Tanévkezdés: bizalmatlanság és zűrzavar

Most, a tanév kezdetén illene valami kedves, ünnepélyes, bizalomerősítő és derülátó szöveget közölni, amelyben szeretettel üdvözöljük a kollégákat, eredményes munkát kívánunk stb., stb.

Sajnos e pillanatban egy ilyen gesztus üresnek, sőt visszatetszőnek hatna, hiszen úgy tapasztaljuk: az iskolákban uralkodó hangulat egyáltalán nem nevezhető ünnepélyesnek. Még akkor sem, ha miniszterünk Csömödéren tartott tanévnyitó beszédében a gyerekeket az „ország aranytartalékainak” nevezte. Ezzel a kijelentéssel nem vitatkozunk, nyilvánvaló ugyanis, hogy a gyerekek valóban a jövő letéteményesei. (Igaz: egyre kevesebben vannak, az idei elsősök száma még a százezret sem éri el.)

Az egyre kevesebb tanulóval azonban – úgy tűnik – egyre több a gond, s a pedagógusok minden szakmai tudására, idejére, energiájára szükség van ahhoz, hogy megküzdjenek a sokasodó nevelési problémákkal. Ahelyett azonban, hogy minden erejükkel az ebből adódó feladatokra összpontosíthatnának, jelenleg egészen más dolgok veszik igénybe őket. Az általános bizalmatlanság, bizonytalanság mellett most egy előkészítetlen, néhány nappal a tanévkezdés előtt kibocsátott (és a lehető legrosszabb jogi bikkfanyelven megfogalmazott) minisztériumi rendelkezés borzolja a kedélyeket.

Függetlenül attól, hogy az intézkedés mögött milyen szándék húzódik, önmagában az előkészítetlenség, az, hogy a feladatot néhány nappal a tanévkezdés előtt zúdították az iskolákra, elég ahhoz, hogy növelje a káoszt és fokozza az elkeseredést. Nevezetesen a tanárok kéthavi időkeretének meghatározásáról, az ezzel kapcsolatos adminisztratív teendőkről van szó, amelyhez az orientáló segédanyag csak augusztus 24-én került fel az OM honlapjára.

A helyzet korábbi bizonytalanságait is jelzi, hogy honlapunk tanácsadó rovatát egész nyáron is naponta ostromolták a kollégák munkajogi kérdésekkel (ezeknek csak egy része publikus és jelenik meg a válasszal együtt a rovatban). Az utóbbi napokban növekvő számban érkeznek hozzánk ezzel az új rendelkezéssel kapcsolatban különböző, az iskolavezetés és a fenntartó tanácstalanságát, a pedagógusok riadtságát, az iskola kiszolgáltatottságát tükröző kérdések. A rovatban dolgozó szakember a konkrét felvetésekre természetesen rendre válaszol.

Egy sereg olyan probléma merül fel azonban, amelyet pusztán a távolból adott tanácsok segítségével lehetetlen orvosolni, amely csupán az érintettek közötti egyeztetés útján tisztázható, közös erőfeszítéssel enyhíthető és oldható meg. Ehhez azonban a jogszabályok ismerete és megértése mellett a fenntartó és az iskola, az iskolavezetés és a tantestület közötti kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolatra, no meg (a pedagógus és a gyerekek jogait egyaránt szem előtt tartó) érdemi érdekérvényesítésre is nagy szükség van. Közös erővel talán sikerül megtalálni a saját mozgástér igazi határait, s elejét venni a hibás (például csak a „költséghatékonyságra” koncentráló, elfogult, a hierarchia konzerválására törekvő), beláthatatlan következményekkel járó döntéseknek.

Nem kétségbeesésre, pánikra van most szükség, hanem higgadt, átgondolt cselekvésre… Persze tudom, hogy ezt könnyebb mondani, mint megvalósítani.

Mi – amennyire tudunk – igyekszünk segíteni. Részben továbbra is rendelkezésre állnak interaktív rovataink, ahol a felmerülő kérdésekre törekszünk megalapozott válaszokat adni.

Emellett összegyűjtjük és közzé tesszük azokat a problémákat, amelyek a tanévkezdés során felmerültek. Ezek egy része közös gondolkodással, a hasznosítható tapasztalatok cseréjével enyhíthető, más részük viszont mindenképpen az illetékes hatóságtól igényel választ.

Feltétlenül törekedni fogunk arra, hogy az illetékeseket rábírjuk a nyilvános válaszadásra.

Szekszárdi Júlia