OFOE Filmklub

Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan

Őszinte örömmel jelezzük, hogy a Budapest Film Zrt-vel közösen szervezett filmklubunkon ismét lehetőségünk van egy sikeres magyar filmet vetíteni. Reisz Gábor diplomafilmjéből hazai és nemzetközi siker lett. A főszereplő az y generáció tagja, aki éppen „végtelen gyermekkorát” élni, és rendkívül nehezen válik felnőtté. A filmet követő beszélgetésre elfogadta a meghívásunkat a főszereplő, Áron édesanyját alakító Takács Katalin.

Időpont: 2015. december 1.
Helyszín: Helyszín a Kino Café,

Jegyár: 700 Ft.

Részletek a filmről készült írásokból

„…életszagú, nullpénzből forgatott hangulatmozi…”

„Nahát, ez tényleg rólunk szól” – hallatszott a visszatérő kulcsmondat a nézőtéren a vetítés alatt és után, jelezve, hogy a vázolt kör- és kórkép pontos. Bár a kijelentés önmagában semmitmondó, hiszen a valódi műalkotás többek között épp arról ismerhető meg, hogy a befogadó a saját léthelyzetét is megpillanthatja benne, Reisz érezhetően elkapott valamit, amire a hazai nézők ki vannak éhezve. A helyszínek és hangulatok, az ismerős figurák és szófordulatok felismerésének öröme fontos hatáselem, mely az érintettség, a beavatottság érzéseivel ajándékozza meg a célközönséget. (Huber Zoltán: Sodrásban, Kultúra és Kritika)

Reisz hőse (ahogy a generációja) a helyét keresi a világban, Budapesten, a családi asztal mellett, a baráti társaságban, a munka világában. Az, hogy Áron a film narrátora; hogy a képeken megjelennek az SMS-ei, a netes bejegyzései; helyenként bevillannak az általános iskolai élményei, vagy a „fantáziaképei” (számos példányban követi őt például az exe, jelezvén, hogy nem tudja kiverni a lányt fejéből), csak még közelebb hozzák a személyét a nézőhöz. Bár első látásra ő az a figura, akin könnyedén átlépnénk egy bulin, mert össze-vissza beszél, és láthatóan kínban van a megfelelési vágytól, épp e tulajdonságai miatt válik egyre szerethetőbbé. Különösen azoknak a „sikeres” célorientált szereplőknek a fényében, akik a kamerának beszélnek, és olyan lózungokkal jönnek, mintha a Szomszédok záró jelenetét látnánk a XXI. században. (Hungler Tímea: Magyar paradicsom. Revizor)

Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan abban, miért nem csinált valaki hamarabb egy VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlant. Ha nem is pont ezt és nem is pont így, de valami hasonlóan életszagú, nullpénzből forgatott hangulatmozit, amely rólunk szól, és a máról, hogy milyen Magyarországon élni a 2010-es években. Milyen a 4–6-os tömegnyomorában zötykölődni, az éjszakai buliéletben kocsmatúrázni, facebookozó HR-essel állásinterjúzni, munkanélküli fiatalként kallódni, kosztpénzért mosogatni vagy portáskodni, a nagy műként elgondolt könyvet halasztgatni, és elvágyódni, hol messzire, hol csak a felnőtt-, hol meg a gyerekkorba. (Soós Tamás: A fiú, aki ott sem volt, Kortárs online)

„…kortárs jelenségek címkefelhőjéből áll össze…”

A film (…) többrétegű humorral megtámogatott panelekből, kortárs jelenségek címkefelhőjéből áll össze, a tüntetésektől a Facebook jelzésértékű felmutatásáig. Maga a város, az ország részletgazdag díszletként magasodik Áron fölé, aki egyszer Forrest Gumpként ignorálja a külvilágot, másszor Woody Allen neurotikus csapongásával túlgondolja az adott körülményt. A direktor változatos stílusok, elbeszélési technikák variációival hangsúlyozza főhőse – és rajta keresztül egy egész nemzedék – fókusz nélküli, széttartó jellemét. A családi ebéd hibátlanul illene Fellini Amarcordjába, a házi videó és a 35 mm-es szegmensek pedig a Dogma-filmeket idézik. A francia újhullám szertelenségét és karakterközpontúságát a cseh – főleg a formani – kisrealizmus groteszk csoportkomikumával ütközteti a mozi, s ülteti át mindezt a magyar rögvalóság keserédes hétköznapjaira. A bizonyos formákban még mindig velünk élő szocializmust, valamint a siker-, kvázi termelésorientáltságot az individuumon keresztülszűrve látjuk. Reisz mindezt zseniális fricskával demonstrálja, amikor a Szomszédok a reklámesztétika semmitmondásán nyugvó híres záróképsorait húzza rá a mellékszereplőket bemutató expozícióra. A munkaalapú társadalom röhejes mesterkéltsége kontrasztban áll az egyén belső, magányos világával. (Berényi Csaba: Jövünk-megyünk, kallódunk, KULTer.hu)

A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan hiánypótló magyar film. Noha Reisz Gábor alkotása vígjáték, az első direkt és reális filmünk a XXI. századi Budapestről, a kallódó fiatalokról, a fel nem növés problematikájáról, a szülőktől való elszakadni nem tudásról, a felelősségvállalás lehetetlenségéről. Arról a fővárosi értelmiségi generációról, amelyik baromi nagy abszurdnak éli meg a polgárrá érés ellentmondásos korszakát. (Csákvári Géza: Elbaltázott életek, Népszabadság)

Reisz gerillamódszerekkel, állítólag mindössze 7 millió forintból és főleg amatőr szereplőkkel készítette filmjét, amatőrizmusról azonban szó sincs, legfeljebb spontaneitással, de nem szabad a kettőt összekeverni. Az is jól mutatja, milyen pontos elképzelésekkel és biztos ösztönökkel rendelkezik, hogy a filmben játszó „hivatásos” színészekből mit hoz ki. Kezdő rendezők az ilyesmin szoktak elvérezni, mert a nagy öregekkel nem tudnak mit kezdeni, de Reisz keze alatt a szülőket alakító Takács Katalin és Kovács Zsolt például brillírozik. (Te buta Budapest)
„…állva tapsol a közönség…”

A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan szokatlanul sok nézőt vonzott be a CineFest versenyprogramjában helyt kapott magyarországi premierjére. Nagy várakozások ide vagy oda, a csalódás elmaradt: a már rövidfilmjei alkalmával is látványos tehetséget mutató Reisz Gábor diplomamunkája a valaha készült egyik legjobb magyar dramedy (ha nem A legjobb). (Csiger Ádám: Diploma után. Filmtett)

Engem már ezzel a BKV-ellenőrökről szóló mondattal megvett Reisz Gábor filmje, a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan. Nemcsak azért, mert ezen a főszereplő Áronhoz hasonlóan már én is nem egyszer elgondolkoztam, hanem mert már ebből látszott, hogy ennek a filmnek végre sikerült az, ami annyi másiknak nem: bemutatni, hogy hogy élünk mi Budapesten. Pontosabban azt, hogy milyen ma itt harmincasnak lenni. Élni, családot alapítani havi 120 ezer nettóból, két diplomával reménytelenül munkát keresni, folyton búcsúzni az emigráló barátoktól, minden héten berúgni a bulinegyedben, hajnalban tolni a gyrost, egyre jobb idő alatt futni a Szigetkört. És mindezt a VAN úgy teszi, hogy nem válik nyomasztó szociodrámává, hanem végig vicces és könnyed marad. (Mdor: Harmincasok, ez nektek kötelező, Index)

Elérte a bűvös 50.000-es össznézőszámot a különben számos hendikeppel, minimális költségvetéssel és nagy sztárok és jelentős médiakampány nélkül a mozikba került, hosszú című magyar film! (…)Az alkotók közleményben köszönték meg a film sikerét a lelkes nézőknek, akik közül sokan többször is jegyet váltottak a filmre, illetve örömüket fejezték ki, hogy még most, három és fél hónappal a premier után is vannak teltházas vetítések a kisebb mozikban, amelyek végén előfordul, hogy állva tapsol a közönség. (Vizer Balázs: Itt az 50.000! port.hu)

A rangos Torinói Nemzetközi Filmfesztivál versenyszekciójában indult Reisz Gábor itthon is rendkívül népszerű diplomafilmje, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, nem jött haza üres kézzel. A film november 27-i, teltházas, rendkívül jó hangulatban telt díszbemutatóján részt vesz a rendező, Reisz Gábor, a film vágója, Tálas Zsófia, valamint producere, Berkes Júlia. Az eredmény nem is maradt el, a film megkapta a zsűri 7000 eurós különdíját (Special Jury Award – Fondazione Sandretto Re Rebaudengo), a közönségdíjat, a közönségszavazás Achille Valdata nevű díját, és a diákzsűri Holden-dját. (Torinoban is díjakat nyert a Van valami…)

Válogatás a filmhez fűzött kommentekből

Nagyon zavart, hogy egy ilyen élhetetlen 29 évessel ennyien azonosulnak. Hogy ez a korszak filmje. Bár ezt is a 444 írta, és ha így gondolják elég szomorú. Adatrögzítőnek nem megy el, a HR-estől megfutamodik, de aztán a mosogatás jó lesz? Félmeztelen nőt ott hagyni az ágyban… nem találtam szavakat. Ja, nekem még a bkv-ellenőrnő is túlzás, egyrészt a BKV-nál max. a villamosvezetők között vannak jó nők, az ellenőrök között még véletlenül sem. Pláne nem külföldre mennek nyaralni. Viszont e hibáktól függetlenül nagyokat nevettem a filmen. A már említett földrajztanáros mellett szégyen vagy nem, de azon nevettem a legjobban, amikor hazafelé menve ült a villamoson, és a csöves proli mellette felállva elkiáltotta magát káromkodva, hogy induljunk már. A fürdőszoba-ragaszkodása is furcsa volt. Én nagyon sok bölcsészt ismerek, egyik sem ilyen. Bár drága volt a mozijegy, örülök, hogy megnéztem, lehet majd még egyszer meg fogom.

Nálunk a kis moziban a pótszékek mellett még a földön is ültek, nagyon jó volt látni, hogy ennyi embert érdekelt egy kis költségvetésű magyar film, és nekem úgy tűnt, minden poén ütött, nagyon jó hangulatú volt az előadás. Mondjon akárki akármit, de én ennél emberibb és szerethetőbb kis filmet már nagyon rég láttam, pedig rohadt sok filmet nézek. Mondom ezt úgy, hogy a pesti bölcsészifjúság romkocsma-járó világa elég távol áll tőlem, de mégis bele tudtam élni magam a főszereplő élethelyzetébe. Én csak jó szívvel ajánlani tudom, nem is értem, mit finnyáskodnak itt annyian, ettől ezerszer rosszabb hazai filmek vannak tömegével, örüljünk, hogy végre van egy üdítő kivétel, ami ráadásul nem került egy vagyonba. Remélem lesz még szerencsém a rendezőtől további filmet is látni. És végre egy végefőcím, ahol nem csak semmitmondó neveket látunk…

Már többen adtak tanácsot: én el merném vinni a tiniket, csak engedjék is be őket, ez talán nem lesz gond. Nem is értem, mitől 16-karikás a film. Külsőségeiben ennél sokkal "különb" dolgok is átmennek 12-es karikával. Inkább az egyébként sok humorral, szeretettel, szerethetőséggel fűszerezett lúzeres, jövőtlen, szétesett hangulat és főhős "árthat a gyerekeknek" (így idézőjelben!), de majd jókat fognak röhögni a poénokon, ha meg esetleg ez-az nem jön át nekik, azt meg lehet beszélni ofő órán 🙂 engem is érdekelne, kinek mi jött le a filmből a kamaszkörben, de semmi extra (nincs semmi "halálhörgés, siralom" se poéngyilkosság) Nekem, korban és port-fórumban is öreg motorosnak pl az is lejött h milyen jó is, ha valaki ilyen jól meg- és túléli a saját élhetetlenségét, még az elől is menekül, ami-aki-akinek bejön (Lisszabon és az ottani lány), sőt onnan, az elől menekül csak igazán. Meg ilyesmit hallunk mostanában és magyarázatképpen és gyakran az oktatás-átalakítás témában: kevesebb bölcsészt (nem kell ennyi és ilyen), több mérnököt! Csak hát, tudjuk, nem minden emberfia agya áll rá pl a műszaki tudományokra…középiskolás fokon se, feljebb pláne nem.