Karácsony közeledik. A város tele van kisebb-nagyobb vásárokkal, a kirakatok óriási kínálatról árulkodnak, a reklámok is újabb és újabb tárgyak megvételére ösztönöznek. A tárgyak hol státuszszimbólumként gyűlnek otthonainkban, hol emlékként őrizzük őket, esetenként a mindennapjaink nélkülözhetetlen kellékei, esetleg a kényelmünket szolgálják.
De mi van azoknál a családoknál, ahol a szegénység fontos tárgyak hiányában is megmutatkozik?
Karácsony közeledik. Ilyenkor megsokasodnak az egyéni vagy szervezett gyűjtések, jótékonysági akciók. Jó lenne, ha minél több ember tudna akármilyen kicsi dologgal is segíteni, akár szervezetnek adományozva, akár a közelében élő rászoruló embertársunknak közvetlenül adva!
Számos tárgy vesz körül minket a jól kipárnázott – jobb híján nevezzük így – középosztályi létünkben. Sose használt konyhai bigyók, félig kiürült tisztálkodószeres flakonok, kisollók és nagyollók, könyvek, folyóiratok, régi gyerekrajzok, bizonyítványok, kiskosarak, műanyag dobozok, irattartó papucsok átvizsgálásra évek óra váró papírokkal, telefonok, vezetékek, hosszabbítók, ventillátor nyáridőre, félig kihasznált hűtőláda, tollak, beszáradt szemceruzák, jóleszmajdmégvalamire tárgyak a gyűjtögető típusoknál, a nagymama iránti kegyeletből megőrzött aranyozott szélű műanyag fényképkeretek és kicsorbult műnépművészeti dísztányérok. Őrizgetjük ezeket, mert a folytonosságot és az állandóságot jelentik; mert lusták és félősek vagyunk nekilátni, hogy 30-40 év hordalékát szétválogassuk; hiszen jó lesz az még valamire.
Tárgyaink nagy részét természetesen használjuk is, ezek hozzátartoznak a mindennapjainkhoz. Ha szükséges, fogjuk a hajvágót, hogy igazítsunk a fiunk frizuráján, benyúlunk a szekrénybe, ha kifogyott a tusfürdő, hogy elővegyük a másikat. Van körömollónk, és néhány hajkefénk, többnyire találunk még egy hosszabbítót, ha újabb vezetéknek kell férőhely. Van egy tartója a tollainknak, egyáltalán vannak tollaink, ceruzáink, kicsorbult színeseink. A konyhaszekrényben van egy tekercs alufóliánk, sokféle már régen illatát vesztett fűszerünk, és lapul valahol egy kulacs is a kirándulásokhoz. Sokféle konyhai kütyünk is van, elvétve használjuk őket, de a tudat, hogy nekünk is van salátacentrifugánk, vagy forgó faalátétünk megnyugtat. Tudjuk, hogy a rendelkezésünkre állnak, ha szükségünk lesz rájuk, bármikor elővehetjük őket. A fenti polcon megvan még a nagyitól örökölt porcelán levesestál, amit sose használunk, mert a modern étkezőasztalon nem fér el, és különben is, más az ízlésünk már. De ott van, és marad is, hiszen a nagyié volt, akárcsak a szobában a képkeret.
És mi van a létminimum alatt? Hiány. Mindenből. Most nem a nagy dolgokra gondolok, nem az igazán fontosakra, mint például a lakás, az élelem, a ruházat, hanem azokra a jelentéktelen dolgokra, amelyeket általában észre sem veszünk, hiszen annyira természetes, hogy vannak, csak bele kell nyúlnunk valamelyik fiókba az éppen szükséges apróságért, egy igazolványtokért, egy kulcstartóért, vagy egy Aszpirinért. Ezek a kicsinységek biztonságot adnak, kényelmesebbé teszik a napjainkat, díszítik a szobáinkat, berendezik az életünket. Emberivé és élhetővé teszik a mindennapokat.
A szegénységben ezek az apróságok sincsenek meg.
Ha az olló kicsorbult, a szomszédtól kell kérni, mivel csak a következő fizetéskor tudok újat venni – ha csak nem jön közbe valami fontosabb.
Ha fáj a gyerek feje, igyon vizet, tablettát csak akkor veszek, ha már nagy a baj.
A hó elején veszek a kínainál egy szűrőkanalat, mert különben nem tudom kiszedni a sült krumplit, pedig azt szeretik, egy kis ételízesítővel megszórva!
Elromlott a telefonom töltője, de most, az iskolakezdés idején nem tudom pótolni. Sebaj. majd a munkahelyen kölcsönkérem a kollégáét, és ott bent feltöltöm a mobilt.
Alig van már cérnám, a fekete el is fogyott, de még este meg kell varrnom a gyerek zokniját. Majd rejtve öltök, nehogy csúfolják azért, hogy kék a stoppolás.
Holnap kicsit csinosítok a lakáson: a szekrény tetejéről leveszem a régóta ott lévő italos üvegeket, még a nagyapa kezdte el évekkel ezelőtt gyűjtögetni őket, a karácsonyi vendégségek után.
Most kaptam néhány ív színes csomagolópapírt, azokat felragasztom a kartondobozokra, és szép színesek lesznek, még tárolni is lehet bennük! Az egyik kolléganőtől kaptam egy fehér vázát, azt is odateszem, befelé fordítva, hogy az a kis csorbulás ne látszódjék!
Most nem gondolok arra, hogy a fiam fodrászhoz akar menni, hogy a kislány annyira szeretne egy szemceruzát, hogy lassan cipő is kell, meg jön az iskola, és megígértem a gyerekeimnek, hogy idén egyszer elmehetnek strandra…
A tárgyaknak jobb esetben van egy körforgásuk. A stabilitásban élők néha lecserélik a már keményedő frottírtörölközőt, meg vesznek új étkészletet, és felkínálják a már feleslegessé vált apróságokat az ingyenes Facebook oldalakon. És a szegények örülnek ezeknek, hiszen így ők is lecserélhetik a szétfoszlott törölközőt, hozzájuthatnak egy sereg félig még üres kifestőhöz a kicsinek. És ez a jobbik változat, Gyakran ugyanis a kukába kerülnek a feleslegesnek ítélt tárgyak, amelyek sokak számára még használhatók lehetnének, amelyekkel ők is kicsit élhetőbbé tehetnék az életüket.
A tárgyak kapcsán elgondolkodhatunk a túlfogyasztásról, meg arról is, hogy valójában mi mindenre van szükségünk ahhoz, hogy komfortosan érezzük magunkat. A szegénységben élőkben azonban egy ilyen kérdés fel sem merül. Számukra csak a hiány létezik.
2023.03.30. Nagyon leszakadtak a magyar kistelepüléseken élők digitális képességei
Az Eurostat friss adatai szerint az Európai Unió 16-74 év közötti lakosainak csak a bő negyede rendelkezik az alapvetőnél magasabb digitális kompetenciákkal. A nagyvárosokban ez az arány 33... (Forrás: g7.hu)
2023.03.23. AZ ORSZÁGOS KÖZNEVELÉSI TANÁCS MŰKÖDÉSÉNEK ÉS ÚJJÁVÁLASZTÁSÁNAK ANOMÁLIÁI
Korábban beszámoltunk róla, hogy egy nyílt levéllel kerestük meg az Országos Köznevelési Tanács civil szervezeti képviselőit (OKNT), mivel mandátuma lejárt, de a pedagógus civil szervezeteket... (Forrás: ckpinfo)
