Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2015. március 10. kedd, 9:49

Hidak – Kultúraközvetítés a magyartanításban

Szekció a Digitális nemzedék konferencián

A Z generáció már a középiskolában van, tanítványaink valamennyien együtt nőttek fel a kütyükkel. Hogyan távoznak majd az iskolából? Érintetlenül, bezárva a saját világukba, egyedül azt tartva hitelesnek? Vagy sikerül átadnunk valamit az idősebb generációk hagyományokban gyökerező kultúrájából?  És mindeközben velünk mi történik? Megértjük-e őket? Megismerjük-e az ő világukat? Egy szó, mint száz: építünk-e hidakat kellő mennyiségben ahhoz, hogy később is lehetséges legyen rajtuk a közlekedés? Ezekre a kérdésekre keresnek válaszokat a szekció előadói.

Gergelyi Katalin a pesterzsébeti Nagy László Általános Iskola és Gimnázium tanára. 2008 óta foglalkozik az IKT-eszközök bevonásával a magyartanításba. Munkája során igyekszik olyan eszközöket alkalmazni, amelyek illeszkednek a Z generáció karakteréhez, keresi a leginkább működőképes, fejlesztő, építő módszereket, melyek közül kiemelt szerep jut a projekt alapú tanítás-tanulásnak. Kísérletei az érdeklődők számára könnyen hozzáférhetők, pl. weboldala, az Interaktív irodalomkönyv és projektjei is elérhetőek az interneten.

Fegyverneki Gergő a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium magyar – mozgóképkultúra- és médiaismeret szakos tanára először a Debreceni Egyetemen, majd az Eszterházy Károly Főiskolán diplomázott. Korábban újságíróként dolgozott, majd hátrányos helyzetű gyerekek tanodai foglalkoztatásában is részt vett. Mindennapi munkája során találta ki a digitáliskultúra-azonos pedagógia fogalmát. E szerint a digitális nemzedék iskolai sikerére pozitív hatással vannak az IKT-s tanítási és tanulási módszerek. Élményszerű óráin éppen ezért a dramatikus játékok, meseterápiás elemek mellett diákjaival szívesen használják ki a modern eszközök adta lehetőségeket. Az irodalmat az élet tantárgyának tartja, ezért különösen fontos számára, hogy megszerettesse tanulóival a különbőző szövegeket. A távolinak tűnő világok jelentéseit gyakran szófelhők és háromdimenziós prezik formájájában szólaltatja meg a mai fiatalok körében. A digitális bennszülöttek a Gergő bácsi internetes tantermében is követhetik óráit. A magyartanárok megváltozott szerepéről írt tanulmányának megjelensését a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Közoktatási Szakosztálya támogatta.

Sulyok Blanka az újpesti Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola magyar és német szakos tanára. 2010-ben végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Az elmúlt években fokozatosan, empátiával és a diákok érdeklődését figyelembe véve vonta be az irodalom világába tanítványait, akikkel létrehoztak egy virtuális szövegalkotó műhelyt, a „Kozmaköltészet-Friss Forgácsok” facebook-csoportot. A csoport tagja lett idő közben Lackfi János író, költő is, akinek Sulyok Blanka az egyetemen tanítványa volt, és akit mesterének és példaképének tart. Lackfi János visszatérő vendége az iskolában évente többször megrendezett irodalmi kávéházaknak, de a csoporthoz csatlakoztak és jártak már a Kozmában a neves slammerek közül is néhányan: Csider István, Horváth Kristóf, Kemény Zsófi, Pion István és Simon Márton. „Leginkább azt szeretném, ha a tanítványaim megszeretnék az irodalmat. Hogy ne csak a tanműhelyben éljék át, milyen érzés „az anyagot formálni”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.06.06.
Benyújtja a Belügyminisztérium a pedagógus státusztörvény tervezetét a parlament elé
Hónapok óta tüntetnek a tervezet ellen a diákok és a tanárok is. Ha elfogadják a törvénytervezetet, akkor a fenntartó belenézhet a tanárok munkahelyi számítógépébe, táblagépébe, de...
(Forrás: hvg.hu)
--
2023.06.06.
Az egyetemi modellváltást levezénylő Stumpf István belebukott a rektorválasztásba a Tokaj-Hegyalja Egyetemen
Stumpf - aki a kuratórium elnöke, korábbi kancelláriaminiszter, volt alkotmánybíró, de ami még érdekesebb, a felsőoktatási modellváltással és az új fenntartói modell működésével kapcsolatos...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.06.06.
A magyar tanárok sokkal jobb fizetés kapnak a határon túl
A pedagógusbérek régiós összehasonlítása nem könnyű feladat: mindegyik országban próbáltuk a magyar Pedagógus I-nek megfelelő kategóriát használni, és az egyetemi végzettségű, magasabb...
(Forrás: g7)
--
2023.06.05.
Radó Péter: Az iskolák és a szülők közötti problematikus kapcsolatról
Az elmúlt évtizedbea miénknél kevésbé elmaradott országokban intenzív gondolkodás zajlott arról, hogy a jövőben milyen irányba fejlődnek majd az oktatás kormányzásának rendszerei. Az...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.06.04.
Ideje átgondolni a pályaválasztást: a mesterséges intelligencia arannyal kövezi ki a karrierutakat
A mesterséges intelligencia viharos gyorsasággal írja át a munka világát, több millió munkahelyet szüntet meg, viszont kutatók szerint legalább ennyi új munkalehetőséget teremt. Szakért...
(Forrás: Index)
--
2023.06.03.
A köznevelési államtitkár megállapította, hogy a holnap iskolája nem lehet olyan, mint a tegnapi
Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a magyar köznevelés 11 935 helyszínen zajlik, és 1,5 millió óvodást és tanulót szolgál ki. Hozzátette: éppen tíz éve vette át az állam e hatalmas intézm...
(Forrás: Hírklikk)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep