Baloghné gyűrűjének nyomában

Esküvő volt. Nem Baloghnéé. Mert lehetett. Mert megadatott. Nem sokon múlott. Míg vitatkozgattak arról, hogy a huszonéve, csecsemőként kapott shunt-öt cserélni kell-e, kell-e cserélni a nyilvánvaló tünetek ellenére, az állapota romlott. Annyira, hogy a végén már félteni kellett őt, fiatal munkatársnőnket, akit olyannak ismertünk és szerettünk, amilyen: érdeklődő, lelkiismeretes, gondos. Attól, hogy esetleg lesz ugyan, de nagyon másmilyen. Vagy esetleg nem is lesz.

Semmiképpen nem mondhatjuk róla, hogy sajátos nagyvonalúsággal bánna az egészségével. Ahogy nem írhatta volna ezt egy újságíró egy sajátos helyzetben levő, nagy létszámú embercsoportról. Használjuk talán az idejét múlt kifejezést: a rendszerváltás veszteseiről. Néhány millió emberről.

Kolléganőnk képzettségéből fakadóan azt is tudta, mi fenyegeti. Ezen tudás birtokában sem tudta azonban elérni, hogy sor kerüljön a műtétjére. Budapesten, ahol dolgozik, ahol az első shunt¹-öt bő két évtizede beültették. Az ereje fogyott, tünetei sokasodtak. Elsősorban szemészeti tünetek, így a diagnózist is a szemészeten állították fel, de a kezelést, a műtétet ott elvégezni nem tudták: nem profiljuk.

A szemészeti klinika orvosa nem is akarta elhinni, hogy azok, akiknek a kezében a műtét elvégzésének lehetősége volt, nem-et mondtak. Nem úgy az ismeretlen tartalmú, de biztos, ami biztos, zsebre vágott borítékra – annak a biztonságáról még gondoskodtak. Benne ugyan nem egy gyűrű zaciból kapott ára volt, de igen: pénz. A remény ára.

Mit tegyünk? Az idő sürget. Ezt tudta az érintett, tudtam én és tudta az orvos is. A szemész. Türelmet kért. Néhány órát. Délben hívjam vissza. Addig ő két vizsgálat között körbetelefonálja az egykori évfolyamtársakat, országszerte, akiknek profiljába vág egy ilyen beavatkozás. Győr lett a nyerő. Meg persze a fiatal munkatársunk. Megnyerte a teljes élet folytatásának lehetőségét.

Most pedig esküvője volt, aztán lagzi is. Szép menyasszonnyal. Miért olyan fontos ez? Nekem azért, mert nagyon kedvelem ezt a tanulékony, szerény, de határozott munkatársamat. Nekünk pedig azért, mert ahol négymillió ember tengődik napról napra, ott ez a cikket indító mondat – „Nyomortelepeken missziós küldetést teljesítő orvosok tapasztalatai szerint a legszegényebb családok sajátos nagyvonalúsággal bánnak az egészségükkel.” – vérlázító.

Hogy Romhányi Tamás Baloghné gyűrűje című cikke felszínes, manipulatív és tárgyi tévedésekkel van tele, lassan szóra sem érdemes. Megüti az átlagot. Miért fontos nekem ez a messze zajló, néhány gyereket érintő történet, amiről ilyen igaztalanul ír a cikk? Azért, mert ez a történet nem most kezdődött, mert az a nagyvonalúság, amelyet a cikk említ, nem az érintettek sajátja, hanem az ellátó rendszeré. Azé az ellátórendszeré, amely jó ideje egységes irányítás alatt működik, hivatva a nemzeti erőforrást megőrizni, gyarapítani.

Ott, ahol kellő tudással, s a rendszer olajozott működését elősegítő egyéb forrásokkal is rendelkező család pályakezdő leánya kis híján maradandó károsodást szenvedett, mert a szükséges beavatkozásra nem került sor, honnan veszi a bátorságot, az erkölcsi alapot egy újságíró (vagy csak sajtóalkalmazott?), hogy az áldozatokat hibáztassa azért a szörnyűségért, amihez annyian asszisztálnak?

Az egészségügyi ellátás – újszülöttosztály, háziorvos, védőnő; szociális ellátórendszer – családsegítő és gyermekjóléti, gyermekvédelmi szervezetek; valamint az oktatásügy – helyben óvoda és iskola, és az integráció névvel betakart szörnyűséget támogatva messziről utazótanári szolgálat nézi csendben lassan két évtizede ezt az egyre újabb felvonásokban bővelkedő tragédiát.

Ezt a történetet személyesen ismerem. Az érthetetlen módon teljes és valódi nevükön említett szereplőit láttam felnőni, egy részüket megvakulni. Vajon hány hasonló van még az országban? Mindegy, nem? Hiszen ők tehetnek róla. Az érintettek, s közülük is leginkább a gyerekek. Miért olyan nagyvonalúak, ha az egészségükről van szó?

Szabó Anna

¹A shunt a vízfejűség megoldása egy (ma már szelepes) csővel, amely a koponyából a hasüregbe vezeti az agyvizet, ha annak a normális áramlása valamilyen okból akadályozott.