OFOE Filmklub – Mi vagyunk a legjobbak!

5 üzenet

1. takács szerint:

   2015.01.14. - 15:26

   Ha a filmajánlót olvastam vola csak, azt mondanám, milyen csoda mókás film is lehetett ez a svéd film, Szekszárdi Juli, aki bizonyára Attila bevezetőjéből indult ki, kellemes szórakozást, ezúttal tényleg kellemes fimnézést kívánva indította el a vetítést, valójában egy nyomasztó fimet láttam, némi kényszeredett apró kis nevetést mintha hallottam volna a vetítés alatt, de valójában elég nagy csend volt, igazából a filmnek egyetlen felszabadító pillanata sem volt, rég volt valami ennyire súlyosan lehangoló. Amit némileg még súlyosbított, hogy a punktól sújtott, a punkba (valójában a semmibe, mert azzal sem bírtak, ami a punkhoz kellet volna) menekülő két társadalmi árvát, s vele egy kicsit a szabad hatvannyolcasokat, s gyermekeiket sirató fimet a nézőtársak a beszélgetésen szinte egyöntetűen afféle boldogság és szabadságfilmnek mondták, holott épp mindkettőnek a hiányáról, torz alakzatairól szólt. Alighanem meg kellene néznünk és beszélnünk még egyszer. A három lányt összekapaszkodásuk nem felemelte, megtartotta, védte, gazdagította. Egy hínárosba keveredve húzták egymást lefelé. Kidobólegényeknek kellett kirakniuk őket az utcára az étteremből, beleültek egy nagy dobozba a többiek közé, a visszataszító normálisak közé, jelezve, hogy magukat már csak útakadálynak látják, teljesen elcsúsztak, ez volt az utolsó jelenet, ki lehet találni a folytatást.
   Annyira szólt nekem ez a punk a szabadságról, az intimitásról és az örömről, mint a tetoválás a megtalált individuumról.
   Mindezt megkésett hozzászólásként jegyzem, mert nem volt bátorságom a beszélgetésen előállni a tiltakozásommal, vonathoz szaladtam inkább.
   T Géza

   Válasz
2. Juli szerint:

   2015.01.14. - 15:58

   Géza, kár hogy nem maradtál, érdekes irányba vihette volna a vitát a véleményed. Valóban Attila beharangozóját ismertem csak előzetesen, és vidámabb filmre számítottam én is. Igazad volt, a jelenből visszanézve. a következő évtizedek ismeretében, valóban nyomasztó volt a film, és szerintem sem első sorban a szabadságról szólt. A beszélgetés során szó esett a felnőttek nem túl vonzó világáról, a generációk között már a 80-as években keletkező szakadékról. Többen ezt a svédországi környezettel indokolták, ezzel én nem teljesen értek egyet. Felmerült az a kérdés is, hogy miért éppen a punk a menekülési útvonal a lányok számára. Attila szerint az volt az utolsó zenei irányzat, ami még nem vált a zeneipari üzlet prédájává, tehát ilyen értelemben valóban a szabadságot fejezte ki. Amiben nem értek egyet Veled, az a lányok közötti barátság értékének a lebecsülése. Számukra ez nagy erőt adott, segített megkapaszkodni, megszabadulni az őket körülvevő sivár világtól. Az identitásukat kereső, magukra hagyott, a kortársak által nem sokra tartott lányokról van szó, akik azzal, hogy összekapaszkodnak, erőt adnak egymásnak, örömteli pillanatokat élnek meg, és egymást támogatva talán lesz erejük arra, hogy talajt fogjanak. Nem függnek a környezetüktől, csak egymástól. Ha van kedved a véleményedet részletesen megírni, szívesen felteszem ide, hátha újabb vitákat generál.

   Válasz
3. V. Attila szerint:

   2015.01.14. - 17:27

   Benne vagyok a beszélgetésben!

   Válasz
4. Juli szerint:

   2015.01.14. - 19:01

   Gondoljátok, Géza, Attila, hogy szervezzünk egy ilyet? Mármint beszélgetést? Le lehetne hozni online, vagy ha a Szemle nyitott rá, akár ott is.

   Válasz
5. takács szerint:

   2015.01.14. - 22:22

   Szóval, hát én már vitatkoztam, vagy legalábbis vitattam, amit olvastam és hallottam, azt a vitát pedig úgy képzelem, hogy elölről, hogy mondjuk ártatlan nézők egyik csokrát Attila bevezetőjével, aztán egy másik csokrát meg az én bevezetőmmel ültetnénk a vászon elé, aztán leültetnénk őket egy körbe…

   Válasz