Normális emberek nem beszélnek így

A Kék Erdő Alapítvány – A szenzoros kert találta és tette közzé a Facebookon az itt látható üzenet fotóját. Valaki ezt a kiírást gondosan megformázta, színes papírra nyomtatta, műanyag védőzacsiba csúsztatta és nagyon-pozitív környezetben a méltó helyére helyezte, vagyis biztos volt abban, hogy amit tesz, az fontos, jó, pozitív, a közösség életét előmozdító. Sokan gondoljuk úgy, hogy sajnos tévedett…

Mi itt a baj?

A szándékot nem vitatom: legyen a közösségünk alapszabálya, alapnormája, hogy nem bántunk másokat (legalábbis törekszünk rá), és mivel ez nagyon fontos, kiemelt norma, tegyük ki a faliújságra is. Rendben, legyen úgy! Csak nagyon nem mindegy, hogy mindezt hogyan…

Mert ez a szöveg:

Beszélő nélküli kinyilatkoztatás.

Vagyis nincs kit kérdezni, nincs kivel beszélni róla. Van valahol egy láthatatlan beszélő, aki kihirdette a törvényt.

Harmadik személyben beszél.

Úgy beszél hozzád és rólad, hogy nem szólít meg. Ezzel személytelenít, miközben a nagyon is személyes magatartásodba igyekszik beavatkozni épp.

Kijelentő módban közöl elvárást, utasítást.

Nem vállalja a valós (hatalmi) szándékát: nem kér, nem követel, nem utasít, vagyis manipulál.

Evidenciaként használja a „normális ember” fogalmát.

Ezzel – az amúgy nem ismert – beszélő magának vindikálja a jogot, hogy kijelölje az elfogadható emberek, és ezzel együtt az elfogadhatatlan emberek halmazát, kirekeszt és általánosít.

Evidenciaként használja a „bántás” fogalmát is,

amivel tisztázottnak állítja be, hogy miről beszél, miközben pont hogy homályban hagy nagyon sok fontos kérdést (nem tudjuk, miről beszél a gúnyolódástól a pletykaterjesztésen át a kirekesztésig, a lökdösődéstől a súlyos fizikai bántalmazásig).

Felkiáltójelet használ,

amivel extra nyomatékot ad a fentiek alapján meglehetősen homályos tartalmú üzenetnek,

és még idézőjelbe is teszi az egészet,

ezzel végképp homályossá téve, hogy ki a beszélő, miközben további extra nyomatékot ad (a még mindig homályos) üzenetnek.

Ráadásul pusztán tiltást (illetve tiltásként értelmezhető kinyilatkoztatást) tartalmaz,

semmiféle pozitív üzenetet, normát, cselekvési elvárást nem fogalmaz, nem kínál.

Mindez pedig sajnos sokaknál egyáltalán nem a kívánt hatást éri el, mivel

fenyegető

annak, aki úgy érzi, hogy a norma betartásához segítségre lenne szüksége (vagyis előfordul, hogy bánt másokat), hiszen a személytelen kinyilatkoztatás nem kínál segítséget, fejlődési lehetőséget, csak kirekesztést;

cserbenhagyó

a bántalmazott számára, mert ez a cédula nem cselekvés: nem jelez, nem ígér semmiféle közbelépést, konkrét segítséget, csak homályos morális elutasítást;

a kirekesztő magatartás melegágya

a normakövető csoporttagoknak, hiszen az üzenet felhatalmazza őket a „nemnormálisak” kirekesztésére (illetve önmagában létrehozza a kirekesztést);

és nyomasztó

annak, aki a csoporthelyzetben személyként szeretné magát megélni (ez a cédula egyáltalán nem számol személyekkel – nem tudjuk, hogy KI, és hogy KIHEZ beszél).

Akkor hogyan?

Nem elég a nyelvi csapdák elkerülése; legelőször is le kell számolni azzal a mítosszal, hogy a bonyolult emberi működéseinket a fentiekhez hasonló rövid jelszavakkal szabályozhatjuk. Nekem a fenti üzenet rögtön négy elemre bomlik, és lehet, hogy kihagytam valami fontosat:

Ne tegyél semmit, ami másoknak fájdalmat vagy bánatot okoz;

Ha bántanak, kérj segítséget;

Ha a társadat bántják, avatkozz közbe vagy kérj segítséget;

Ha bántottál valakit, igyekezz jóvátenni.

Ja, és mindezt nem egyedül, hanem a csoporttal együtt…

Földes Petra