan viszont bizonyára sokkal több akad, aki aktívan részt vállalna például az Európai Iskolák mintájára a szülők által szervezendő iskolai étkeztetésben, iskolabusz biztosításában, tanórán kívüli foglalkozások szervezésében, osztálykirándulások szervezésében, stb. Aki pedig aktívan részt vesz az iskola napi életében, talán hajlandó lesz erőfeszítéseket tenni, hogy kellően felkészült legyen a szerzők által igényelt konzultációra is. Ebben a szemléletben természetes, hogy fel sem merül a school leadership, a feladatok és felelősségek megosztásán alapuló iskolavezetés kérdése.
A délutáni Bajnai-előadásra nem pazarolnék sok szót, talán leginkább informatív része az volt, amit a hír24 is kiemelt cikke címében: Bajnai Gordon nem Márait írt volna, ha most érettségizik.
Az azt követő két kerekasztal-beszélgetésben a gyűjtőnéven demokratikus ellenzéknek nevezett pártok oktatáspolitikusai beszéltek felsőoktatásról és az oktatási szegregáció megszüntetésének szükségességéről, megismerhettük egy sikeres integráló pedagógus és egy sikeres magyar vállalkozó véleményét. Megszólalt még egy egyetemista is, aki kicsit túl körülményesen arról beszélt, milyen óvodába, iskolába és egyetemre szeretett volna járni. És mégis ő volt az, aki nagyon fontosakat mondott, ám tartok tőle, olyanokat, amiket a szerzők nem nagyon akartak meghallani. A fiatalember szerint már az óvodában, de legkésőbb az általános iskolában sokszor megutáltatják a gyerekekkel a tanulást, rengeteg felesleges időt töltenek az iskolában, felesleges tananyagok meghallgatásával, majd rövid távú memóriájukban való rögzítésükkel. Az iskola nem tekinti partnernek a diákokat, akiknek lehetőségük arra sincs, hogy kitalálják, mi érdekelné őket, merre lenne érdemes továbbtanulniuk. Persze nem így mondta, hanem ezekkel éppen ellentétesnek festette le azt, amilyennek az iskolának lennie kellene.
Ezzel pedig szülőként csak egyetérteni tudok. Ezért aztán könnyű összefoglalni, mitől lettem szomorú a mai konferencia után: szó nincs az Európa felé való visszaindulásról, a gyerekek elképesztő terheinek csökkentéséről, a rengeteg feleslegesen iskolában töltött óra hasznosabb eltöltéséről, a valódi iskolai partnerségről és még számos olyan dologról, amikről ma Európa-szerte úgy gondolják, fontosak a sikeres oktatáshoz. Szomorú vagyok még akkor is, ha a szerzők felhívják a figyelmet arra, hogy „a Fehér Könyv nem lezárni, hanem elindítani és informálni hivatott a Magyarországon követendő oktatáspolitikáról szóló vitát”. De ki fogja felvetni ezeket a témákat, ha a szakemberek nem tették?
Salamon Eszter
A Fehér Könyvet és az ahhoz készített háttéranyagokat teljes terjedelmükben itt olvashatják.
Kedves Salamon Eszter, mivel megszólítva érzem magam, mint "szekcióvezető", ezért szeretném megkérdezni, hogy miből vonta le azokat a sommás következtetéseket, hogy: "szekcióvezető a szülői részvételt kizárólag a közpolitikai döntéshozatalban való részvételként, konzultációként tudja elképzelni és nem érti, mi is az aktív szülői (és diák)részvétel az oktatási folyamatokban." Én a szülőknek (és az egyéb érintetteknek, mert ők is fontosak!) a közoktatáspolitikai folyamatokba való bevonásáról beszéltem bevezetőmben, ez bizony tényleg a közoktatáspolitikai folyamatokról szól, s nem másról. Ugyanakkor az, hogy a szekcióban jelenlévők közül többen hangsúlyozták, hogy leginkább az iskolák mindennapi működésében lenne igényük a nagyobb "bevonásra", egyrészt, nem cáfolja, hogy fontos lenne a közpolitikai folyamatok demokratizálása; másrészt nem mond semmit sem az én, sem senki másnak az arról vallott nézeteiről, hogy mennyire érdemes bevonódniuk a szülőknek az iskola hétköznapjaiba, s mennyire s hogyan érdemes ezt támogatni. Másrészről, a szekcióbeszélgetés éppen azt a célt szolgálta, hogy érkezhessenek visszajelzések, amelyek a későbbiekben hozzájárulhatnak a program konstruktív továbbalakulásához is, s a Fehér Könyv nyitottsága nemcsak, hogy az egész napos konferencia egyik fontos alapvetése volt, de talán azt is jogosan remélem, hogy a szekcióban résztvevők közül senki sem érezhette, hogy a későbbiek során a véleménye elsikkadt volna a plenáris visszajelzésen. Jelentősnek érzem tehát a beszámolóban ezt a csúsztatást, s ugyanakkor sajnálom, hogy pont Ön, miközben a részvétellel és a bevonással kapcsolatban vet föl lényegi problémákat, még egy ilyen fórumon sem bízik abban, hogy Ön – be van vonva!, s véleménye megjelenik, s beépülhet a programba! Egyébként azt gondolom, hogy a szülők bevonódásra való hajlama, illetve az iskolák hajlama arra, hogy bevonják a szülőket, olyan, strukturális építkezést igénylő kérdések, amelyeknél szintén nehezen megkerülhetők a közpolitikai folyamatok. Ön sajnálja, hogy a résztvevők a gyerekek óraterhelésének árán arra szavaztak, hogy tanuljanak állampolgári ismereteket, demokratikus részvételi kultúrát a tanulók az iskolákban. A dilemma természetesen jelentős, hiszen Önnek igaza van az óraterhelést illetően – ugyanakkor, ha az iskolát továbbra sem tartjuk a demokratikus, szociális érzékenységet fejlesztő, részvételi attitűdöt erősítő intézménynek, s nem várjuk el tőle, hogy ez még (de természetesen nem kizárólag) a tanórákban is megjelenjen, akkor ugyan milyen szocializációs és egyéb mechanizmusoktól várjuk, hogy a szülők és pedagógusok többsége – mert soha nem az innovatív 10-20%-ról van szó, őket nem kell megtanítani, ők tudják – megtanulja együtt, közösségi iskolaként működtetni azokat az intézményeiket, ahol a gyerekek életük meghatározó részét töltik?
Kedves Eszter!
Elnézést kérek, ha megbántottalak, nem volt szándékomban (a szekcióban tegeződtünk, én vagyok az idősebb, így engedd meg a tegeződést). Furcsa helyzetben voltál, hiszen soha nem az egy szekció rapporteure, aki prezentál benne – legalábbis az európai fórumokon. Az idegen kifejezés és a ’fehér könyv’ szóhasználatból azt feltételeztem, hogy itt európai típusú rendezvényről illetve kezdeményezésről van szó. A megfogalmazásom szubjektív, azt láttam a plenáris beszámolón, hogy nem kevés kételkedés volt a hangodban és a testbeszédedben, amikor erről szóltál, de talán csak kettős szereped belső ellentmondásából adódott.
Mivel már számos hasonló rendezvényen vettem részt, meglehetősen furcsa volt, hogy a Fehér könyvet nem lehetett előre, időben kézhez kapni és arról véleményt formálni. Így a szekcióban mindenki egy ismeretlen, csak egy rövid kivonat alapján megítélt anyagról, a jelenlegi helyzetről illetve a te prezentációdról mondhatta el a véleményét.
Az Unióban a Fehér könyv definíció szerint már a készítő által kijelölt politikai célrendszer, tervezett jogalkotási folyamat alapjait jelöli ki, konkrét politikai elköteleződést jelent. Azokat a területeket elemzi végig, amelyeken az illető szervezet lépéseket kíván tenni, meg is nevezve a konkrét tervezett lépéseket. Nem döntéselőkészítő konzultációk alapja kíván lenni, az a Zöld könyv. Egy Fehér könyv kiadása tehát azt jelenti, az azt kiadó szervezet az abban foglalt ügyekkel és az abban foglalt módon kíván foglalkozni. Ezt nyilván tudod, de talán nem minden olvasó jártas ennyire az EU-szókincsében. Azért írtam le, hogy mindenki számára világos legyen, miért éreztem szükségesnek szubjektív benyomásaim megfogalmazását. Úgy láttam, miután este, az esemény után átolvastam, hogy az oktatásban szerintem igazán égető problémákkal nagyrészt egyáltalán nem foglalkozik, részben pedig – ez már végképp szubjektív – nem olyan módon, ami egy Európa felé (vissza)vezető útra vezet.
A konferencia résztvevőinek bevonása ismerős érzés volt. Saját gyermekem iskolájának új igazgatója használja azt az eszközt, hogy egy rövid prezentáció után, elolvasás nélkül kér szülői véleményt olyan, a Fehér könyv terjedelmét meg sem közelítő, ám még így sem megismerhető dolgokról, mint az iskolai házirend vagy a pedagógiai program. Így pedig lehetetlen valós vélemény alkotni, vagy akár válaszolni feleletválasztós alapon, a legkevésbé elfogadhatatlan válaszra kattintva (ld. Nemzeti konzultáció) véleményt nyilvánítani.
Nem vitatom, hogy szándék a stakeholderek valódi bevonása, a partneri viszony kereteinek létrehozása, majd ezt követően az iskolai partnerek segítségével újraalakított oktatási rendszer és tantervi keretek kidolgozása. Ez persze azt is feltételezi, hogy a közpolitikai folyamatokban is minden stakeholder-csoport képviselői részt fognak venni. Az azonban biztos – erre rengeteg hazai, de főleg külföldi tapasztalat van -, hogy főként a diákok és a szülők sokkal inkább a napi folyamatokba vonódnak be szívesen, ám nem ülnek végig órákig tartó szakmapolitikai vitákat, gyakran még az aktív szülői és diákképviselők nagy része sem érti az ügyeket politikai szinten.
Végül az állampolgári ismeretek, de főleg a demokratikus részvételi kultúra oktatására fordítandó többlet óraszám tekintetében azt gondolom, ezekre teljesen felesleges óraszámot pazarolni, hiszen tipikusan olyan dolgok, amelyet gyakorlatban lehet csak elsajátítani, ráadásul nem köthetőek tantárgyhoz, akárcsak az erkölcstan. Tehát ha a majdani, jelentősen csökkentett óraszámot olyan tanterv oktatására szánják/szánjátok, amelynek része ez is, csak támogatni tudom. A kérdés azonban nem így szólt. Úgy szólt: ha kettővel csökken a testnevelés órák száma, a ’felszabaduló órakeretet’ mire fordítsák. Erre pedig egyetlen helyes válasz van: szabad játékra, barátkozásra, ebédelésre… egyszóval semmire, ami tanítási óra. Az említett témáknak a Fehér könyv készítői számára fontos anyanyelvi, angol, matematika és természettudományos órákon kell megjelennie, valamint a digitális írástudást, a második uniós idegennyelv-tudást, a művészetek iránti fogékonyságot, a tanulni tudást és a vállalkozókészséget fejlesztő foglalkozások keretében, hiszen ez nem tantárgyhoz kötődő, hanem ’soft’ kompetencia.
Ha a Fehér könyvet Zöld könyvnek tekintjük, az ESZME örömmel leírja, hogy milyen területeken kellene még feltárni szerintünk a hátteret és javaslatokat tenni. A szakemberek, akik nyilván nem önkéntesként dolgoznak (velünk ellentétben), beépítik egy majdani Fehér könyvbe azokat. Azt követően pedig lehet konkrét kérdésekre igennel vagy nemmel válaszolni, mint például az iskolarendszer újra-egységesítése, a 6 6 rendszer kidobása, amit abszolút szakmai, pszichológiai alapon biztosan nem támogatnék.
Kedves (Salamon) Eszter! Nagyon örülök, hogy írtál a konferenciáról, remélem majd írsz a Fehér könyvről is, ha sikerült elolvasnod. Ha elolvasod talán újragondolsz majd néhány dolgot, amit az egyetlen szekcióülésen hallottak és a kiosztott rövid handout-ok alapján talán egy kicsit félreértettét. Ilyen például a munkaerő-piaci problémák túlhangsúlyozása, (sokat, akik olvasták az anyagot úgy látták, hogy túlságosan a méltányosságra koncentrál), a szülői részvétel elhanyagolása, (az anyag tele van az ezt biztosítani hivatott mechanizmusok megerősítéséről szóló javaslatokkal), és az Európa felé való visszafordulás elmaradása (minden egyes oktatáspolitikai javaslatnak van európai referenciája). Nem sorolom tovább a félreértéseket, ha elolvasod a cuccot te magad is találsz majd még néhányat. Utána pedig majd jót vitatkozunk mindarról, amivel nem értesz egyet.
Kedves Péter!
Ezt reklamáltam leginkább, az ilyet előre oda szokták adni. Amúgy amit írtam, úgy írtam, hogy átfutottam még este a 'cuccot', de természetesen alaposan átolvasom. Már elkezdtem, még mindig nagyon sok bajom van vele, de nagyon szívesen beszélgetek róla veled. Mint mindig 🙂