2016. október 2. vasárnap, 18:48
A Tanítanék mozgalom szeptember 23-án jelentette be, hogy csatlakozik a Lásd meg az embert! címen meghirdetett demonstrációhoz1. „Szerenénk felhívni a figyelmet arra, hogy a menekültek ellen folytatott gyűlöletkampány morálisan és pedagógiailag is rendkívül aggályos. Mert arra tanít, hogy egy olyan bonyolult és összetett problémára, mint amilyen a menekültek és a bevándorlók ügye készen kapott sablon-válaszokkal, bezárkózással, és a szolidaritás legkisebb jele nélkül reagáljunk. Hogy sutba dobjuk emberségünket akkor, amikor emberek a háború elől, az életben maradásukért menekülnek. Mi úgy gondoljuk, hogy felelőtlen és etikátlan dolog ilyen példát mutatni a fiataloknak. Ahelyett, hogy arra biztatnák őket, hogy tájékozódjanak, kérdezzenek, gondolkodjanak, és ennek megfelelően hozzanak döntéseket” – olvasható a mozgalom nyilatkozatában.
A demonstráció sikeresen le is zajlott szeptember 30-án a Kossuth téren. (A teljes esemény megtekinthető a Csillag Ádám által készített videófelvételen.) A kétórás programból mi – pedagógiai szakmai portál lévén – a Tanítanék háromtagú csapata Pilz Olivér, Sulyok Blanka, és Törley Kata szereplését emeljük ki.
KATA: Szíriában háború van.3 Ezek a kérdések mégsem hangoztak el. Legalábbis nem elégszer. Nem hangoztak el a népszavazással kapcsolatos, legfontosabb kérdések, mert a kérdések feltevését, az értelmes vitát eleve ellehetetlenítette a szavazást előkészítő, politikai gyűlöletkampány.
BLANKA: A vizualitásra fogékony fiatalok elméjébe beleégnek az előre gyártott, zsigeri félelmekre ható sablonválaszok. Mit tehet a tanár? Mire szerződött? Pedagógiai felelősségünk, hogy a gyerekeket megtanítsuk kérdezni, és kérdéseken keresztül megismerni a világ jelenségeit. Morális felelősségünk pedig, hogy emberi példák alapján, személyes kiállással, akár projektek segítségével mutassuk fel a szolidaritás fontosságát.
KATA: Az iskolámban nemrégiben például diákok készítettek egy csodálatos filmet olyan iskolatársaikról, akiknek nem magyar vagy nem csak magyar az anyanyelve. A céljuk az volt, hogy megmutassák, e mögött a száraz tény mögött arcok és történetek vannak, és hogy micsoda gazdagság a nyelvi és kulturális sokszínűség egy közösségen belül.
Egy másik diákcsoport fotókiállítást rendezett. Itt különféle természeti csapások illetve háborús konfliktusok következményeit bemutató képekkel, és néhány szigorú adat segítségével arra kívánják rábírni társaikat és tanáraikat, hogy tájékozódjanak, kérdezzenek és gondolkodjanak el azon, hogy lehet, volt és van olyan helyzet, amikor az ember otthagyja az egykor biztonságos otthonát, és mindent kockáztatva nekivág a világnak, mert nincs választása.
OLIVÉR: Ezen a ponton arról is beszélnünk kell, hogy azokért a menekült fiatalokért is felelősek vagyunk mi, tanárok, akik már itt vannak az országunkban, vagy akik a jövőben ideérkeznek. Integrációjuk elsődleges terepe az iskola, és mivel látjuk, hogy az állam gyakorlatilag lemondott az integráció gyakorlatáról, és szívesebben szegregál – ahogyan ezt látjuk akár a roma, akár a fogyatékkal vagy más nehézséggel élők esetében –, személyes toleranciánkon, műhelyeink szaktudásán és elkötelezettségén múlik, hogy megvalósulhasson.
BLANKA: Én szakgimnáziumban tanítok. Az egyik osztályomban tanul egy török származású fiú is. Mikor valaki szóba hozta a népszavazást, szinte önkéntelenül és védekezően kiáltott fel: „Én nem vagyok migráns! Én már itt születtem!” – ez a felkiáltás csak megerősített abban, mennyire fontos ezekben az időkben a diákokat emberségre tanítani. És ez nem azon múlik, hogy ki hányasra írja az etika dolgozatát. Irodalmi alkotóműhelyünk van, ahol a diákok saját szövegeket írnak és adnak elő, és időről időre valódi írókkal, költőkkel találkoznak. Azt szeretném elérni, hogy a tanítványaim ne „túléljék”, hanem átéljék a költészetet, melyben önmagukra, saját érékeikre is rátalálhatnak, és így fogékonyabbá válhatnak mások értékei iránt is. Irodalmi kávéházainkban visszatérő vendégek hajléktalan szerzők, valamint roma származású diákok, akik cigány és magyar népzenét játszanak nekünk.
OLIVÉR: A tanárnak nem feltétlenül feladata a megtalált kérdésekre választ adni. A mi feladatunk az, hogy a gyerekeket képessé tegyük, hogy elkezdjenek tájékozódni és gondolkodni a körülöttük lévő problémákról, és így megtalálhassák a saját válaszaikat. Csak ilyen módon hozhatnak majd autonóm döntéseket – olyanokat, melyek meghatározzák a saját életüket, de akár azt is, hogy milyen országban fognak élni.
KATA: A kételkedés, a megkérdőjelezés útja nehezebb út, mint a kész válaszoké – ám meggyőződésünk, hogy magasabb szintű boldogsághoz, autonóm, szabad élethez, emberi méltósághoz vezet.
BLANKA: A megtalált kérdéseken keresztül fedezhetik fel saját emberségüket – és tanulhatnak meg kiállni önmagukért, értékeikért és az elesettekért is. Például azokért az emberekért, akik a halottaikat és otthonukat hátra hagyva teszik csónakba a gyerekeiket, hogy kimentsék őket a pokolból, és indulnak el a teljes bizonytalanságba.
OLIVÉR: Mind a pedagógiai, mind a morális problémáinkra végső soron az a megoldás, ha megtanítjuk a fiatalokat tájékozódni, kérdezni és gondolkozni, és egyben megteremtjük számukra azt a szabadságot, mely lehetővé teszi, hogy megtalálhassák a saját válaszaikat.
BLANKA: Te milyen országban szeretnél élni?
KATA: Ha bajba kerülnél, Te milyen bánásmódot szeretnél?
OLIVÉR: Tudod mit jelent az, hogy Ecce homo?
