Kik azok a screenagerek, és mi az a Screenager?

(Részletek Horkai Anita: Mi a közös nyelv? című tanulmányából)

A pedagógus valami olyan tudásnak az átadására vállalkozik, aminek stabilitása van, ami az örök értékek felé mutat, ami egy hagyománynak a közvetítése. (…) A tanulók pedig egy olyan világban élnek, ahol nem ez az orientációs pont, hanem az, hogy a többiek mit mondanak. Igazából az, hogy éppen mi a trend. És ez azért a pedagógus számára is egyfajta dilemma például olyan szempontból, hogy mennyire ereszkedjen bele a tanulók kultúrájába, abba a világba, amelyben a tanulók élnek. Mert egyfelől ez létszükséglet, különben nem érti meg őket, és nem tud hidat verni a tananyag és a tanulók kultúrája között, másfelől viszont, ha nagyon belefeledkezik, akkor ő maga is elveszti a pedagógusi identitását. Mert csak úgy lehet megismerni a tanulók kultúráját, ha valamennyire meg is szeretjük, és igazából átéljük, hogy az miért jó nekik – mondta Knausz Imre a 2013-as Digitális pedagógus konferenciáján szervezett kerekasztal beszélgetésen. (Műveltség és tudásépítés a digitális korban).

Mi a közös nyelv? – teszi fel a kérdést Horkai Anita¹ a Taní-tani portálon megjelent tanulmányában. Rendkívül fontos kérdés, hiszen közös nyelv nélkül képtelenség hidat verni a tananyag és a tanulók kultúrája között. A generációk közötti kommunikáció minősége meghatározza a pedagógiai munka szintjét, eredményességét. Azzal a nem titkolt szándékkal közöljük itt az írás néhány részletét, hogy kedvet ébresszünk a teljes cikk elolvasásához, és felkeltsük az érdeklődést az ott ajánlott és ismertetett internet alapú oktatási keretrendszer, a Screenager iránt.

***

„A kilencvenes évek végén még csak szubkulturális sajátosságokkal rendelkeztek a screenagerek vagy más néven a digitális bevándorlók Magyarországon, ez a szubkultúra azonban egy-két generáció alatt mainstreammé nőtte ki magát, amikortól már digitális bennszülöttekről beszélhetünk². A screenagerek a televízión, számítógépen, elektronikus zenén felnőtt generáció tagjai, akiknek természetes közeget jelentenek a technikai eszközök, világképükbe beépülve azok hatására formálódik gondolkodásmódjuk. A screenager szót három angol fogalomból gyúrta össze Douglas Rushkoff: a screen (képernyő), a teenager (tizenéves), és a screen-age (képernyőkor) kifejezésekből. A screenager szubkultúrát a techno, elektronikus zenei műfajok kedvelése jellemezte a kilencvenes évek végén, és az ezekhez kapcsolódó szórakozási formák előnyben részesítése (techno-partik), és a televízió, számítógép, internet aktív, mindennapos használata³. A screenager a technikai világnak a szülötte, benne él, sajátjának tekinti azt, nem tiltakozik, nem lázad ellene, együtt nőtt fel a technikai eszközökkel, információtechnológiákkal s a multitasking képességével alkalmazkodott hozzájuk. Más besorolás alapján ők az X-generáció tagjai, akiket az Y-, majd a Z-generáció követ; utóbbiak az iskolapadban ülnek, a screenagerek közül pedig többen remélhetőleg tanári szerepben is találkoznak velük. Az Y-, és Z-generáció tagjai számára fontos eleve jelenlévő kommunikációs és szocializációs közeg a közösségi média, amihez a screenagerek és a korábbi generációk viszonya is ambivalens. A közösségi média által alkalmazott funkciók és fogalmak azonban bekerültek a köznyelvbe, átalakították, illetve befolyásolták a technikai eszközök és az internet használatát is, mindemellett elterjedésük morális pánikot keltett a személyes kapcsolatok elsikkadására, elszemélytelenedésére hivatkozva.

Magyarországon elsősorban a hozzáférés, az eszközellátottság, a fogyasztói és a kommunikációs státusz egyenlőtlenségei jelentenek kockázatot tovább növelve a centrum és a periféria közötti távolságot, pánikra elsősorban ez adhat okot. (…)

Hogyan értelmezhető a digitális írás- és olvasástudás vagy a digitális analfabetizmus a digitális bennszülöttek korában? A digitális bennszülött nem programozó, de készségszinten használja az internetet, a technikai eszközöket, érti működésük logikáját, hiszen születése óta rendszeresen találkozik velük. Az infokommunikációs technológiák eszközszinten fontosak a számára, s nem tartalmi vonatkozásokban, ezért a legegyszerűbb eljárásokat s a céljainak leginkább megfelelő applikációkat választja. Sokszor hallani főként a felsőoktatásban oktatóktól, hogy az Y- és a Z-generáció tagjai tulajdonképpen digitális analfabéták, hiszen nem tudnak egy megfelelő tartalomjegyzéket összeállítani a szövegszerkesztőkben, vagy pl. a Word szövegformázási lehetőségeit nem tudják használni, alkalmazni. A digitális bennszülöttnek azonban nincs szüksége a Wordre vagy egyéb (legálisan) drágán beszerezhető programokra, a hétköznapjaiban nincs mire használja. Nem ezek segítségével játszik, nem ezek segítségével ír üzenetet, tart kapcsolatot másokkal, tájékozódik, hallgat zenét, néz filmet, állít elő saját tartalmakat stb., nem „számítógépet” használ elsősorban, hanem internetet.

Az a szocializációs környezet, amelyben meg kell állják a helyüket felnőttként is, nem a tananyagot hangsúlyozó tanárközpontú oktatást, hanem a kompetenciákat fejlesztő tanulóközpontú oktatást igényli. A passzív tanuló helyett egy aktív, felfedező, élményeket gyűjtő, s azokon keresztül megismerő diák képe lenne az ideális. A felsőoktatásban elterjedt „hallgató” kifejezés is jól tükrözi azt a módot, ahogyan az oktatási szférában a „felhasználókról” gondolkodnak, a kooperációra épülő projektmunka módszerének alkalmazása is ritka innováció. Az Y-, és a Z-generáció tagjai a közösségi oldalakon különböző csoportokhoz tartoznak („groups”), akikkel irányítottan tudnak tartalmakat, információkat, élményeket, kérdéseket megosztani („share”) szöveg, kép, hang, videó formájában. A mobilizálható online eszközök rendelkezésre állásával lehetőség van az önálló időbeosztás alkalmazására („timeline” és „time management”), mely a projektek sikeres megvalósításához elengedhetetlen. Értékelést, visszajelzést, véleményt nemcsak egy személytől kaphatnak, hanem a csoport bármely tagjától („comment”; „like”), a tapasztalati tanulás során pedig elengedhetetlen az önértékelés, önreflexió („self assessment, reflective diary”). Ha ezekhez hasonló funkciók megjelennek a tanítás/tanulás folyamatában, már közelebb kerülünk a közös nyelvhez.

Mára már több olyan lehetőséggel és eszközzel élhetnek a tanárok az oktatás minden szintjén, melyek meg is felelhetnek, de mindenképpen közelítenek a digitális bennszülöttek igényeihez. Ezek közül most a Screenager internet alapú oktatási keretrendszert emelnénk ki, amely felépítésével, működésével és funkcióival reflektál azon igényekre, illetve kulturális és társadalmi sajátosságokra, melyeket eddig összefoglaltunk.”

A keretrendszer bemutatásáról részletesen lehet olvasni Horkai Anita tanulmányában.

¹ Horkai Anita kulturális antropológus, a Semmelweis Egyetem ETK Társadalomtudományi Tanszékének adjunktusa.

²Prensky, Mark: Digital Natives, Digital Immigrants, 2001.

³Horkai Anita: Screenagerek. A techno-kultúra megjelenési formái a mai Magyarországon. Budapest: MTA PTI Etnoregionális Kutatóközpont, 1999.