Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2013. június 3. hétfő, 7:16

A művészet hídja

Berettyóújfalun az igazgyöngyös gyerekek csoportmunkában alkotnak egy gyönyörű festményt. Egy gödi általános iskola magyaróráján a tanár megkéri a gyerekeket, hogy írják le azt, ami a kép láttán eszükbe jut. Íme a festmény létrejöttének története és három, a látvány hatására keletkező írások közül. Köszönet érte a rajzok létrejöttét segítő L. Ritók Nórának és a feladatot kiötlő tanárnak: Miklósi Lászlónak.

Az Éjszaka című festmény létrejöttének története

Nálunk gyakori az együttműködéssel létrehozott alkotás. Építi a tudást is a vizuális kommunikáció terén is, de sokkal fontosabb szerepet játszik a szociális kompetenciák fejlesztésében. Érdemes megpróbálkozni vele, hiszen dekorációnak sem utolsó, és mindennél szemléletesebben mutatja az integrált csoportszervezés szükségességét és sikerességét.

Ez a festmény pályázatra készült, az országos festészetverseny első helyezett alkotása lett (a Nappal c. párjával együtt). Az eredményhirdetésre együtt utaztunk fel Budapestre, és valamennyien nagyon büszkék voltunk a sikerre.

A nagyméretű (kb. 2×2 m) akrilképet vászonra festette egy 8 fős csoport, melyet ép és SNI, cigány és nem cigány, jó körülmények között élő és hátrányos helyzetű gyerekek alkottak, életkoruk 10-12 év. A munkamódszer kooperatív tanulásszervezés, az integrációt megvalósító intézmények nélkülözhetetlen munkaformája.

A csoportalakításban a „Keresd az összetartozókat” módszert használtuk (8 darabra szétvágott képek alapján, kétszer nyolc fős csoportot hoztunk létre).

A kép 7×2 óra alatt készült el.

A munka lépései:

1. Az éjszaka témában mindenki egyénileg alkotott, saját elgondolása alapján egy A/3-as méretű színes munkát. Volt, aki a fák között alvó madarakat, vagy másfajta állatokat, más alvó gyereket, vagy éjszakai falut, folyópartot, álomtündért rajzolt.

2. Közös tervezés következett, amiben mindenki igyekezett megjeleníteni saját korábbi viszonyulását. Mivel nagyméretű vászonra dolgoztak, fontos volt egy bizonyos forma, mint meghatározó kompozíciós elem használata. Hosszas tanakodás után az álomtündér mellett döntöttünk, amit úgy rajzoltunk meg, hogy a legkisebb termetű gyereket egyszerűen ráfektettük a vászonra és körberajzoltuk. A fő forma megjelenítése után már egyszerű volt a tervezés. Mindenki ajánlott valamit a saját rajzáról, elhelyezésre is javaslatot téve a vásznon.

3. A formák felrajzolását mindenki maga végezte a csoport által közösen meghatározott részre, ceruzával, javíthatóan.

4. Amikor a formák felrajzolása megtörtént egy vízben oldhatatlan (alkoholos) filccel áthúzták a vonalakat.

5. A színhangulat kiválasztása. A közös álláspont kialakítása után szivaccsal, vízzel oldható, de száradás után oldhatatlanná váló akrilfestékkel, egy szín több árnyalatával az egész felületnek egy éjszakai színhangulatot adtak. (Ez azért fontos, mert különben színben a csoport nem tudja összehozni, kifestőkönyvszerűen dolgoznak rajta, és széteső lesz a kép. Ezzel viszont vezeti őket a színvilág az egységben tartás felé.)

6. A formák színezése. Itt már mindenki mindenütt dolgozott, segítettek egymásnak, egy-egy szín több formában is megjelent, tanácsokat adtak egymásnak a színek derítésében, tompításában, ecsethasználatban. Vastagabb és vékonyabb ecseteket is használtak. Azok, akiknek a finommotorikája fejletlenebb volt, a nagyobb felületek kitöltésében jeleskedtek. (A munkamegosztást korábban egyeztették.)

7. Grafikai gazdagítás. Lakkfilccel (vonalvastagsággal) emelték ki a fontosabb formákat, és színesben felvitt grafikai jelekkel, kontúrokkal, faktúrákkal gazdagították a felületeket. Volt pár forma, amivel elégedetlenek voltak, azt átfestették.

8. Értékelés. Közösen örvendeztünk a munkának. Mindenki elmesélte, megmutatta, melyik rész az ő ötlete, munkája. A produktum közös volt, egységes, de az egyéni ötletek, teljesítmények mindenhol beazonosíthatóak voltak. Mindenki boldog volt, hogy ebben a csodálatos alkotásban alkotóként részt vehetett. Mindenkire szükség volt, mindenki hasznosnak, sőt nélkülözhetetlennek érezte magát.

L. Ritók Nóra

A művészet hídja, avagy milyen rezgéseket váltott ki a berettyóújfalui gyerekek művészete a gödi hetedikesekből?

Nemegyszer adok olyan feladatokat tanítványaimnak (mese- vagy versírás, rapírás, rajzolás stb.), melyek elkészítésekor egyéniségüket megjeleníthetik, kreativitásukat kiélhetik. Ebben az esetben egy képről kellett fogalmazást írniuk 10-12 perc alatt. Az ötletet az adta, hogy L. Ritók Nóra a közelmúltban a TTE Ismerősösök? Idegenek c. műhelyében tartott egy előadást, és ehhez kapcsolódva számos képet is vetített. Ezek közül választottam ki egy figyelemfelkeltő művészi alkotást.)

A fogalmazás szokásos szempontjai (pl. címválasztás, szöveg szerkesztettsége, megfelelő stílus, helyesírás stb.) mellett kreativitásra is biztattam diákjaimat. A kép azonnal felkeltette érdeklődésüket, megragadta őket.

A munkák közös értékelésekor a következő három munkát tartottuk a legjobbnak.

Miklósi László

Az elítélt nő

Azért találtam ki ezt a kis történetet mert manapság sokan elítélik a színes bőrű embereket pusztán a bőrük miatt..

Valahol messze volt egy nő, akinek feltűnően színes bőre volt. A bőrén kék,sárga,zöld,piros és lila árnyalatok voltak, de a haja semmiben sem különbözött a többi nőtől. Furcsa.. de ezt a bizonyos színes bőrű nőt mégis feleségül vették, mert különleges volt.. Más volt mint a többi.. A férje nagyon szerette és elfogadta úgy ahogy kinéz hiszen tudta, hogy belül a nő kedves,megértő és szeretni való! Szegény, nap mint nap rengeteg kritikát és elítélést kapott az emberektől.. Ezért az erdő közepére költöztek, hogy senki ne álljon szerelmük útjába. Egy nyári napon az asszony elment a vásárba. Pár óra után se ment haza, de a férje várta így hát elment megkeresni. Kereste a faluban, bekopogtatott házakba, de senki sem látta. Később bement az erdőbe és megtalálta az asszonyt. Mikor meglátta a szava elakadt és a szíve megállt. A nő immáron meghalt. Egy fán lógó kötélen függeszkedett.. Felakasztotta magát. Utolsó szavait a fába véste:

"Sose ítélj el, míg nem tudod milyen is vagyok legbelül!"

 Hát röviden és tömören azért írtam ezt a történetet mert szerintem attól még hogy valakinek sötétebb a bőre mint pl. a romáknak nem kéne elítélni.. Ismerek romákat és szerintem nagyon rendesek. Engem is sokat bántottak mert duci vagyok de mikor megismertek legbelül mégis rájöttek, hogy jó ember vagyok.

Köszönöm, hogy meghallgattatok.

Fehér Alexandra

Földanya

A Földanya ki oly szép, kinek haja a csillagok, ki hátán hordja az egész bolygót, róla szól e történet.

Egyszer volt, hol volt, hol nem volt, de akkor is mindenhol ott volt. Ő a Földanya. Mindenki megmentője, Földünk teremtője, és mindenki védőszentje. De mit csinálunk mi ővele? Megmérgezzük? Nem ápoljuk? Mit teszünk mi ővele? Védenünk kéne, óvnunk! No de nem széltől, fagytól, harmattól! Hanem saját magunktól, hisz mi bántjuk, sértjük, megmérgezzük!

Ne dobd el, mi a kukába való, Ne tedd tönkre, amire még szükséged van, és mire másoknak is szükségük van! Ő óvott téged, megteremtett, hát most viszonozd, és segíts neki, szedd össze a szemeted, és ne pazarolj!

Védd a Földet! Védd a bolygót! Védd Földanyát!

Niedermayer Zsófi

Szerelem anyó

Gondoltál már arra, hogy ki viszi a szerelmet a világba? Hát szerelem anyó! Mindig ott repül a falvak, városok felett, és szerelmet osztogat. Amikor elszállt fölöttem én voltam a világ legboldogabb embere. De aztán elment, és vele együtt a szerelem érzése is. Ki tudja? Hátha vissza jön. Meglehet, hogy egyszer fölötted megy el. Ha igen, akkor majd gondolj rám!

Szilágyi Marcell

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep