Gerstenbrein Judit

Álom a stresszmentes pedagógusról

Egy osztályfőnöki stressz-felmérés margójára

A stressztől mentes élet valóban álom. Utópisztikus, egyben értelmetlen idea. E
megállapítás helyességét támasztja alá a stresszelméletet kidolgozó Selye
János híres mondása: „A stressz az élet sója”.

Kisebb-nagyobb, erősebb-gyengébb stresszhatások mindenkit érnek. Véleményem
és személyes tapasztalataim szerint a pedagógusok különösen veszélyeztetettek ilyen
szempontból. Ők azok, természetesen számos szakma, hivatás képviselői mellett,
akiknek mindennapjaiban a stressz kézzelfoghatóan jelen van. Meglehetősen gazdag
szakirodalom foglalkozik a pedagógus-stresszel, illetve a stresszel való megküzdés
hatékony módszereivel.

A pedagógusok stresszérzete nagyban összefügg azzal, hogy a tanítók,
tanárok jelentős része képtelen megfelelni azoknak a követelményeknek,
elvárásoknak és igényeknek, amelyeket velük szemben a társadalom, az iskolavezetés,
a szülők és a tanulók támasztanak.

Az idevonatkozó kutatások a pedagógusok elégedetlenségét, feszültségét
kiváltó stresszorokat az alábbi tényezőkben határozzák meg:

• a gyermekek magatartási problémái által okozott megterhelés
• a tanulók folyamatos irányítása, ellenőrzése
• a hatékony munkát hátráltató munkakörülmények
• az anyagi és erkölcsi megbecsülés hiánya
• a problematikus kollegiális viszonyok
• a szervezési, irányítási és adminisztratív feladatok

Természetesen az egyes iskolák tantestületi „stressztérképe” külön –
külön is megrajzolható, s annak elemei eltérhetnek a fenti „országos átlagtól”,
hiszen a pedagógus – stressz összetételét alapvetően meghatározza az adott
tantestületi klíma, illetve a konkrét iskolai összes helyi jellegzetessége.

Munkahelyem – a kőbányai Harmat u. 88-as Általános Iskola – pedagógusainak
„stresszhelyzete” feltérképezésének, megismerésének szándéka vezérelt az
elmúlt tanév májusában, amikor az osztályfőnöki munkaközösséggel
együttműködve, stressz – leltárt készítettem kollégáim körében. A vizsgálat
keretében 22 osztályfőnök (10 alsós és 12 felsős) véleményét kértem ki a
tanári stresszel kapcsolatban. A vizsgálat mérőeszköze az a mellékelt kérdőív
(Mi jelent stresszt a pedagógusnak?, forrás: Kósáné Ormai Vera: A mi
iskolánk, Iskolafejlesztési Alapítvány, 1998, 224-225.old.) volt, amelyen egy
ötfokozatú attitűdskála alapján kellett megítélniük az egyes stressztényezők
intenzitását. Számos érv szólt amellett, hogy a felmérés célcsoportja az
osztályfőnöki munkaközösség legyen. Köztudomású és kétségtelen az
osztályfőnökök tantestületen belüli dominanciája, illetve a tanulócsoportok
irányításában, a gyermekek személyiségének fejlesztésében való kitüntetett
szerepe.

A felmérés adatainak összegzése alapján megállapítottam, hogy a helyi mérésben
részt vevő pedagógusok által legsúlyosabb feszültségforrásként említett stressz
– tényezők teljes mértékben adekvátak az „országos átlaggal”, a tanári
stresszel kapcsolatos kutatások általános tapasztalataival.

Az iskolánkban dolgozó 22 osztályfőnök megítélése szerint a legerősebb stressz
– tényezők közé kaptak besorolást az alábbi tényezők: az alacsony fizetés, a
tanítást zavaró diák, a konfliktus a kollégákkal, a pihenésre szánt idő
rövidsége és az iskolai ünnepély szervezése. Mind az alsó, mind a felső
tagozatos osztályfőnökök a pedagógusok anyagi megbecsülésének hiányát tették az
első helyre. A válaszadók többsége szerint a végzett munka nehézsége és
társadalmi fontossága nem áll arányban a jövedelemmel. Sokak számára erős stressz
a túlterheltség, a testi – szellemi regenerálódásra szánt idő rövidsége. Komoly
feszültséget okoz a tanulók közönye, passzivitása, valamint az a tény, hogy a
diákok figyelmét egyre nehezebb a hagyományos módszerekkel felkelteni, fenntartani. A
tudás értékének devalválódása is csökkentette a tanulók egy részének
ismeretszerzés iránti motivációját. Előzetes várakozásomnak az is megfelelt, hogy
a tanulók fegyelmezetlen magatartását, illetve annak kezelését jelentős stresszként
élik meg az osztályfőnökök. A konfliktus a kollégával – tényező
előkelő helyezése problematikus kollegiális viszonyokra, nem teljesen felhőtlen
tantestületi légkörre enged következtetni.

Természetesen az élet az iskola falain kívül sem mentes a stressztől. Miért lenne
az egy iskolában, ráadásul a problémákkal teli, minden oldalról lojalitást és
tökéletes tanáregyéniséget kívánó, nagyon szerteágazó osztályfőnöki
munkakörben?

Maximálisan helytálló a téma szakértőjének számító Bagdy Emőke
alábbi megállapítása:

„A pedagógus szakma »személyiségfogyasztó« szolgálat. Magányos
foglalkozás, a nevelő felnőtt társak nélkül, elkülönülten végzi a tanítás
munkáját. Erős autonómiaigény, fokozott felelősségi szorongás, a kollegiális
segítségkérés elutasítása, a tanári önértékelési bizonytalanság, a munka
sikerélményének szűkössége, perfekcionista igényrendszer, idealizáló
normatívák, irreálisan magas lelki követelményrendszer jellemzi a pedagógusok
többségét.” (forrás: Új Pedagógiai Szemle 1996. / 2.)

A tanulmány megjelenése óta eltelt öt esztendőben egyre növekvő publicitást
kaptak a szaksajtóban a pedagógusok mentálhigiénéjével kapcsolatos kérdések.
Örömteli, hogy ma már számos akkreditált program és egyéb képzési forma áll a
kollégák rendelkezésére. A téma aktualitását jelzi a vele való kormányszintű
törődés. Az Oktatási Minisztériumon belül Mentálhigiénés Szakértői Bizottság
működik, amelynek célja a pedagógusok mentálhigiénés szemléletét megalapozó, a
hivatásbeli képességeket fejlesztő programok kidolgozása. A mentális eredetű
problémák – többek között a pedagógus – stresszel összefüggő problémák –
hatékony orvoslása érdekében célszerű lenne az oktató – nevelő intézményeket a
jelenleginél fokozottabb mértékben ellátni speciális szakemberekkel, akiknek
tevékenysége segítené az iskolai nevelőmunkát, valamint professzionálisabb alapokra
helyezné a tanári stressz prevencióját és kezelését.

Addig is merítsünk erőt Erich Kastner – nemcsak tanítványainknak
megszívlelendő – frappáns gondolatából: „A tanár nem varázsló, hanem
kertész. Gondoz és ápol benneteket. Felnőni azonban nektek, magatoknak kell.”

Gerstenbrein (Till) Judit

—