Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2020. április 18. szombat, 11:32

Értékelés és osztályozás a távoktatásban


Táv oktatok,
jegyet adok,
hisz (attól) vagyok.

A távoktatásban (digitális munkarend) az értékelés és osztályozás mostani gyakorlata az általános iskolában szakmai rémálommá vált. Persze előtte sem volt rendezett, jól szabályozott terület.

A régi elv, hogy folyamatot értékelünk, nem kimenetet, hiszen tanterveket veszünk alapul. Nem az van a naplóban, és ez alapján a bizonyítványban értékelve, hová jutott el a gyerek, hanem az, hogyan haladt előre. Hétről, hétre, hónapról hónapra érdemjegyekkel jelezzük, hogyan áll a tanuló az adott értékelési pontokon. Majd a tanév végén ezek átlaga lesz az osztályzat a bizonyítványban. A „hagyomány” a folyamatszabályozás, és erre irányuló értékelés.

A folyamatértékelés a felzárkózók számára különösen hátrányos. (Ha elégtelenről indul, és közepesre tornázza fel magát, az átlag miatt akkor is csak elégséges a végén.)

Viszont az eredeti szabályozást erősen kikezdte – többek között – a pedagógusi tekintély mélyrepülése. Jórészt szülői nyomásra beszivárgott a kimenetértékelés is a folyamat értékelése mellé. Szinte mindenhol van már mód a javításra. Az adott értékelési pontokon is (dolgozatok újraíratása), de inkább a ciklus végén jellemző, amikor a szülők észbe kapnak. Értékelési gyakorlatunk a kimenet és folyamatszabályozás logikátlan kuszasága. Jó példa a következetlenségre, ami egy osztályozó értekezletünkön történt. Megkérdeztem, hogy az átlagba az első félévi jegyeket is bele kell-e számolni, vagy csak a félévi jegyet vonjam bele. Az a döntés született, hogy egyiket se. „Az első félévet már értékeltük.”

A tekintélyvesztés másik következménye a felülértékelési gyakorlat. (Különösen a nyomulós szülők gyerekeinél. De a többinél sem árt…) Jó jegyekért senki sem reklamál, a rosszaknál viszont egyre bátrabban… S nem csak a szakmai tekintélynek van mélyrepülése, hanem a szaktudásunknak is. Pedig ezeknek hiányában az enyhe minősítések védhetetlenek.

S nyűgnek ott van még ráadásul a felelősség kérdése. Mennyiben a pedagógus sara, ha a gyerek nem tudja, amit kellene? Az rossz jegy minősíti a pedagógust is? S hiába hatékony, jó tanár valaki, akkor is kerülhet bajba, ha nem megfelelően értékel. A konkrét követelményrendszer hiányzik a minősítések megalapozásához.

Saját élményem is bizonyítja, hogy ez jelenleg mennyire szabályozatlan. Volt nálam szakfelügyeleti ellenőrzés. Eléjük tettem, a kerettantervi értékelési szempontsort. („A fejlesztés várható eredménye” a 2. osztályos ciklus végén magyarból.) Kérdeztem pár maszatolt megfogalmazásról, hogyan kell értelmezni. Nem tudták ők sem. Majd megkérdeztem, hogy akkor szerintük, ha mindezt tudja a gyerek, az az elégséges, vagy a jeles? Esetleg közepes? Nem tudták, azt mondták, ilyesmivel nem foglalkoztak a tanfolyamon, amin felkészítették őket (a pedagógusok szakmai munkájának ellenőrzésére).

Az értékelés és a minősítés eddig ment, ahogyan tudott. Mindenki másképp csinálta. Szabályozás helyett hagyományok, alkuk, helyi szokások kusza keveréke alapján, több-kevesebb feszültséggel ugyan, de valahogy működni látszott.

Mitől lett ez sokkoló rémálom?

Mert az értékelés – minden fogyatékossága ellenére – mára a legfontosabb pedagógiai eszközzé vált. A pedagógusok zöme ezzel motivál, és fegyelmez. S a szülőknek is gyakran fontosabb a jegy, mint az, hogy mit tud már a gyerek, és mit nem. Ők sem tudják igazán, hogy mire is lenne szüksége a gyereknek a jövőben. Jobb híján sokan a saját iskolai tapasztalataikat veszik alapul, azt várják el a gyerekük számára, amit ők kaptak. A jegy a kockacukor és a korbács is.

A távoktatással a pedagógusok elvesztették ezt az eszközt. Digitális technikákkal az eddigi jegyforrások: beszámoltatási, számonkérési technikák (dolgozat, teszt, feleltetés, jegyzetellenőrzés, órai munka, stb.) érvénytelenné váltak, megbízhatatlanok. (Bár vannak erre "kreatív" megoldások. Láttam videót, amin bekötött szemű gyerek mondta a verset… ) De a jegyosztogatás annyira fontos, hogy sokan inkább nem is veszik figyelembe, hogy témazáró dolgozataik, tesztjeik, feleltetéseik, stb. az osztálytermen kívül érvénytelenek. Csinálják tovább, hiszen a „munkarend” marad, csak „digitális”. Persze meg fogjuk ezt is „okosban” oldani, mint minden mást eddig is. Ami egyedül necces lehet, az a „pallosjogunk”. A buktatás eddig alkalmas volt a pedagógiai kudarcok exportálására.

Jelen körülmények között vajon hogyan élhetünk majd ezzel a hagyományos eszközzel?

Már most borzolja a kedélyeket mindez, de fokozódni fog a gond, hiszen a közeljövőben bizonyítványokat kell majd kiállítani…

Csorba József
tanító-szociológus

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep