Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2013. augusztus 29. csütörtök, 7:39

A nulla összegű játszma

Az írás szerzője, Lippai Ildikó a budapesti Veres Péter Gimnáziumban tanít magyart és társadalomismeretet. Blogot vezet, ezt az írását is ott találtuk, és a hozzájárulásával közöljük.

Az itt felvetett probléma egy osztálykiránduláson fogalmazódott meg bennem. Majdnem egy hétig utazgattunk egyik helyről a másikra, rengeteg időt töltöttünk buszon, tanúi voltunk kollégámmal annak, ahogyan egy hét alatt folyamatosan változott a csoportdinamika. Miközben maguk a csoportok változatlanok maradtak.

Hazatérve az egyik rádióban hallottam meg Vekerdy tanár úr véleményét, amely mintha reflektált volna a bennem megfogalmazódott, kimondatlan kérdésekre: Vajon vannak, akik valóban nem közösségi emberek? S ha igen, mit tehet egy osztályfőnök, hogy ezen változtasson? Egyáltalán kell-e ezen változtatni? Nem akkor ártok a legtöbbet, ha meg akarom változtatni az ő attitűdjét?!

Komoly dilemma ez.

Pedagógushallgatóként több féléven át tanított engem is Vekerdy Tamás, és bizton állíthatom, sokunkkal majdnem megutáltatta választott hivatásunkat. Az ő interpretálásában minden tanár maga volt a sárkány, aki a kibontakozó tehetség útjában állt. S ha az így akadályozott diáknak sikerült is levágnia a szörny mind a hét fejét, akkor sem volt garancia arra, hogy nem nő a helyükre újabb.

S bár a négy félév alatt volt sokat vitatkoztam a tanár úrral, számos kérdésben igazat adok neki. Például abban, hogy nem mindenki társas lény, bár szinte mindenki vágyik a közösséghez tartozásra. Mivel az iskola kényszerközösség, amelyben mindennek előre meghatározott, hierarchizált és monoton rendje van, a hétköznapokban nem jelent ez olyan mérvű problémát, mint amikor kilépünk a megszokott rendből, miközben benne maradunk a formális struktúrában. A kirándulások világa például ezért is a "veszélyes" terep.

Abban a pillanatban, hogy felszállunk a buszra, nyilvánvalóvá válik a közösség kapcsolati dinamikája. Az erős emberek, a központi figurák, a „menők”, a hátsó traktusban foglalnak helyet. Legtöbbször mind fizikai adottságok, mind személyiségbeli vonások, illetve az érettség magasabb foka okán vindikálják maguknak ezt a kiváltságot. Ők azok, akik választanak, akik nagy valószínűséggel nem lesznek magányosak életük folyamán, mert van bennük valami többlet, amire épp aktuális közösségük mindig felfigyel majd.

Közvetlenül a hangadó vezéregyéniségek előtt ülnek azok, akik az ő társaságukhoz tartozónak érzik magukat, a hangadókhoz akarnak hasonlítani, de nem képesek olyanná válni, amilyenné szeretnének. Ennek gyakran neveltetésbeli okai vannak, és gyakran párosul gátlásossággal.

Ahogy haladunk előre a buszban, egyre inkább az „alkalmi” társulások világába lépünk. Itt a barátság, a rokonszenv nem valódi, de ahhoz elég, hogy az utazás idejére mégse legyünk magányosak. Elvégre – legyünk őszinték! – mégis jobb egy másik ember mellett zenét hallgatni, néha megjegyezni, hogy milyen szép a táj, mint ugyanezt egyedül tenni.

S a busz belsejében, közvetlenül a tanárok háta mögött ülnek – egymástól is elkülönülve – a magányosak. Ők sem képeznek homogén csoportot. Vannak, akik valóban nem közösségi emberek, nem igénylik a társaságot, de vannak olyanok is, akik csak nem találják meg a hangot a többiekkel. Vagy azért, mert más kultúrkörből jönnek, más neveltetést kaptak, mint a többség. Előfordulhat, hogy a családjuk egyetlen gyermekeként nem volt lehetőségük a közösséghez tartozás szabályait megtanulni, és ezért kevésbé képesek alkalmazkodni. A magányos gyerekek között találhatók azok, akik többnyire teljes szívükből utálják a kirándulásokat. Ilyenkor ők még magányosabbak, mint különben, s ezért az utazás minden perce kínszenvedés a számukra.

Ezek a problémák nem csupán 10-12 évesen, hanem felnőttkorban is felvetődhetnek. Többször vettem észre magamon, hogy nem szerettem/szeretem a társas kirándulásokat, kicsit mindig magányosnak érzem magam közben. Utazópartnereim többnyire nem értik, hogy számomra miért kellemetlen élmény egy ilyen, az élet megszokott rendjét felborító „esemény”.

De, ha továbbgondoljuk, akkor ez a beállítódás kiterjeszthető szinte bármelyik közösségre, így a konkrét utazás jelképes értelmet is nyerhet.

Előfordulhat például, hogy valaki úgy érzi: ő már nagyon sok mindent tett le arra a bizonyos asztalra, s a körülötte lévő közösség mégsem veszi észre a benne rejlő képességeket, lehetőségeket, nem díjazza a rá jellemző értékeket. Nem kap visszacsatolást, pozitív megerősítést. Ez pedig egy idő múlva a motiváció elvesztéséhez vezethet, s kiválthatja a burn out-szindrómát. 

Mit tehet ilyenkor az egyén? Vagy beletörődik a dologba és reménykedik abban, hogy előbb-utóbb talán megváltozik a helyzet, majd csak észreveszik, értékelik a munkáját. Vagy pedig önmagában keresi a helyzet magyarázatát. Esetleg, végső elkeseredésében elmegy, s megpróbál magának egy jobb közeget találni. Természetesen itt nem zárul le a játszma, az csak a filmekben opció, hogy egy valóságos vagy jelképes „utazás” mindent megold.

Lehet, hogy az új közösség még rosszabb lesz, mint az előző volt. Előfordulhat az is, hogy az elhagyott közösség a távozás után rádöbben volt tagja értékeire, és mindent elkövet, hogy visszaszerezze őt. Elképzelhető az is, hogy a „vándor” maga jön rá, hogy nem a korábbi közösségében, hanem az ő viselkedésében, személyiségében volt probléma.

S ha elfogadjuk Vekerdy azon tézisét, amely szerint nem minden ember közösségi lény – akkor a helyzet kihozható egy nulla összegű játszmára, melyben senki sem nyer, senki sem veszít. S lehet, hogy ez a rádöbbenés maga a győzelem?

Lippai Ildikó

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2021.05.10.
Ha így megy tovább, jobb, ha továbbképzik magukat a szülők, mert az iskolákban nem lesz ki tanítson
A 60 év felettiek már közel egytizedét teszik ki a tanári gárdának, miközben a 30 évesnél fiatalabbak aránya egyre kisebb lesz, ma már csak 5 százalék. A 30–39 éves korcsoportban is folyamatosan...
(Forrás: hvg.hu)
--
2021.05.09.
Kálmán László: Miért kínozzák a kisiskolásokat olyan nyelvtani feladatokkal, amik még a hivatásos nyelvészeken is kifognak?
Lehet, hogy minden más „tantárggyal” kapcsolatban fel lehet tenni ilyen kérdéseket (bevallom, én már magával a tantárggyal mint intézménnyel sem vagyok megbékélve). Másrészt meg majdnem...
(Forrás: Qubit)
--
2021.05.09.
A PSZ szerint be kell tartani a járványügyi szabályokat, de vissza lehet térni a tantermekb
Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke az ATV Start című műsorában felidézte, hogy a PSZ márciusban ezernégyszáz alatti napi megbetegedésekben határozta meg az újranyit...
(Forrás: eduline)
--
2021.05.09.
Középiskolai felvételi – a szakképzés arányai
Így sajnálatos módon a tényeknek megfelelően bejelentett szakképzési előretörés, népszerűségnövekedés nem a technikumban tanulók számának növekedésében jelenik meg: a technikumba...
(Forrás: ckpinfo)
--
2021.05.07.
Kiemelt beruházás lesz a Fudan egyetem
Palkovics László kezdeményezi, hogy a kormány nyilvánítsa nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá a kínai Fudan Egyetem építését - mondta az atv.hu kérdésére az innovációs...
(Forrás: 444.hu)
--
2021.05.07.
Maruzsa oltakozásra buzdítja a fiatalokat: \"Ne feledjétek: no vakcina, no party\"
Az egész országban rendben zajlottak eddig az érettségi vizsgák – közölte Maruzsa Zoltán köznevelésügyi államtitkár az Operatív Törzs pénteki sajtótájékoztatóján. Megerősítette...
(Forrás: Magyar Narancs)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció internet irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep