Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2005. július 31. vasárnap, 15:59
Címkék:

Németh László

Másság

Szeretem a magam másságát, de időnként azt veszem észre, nem szeretem a másik másságát. Miután meditatív lélek (elme) vagyok, elgondolkodom ezen. Miért szeretem a magam másságát? Mert megélem benne egyediségem, megkülönböztetettségem. Átélem mint pozitívumot, mert magam teremtettem – szemlélem, vizsgálgatom és szeretem. Őrzöm, óvom attól, hogy mások befolyásolják, a maguk képére formálják, manipulálják vagy alakítsák. A másságom az enyém. Amiért fontos még, hogy semmit közvetlenebbül, személyesebben megélni nem tudok, mint az önmagammal való azonosságom. Állandóan érzem, látom különbözőségem másoktól. Gyengédség ébred bennem önmagam iránt – ez én vagyok! Mások? Ők rajtam kívül mindenféléket éreznek irántam. Szeretnek, gyűlölnek, közömbösek. Senkitől nem várhatom, hogy magam helyett szeressen. Más szeretete csak a másiktól kapott szeretett lehet. Helye van és helyének kell lennie a magam becsülésének, szeretetének. Ez pedig csak arra vonatkozhat bennem, ami egyedi, ami én vagyok, amiben más vagyok másoktól. Ugyanakkor azt is nagyon szeretem magamban, amiben hasonló vagyok másokhoz. Mert szeretetem teljes magamra vonatkoztatom. Ti, akik hallgatjátok (olvassátok) most ezt az írást, kérdezhetitek, mi közötök ahhoz, hogy én szeretettel viszonyulok önmagamhoz. Válaszolhatom, hogy semmi, de mondhatom azt is, hogy amivel én fordulni tudok feléd, nem más, mint az a viszony, amivel magamhoz közelítek. Azért követtem végig a magamhoz való viszonyom, a másságomhoz való viszonyom, mert azt gondolom (és érzem), hogy ez a meghatározó az én esetemben, a másokhoz való viszonyomban. Merem azt az általánosítást tenni, hogy mindenkinek a másokhoz való viszonyát az önmagához való viszonya határozza meg. Gondolj csak a különböző látszólag pillanatnyi hangulatodra, hogy mennyire befolyásolja azt, hogy miként reagálsz egy adott helyzetben. Ugyanazért mikor dühöngsz és mikor nevetsz?!

De azzal kezdtem, hogy időnként azt veszem észre, hogy más másságát nem szeretem. Azt hiszem, olyankor történik ez, amikor mást várok el a másiktól, mint amit Ő ad. Az első reakcióm, hogy idegen, mert eltér az én elképzelésemtől. Idegen, más – nem szeretem. Ez az érzelmi viszony jelenik meg először. Érzem, átélem, de közben homályosan elkezd egy másik érzés is áramlani bennem. Amikor én vagyok egy ilyen helyzetben, mennyire nem szeretem, hogy mást akarnak tőlem, mint amit én adni tudok, akarok vagy képes vagyok. Ez az érzés – lehet, hogy önzőségből – fontosabbá válik, mint az idegenség. Ha én elvárom velem kapcsolatban, akkor az egyértelmű számomra, hogy a másikkal kapcsolatban ezt ne tegyem. Hamvas a realizálással kapcsolatban úgy fogalmaz, hogy „realizálni annyi, mint a más iránt támasztott követelést azzal kezdeni, hogy azt először önmagam váltom be”. Ez az alapállás, ami meghatároz. Megint a magam szeretetének körébe érkeztem. Az előbb azt mondtam, lehet, önzőségből fordulok a második érzés felé inkább. Észrevétlenül a másik azonosítását használtam saját jelenségem leírására. Önzőség csak a másik vonatkozásában és a másik szempontjából megfogalmazva érvényes nézőpont. Saját szempontomból soha nem minősülhet semmi önzőségnek. Ez nem kóros befelé fordulás, hanem önmagam kiterjesztése. Abban a pillanatban, amikor a másikra is érvényes mindaz, ami önmagamra, akkor a másik részemmé válik, azonosságunk belőlem fakad – és nem tőle függ. Ezzel helyzetbeállító szerepem lesz, nem a másiktól függő, helyzetet elfogadó. Beállító szerepem abban lesz, hogy a magam számára megköveteltet, a másik számára biztosítom, és abban a pillanatban az a tisztelet lép a szituáció érvényességébe, hogy a másik megérzi, megéli az elismert egyéniségét, teljességét, egyediségét. Ezzel az alaplépéssel lemondok a kapcsolat rejtett küzdelméről – a másik meghatározásáról. Nem meghatározok, nem elvárok, hanem befogadok. A nyitottság, az odafordulás, az Ő meglátása, meghallása adja azt az alaphelyzetet, hogy megélhető a kiterjesztett énnel való közösség.

Lágyan elringatóztunk itt e gondolatmenetben, és talán még egyetértés is kialakult közöttünk a mássághoz való viszony alaphelyzetét érintően. De ha most mindenki végig gondolja, a másság alatt mit értett, milyen kép jelent meg hozzá kapcsolódva, akkor… Akkor valószínűleg azok a hozzánk hasonló „derék másságok” vannak kinek-kinek a fejében, ahol kimondatlanul konszenzus az egyén tisztelete, a saját viselkedéshez reflexív viszony, a megélt személyes felelős részvétel az életben. Ugye, ezek azok a pozitív másságok, amelyekkel mindenki akár közösséget is tud vállalni. Ezek a környezetünkben élő vagy a magunkban hordott művész, színész, zenész, akik a hiteles alkotások létrejöttéhez elismertséget kapnak környezetüktől, arra való jogot, hogy (pozitív) mások legyenek. De mi van a negatív másságokkal? Akik nem rendelkeznek azzal a szublimációs képességgel, hogy viselkedésük elfogadásához, magyarázatához valamilyen értelmező végterméket – alkotást tegyenek. Ennek hiányában pedig a viselkedésük maga lesz a megítélés (elítélés) tárgya.

Számomra a másságoknak két típusa létezik, és mindegyikének két alkategóriája. A tudatos és nem tudatos másság és mindkettőnél az erőszak viszonylatában az erőszakos, vagy nem erőszakos alkategória.

Az a másság, amelyik másságának tudatában, azt képviselve korlátozza az én másságom létjogosultságát, és mintegy elvárja, előírja számomra az Ő másságának elfogadását – az azzal való azonosulást. Ez az erőszakos tudatos másság él a megkülönböztetés jellemzőjével, de amint megkülönböztette magát, az egyetlen érvényes másság képét hordozza magában követendőként. Ez semmiben nem különbözik azoktól, akik a másságot nem fogadják el. Ugyanazt a hatalmi helyzetet teremtik – meghatározni a másikat, csak most épp az általa értelmezett másságot normává téve.

Az erőszakos tudatos másság szélsőséges formája önmagát már nem is másságként kezeli, csak a tőle eltérőket minősíti másnak. Ideológiai alapokkal támasztja alá, annak létjogosultságát, hogy a másságot miért és hogyan nem fogadja el, ill. hogyan „jogosult” eljárni a mássággal szemben. Ez az embernek az tipikus képessége, hogy ideológiával eltakarja maga elől azt, ami van. Az a korlátolt közelítés mód, ahol fontosabbá válik egy magyarázó elv, mint a tényszerűen megtapasztalható. Itt a tudatosságnak egy olyan korlátozott formája nyilvánul meg, amelyből hiányzik az önreflexió és a tények fényében való megvizsgálása a felállított elméletnek. Ez a szélsőséges másság hordozza magában a küldetéstudatot. Mintha bárkinek joga lenne más helyett megcselekedni bármit. Ennek tudatában érzi felhatalmazva magát mások nevében való cselekvésre.

Én a mássághoz való viszonylatban csak a hatalomról való lemondást tudom elfogadni alapállásként. Ugyanis ez biztosítja, hogy a tőlem független mások valóban egyéni szabadságuk megélése kapcsán – mások lehessenek. Ezzel az erőszakos tudatos mássághoz nem tudok másként viszonyulni, mint ő viszonyul hozzám. Saját magam védelme érdekében elfogadom a hatalmi harcot. Kikérem magamnak, elhatárolom magam tőle, fellépek ellene.

Ennek ellentéte a szabad tudatos másság. Másságát ismerve alapállásként biztosítja a másik számára szabadon másságának megélését – követelmény, következmény nélkül, rácsodálkozással, elfogadással.

A másságok másik formája a nem tudatos másság. Ennek is két altípusa van: az erőszakos és az elemi. A nem tudatos erőszakos másság képtelen rálátni emberi viszonyok kölcsönös meghatározó jellemzőire, és ennek megfelelően egyetlen érvényes igazságot képvisel, a sajátját. Ez megingathatatlan, minden tőle eltérőt minősít. Érzékeli másságát, de értetlenül áll a jelenség előtt: nem érti, a másik miért nem pont olyan, mint ő. Nem érti, de elvárja, hogy a másik olyan legyen, mint ő. Ezek a másságok azt az illúziót hordozzák magukban, hogy ők valamilyen többséghez tartoznak, és azok képviseletében van joguk a tőlük eltérő másságok felé fellépni azzal az elvárással, hogy hozzájuk hasonuljanak.

Ezzel szemben a nem tudatos elemi másság természetes egységben él saját másságával. Érzékeli különbözőségét, de természetesnek tartja az eltéréseket. Elemi igazságként létezik számára a különbözőség, és úgy gondolja, ez így van helyén. Nem akar megváltoztatni senkit, és nem akar megváltozni Ő maga se. Rezignációval vesz részt a világban, és leginkább mosolyog, ha megváltoztatni szeretné valaki. El is éri, hogy békén hagyja a világ az Ő másságát. Zavartalanul létezhet és létezik másságának külön világában.

A másságok leírásában rejtetten benne van egy nagyon meghatározott nézőpont: az együttlátása a jelenségeknek. Ebből adódóan fogalmazható meg és használható egyáltalán a másság fogalma. Másság annyi, mint egymásmelletiség értéktételezések nélkül. Leíró, megállapító fogalomhasználat. Másságról ott kezdődik lényegi gondolkodás, amikor valaki önmagára tud úgy tekinteni, mint a meglévő változatok egyike. Ezzel az „egyike” nézőpont alapállássá válik. Elhatárol, de határt megjelölve összeköt; egy rész teljes tulajdonosává tesz, de viszonyításban a körbevevőkkel; identitástudatot biztosít, de más identitások figyelembevételével.

Ezt azért tartom fontosnak hangsúlyozni, mert sokszor az homályosítja el a tisztánlátását valakinek, hogy nem látja a sokaságban önmaga „egyikességét”, hanem az a belső megélése, hogy amit ő gondol és lát és tart helyesnek, az mindenki számára az egyértelmű.

Befejezésként szeretném azt az élményem elmesélni, amikor rádöbbentem a másik fontosságára a magam teljessége szempontjából. Sokszor voltam olyan helyzetben, amikor valaki mondott valamit, és én azt gondoltam „ez mekkora marhaság!” Ezt egy ideig helyénvalónak találtam, hiszen ezzel a kijelentésemmel magamban biztosítottam a saját gondolataim értékességtudatát. Amit én gondolok, az fontosabb, értékesebb. Aztán elkezdtem gyanakodni magamra. Valóban így van? Rádöbbentem, hogy ezzel egy hierarchiát hozok létre magam és a másik között. A szimbolikus gondolati hierarchiában alá és fölé rendelem a másik és saját gondolatom. Ez nem megfelelő alapállás. Elkezdtem úgy résztvenni helyzetekben, hogy amikor megjelent ez az érzésem, akkor rögtön kontrolláltam és belsőleg fordítottam a helyzeten. Hierarchia nélkül elkezdtem azt nézni, hogy a másik gondolatának mi önmagában az értéke, illetve hogyan kapcsolható az én gondolataimhoz – minősítés nélkül. Egyszercsak az történt, hogy rácsodálkoztam arra a helyzetre – ebből az alapállásból, hogy – amit a másik mond, az nekem nem jutott volna eszembe. Ezzel az történt, hogy annak élménye vált megragadhatóvá számomra, hogy a saját lehatároltságom a másik kapcsolódásával tudja elérni kiteljesedését. Ugyanis nem az a fontos egy másik emberrel való kommunikációban, hogy az biztosítsa számomra saját értéktudatomat, hanem hogy létrejöjjön egy valós, hiteles személyes találkozás. Ha pedig ez a fontos, akkor nem a saját korlátoltságom köreinek ismétlése a meghatározó, hanem a gondolataink elérése a másikhoz, hozzánk. Ez pedig csak abból az alapállásból jön létre, ahol nem megítélem, hanem megragadom, befogadom mindazt, amit a másik kifejezni képes. Így döbbenten rá, hogy szükségem van a másik másságára, mert ez képes a magam teljességét láthatóvá tenni önmagam számára.

Már megint saját körömbe érkeztem – mondhatjátok. Lehet, hogy tudomásul kéne venni, a legnagyobb ösztönzést a dolgok alakulásában mégiscsak önmagunkkal való viszonyunk motiválja. Az nem mindegy, hogy mennyire vagyok képes ezt az önmagamra vonatkozó viszonyt olyan tisztaságban meghatározni, amely következményként a másikkal való viszony tisztaságát eredményezi. Mi a másikkal való kapcsolat tisztasága számomra? A kapcsolat egyenrangúsága, amely még rejtetten sem működtet hierarchiát; annak megajánlása, hogy a másik hordozza a teljességet – így a belőle látható pillanatnyi mellett és mögött ott van az, ami lényeges egy emberből, mégha el is fedi a jelenlegi pillanatban valami homályos érzelem, érdek; azt fogadom el, amit a másik ad, és abban látom meg a nekem szóló személyest – és nem az én korlátolt elvárásomnak akarom megfeleltetni a másikat; helyzetbeállító teremtőként veszek részt a kapcsolatban – ahol nem az adott szituáció a meghatározó, hanem a lehetséges, ami minden emberben meglévőt feltételezve tud átsegíteni a pillanatnyi érzéseimen a másikkal kapcsolatban, ezzel alakítva, változtatva a meglévő szituáció lehetőségeit; ennek a helyzetnek az alapja pedig a közvetlen, személyes, nyílt kapcsolat.

Azzal kezdtem, hogy szeretem a magam másságát, de időnként azt veszem észre, nem szeretem a másik másságát. Azzal fejezem be, hogy szeretem a magam másságát és ennek szabad megéléséhez a legcélszerűbb és legtöbb örömet adó formában úgy tudok eljutni, hogy kedvelem mások különbözőségét, másságát – tőlem.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.09.21.
Gyarmathy Éva: Bizonytalanságban hagyott oktatási rendszer
yerekek, diákok, pedagógusok, oktatók és szülők kapkodják a fejüket, hogy mi folyik itt, hogyan lehetne megoldani a megoldhatatlan feladványt, amit az oktatásirányítás rárótt minden ré...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.09.21.
Távoktatásra állnak át a felsőoktatási intézmények Prágában
Szombaton 2046 új koronavírus-fertőzést mutattak ki a laboratóriumok Csehországban, ami a járvány kezdete óta az eddig legmagasabb hétvégi napi szám - derült ki az egészségügyi miniszt...
(Forrás: népszava)
--
2020.09.21.
Kásler: Ösztöl a hetedikes fiúk is megkaphatják a HPV elleni oltást
Kásler a hétfői sajtótájékoztatóján azt is elmondta, az oltás – mint a lányok esetében is – önkéntes és ingyenes, a védőoltást a szülői beleegyező nyilatkozat után az iskolákban...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.09.21.
Eltűnő gyerekek, széthajszolt szülők, magukra hagyott tanárok = Siker ??? – válasz a digitális oktatásról szóló cikkünk reflexióira. SZERZŐ: Setényi János, Szepesi Balázs
Ekkora felháborodást Összkép cikk talán még nem váltott ki. Hogyan lehetett siker a karanténiskola, mikor sok tanár és szülő szétdolgozta magát, rengeteg gyerek ki- vagy lemaradt? Ezzel...
(Forrás: összkép.hu)
--
2020.09.20.
L. Ritók Nóra: Ami beleég az emberbe
Ezek a történetek nem múlnak. És mindig jönnek újabbak. Küzdünk, harcolunk, végre az egyik helyen már nem jellemzők, de akkor felbukkan egy másik faluban. Vagy egy odaköltöző családban...
(Forrás: hvg.hu/a nyomor széle )
--
2020.09.19.
Az alsósok szülei is bemehetnek gyerekükkel a lázmérésre
Az érdekképviselet vezetője megkésettnek látja a hőmérőzést. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, Szabó Zsuzsa nemrég azt nyilatkozta lapunknak, nemhogy iskolaorvosokból, még...
(Forrás: Népszava)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep