Jézus születése Őcsényben

Római castellum alapfal-maradványai bizonyítják, hogy Őcsényt már a rómaiak is lakták. Az oda vezető, mára már feltöltött ókori utat a nép Ördögvettetésnek nevezi. Az V. századtól különféle nomád népek a sárközi mocsárvilágban legeltettek és halásztak. A Sárközben lakó avar-szlávság és az újonnan letelepült magyarság a XI. századra már összeolvadt; és megkezdődött az állandó jellegű letelepülés is. Ez időben kaptak helyet Sárközben a török nyelvű, muszlim vallású besenyők, akik a XII. századra olvadtak össze magyarsággal. Őcsény a sok sanyargattatás közepette mindvégig lakott hely maradt, annak ellenére, hogy a felszabadító háborúk során Őcsényt minden oldalról sarcolták. Korábbi elzártságának köszönhetően Őcsénynek sajátos és gazdag népviselete, népszokásai és népművészete alakult ki.

Az őcsényi néptáncegyüttes 85 éve működik, a néptánc tanítása is szerepel az órarendben. Máig munkálkodnak a babakészítő, a kézi szövő, a pártakészítő és a gyöngyfűző asszonyok. A hagyományőrző Őcsény a mai világgal is lépést tart: az őcsényi repülőtér hazai és nemzetközi hőlégballon, vitorlázó repülő, motoros repülő, és sárkányrepülő találkozók, valamint ejtőernyős versenyek házigazdája.

Legeslegújabbkori történetében, 2017 szeptemberének végén Őcsény azzal keltett országos figyelmet, hogy a helyi ultrák nyomására a községi képviselőtestület állást foglalt az ellen, hogy egy panziótulajdonos néhány Magyarországon menedékjogot kapott személyt üdültessen, pedig 1951-ben Őcsény 40-50 kitelepített sváb családot fogadott be, amiről emléktábla tanúskodik a polgármesteri hivatal falán. A panzióst életveszélyesen megfenyegették, a polgármester lemondott. "A magyarokra ez mindig is jellemző volt", magyarázta a történteket a miniszterelnökséget vezető miniszter, és tagadta, hogy a kormány illegális bevándorlók elleni kampánya lenne felelős a menekültek elleni hisztérikus jelenségekért. Miután a külföldi sajtó is reagált az eseményekre, a miniszterelnök helyénvalónak nevezte helybeliek tiltakozását.

A 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülődő őcsényi katolikusok megemlékeztek arról, hogy az 1938-as budapesti kongresszus alkalmából a budapesti örökimádó apácák felkérésére az őcsényi egyházközség asszonyai XI. Pius pápának teljes miseruha felszerelést készítettek . 2017 őszén megint volt mire büszkélkedni az őcsényieknek: a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeum betlehem-készítő pályázatán az őcsényi általános iskolások vitték el a pálmát kizárólag természetes agyagokból készült betlehemükkel. A bárányokat rizsszemek fedték, az emberek alakját kukoricacsutka adta, Mária kendője babérlevélből, a háztető tökmagból volt, a köles hajú kis Jézus pedig dióban pihent.

Mindennek ellenére az őcsényiek felemás érzésekkel várták Jézus születését, hiszen baljós jelek is akadtak bőven. „Fertőzéseket hoznának be a faluba”, „Nem hittük, hogy csak néhány napig maradtak volna. Mindig így kezdődik, aztán egyre többen jönnének”, „Miért rajtuk segítsünk, van itt elég szegény magyar család is”, „Dolgos emberek vagyunk és segítőkészek, de menjenek haza a migránsok és építsék a saját hazájukat”, „Az ide érkező jól láthatja az uniós fejlesztésekről tanúskodó táblákról, hogy ez itt Európa, ezt védjük a migránsokkal szemben, még akkor is, ha Jézusmáriszentjózsef akarna ide betelepülni”, „Az adakozó panziós is a Soros ügynöke”: imígyen győzködték a faluba érkező újságírókat és tévéseket a leghangosabb őcsényiek. Velük szemben alig voltak hallhatók, akik úgy gondolták, hogy „ha a történtek után Betlehem helyett Őcsényben születne meg Jézus, bizonyára migránsként kikergetnék őket”, és hogy „ebben az évben ne is számítsunk az őcsényi kisjézus megszületésére, még uniós támogatással se”, meg hogy „előbújt a Heródes az Ördögvettetésből, elrettenti a karácsonyi angyalokat”. Alig-alig akadtak, akik továbbra is reménykedtek, hogy ez alkalommal is Őcsény címerállata, a kék mezőben fehér gólya hozza meg az őcsényi kisjézust az éjféli mise kezdetére.

Őcsénynek már évek óta nem volt helyben lakó katolikus papja, egy főállású hitoktató fogta össze a híveket. Arra hivatkozva, hogy Őcsényben olyannyira apatikus lett a hangulat még a hívek körében is, hogy már nem igen van kedve senkinek sem karácsonyozni, ő vette a bátorságot, hogy kikunyerálja szekszárdi székhelyű plébánosuktól, hogy ezúttal ne a káplánja, hanem ő maga mondja náluk az éjféli misét. Tamás atya  az egykori Mick Jagger rajongó bányagépész-technikus, aki húszévesen autóstoppal az ökumenikus zarándokhelyre, Taizé-be vetődött, és ott részesült a megtérés kegyelmében  azzal a kikötéssel vállalkozott, hogy ez alkalommal is rögeszméjéről, a kiengesztelődésről szeretne beszélni, még akkor is, ha ezért mint migráns-simogatót az őcsényi ultrák kikergetik. És még ahhoz is ragaszkodott, hogy a nyertes betlehemet az oltáron helyezzék el. Amikor híre ment, hogy Tamás atya igent mondott, a falu református lelkésze is megígérte, hogy leglelkesebb híveivel együtt ő is részt vesz ezen az eseményen.

Karácsony délutánján akkora nagy csönd árasztotta el Őcsényt, mint annak idején Betlehemet. Egyesek szerint nyomasztó, mások szerint szívszorító. „Ez a süketség elijesztené nem csak a fehér gólyát, hanem még a Heródest is”, suttogta Ágó néni, aki szokása szerint thrillerekkel és horrorokkal keverte-kavarta a Bibliát. A már-már félelmetes csendben az őcsényieknek valahogyan jól esett sokakkal együtt lenni, így aztán szokatlanul nagy tömeg gyűlt össze, és már fél órával éjfél előtt sem lehetett a templomba bejutni, pedig igazából ott érezték volna magukat biztonságban. Ez alkalommal olyanok is eljöttek, akik nem szoktak: a betlehem-készítő kisdiákok és iskolatársaik, szüleik és tanáraik, hőlégballonosok, vitorlázó repülők, motoros repülők, sárkányrepülők és ejtőernyősök. („Angyalok helyett” jegyezték meg többen, búval és örömmel.) Pásztorok is érkeztek szép számmal: decsi, kakasdi, mórágyi, alsónyéki hagyományőrzők, köztük számosan kisjuhokkal a vállukon. A hiperszuper autókon érkező három celebet – Charliet, Ákost és Lovasit – elsőre a betlehem-készítő diákok ismerték föl. („A háromkirályok”, suttogták mindenfelé, és valóban, igazi aranylemezeket hoztak magukkal.) Kezdett egészen tűrhető hangulat kerekedni (amit az sem tudott elrontani, hogy Ágó néni tevéken érkező migránsokat észlelt), és ez egészen addig fokozódott, hogy Tamás atya kicipeltette a templomból a szembemiséző oltárt, szabadtéri misét celebrálandó. Majd az oltár köré terelte a betlehemeseket, a pásztorokat és a háromkirályokat, végül taizé-i szellemben maga mellé állította a reformátust tiszteletest.

A Kyrie után Tamás atya nagyon mély levegőt vett, hogy a megfelelő hangerővel szabadítsa föl a Glóriát, és akkor ebben a lélegzetvételnyi csendbe ezer meg ezer Charlie, Ákos és Lovasi hangerejével zúdult le odafentről az angyali zengedelem. Még annál is gyönyörűségesebben szólt, mint a szekszárdi Urunk mennybemenetele plébániatemplom Szent Cecilia kórusa, ráadásul ékes magyar nyelven, hogy „Dicsőség mennyben az Istennek, békesség a földön a jóakaratú embereknek”. És akkor meg is látták az angyalokat: kék mezőben fehérben, akárcsak Őcsény címerében. Ezután egyre halkuló zengedelemben, hogy tovább folytatódhasson a szentmise, körberepülték az oltárt, aztán föl a magasságba, mint megannyi címerbéli fehér gólya. Tamás atyának sem volt kifogása az ellen, hogy az ünneplő sokadalom vastapssal jutalmazza őket. Homiliájában, ahogyan megígérte, a kiengesztelődésről szólt, aztán arról, hogy ki-ki vegyen pártfogásába egy-egy rászoruló családot; még a szegények is, egy még náluk is szegényebbet.

Szép volt, jó volt, igazi éjféli mise volt, állapították meg az őcsényi hívek, a betlehem-készítő diákok és tanáraik, a sárközi hagyományőrzők, a háromkirályok és a reformátusok. Már csak egy valami hiányzott: a szentcsalád a kisjézussal. Egyesek már azt sem bánták volna, ha Isának, Mirjamnak és Juszufnak nevezik őket. Így aztán, bármennyire is akaródzott, hitték meg nem is (amivel Tamás atya miséjét befejezte), hogy valóban „megszületett a Megváltó, az úr Jézus Krisztus”. Ezután megint nagyon nagy csend lett. „Talán az angyalok csendje”, reménykedett egy öreg pásztor. Ebbe a csendbe kiabálta bele Tamás atya, hogy „Megszületett! Hát nem értitek?!” Bizony, nem igen értették. „Netalán a szívünkben?”, próbálkozott Ágó néni. „Valóban, a szívünkben!”, erősítette meg a református tiszteletes, és ezért Tamás atya ökumenikusan megölelgette. A háromkirályok ekkor az oltáron álló betlehem elé tették aranylemezeiket, a pásztorok meg hagyományaikat, és egykettőre jócskán oldódott a hangulat.

A következő napokban az őcsényiek elárasztották karácsonyi finomságokkal legelőször is a panzióst, aztán ügyetlenkedve, szégyenkezve a náluk valamivel szegényebbeket. A harmadik napon Őcsény egyetlen nemzeti egyeztetést hirdető plakátján valahogyan Heródes került Soros helyére, mert azt már senki sem szerette volna, hogy Heródes nevessen a végén. Ezeknél nagyobb csodák eddig még nem történtek, ha csak az nem, hogy vízkeresztkor igazi tevéken igazi migránsok érkeztek napkeletről, hogy letegyék kincseiket a dióban pihenő, köles hajú Kisjézus elé.

Kamarás István