Pedagógiai jegyzetek a karanténből

2. Mi a korszerű pedagógia?

Fenyő Gy. portréAmióta a tanárok digitálisan tanítanak, egyre többször elhangzik, hogy milyen kiválóan belejött a pedagógustársadalom a digitális oktatásba, sőt, hogy a közoktatás több évtizedes lemaradásait hozta be napok alatt. Vagyis hogy kezd formálódni a 21. században érvényes pedagógia és módszertan, olyan eljárásokat és módszereket használnak a tanárok, amilyeneket még soha, és ez a jövőt tekintve is érvényes eredményeket hozhat.

A véleménnyel egyetértve tegyük föl a kérdést: miben lépett hatalmasat a közoktatás? Mi az, amiben felzárkóztunk? A legkézenfekvőbb válasz – és vélhetően a laikus társadalom ebben az értelemben használja is ezt a felzárkózásról szóló szlogent – az, hogy a digitális térben remekül tudnak a tanárok mozogni. Megtanultak videochaten magyarázni, megtanultak különböző platformokat használni, kvízeket összeállítani, a program által azonnal kijavított dolgozatokat készíteni, hangalámondással digitális tananyagokat feltölteni, közös felületeket létrehozni. Vagyis képesek lettek – ki nagyobb, ki kisebb, de azért kellő – biztonsággal áttérni a virtuális térben való mozgásra.

Az igazi nagy kérdés az, hogy valóban ez-e a jelenlegi oktatás legfőbb hozadéka, illetve hogy valóban ezt jelenti-e a korszerű oktatás. Van ugyanis ennek a digitalizálásnak egy hatalmas csapdája is: az, hogy a korábbi tanulásfelfogást, ismeretátadást, egy korábbi tudásközvetítő stratégiát sikerül hatékonyabbá tenni, korábbi tananyagokat sikerül digitalizálni. Remek kvízeket lehet összeállítani teljesen felesleges ismeretekből is. Színesen és lebilincselően lehet egyirányú közléseket elhelyezni a digitális térben. Jól lehet magyarázni online módon, akár harminc-negyven gyereknek is anélkül, hogy kérdeznének. Vagyis azt gondolom, hogy egy pozitivista, a diákok passzivitására épülő, egyoldalúan ismeretközlő tanításfelfogást könnyen lehet jól transzformálni a virtuális térbe. És nem gondolom, hogy az oktatásnak errefelé kellene elmozdulnia, vagyis hogy egy ismeretátadó oktatásfelfogást tegyünk még hatékonyabbá.

A szememben a korszerű oktatásnak ezek a legfőbb jellemzői:

• konstruktivista: értelmes és a megértést elősegítő módon tanít, azaz az ismereteket értelmes rendszerben adja át, nem szétszórt ismereteket, hanem gondolati konstrukciókat tanít,
• aktivizáló: a diákok aktivitására épít, munkáltat, feladatokat ad a diákoknak, azaz törekszik arra, hogy a diákjok szellemi aktivitását felhasználja vagy felkeltse,
• kooperatív: a diákok együttműködésére, kooperációjára, közös munkájára épít,
• kompetenciafejlesztő: a diákok képességeit, kompetenciáit fejleszti minden feladatával, tudáselemével, témájával,
• praktikus: a megtanultak felhasználására, alkalmazására tanít, gyakorlat-orientált,
• kritikus: kérdezni, vitatkozni, gondolkodni tanít, vagyis a kritikai gondokolásra nevel,
• differenciált és differenciáló: a diákok egyéni fejlődésére és tudására koncentrál, vagyis a differenciálás nem iskolatípusok, iskolák vagy osztályok között történik meg, hanem az egyes diákok között,
• feladatközpontú: az ismereteket folyamatosan átalakítja feladatokká, ezért gyakran projektmunkákban gondolkodik,
• jelenségközpontú: a diákokat a korülöttük lévő világ jelenségeinek megfigyelésére és értelmezésére serkeni,
• attitűdformáló: a tantárgyak nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a diákok fontosnak és érdekesnek is tartsák, amit megtanultak,
• szemléletformáló: igyekszik választ adni a diákok személyes kérdéseire, világlátásukat formálni akarja,
• nyitott és integratív: kilép az iskolai falai közül, körülnéz, integrálni kívánja a világban látottakat és az iskolán kívüli forrásokból származó ismereteket,
• változatos: munkaformákban és módszerekben egyaránt sokféle, a munkaformák és módszerek rugalmasan illeszkednek a tanítás tartalmához és a fejlesztendő kompetenciákhoz,
• élményszerű: törekszik arra, hogy az iskolai tanulás érdekes legyen, erős, gyakran maradandó élményeket adjon, felhasználja az élménypedagógia és más alternatív pedagógiák tapasztalatait és jó gyakorlatait.

Természetesen nem arról van szó, hogy minden fenti követelménynek minden tantárgyban és minden tantárgy minden témakörében és minden óráján egyaránt és egyformán kellene érvényesülnie. A társadalomtudományoktól inkább elvárhatjuk a személyességet, mint a természettudományoktól, a természettudományoktól inkább elvárhatjuk a jelenségek gondos szemügyre vételét, mint a művészeti tárgyaktól, a nyelvektől hamarabb elvárhatjuk a gyakorlati felhasználást, mint a történeti tantárgyaktól, és így tovább. Vagy egyes tantárgyakon belül: nyelvtanból a szociolingvisztika inkább alkalmas a projektmunkában való feldolgozásra, mint a leíró grammatika, a helyesírás-tanítás inkább praktikus, mint a szövegtan, a nyelv és társadalom viszonyáról szóló ismeretek inkább formálják a diákok világképét, mint a szöveg hangzó elemeinek vizsgálata, és csak így tovább. De a tanítás szemléletének mindezeket az elemeket tartalmaznia kell, minden tárgyban és minél többször arra kell törekedni, hogy ezek az elvek érvényesüljenek.

Összességében tehát az gondolom, hogy fontos és jól felhasználható mindaz a digitális tudás, amit tanárok most megszereznek és begyakorolnak, a különféle platformok, oktatási portálok, csatornák és megosztások, de mégsem ezek használata jelenti az oktatás korszerűségét. Hanem azon elvek követése, amelyeket az imént felsoroltam, és amelyek egy a közösségre és az egyénre egyaránt és egyszerre figyelő, a képességfejlesztést, a gondolkodásfejlesztést, a tudásátadást és a világ megértését egyszere szolgáló, változatos, a diákok aktív részvételére építő iskolát körvonalaznak.

Fenyő D. György