Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2006. szeptember 4. hétfő, 13:21
Címkék:

Tanévkezdés: bizalmatlanság és zűrzavar

Most, a tanév kezdetén illene valami kedves, ünnepélyes, bizalomerősítő és derülátó szöveget közölni, amelyben szeretettel üdvözöljük a kollégákat, eredményes munkát kívánunk stb., stb.

Sajnos e pillanatban egy ilyen gesztus üresnek, sőt visszatetszőnek hatna, hiszen úgy tapasztaljuk: az iskolákban uralkodó hangulat egyáltalán nem nevezhető ünnepélyesnek. Még akkor sem, ha miniszterünk Csömödéren tartott tanévnyitó beszédében a gyerekeket az „ország aranytartalékainak” nevezte. Ezzel a kijelentéssel nem vitatkozunk, nyilvánvaló ugyanis, hogy a gyerekek valóban a jövő letéteményesei. (Igaz: egyre kevesebben vannak, az idei elsősök száma még a százezret sem éri el.)

Az egyre kevesebb tanulóval azonban – úgy tűnik – egyre több a gond, s a pedagógusok minden szakmai tudására, idejére, energiájára szükség van ahhoz, hogy megküzdjenek a sokasodó nevelési problémákkal. Ahelyett azonban, hogy minden erejükkel az ebből adódó feladatokra összpontosíthatnának, jelenleg egészen más dolgok veszik igénybe őket. Az általános bizalmatlanság, bizonytalanság mellett most egy előkészítetlen, néhány nappal a tanévkezdés előtt kibocsátott (és a lehető legrosszabb jogi bikkfanyelven megfogalmazott) minisztériumi rendelkezés borzolja a kedélyeket.

Függetlenül attól, hogy az intézkedés mögött milyen szándék húzódik, önmagában az előkészítetlenség, az, hogy a feladatot néhány nappal a tanévkezdés előtt zúdították az iskolákra, elég ahhoz, hogy növelje a káoszt és fokozza az elkeseredést. Nevezetesen a tanárok kéthavi időkeretének meghatározásáról, az ezzel kapcsolatos adminisztratív teendőkről van szó, amelyhez az orientáló segédanyag csak augusztus 24-én került fel az OM honlapjára.

A helyzet korábbi bizonytalanságait is jelzi, hogy honlapunk tanácsadó rovatát egész nyáron is naponta ostromolták a kollégák munkajogi kérdésekkel (ezeknek csak egy része publikus és jelenik meg a válasszal együtt a rovatban). Az utóbbi napokban növekvő számban érkeznek hozzánk ezzel az új rendelkezéssel kapcsolatban különböző, az iskolavezetés és a fenntartó tanácstalanságát, a pedagógusok riadtságát, az iskola kiszolgáltatottságát tükröző kérdések. A rovatban dolgozó szakember a konkrét felvetésekre természetesen rendre válaszol.

Egy sereg olyan probléma merül fel azonban, amelyet pusztán a távolból adott tanácsok segítségével lehetetlen orvosolni, amely csupán az érintettek közötti egyeztetés útján tisztázható, közös erőfeszítéssel enyhíthető és oldható meg. Ehhez azonban a jogszabályok ismerete és megértése mellett a fenntartó és az iskola, az iskolavezetés és a tantestület közötti kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolatra, no meg (a pedagógus és a gyerekek jogait egyaránt szem előtt tartó) érdemi érdekérvényesítésre is nagy szükség van. Közös erővel talán sikerül megtalálni a saját mozgástér igazi határait, s elejét venni a hibás (például csak a „költséghatékonyságra” koncentráló, elfogult, a hierarchia konzerválására törekvő), beláthatatlan következményekkel járó döntéseknek.

Nem kétségbeesésre, pánikra van most szükség, hanem higgadt, átgondolt cselekvésre… Persze tudom, hogy ezt könnyebb mondani, mint megvalósítani.

Mi – amennyire tudunk – igyekszünk segíteni. Részben továbbra is rendelkezésre állnak interaktív rovataink, ahol a felmerülő kérdésekre törekszünk megalapozott válaszokat adni.

Emellett összegyűjtjük és közzé tesszük azokat a problémákat, amelyek a tanévkezdés során felmerültek. Ezek egy része közös gondolkodással, a hasznosítható tapasztalatok cseréjével enyhíthető, más részük viszont mindenképpen az illetékes hatóságtól igényel választ.

Feltétlenül törekedni fogunk arra, hogy az illetékeseket rábírjuk a nyilvános válaszadásra.

Szekszárdi Júlia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep