Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2014. január 23. csütörtök, 16:01

Virtuális szülői értekezlet 7.

A pedagógus, ha szülő


Óvodapedagógusként minden nap 27 gyereket próbálok terelgetni egy vegyes életkorú csoportban. A közoktatás (köznevelés?) minden területén érintett vagyok. Óvodában pedagógusként, általános és középiskolában szülőként. Közoktatási vezető pedagógus szakvizsgám van, az óvodámban vezető helyettes vagyok, az általános iskolában SZMK-s. Tartottam fővárosi bemutatókat, kerületi bemutatót és óvodánkban szakmai bemutatókat: szülőknek, iskolaigazgatóknak, pedagógusoknak. Folyamatosan a határokat feszegetem saját munkámban is.

I.

A pedagógus is ember, a szülő is ember. Hibázunk… sokszor. De azzal, hogy ezt a hivatást választottuk, felhatalmaztak minket arra, hogy terelgessük, egyengessük a tanítványaink útját legjobb tudásunk szerint. De nem kaptunk arra felhatalmazást, hogy azért, mert nem tetszik a szülő, vagy én nem tetszem a szülőnek, nem egyezünk, „kicsináljam” a gyerekét.

Pedagógusként ez a hivatásom – és örülök minden apró sikernek, amit elérek egy gyerekkel, mert azt nézem, hogy mit tud, és nem azt keresem, hogy mit nem. És igen, örülni kell, ha egy akadályt sikerrel vesz egy gyerek, mert közösen jutottunk újabb tudás birtokába. Ha elakadok, nem értem a viselkedését, reakcióit, segítséget kérek – a szülőtől, mert bízom abban, hogy a saját gyerekét ő ismeri a legjobban. Tudjuk egymást segíteni tanácsokkal, apró kis praktikákkal. Csak akkor fordulok segítő szakemberekhez, ha mi nem boldogulunk.

Tudom, hogy ez sok-sok pluszmunkával jár, amiért nem kapunk túlóradíjat. Ráadásul mindez tele van buktatóval, hiszen az emberi tényező kiszámíthatatlan. Sok esetben nem jutunk semmire, nem egy nyelvet beszélünk. A felelősséget ilyenkor mind a szülőnek, mind a pedagógusnak vállalnia kell. De azért megnyugtat, hogy: legalább megpróbáltam…

Szülőként a legféltettebb kincsemet, a gyerekemet bízom a pedagógusokra. Azt várom tőlük, hogy kihozzák belőle az önmagához képest legjobb teljesítményt. Mivel ez nem működött megfelelően, saját gyerekem esetében a magántanulói jogviszony mellett döntöttünk. Kimenekítettem abból a rendszerből, mely megkeserítette a mindennapjainkat.

Melyik szülő (család) szereti a napot gyomorgörccsel indítani?

II.

Az iskola a kérvényünkre úgy reagált, hogy ez itt nem szokás, csak élsportolók élhetnek ezzel a lehetőséggel. Ha nem akarja itt folytatni a tanulmányait, iratkozzon be az esti iskolába, akár ki is maradhat, hiszen már nem tanköteles korú. Végül mégis magántanuló lett.

Sokat töprengtem azon, mit lehet és mit nem, mit illik tenni és mit nem. Szülőként és pedagógusként.
Nem illik például január 3-án e-mailben elküldeni a magántanuló gyerekemnek az osztályozó vizsga tananyagait és időpontjait. (ezt megelőzően többször is kértem). Az első időpont január 6-ára, hétfőre esett és a vizsgák az egész héten át tartottak.

Van olyan tantárgy, ahol a tananyagot ppt-ben adta le a tanár, majd „valahogy megpróbálja eljuttatni a tanulóhoz” – de az én gyerekemnek két napon belül vizsgáznia kell. (Az a ppt még nem jutott el a gyerekekhez.) Senki sem ad neki tájékoztatást, pedig közben bizonyos órákra rendszeresen bejár a suliba , van osztályfőnöke, és van e-napló, valamint az iskola rendelkezésére áll a szülők elérhetősége is.

És nem illik egy magántanulótól az órán leadott (a tankönyvben nem szereplő) anyagot számon kérni a vizsgán. Méltánytalan eljárás. Ilyenkor elgondolkodom: tudok (tudnék)-e szolidáris lenni ezekkel a pedagógusokkal? Szülőként biztosan nem. (Akad persze olyan tanár is, akiért hegyeket megmozgatnék.). Ha én a pedagógus így gondolkodom, , hogyan vélekedhet vajon egy átlag szülő?

III.

Kollégák (?)! Nem mindig csak a rendszer a hibás (bár tény, hogy komoly szerepet játszik), de hol vannak az EMBEREK? Menetközben elveszett a „fontos vagy nekem” – s amíg ezt nem érzi biztosan egy szülő a saját gyereke kapcsán, addig lehet bármit tenni, nem fogja fontosnak érezni a pedagógusok egyéb problémáit (bérét, munkaidejét, kiszolgáltatottságát, alacsony presztízsét). Nem lesz partnere az érdekérvényesítésben sem.

Hiszen mindebből a külső szemlélő számára csupán az jön át: lenyomom a gyerek torkán a 37 órát, feltétlen alkalmazkodást várok el a szülőtől, miközben én magam nem tartom be a szabályokat. Megengedhetem magamnak például azt, hogy az egész félévben nem adok csupán egy egyest, és az osztályozó vizsga előtti napon beírok még egyet?

Miről is beszélünk? Nincs kölcsönös bizalom, nem működik a partnerkapcsolat!

És igen, nagyon dühös vagyok szülőként, hogy gyerekemmel mindent meg lehet csinálni. És ha reklamálok, akkor a gyerekemmel szúrok ki. (Milyen gyakran hallani: „Ne szólj anya, mert velem fog kiabálni!”)
Nem érdekelnek a jegyek, túlélésre játszunk. Abban azonban reménykedem, hogy a kezeim alól kikerülő, gondolkodó apróságoknak nem lesz ilyen pedagógusokkal (?) dolga. És igen, válasszuk külön a tanár és pedagógus fogalmát!

És kérem, akinek nem inge…! És bocsánat, hogy hosszú voltam, de elkeseredtem, elszomorodtam, kiábrándultam, dühös lettem, kételkedem, gondolkodom.

Van miért?

IV.

Valamennyi kollégámnak meg kellene értenie, hogy nem csak nekünk, pedagógusoknak vannak „bajaink”. A szülők nagy része a saját munkahelyén ugyanúgy, stresszhelyzetben van, mint mi, ők is tele vannak problémákkal. Nekünk, pedagógusoknak kell garanciát vállalnunk arra, hogy amíg ők teszi a dolgukat, a gyerekeik az iskolában biztonságban vannak, és megfelelően fejlődnek.

Hiába vagyok én is pedagógus, gyerekeim révén én is ki vagyok szolgáltatva a tanárok kénye-kedvének, hangulatának. Mivel nem akarok ártani nekik, inkább behódolok. De mivel a kulisszák mögé látok, ezt nekem még nehezebb elviselni. Ráadásul, mivel tudják, hogy belülről ismerem a rendszert, tőlem még inkább elvárják a toleráns, megértő viselkedést, a közös „mundér becsületének” védelmét.

Bár azt írhatnám, hogy példám egyedi – de sajnos nem így van. Kollégáim hasonló tapasztalatokról számolnak be saját gyerekük iskolájából.

Hová tűntek az elhivatott pedagógusok?

Miért adunk 9-10 oldalnyi leckét a téli szünet idejére? Mikor hagyjuk a gyereket gyereknek lenni? Miért iratunk a megérkezése napján dolgozatot azzal a gyerekkel, aki előtte két hétig beteg volt? Miért nem vesszük figyelembe az életkori sajátosságokat? Miért nem tekintjük partnernek a szülőt és embernek a gyereket? Miért mindig csak utasítunk, számon kérünk? Mire jó az, ha a fél osztályt megbuktatjuk?

Az önálló gondolkodás egyre veszélyesebb manapság. A tanárok egy része egyenesen felháborodik, ha a diák más véleményt fogalmaz meg, mint ő. Itt most nem arról beszélek, hogy tiszteletlen vagy kötözködik. Az érvelésre, a konstruktív vitára való lehetőséget hiányolom, és elutasítom az ellenvélemény megtorlását.

Bevallom, engem mint szülőt már nem érdekelnek a jegyek, túlélésre játszunk. Mi, „renitensek” tudjuk, hogy mit ér a gyerekünk, akkor is, ha bizonyos tantárgyak osztályzata nem ezt tükrözi. Én már nem hagyom magam frusztrálni az osztályzatok miatt. Abban reménykedem, hogy a kezeim alól kikerülő, gondolkodó apróságok nem ilyen tanárokkal, hanem igazi pedagógusokkal kerülnek majd kapcsolatba.

Kosztel Krisztina

2 üzenet

  1. Laura szerint:

    A cikk címe akár az is lehetne: Ha kolléga mondja, jobban fáj… Tudományos munkákban gyakran olvasható: "Köszönöm XY e témával kapcsolatos értékes kritikai megjegyzéseit és hasznos tanácsait". Ennek ellenpéldája az egyik legutóbbi igazgatói válasz: "Észrevételeit és a csatolt cikkeket, amelyeket nem kértünk, továbbítottuk…". Ha kolléga(szülő) tesz fel kérdést, azt akkor is sértésként érzékeli az érintett, ha a modalitás minden szempontból rendben volt. A cikk annyira életszerű, hogy akár én is írhattam volna a saját példánkon keresztül. A nevelési törvény a pedagógusra is vonatkozik, még is a szülőnek kell(ene) szégyenkeznie, ha az iskolában alkalmazott pedagógiai módszerek, eszközök nem válnak be. Nekem is volt olyan tanárom, akit ki nem állhattam. Kegyetlenül bevágott 3 db egyest egy tanórán belül, ettől rettegtünk, nem a tudás megszerzése motivált bennünket. Direkt örültünk, ha nem a szakma elismert tekintélye oktatott bennünket, a kezdő tanár még arra is emlékezett, hogy ez neki pár évvel ezelőtt miért ment nehezen, hogyan jött rá a megoldásra. A tapasztalt kolléga ugyanezt már rég elfelejtette, azon zsörtölődött, hogyan lehet nem érteni egy ilyen triviálisan egyszerű problémát. Tessék elképzelni a gyerek helyzetét! Hibáztam, jól megbüntettek, esélyem sincs, hogy javítsak (3 db 5-ös órán még soha nem fordult elő), a szüleim se tudnak segíteni, a tanárom gyűlöl, az osztálytársak kiröhögnek. Kicsi vagyok, azt sem tudom, hogy másszak ki egy ilyen lelki gödörből, mérgemben ütök, rúgok, harapok – mondjuk épp a padtársamba (akit ezután pszichológus vizsgál, miért nem tud beilleszkedni, vagy szintén fegyelmit kap, mert visszaüt).
    Mondhatnám, hogy bennünket sem érdekelnek a jegyek, de ez nem fedné az igazságot. A jegy tükör (hol tartok a követelményszint teljesítésében), de nélkülözhetetlen a sikerélmény megtapasztalása szempontjából is. Ráadásul a pedagógusnak is! Könnyen ráfogom a gyerekre, hogy nem tanultál, leeresztettél, tőled többet vártam. Nyugodtan dőlök hátra, a 33-ból 3 db 5-ös lett, tehát csak tisztességesen kellett volna felkészülni a dolgozatra (a többi miért nem figyelt az óráimon). A 3 db is azért lett 5-ös, mert a szülő végezte el helyettem a munkát, gyúrta még este 9-kor is a gyerekét (ennyi bónuszt megérdemlek)…
    A behódoló szülő a jó szülő, enyém a hatalom, engem véd az igazgatóm, a KLIK, a törvény. Kit érdekel, hogy a következő évben a fél osztály már Burgenlandban tanul…
    „Ne szólj anya, mert velem fog kiabálni!”, apának főleg ne, mert akkor már csomagolhatok is (nem erőssége a finomra hangolt konfliktuskezelés), nézhetünk új iskola után…
    A legtöbb helyen persze nem így mennek a dolgok, de gyanítom, hogy Krisztina gyereke és az enyém még csak nem is ugyanazon megyében lévő iskolába járnak.

  2. Tibor szerint:

    Az egyik "évadnyitó" tantestületi értekezletünk 5 percig (se) tartott. Az igazgatónk rövid beszéde így hangzott: Kedves Kollégák! A nálunk tanuló gyerekeket azért bízták ránk a szüleink, hogy megtanítsuk őket írni, olvasni, számolni, viselkedni. Nagyon nehéz dolgunk lesz, mert kiváló pedagógusok tanították őket: apám és anyám. Kérlek Benneteket, hogy adjatok bele Ti is, anyait, apait. Most pedig munkára!
    Nem tudom, működik-e mindenhol a tapasztalatok átadása, vagy magára hagyják a kollégát, vergődjön csak a friss diplomájával. Vagy ami még rosszabb: mi így szoktuk, ne zizegj itt fölöslegesen, megszoksz, vagy megszöksz. Ne akarj a semmiből várat építeni! A tanári pálya nem borravalós szakma, néha az elismerés is csak évek múlva érkezik. Érdekes lenne megtudni, megismerni azokat a "titkokat", amelyek eredményeként a szigorú tanárt is imádták a gyerekek. Az emberség, bár elkoptatott, veszélyes mértékig kiüresedett kifejezés, talán még is kiemelhető. Még hospitálni jártam főiskolásként, amikor megkérdeztem az egyik leendő kollégát az iskolájában. Miért van az, hogy Tamást ennyire kedvelik a kicsik, pedig időnként kihajtja belőlük a szuszt is? Ez azért van, mert amikor azt mondja valamelyiküknek, hogy "úgy orrba váglak fiam, ha nem állsz be azonnal a sorba", abból is árad a szeretet, és a lurkók a kis érzékeny antennáikkal ezt egyből leveszik.
    A rendszer akkor sem volt jobb, probléma volt bőven, a pedagógiai módszerek azonban a gyakorlatban jobban működtek. Időnként azon kapom magam, hogy a diáknak és szüleinek drukkolok, mert a kolléga hozzáállása – minden lojalitásom ellenére – számomra is érthetetlen. Manapság a szülő veszélyezteti a kiskorút, ha nem járatja iskolába. Ha egyszer, egy próbaper keretében az ügyészség azt a pedagógust vádolná meg ugyanezzel, aki nem juttatta el időben a felkészülési anyagot a sikeres vizsga érdekében… Nagyon szeretném, hogy idáig ne jussunk el, de én is egyre nehezebben viselem el, hogy közénk nem való oktatók (nem pedagógusok) miatt kell elviselnünk egyre hangosabb kritikákat.

Hozzászólás a(z) Laura bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep