Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
?>
2015. március 17. kedd, 10:38

Az új nemzedék – digitális tanárjelöltek

Szekció a Digitális nemzedék konferencián

Az információs és kommunikációs technológiák jelentősen megváltoztatták életünket. A technológiai fejlesztések miatt sokak munkavégzésének, szórakozásának módja, mikéntje alakult át, de az új eszközök, programok minden bizonnyal a kommunikációra és a kapcsolattartásra gyakorolták legnagyobb hatásukat. Éppen ezért ma már nem az a kérdés, hogy belépünk-e a digitális világba, hanem az, hogy milyen mértékben van ez hatással életünkre. (Ezzel kapcsolatban tart elénk tükröt a következő kérdőív: http://intelemetric.unideb.hu/)

Természetesen az iskolára, azt ott folyó munkára is befolyással vannak ezek a folyamatok, de ennek mértékére több tényező gyakorol hatás pl. az eszközellátottság, az érintettek attitűdje stb. Sokan emlegetnek generációs különbségeket a tanárok és tanulók között, pedig a fiatalok sem a „digitális eszközhasználat génjeivel” születnek. Az viszont igaz, hogy a korábbitól jelentősen eltérő, erősen digitalizált környezetben nőttek fel, mely a problémamegoldástól kezdve az informálódásig, kommunikációs szokásokig mindenre rányomja bélyegét. A szekció egyik érdekessége éppen az, hogy prezentációi nem csak oktatásban felhasználható ötleteket, megoldási lehetőségeket mutatnak be, hanem bepillantást engednek ebbe az újfajta látásmódba is annak köszönhetően, hogy az előadások többségét tanár szakos hallgatók tartják.

Pintye Erzsébet, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának német-angol tanár szakos hallgatója. 2013 óta a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programjának tagja, melyben témavezetője segítségével a tantermi kommunikációt vizsgálja német, angol tanórák diktafonos rögzítése által. A kontrasztív elemzés célja, a tanárok kérdéskultúrájának, a kérdések hatékonyságának vizsgálata a nyelvórákon. Jelenleg a diákok nyelvhasználatát befolyásoló digitális eszközökkel, az internet kommunikációval foglalkozik tanulmányában. A témával kapcsolatban középiskolás diákokkal készített rövid interjút, melyben a diákok az internet szlengről, rájuk gyakorolt hatásáról fejthették ki véleményüket.

Nyéki Zoltán, a Debreceni Egyetem magyar-angol szakos tanárképzési szakán jelenleg másodéves hallgató. Hobbijai az olvasás, a zene és a digitális-populáris kultúra nyomonkövetése. Ezeket tanítási stílusába is igyekszik beépíteni prezentista-komparatista szemlélettel. A modern technológia már középiskolás kora óta érdekli, így az osztályteremben -immár tanárjelöltként- előszeretettel dolgoz fel tananyagot a legújabb prezentáló és okostábla eszközökkel. Előadása a tanári tudásbázis kialakításának relevanciáját hangsúlyozza, mely egyfajta hiátustöltőként segítené hozzá a pályakezdő és már pályán lévő tanárok órára való felkészülését.

Sápi Vivien Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar és hon- és népismeret tanár szakos hallgatója. Intenzíven érdeklődik a digitális eszközök oktatási alkalmazása iránt, több elképzelést dolgozott ki azzal kapcsolatban, hogyan lehet ezeket bevonni a tanórai vagy az iskolán kívüli tanítás-tanulás menetébe. Előadásában okostelefonos újításokat, applikációkat mutat be, azt vizsgálja, hogyan hasznosíthatók ezek a tanórákon.

Buda András a Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézetének oktatója. Évek óta kutatja az IKT eszközök iskolai alkalmazásának különböző területeit, több tucat előadást tartott már a témában. Kidolgozta a „Modern szemléltetés” illetve az „IKT az oktatásban” című tanárképzési kurzusok tematikáját és oktatja is a tárgyakat. Ennek során kiemelt figyelmet fordít a hallgatók kreativitásának fejlesztésére, mely a folyamatosan változó számítógépes programok és új digitális eszközök alkalmazásának elengedhetetlen alapeleme. Továbbképzéseket is vezet interaktív tábla használat illetve bemutató készítés témában, mások számára is hasznosítható formázási javaslatai megtalálhatók itt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
--
2023.07.15.
A státusztörvény miatt elhagyja a tanári pályát Jocó bácsi, az ország kedvelt pedagógusa
Elhagyja a tanári pályát Balatoni József, vagy ahogy mindenki ismeri, Jocó bácsi. A közel százezer követővel bíró pedagógus úgy fogalmazott, „a lelkem egy darabja most kicsit belehal ebbe...
(Forrás: Index)
--
2023.07.09.
Kiválóan fejlesztő általános iskolák. Asztalos György írása
Egy intézmény akkor kerül fel a kiválóan teljesítők listájára, ha az elmúlt öt kompetenciamérésen legalább egyszer a „sárga pont” felette van a „kék vonalnak”. Vagyis a gyerekek...
(Forrás: tani-tani online)
--
2023.07.09.
Pedagógusoknak, rendőröknek ad havi 150 ezres albérlet-támogatást Terézváros
Három éven át havi bruttó 150 ezer forintos albérlet-támogatást nyújt 18 olyan munkavállalónak Terézváros, akik az állami szférában dolgoznak nehéz körülmények között, ezzel is pr...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep