Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2014. október 1. szerda, 12:46

Zaklatók, áldozatok, szemlélők: az iskolai erőszak

Szemléletváltás szükséges a kortárs megfélemlítés megítélésében

Budapest, 2014. szeptember 30. – A hazánkban is egyre nagyobb figyelmet követelő kortárs bántalmazás témájában tartottak ma könyvbemutatóval egybekötött sajtóbeszélgetést az Aranytíz Kultúrházban, amelyen felszólalt többek között dr. Herczog Mária az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának tagja és Reményiné Csekeő Borbála a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője. A beszélgetés alapjául szolgáló kötet a gyermeknevelés terén nemzetközi bestseller szerző, Barbara Coloroso Zaklatók, áldozatok, szemlélők: az iskolai erőszak című könyve a várakozások szerint hazánkban is komoly változást eredményezhet a bullying, vagyis a kortárs megfélemlítés felismerésében és kezelésében – segítséget nyújtva a pedagógusok, iskolapszichológusok és a szülők számára. A kötetet bekerült a Nemzeti Kulturális Alap Márai programjába is.

A hazai kutatások szerint Magyarországon minden negyedik-ötödik gyermek válik bántalmazás áldozatává az iskolában, amelynek leggyakoribb formája a cukkolás, cikizés, a megszégyenítő megviccelés és a kiközösítés, de a testi erőszak is szerepel a gyakori bántalmazások listáján. Ismerős iskolai helyzetkép: a társait terrorizáló gyerek, a kiszemelt áldozat, aki nem mer segítséget kérni, a tétlen szemlélők, valamint a felnőttek, akik ártatlan „ugratásnak”, a gyermekkor velejárójának tekintik az erőszakot. Miért és hogyan válik egy gyermek zaklatóvá, illetve célponttá, netán egy személyben mindkettővé, miként tartja fönt ezt az állapotot a szemlélők jelenléte, és hogyan szakíthatja meg a szülő és a pedagógus azt a folyamatot, amely mindhárom szerepkörben súlyos lelki traumákkal járhat?

Barbara Coloroso Zaklatók, áldozatok, szemlélők: Az iskolai erőszak című, számtalan nyelvre lefordított Books for a Better Life Award Winner díjas hiánypótló kötete új szemléletet hoz a kortárs megfélemlítés megközelítésében – nemcsak konkrét lépéseket javasolva a szakembereknek és a szülőknek, hanem megelőző stratégiákat, irányelveket is adva a biztonságot nyújtó iskolák, aktív közösségek megteremtéséhez.

„Aki kortársaitól folyamatos piszkálódás, megfélemlítés, bántalmazás elszenvedője, aki nem képes megbirkózni a helyzettel, nemcsak elszigetelődik társaitól, hanem mivel folyamatosan túlélési stratégiákra kénytelen koncentrálni, a kreativitását, tanulási hajlandóságát, sőt idővel a teljes életkedvét is elveszítheti. Ezzel a kötettel szeretnénk a hazánkban is egyre súlyosabb kérdésben olyan nemzetközi tapasztalatokat megosztani, amellyel már előrébb járnak a kérdés megoldásában” – utalt a kötet létjogosultságára és a szokatlanul aktív fogadtatásra dr. Herjeczki Kornél, a Harmat Kiadó igazgatója.

A kiadó a könyvben alkalmazott megközelítést pedagógusok, gyermekgondozással, családsegítéssel, pedagógusképzéssel foglalkozó szakemberek és szülők elé tárva párbeszédet kíván kezdeményezni ennek a kezdetben többnyire csak lappangó, ám annál komolyabb következményekkel járó probléma felismerése és kezelése terén.

A könyvhöz kapcsolódóan a kortárs bántalmazás témájában október 9-én a Falk1 Rendezvényközpontban a pedagógusszakma képviselői számára Tapolyai Emőke pszichológus tart előadást az Élet Katedrális szervezésében.

Háttérinformációk a Harmat Kiadóról:

Az elsősorban családi, párkapcsolati, és gyermeknevelési könyveiről ismert, de a gyermekirodalomtól az egyetemi tankönyvekig terjedő széles skálát felölelő keresztény szellemiségű kiadó több mint 20 éve van jelen a hazai könyvpiacon, és eddig közel 500 kiadványa jelent meg. A Harmat célja, hogy színvonalas irodalommal segítse a kereszténység iránt érdeklődőket a hitbeli és életvezetési kérdésekben, valamint a természet- és a társadalomtudományok számos területén. A kiadó legismertebb könyvei közé tartozik többek között Gary Chapman több százezer példányban kiadott Egymásra hangolva könyvsorozata, valamint dr. Henry Cloud Gyerekhatárok, illetve Kamaszhatárok című kötete, továbbá számos igen népszerű Gyermekbiblia. A Harmat Kiadó jelenteti meg immár hatodik éve kizárólag magyar szerzők írásaival, az elsősorban családi- és a párkapcsolati, gyermeknevelési kérdésekkel foglalkozó Family -, valamint 2013-tól a lapcsalád gyermekeknek szóló lapját, a Cikcakk magazint. A Harmat a társadalmi felelősségvállalás jegyében számos olyan terület mellett kötelezi el magát – eszközöket és segítséget is nyújtva –, amelyek minőségi, pozitív változást érhetnek el a családok, fiatalok, gyermekek életében. Így a kiadó többek között aktív szerepet vállal a Házasság hete mozgalomban is és immár hét éve a program egyik gondozója, illetve koordinátora.

Egy üzenet

  1. János szerint:

    Elolvastam a könyvet, az elmúlt pár nap alatt – többször is. Hittem is, nem is, hogy erőszak alkalmazása nélkül is van módszer arra, hogyan kerülhető el az áldozattá válás.
    A kötet nagyon jó ötleteket, megszívlelendő tanácsokat ad a megelőzésre, magamban "átkereszteltem" a kiadványt: Védd magad – erőszak alkalmazása nélkül! A sajtóban megjelent kommentekből ugyanis egyértelműen látszik, hogy a szülők többségé számára a zaklatás, az erőszak fizikai bántalmazást jelent. Karatézni, birkózni viszi a gyerekét ("Ne hagyd magad, üss vissza, stb.), ugyanakkor kevésbé figyelnek a szavak erejére, arra, hogy a szavak ölni is tudnak.
    Amikor már a földön fetrengenek a bevadult gyerkőcök, ember legyen a talpán, aki közbe tud lépni. A megelőzésben azonban a 41 kilós pedagógus is egyenlő esélyekkel indul és odafigyeléssel, tudatos építkezéssel a csenevész, szemüveges, szeplős "újgyerek" is beilleszthető, megmenthető.
    A pedagógusok sokszor panaszkodnak, hogy eszköztelenek, tessék, itt az (egyik) eszköz…
    A könyv iskoláról, gyerekekről szól, de ezek a szavak nyugodtan behelyettesíthetők munkahellyel, munkatársakkal, sportegyesületekkel, sportolókkal vagy akár az egymásnak feszülő politikai közszereplőkkel…
    Egyszerű szülőként ajánlom mindenkinek, aki nem csak túlélni, hanem egy kicsivel jobban, nyugodtabban, ha úgy tetszik tudatosabban akar élni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep