OFOE Filmklub

Szerdai gyerek

A Budapest Film Zrt-vel közösen szervezett filmklubunkon egy sikeres magyar filmet nézünk meg. Horváth Lili alkotása egy különös felnőtté válás története, melyben egy olyan lánynak kell anyává érnie, akinek magának nem volt édesanyja. A film hőse az állami gondozásból frissen kikerült 19 éves Maja felelőtlen kamasz, aki egy négyéves kisfiúért tartozik felelősséggel. Maja önsorsrontó hajlama ellenére azért harcol, hogy fia felügyeleti jogát megszerezze – nem akarja, hogy a gyerek sorsában a sajátja ismétlődjön meg. Önmagával folytatott küzdelmei egy váratlan lehetőséghez és egy szokatlan új szerelemhez vezetik. Maja, aki ahhoz szokott hozzá, hogy mindenben gyereke apja döntsön helyette, először találkozik olyan férfival, aki úgy tűnik: bízik benne. A régi megszokásoktól azonban nem egyszerű szabadulnia (port.hu).

Időpont: 2016. február 2.
Helyszín: Helyszín a Kino Café,

Jegyár: 700 Ft.

Részletek a filmről készült írásokból

A Szerdai gyerek Horváth Lili rövidfilmjének, a Napszúrásnak a kvázi-folytatása. Azért kvázi, mert ugyan a főhős karaktere ugyanaz, nemcsak az őt alakító színésznő más, de több cselekménypont sem illeszkedik a két film között tökéletesen. A történet főhőse Maja, aki többszörösen hátrányos helyzetű: mélyszegénységben él Budapest külvárosában, szüleitől se számíthat segítségre, mivel árva, mindeközben pedig saját négyéves fia felügyeleti jogáért harcol. Ha ez nem lenne elég, a fiú néma, ráadásul Maja párja, Krisz egy pitiáner bűnöző. Ennyi konfliktust egy hollywoodi melodráma is megirigyelhetne (egyedül a halálos betegség hiányzik), azonban a Szerdai gyerekre legkevésbé se lehet mondani, hogy érzelmileg túlfűtött, szappanos alkotás lenne. Horváth Lili visszafogott, naturalista stílusába ágyazva nem hogy nem tűnnek terhelőnek a főhősünk életét nehezítő tényezők, a megrajzolt közeg annyira hiteles, hogy sokkal inkább egy érzékeny társadalmi drámával állunk szemben, mintsem egy szentimentális könnyfakasztóval (Dobi Ferenc: Elveszettek, Filmtett).

Horváth Lili láthatólag megtanulta a leckét: nem attól lesz jó egy magyar film, ha mindenáron Hollywoodot akarja utánozni, megmutatni, hogy mi is tudunk romantikus komédiákat készíteni. (…) Előbb-utóbb csak rájön mindenki, hogy hozott anyagból valahogy nem jó dolgozni, inkább arról kellene beszélni, hogy mi van körülöttünk, bemutatni az elzárt világokat, a kis életeket. Bár lehetőleg nem úgy, mint a félresikerült Veszettek, ahol megint az volt a néző érzése, hogy a rendező nyilván szerette volna megmutatni, hogy azért mi is tudunk akciójeleneteket rendezni. Kiderült: nem tudunk. Ha viccelődni lenne kedvünk, azt is mondhatnánk, hogy az már mindenképpen egy pozitívuma a Szerdai gyereknek, hogy nincs benne akciójelenet. Persze a film nem ettől jó, hanem éppen attól, hogy a rendező nem akart nagyot markolni: elég neki egy lány és az ő története. Vagyis hát nem is a története, mindössze néhány pillanat az életéből, ennyi jut nekünk, megismerjük valahogy Maját, és másfél óra múlva már el is engedjük (Gera Márton: Nem happy az end, Revizor).

A Szerdai gyerek a maga finoman abszurd módján súrolja a Magyarországon ma oly divatos vállalkozásindítást is: az induló vállalkozásoknak kínált mikrohitel program során, ahogy Böbe (Németh Annamária imádnivaló alakításában) megfogalmazza: „adnak egy fényképes igazolványt, és már vállalkozó is vagy”. A művelődési ház romjain nyíló mosoda ünnepélyes megnyitóján nemzetiszínű szalag helyett egy mosógép ünnepélyes elindításával tapsolják meg magukat azok, akik az imént gördültek be Audijukkal – arra a településre, ahol nemcsak mosógépe, de munkája sincs senkinek. Az abszurdum tovább fokozódik: a mosoda mellett nyitnak még egy turkálót és egy internetkávézót is, ami a Besence Open című kiváló dokumentumfilmhez hasonlóan felveti a kérdést: valóban égető szükség van internetkávézóra/teniszpályára egy olyan helyen, ahol elfojthatatlanul nő a munkanélküliség? („Születési helye? Nem tudom.” – Szerdai gyerek, Filmtekercs)

Részletek a film rendezőjével készült interjúból

Hogy kerültél közel az intézeti gyerekek világához?

A diplomafilmemhez, a Napszúrás című kisjátékfilmhez kerestem egy zárt világot, amelyben két egymásra utalt nő és egy gyerek sorsszerű találkozása megtörténhet: ez a világ egy nevelőintézet lett. A Szerdai gyerek a kisfilmből nőtt ki – tovább akartam vinni a főszereplő lány meglehetősen összetett karakterét egy hosszabb történetbe. Maja egy deviáns, önsorsrontó lány, akinek mégis tudunk drukkolni. A közeggel kapcsolatban a Napszúráshoz végzett kutatómunka miatt a nagyjátékfilm írása idején már viszonylag felkészült voltam, ez valamiféle biztonságot is adott, de nem többet. Arra törekedtem, hogy a nullából építsem fel az új történetet: a Szerdai gyerek nem a Napszúrás kibővített változata. Maja háttere, mozgatórugói, kommunikációs nehézségei azonosak maradtak, de teljesen más az őt körülvevő emberi viszonyok térképe, másból adódnak és máshová vezetnek a konfliktusok.

Amikor hallottál a Kiútprogramról (a mélyszegénységben élő emberek számára vállalkozási elképzelésekre alacsony összegű hitelt adó program), rögtön tudtad, hogy ennek lehet dramaturgiai funkciója?

A történetünk mélye az a kérdés: tud-e az ember a saját sorsa ellen menni? Milyen hatással vannak ránk azok az alapmintázatok, amelyeket gyerekkorunkban megismerünk? Lehetséges-e felnőttkorban tudatosan ezek ellenében élni és dönteni? Ehhez kerestem alkalmas dramaturgiai formát.

„A Kiútprogram koncepciójában – a különböző segélyprogramokon messze túlmutató nagyszerűsége, merészsége mellett – a benne rejlő dramaturgiai potenciál fogott meg.”

A hitelt csoportok számára adják, olyan embereket késztetve együttműködésre, akiknek társadalmi hátterük miatt ez szokatlan helyzet. Ez eleve feszültségek, ütközések lehetőségét rejti magában. A csoport működését pedig egy terepmunkás, egy mentor segíti, vagyis bekerül a képbe egy nagyon más környezetből érkező ember: egy idegen. Mikor ezt így végiggondoltam, rájöttem: ezt a konstellációt kerestem. A történet háromszöggé alakuló szerelmi szála már ebből következett.

Hogy fogadták a filmet Karlovy Varyban? Milyen volt a bemutató?

Fél az ember, hogy mennyire működik a film közönség előtt, pláne külföldön, de a bemutató csodálatos volt. A vetítés végén felkapcsolták a lámpát, de ennek ellenére nem mozdultak az emberek, csak tapsoltak, mi meg kint hallgatóztunk Maly Róbert operatőrrel és Szabó Dániel vágóval, és el sem hittük, csak bökdöstük egymást, hogy „Hallod? Ezek még mindig tapsolnak…” A következő napokban is lehetett érezni a filmet övező érdeklődést – sokan odajöttek, megállítottak minket az utcán, hogy gratuláljanak. Arra, hogy megnyerjük a kategória fődíját, mégsem mertünk számítani.

(„Szeretnénk beszélgetéseket provokálni a kamaszok között” – interjú Horváth Lilivel, Bartal Dóra, Filmtekercs)