Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2014. augusztus 7. csütörtök, 21:37

A Miniszterelnökség válasza

A Miniszterelnökségtől választ kaptunk a július 9-én kelt levelünkre a Kárpát-medencei magyar pedagógusok számára szervezett tanfolyammal kapcsolatban.

MINISZTERELNÖKSÉG
NEMZETPOLITIKAI ÁLLAMTITKÁRSÁG

Ikt. szám: XLVI-N/ID/720/2/2014.

Tárgy: Közérdekű adatigénylés – Osztályfőnöki képzés Kárpát-medencei pedagógusoknak Balatonőszödön

Tisztelt Szekszárdi Júlia! Tisztelt Elnök Asszony!

2014. július 6-a és 12-e között a Nemzetpolitikai Államtitkárság továbbképzést szervezett külhoni magyar osztályfőnökök számára. A továbbképzés része egy 2012-ben elindított programsorozatnak, amely keretében az Államtitkárság 2014-ben meghirdette a Külhoni magyar felsősök évét. A tematikus programok illeszkednek a 2011 novemberében a Magyar Állandó Értekezlet plenáris ülése által elfogadott Magyar nemzetpolitika – A nemzetpolitikai stratégia kerete című dokumentumhoz, melynek stratégiai célja a magyar nemzet gyarapodása. A dokumentumban kijelölt beavatkozási területek közül a tematikus évek tekintetében egy olyan területet emeltünk ki, amely a külhoni magyar közösségek legtöbb tagját érinti, az oktatás területét. Tematikus programjaink célja, hogy meggyőzzük a külhoni magyar szülőket arról, hogy magyar nyelvű oktatási intézményt válasszanak gyermekeiknek. A tematikus programokról minden év őszén a Magyar Állandó Értekezlet plenáris ülése dönt, melynek tagjai a Magyar Kormány, a magyarországi és a külhoni magyar politikai érdekképviseletei szervezetek.

A 2014 a külhoni magyar felsősök éve program megvalósítására 140 millió forintot különítettünk el a Bethlen Gábor Alapból. A program elemeinek lebonyolításában a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal van segítségünkre. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal között létrejött támogatási szerződést válaszunk mellékleteként elektronikusan csatoljuk. Minden évben több programelemet valósítunk meg. Igyekszünk programelemeinkkel a külhoni közösségek tagjai közül minél többeket, pedagógusokat, diákokat és szülőket is megszólítani.

Minden programunk megtervezése esetében elsődleges szempont számunkra, hogy stratégiai célunkhoz illeszkedve a külhoni magyar közösségek igényeire válaszoljunk. Ezért minden évben a program tervezését megelőző egyeztetéseket tartottunk mind Magyarországon, mind pedig a külhoni magyar régiókban. A programok tudományos hátterét a Nemzetpolitikai Kutatóintézet Kárpát-medencei szintű összehasonlító kutatásai alapozták meg. Programunk tervezésében és megvalósításában elsődleges partnereink a külhoni magyar pedagógus szövetségek.

A 2014 a külhoni magyar felsősök éve program előkészítésének első egyeztetése 2013. október 28-án volt a Magyarság Házában. A rendezvényre az alábbi szervezetek kaptak meghívást: Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Magyar Nemzeti Tanács, Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete, Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma, Muravidéki Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség.

Az egyeztetésen összegeztük a Nemzetpolitikai Államtitkárság korábbi tematikus programjainak, a 2012 a külhoni magyar óvodák évének, valamit a 2013 a külhoni magyar kisiskolások évének a tapasztalatait, valamint közösen jelöltük ki a 2014 a külhoni magyar felsősök éve program irányvonalait, programelemei megvalósításának lehetőségeit. Az egyeztetésen elhangzottak alapján a tehetséggondozás, a pályaorientáció, a személyiségfejlesztés, valamint a tudományok megszerettetése témaköröket jelöltük ki közösen a külhoni magyar pedagógus szövetségekkel.

Az egyeztetést követően a kijelölt témakörök mentén online egyeztetést folytattunk a külhoni magyar pedagógus szövetségek által kijelölt szakemberekkel. Az online egyeztetés kérdéseit 2013. december 9-én küldtük el, amelyre régiónként minden témakörben átlagosan három¬három, a pedagógus szövetségek által kijelölt szakember küldte el számunkra régiója szakembereinek meglátásait, igényeit. Közel 100 külhoni szakemberrel egyeztettük. Az egyeztetések eredményei alapján született a döntés, hogy programunk során osztályfőnöki továbbképzést szervezzünk.

Az osztályfőnököknek szóló továbbképzés keretében az önismeret, az osztályfőnöki szerep megerősítése volt a cél úgy, hogy a tudatos életre nevelés inspiratív pedagógiai módszereit sajátíthatták el a résztvevők. A hét folyamán az osztályterem kihívásaira válaszolva helyzetgyakorlatokban tehették próbára magukat a pedagógusok. A hét végén pedig az életút-, valamint pályaorientációs tanácsadás eszközeit sajátíthatták el. A hét programja után a résztvevők osztályfőnöki szerepükben megerősödve, egy Kárpát-medencei osztályfőnöki hálózat tagjaként térhettek haza. Továbbképzésünk rendhagyó találkozó volt, amelyen a Kárpát-medence valamennyi régiójából találkozhattak pedagógusok, megismerve egymás problémáit, problémákra adott válaszait. Mivel a külhoni magyar pedagógus szövetségek minden évben, a program által is támogatva régió-specifikus továbbképzéseket szerveznek, továbbképzésünk célja volt, hogy azt Kárpát-medencei szintű közös munkával kiegészítsük.

A továbbképzésre két úton jelentkezhettek pedagógusok. Egyrészt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatot hirdetett a továbbképzésen való részvétel támogatására, másrészt a pedagógus szövetségek ajánlására érkeztek továbbképzésünkre a pedagógusok. A pályázó pedagógusok kiválasztásának szempontrendszere nyilvános, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapjáról letölthető. A pedagógus szövetségek által javasolt pedagógusok kiválasztásának szempontrendszerét elsődleges partnereinkre, a külhoni magyar pedagógus szövetségekre bíztuk. Minden jelentkező és pályázó számára biztosítottuk a képzésen való részvételt, érdemi elutasítás nem történt.

A továbbképzés végén értékelőlapok kitöltésével, az anonimitást biztosítva kértük résztvevőinket, hogy értékeljék a továbbképzést. Az értékelőlapok eredménye, valamint az azóta érkezett levelek és visszajelzések tanúsága szerint a résztvevők elvárásainak megfelelő, „magas színvonalú”, „tartalmas” és „vidám hangulatú” volt továbbképzésünk.

Az Elnök Asszony által kért további dokumentumok az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: törvény) 27.§ (5) bekezdése alapján nem nyilvánosak. Tájékoztatom, hogy a törvény 31. §-a alapján az adatközlésben foglaltakkal kapcsolatosan az igénylő a közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a teljesítésre nyitva álló határidő eredménytelen eltelte esetén bírósághoz fordulhat. A pert az igény elutasításának közlésétől, a határidő eredménytelen elteltétől számított harminc napon belül kell megindítani az igényt elutasító közfeladatot ellátó szerv ellen.

A kérdésben további tájékoztatást kaphat a http://www.kulhoniovodak.hu/; http://www.kisiskolasok.hu/; http://felsosokeve.hu/ honlapokon.

Budapest, 2014. július 14.

Dr. Wetzel Tamás sk.
helyettes államtitkár

Melléklet: A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal között létrejött támogatási szerződés.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep