Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
?>
2005. július 31. vasárnap, 23:59

Az osztályfőnöki órák beszélgetéseihez 7.

A boldogságról

A nemrég meghalt kiváló pszichológust, Mérei Ferencet egyszer megkérdezték, hogy mi a tartalmas, igaz élet titka. Ezt felelte: „Az embernek nem kell mindig jól járnia! Nem kell minden helyzetből nyertesen kikerülnie! Aki ezt a kényszert el tudja engedni, az belsőleg nagyon szabad lesz. Az élet hosszú, bele kell, hogy férjenek vereségek, összeomlások, újrakezdések is. És ennek során új aspektusai nyílnak meg a dolgoknak, olyanok, amelyeket csak alulnézetből lehet látni.” Talán ez a titka annak is, hogy az ember néhányszor boldog legyen életében. S ez talán elég is lehetne!

Feldolgozási, megbeszélési szempontok (14 évesnél idősebb tanulók számára)

Bibliográfiai adatok: In: Popper Péter: Hogyan öljük meg magunkat? Relaxa, 1991., 96. o.

Háttérinformációk: Mindenképpen hitelesebbé válnak Mérei Ferenc gondolatai, ha ismerjük életútját. Küzdelmes életszakaszai ellenére élete végéig derűs, harmonikus ember maradt, aki képes volt tanulni és épülni a keserves élményekből is. Mérei Ferenc (1909–1986) a párizsi Sorbonne Egyetemen tanult. 1934-ben szerzett diplomát pszichológia, pedagógia, szociológia és filozófia tárgyakból. Ezt követően hazatért Magyarországra, ahol elsősorban pedagógusként és klinikai pszichológusként dolgozott. Oktató-gyógyító munkája során felnőttekkel és gyerekekkel egyaránt foglalkozott. Ha pályája nem is, de szakmai karrierje mind a II. világháború idején, mind az 50-es években ismételten törést szenvedett: a háború alatt munkaszolgálatos volt a keleti fronton. 1944-ben átszökött, és a Vörös Hadsereg századosaként, valamint az Új Szó munkatársaként tért haza. 1945–1948-ig a Fővárosi Lélektani Intézet vezetője, a Pedagógiai Főiskola és az Eötvös Kollégium tanára, a NÉKOSZ központi szemináriumának vezetője, illetve 1948-ban a Kollégiumi Tanács elnöke. 1949-50-ig az Országos Neveléslélektani Intézet főigazgatója. 1950-ben a pedológia ellen hozott párthatározat alapján elbocsátották és kizárták az MDP-ből, amelynek 1927-től (illegális Kommunista Párt) tagja volt. Ettől kezdve 1956-ig állástalan, fordításokból élt, 1956-ban a Magyar Tudományos Akadémia és a pártszervek rehabilitálták, majd kiemelt tudósként 1957-ben kinevezték az MTA Lélektani Intézetébe. 1956. október 25-én az ELTE bölcsészkarán megalakult Egyetemi Forradalmi Diákbizottság egyik vezetője. 1958 októberében szervezkedés miatt 10 évi börtönre ítélték. 1963 márciusában amnesztiában részesült.

A szöveg meghallgatása után célszerű a tanulók spontán megnyilatkozásait meghallgatni, és abból indítani a beszélgetést.

Kérdések és feladatok a történet feldolgozásához

Mi a véleményetek Mérei Ferenc gondolatairól?

Egyetértetek vele vagy sem? Indokoljátok meg a véleményeteket, és ütköztessétek az ellene és a mellette szóló érveket!

Fejezzétek be a következő mondatot: Nagyon boldog voltam, amikor…

Készítsetek listát a boldog érzés forrásairól, és beszélgessetek erről 3-4 fős kiscsoportokban! Válasszatok a csoportból egy szóvivőt, aki a beszélgetés legfontosabb tapasztalatait elmondja az egész osztály előtt.

A beszélgetéshez kapcsolódóan elvégeztethető az osztállyal egy, az értékválasztást feltáró kérdőíves vizsgálat. (A kérdőív megtalálható a honlapon: Szekszárdi Júlia: Módszerek nevelési vizsgálatokhoz 2. – Értékválasztás. A kérdőív a szükségleteknek megfelelően átszerkeszthető.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
--
2023.07.15.
A státusztörvény miatt elhagyja a tanári pályát Jocó bácsi, az ország kedvelt pedagógusa
Elhagyja a tanári pályát Balatoni József, vagy ahogy mindenki ismeri, Jocó bácsi. A közel százezer követővel bíró pedagógus úgy fogalmazott, „a lelkem egy darabja most kicsit belehal ebbe...
(Forrás: Index)
--
2023.07.09.
Kiválóan fejlesztő általános iskolák. Asztalos György írása
Egy intézmény akkor kerül fel a kiválóan teljesítők listájára, ha az elmúlt öt kompetenciamérésen legalább egyszer a „sárga pont” felette van a „kék vonalnak”. Vagyis a gyerekek...
(Forrás: tani-tani online)
--
2023.07.09.
Pedagógusoknak, rendőröknek ad havi 150 ezres albérlet-támogatást Terézváros
Három éven át havi bruttó 150 ezer forintos albérlet-támogatást nyújt 18 olyan munkavállalónak Terézváros, akik az állami szférában dolgoznak nehéz körülmények között, ezzel is pr...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep