Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2007. március 21. szerda, 15:26
Címkék:

A „pofon-vita” az osztályfőnökök szakmai napján

Előtörténet és résztvevők

2006. november 25-én került sor a vitára a Taní-tani 38. száma bemutatójának keretei közt, az OFOE szakmai napjának egyik programjaként az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumban. A beszélgetés azt a polémiát folytatta, amelyet a lap 36. számában T. István György tanár indított el a Gyógytornászok ideje: Tanári töprengés az iskolai erőszakról és erőszakmentességről című cikkével. A lap 37. és 38. számában Fenyő D. György és Achs Károly tanárok reagáltak az írásra.1 A 2006. november 25-i vitán mindhárman jelen voltak. A beszélgetés moderátora Misley Judit, az AKG könyvtárosa, a Taní-tani munkatársa volt. A jelenlévők közül rajtuk kívül Csillag Ferenc, az FPI igazgató-helyettese, Kádár Judit, a váci Nevelési Tanácsadó pszichológusa, Galambos Márta, a PDSZ elnökségi tagja, és Kósáné Orma Vera, iskolapszichológus, szakíró mondták el a véleményüket.

A vita összefoglalója2

Fenyő D. György interpretációjában T. István György jogosan beszél az erőszak mindennapi jelenlétéről a társadalomban, illetve arról, hogy a pedagógusok eszközeiktől megfosztva láthatják magukat az erőszakmentesség jogi deklarálása nyomán, mivel sokszor úgy érzik: másra se idő, se mód a mai iskolában, a mai világban. De három markáns fogódzót is kínált a probléma jobb megértéséhez illetve megoldásához. Alapvetésként rámutatott: a tanári erőszak – legyen az egy pimaszul földre dobott ellenőrző felvételére való kényszerítés, vagy akár – más helyzet! – verekedő fiúk erőszakos szétválasztása – mintaként szolgál a gyerekeknek. „Ha én azt a szituációt úgy tudom megoldani, hogy »na akkor addig szorítalak…«, akkor igazoltam ennek a megoldásnak a legitimitását a gyerekek előtt. (…) Ezzel nem az erőszak mennyiségének csökkentése, hanem annak növelése felé teszünk egy lépést.” Másfelől figyelmeztetett rá: „A megalázás és annak elkerülése: folyamatos történet egy közösségben.” Az osztályban fennálló hatalmi viszonyok tudatosításáról szólva hozzátette: „A szakmánknak kulcskérdése, hogy azt lássuk: mi történik egy csoporttal, egy osztállyal.” Ehhez kapcsolódva pedig megoldást is kínált: „Igenis van megoldás, csak nem használjuk ki. Az elmúlt tizenöt évben elindultak Magyarországon is – nem az iskolákban! – olyan szervezetfejlesztő tréningek, bekerültek olyan közösségi, kooperatív technikák, amelyek rendkívüli módon használhatók lennének a pedagógiában – de az egyetemek, a pedagógusképzés nem használja ki őket eléggé. Az eszköztelenségünk tehát relatív eszköztelenség.”

Csillag Ferenc udvarias, de határozott felháborodását fejezte ki a tanári fizikai erőszak legitimációjának gondolatára, példának hozva fel egy 1998-as angliai törvényt, mely határozottan megtiltja azt. „A törvény pedig attól törvény, hogy be kell tartani” – tette hozzá. Ezen túl – bevallottan személyes érintettségét hangsúlyozva – támadta a kiinduló cikk címét: „A gyógytornász vagy gyógypedagógus alakját – a korrekcióval és a személyiség társadalomba való beillesztésével foglalkozó pedagógus alakját – nem helyes ebben a kontextusban így idézni. Én egy kicsit ki is kérem magamnak az ilyen címadást.” A lelki terrort egyébként égetőbb problémának tartja: „Az egy-egy elcsattanó pofonnal mélységesen nem értek egyet – nem szeretnék kapni, és kikérem magamnak, hogy én adjak –, de sokkal inkább tartom aggasztónak a tényt, hogy az iskolában jelen van a lelki agresszió. Aminek nyomán elmegy a gyerek kedve az élettől, mire mi azt mondjuk, hogy a gyerek motiválatlan. Hát azért motiválatlan, mert nagyon sok agresszivitással találkozik. Ancsel Éva egy mondatában körülbelül azt írja: nincs nagyobb bűn, mint hidegen a gyerek ellen cselekedni… Az iskola pedig magában hordozza a problémát – amelyek azért vannak jelen, mert a társdalom nem mondja ki a normákat.” Alapvető, fontos hiányként említette, hogy „… a társadalmi normák a rendszerváltás óta nem tisztázottak Magyarországon. Senki nem mondta ki, hogy mi a nevelés prioritása. Addig pedig, amíg nem fogalmazzuk meg azokat az alapszabályokat, hogy ezt kell várni egy kétévestől, ezt kell egy tizennégy évestől, nem jutunk dűlőre.”

Kádár Judit nagyon jelentősnek mondta T. István György felvetését. Hogy tudniillik mit is kezdjünk az erőszakkal – az iskolaival, az iskolán kívülivel, a diákokéval, a tanárokéval – a magunkéval. A kérdésfelvetés és a lehetséges válaszok tekintetében is együtt mozdult Csillag Ferenc mondandójának tartalmával és indulatával. Mert ha – mint mondta – a tanár magányosan, eszközeitől megfosztva áll a gyerekek egyre kezelhetetlenebb durvaságaival szemben, akkor miért az attitűd, mely arról szól: „a gyógytornász, a gyógypedagógus, a pszichológus hagyjon engem békén a mondandójával, hatástalan eszközeivel”? „Valóban magányosak és eszköztelennek vagyunk-e, vagy csak belefocizzuk magunk ebbe a lehetetlen helyzetbe?” – kérdezte.

A koncentrálni képtelen gyerekek és a türelmét vesztő drámatanár figurája kapcsán (melyet Achs Károly idézett föl hozzászólásában) hozzátette: „Vajon a diákok empatikus képességei kevesedtek-e meg ilyen nagyon, vagy netán a miénk, felnőtteké? Mi vajon képesek vagyunk-e nyugodtan megfigyelni egy gyerekcsoportot: mekkora a teherbírása, elviselik-e éppen akkor, abban az állapotban azt a feladatot, amit rájuk terhelünk? Hisz ami nekünk nagyon kicsi tehernek tűnik, lehet, hogy nekik – épp akkor vagy mindig – óriási. Tudunk-e alkalmazkodni ehhez, vagy elvárjuk tőlük az alkalmazkodást? (…) Ha pedig indulatba jövünk – mert a gyerekek már megint nem alkalmazkodnak –, hogyan tudnánk az ő indulatukat, nyugtalanságukat kezelni – ami a dolgunk lenne?” Kádár Judit kiemelte Fenyő D. György felvetését: „Vajon a beavatkozásokkal az erőszak (a megoldandó probléma) csökkenését vagy növelését érjük-e el? (…) Destrukcióra vagy a konstruktív, együttműködő megoldásokra adunk mintát? Nyilván az utóbbit kéne tennünk, de ez nagyon nehéz. Ahogy én látom, éppen azért nehéz, mert azt a nem kevésbé nehéz kérdést nem tudjuk megoldani, hogyan legyünk konstruktív, együttműködő kapcsolatban saját magunkkal és egymással mi, felnőttek.”

Galambos Márta leszögezte: „A gyerekek jogait mindenképpen kötelesek vagyunk figyelembe venni, és azokat védeni.” De rögtön hozzátette: „Csak az a kérdés, hogy mihez is van a gyereknek joga. Szerintem – és sokak szerint – a gyereknek joga van olyan nevelést kapni a családjától és az iskolájától, hogy későbbi munkahelyén együttműködő ember tudjon lenni. De ezt a jogát valójában elvesszük tőle azzal, hogy nem hangsúlyozzuk eléggé a szabályok létét és fontosságát.” Galambos Márta szerint az agresszió és erőszak helyett a szigor a megfelelő eszköz. „Mert a szigor fokozatos, több fokozatú lehet. A gyereket rá kell venni (…), hogy tartson be bizonyos normákat. (…) Ha ugyanis nem tanulja meg, hogy hol a kerítés, akkor fölmászik rá, és esetleg megcsapja az áram.” Vagyis épp azok a gyerekek lesznek erőszakosak, akik nemigen találkoztak még szigorral, sem a családban, sem az iskolában.

Kósáné Ormai Vera feltette a kérdést: miként is kell látnunk a nevelés, nevelődés folyamatát? „Pszichológus szemmel a nevelődés mindenképp belsőt jelent: valami olyan fejlődést, ami a gyerek személyiségét igazán, hosszan, tartósan, mélyen érinti.” Aztán rögtön összefűzte ezt az iskolai erőszak problémakörével, az erőszakkal mint mintával: „… vajon az, amit mi az iskolában teszünk, a sajátságos eszközeivel, beállítódásaival, értékeivel mennyire képes hozzátenni ehhez belső, tényleges változáshoz valamit? Valamit, ami akkor is működik, ha nincs ott a pedagógus, ha nincs jelen a szabály, ha nincs jogi következmény?” Ormai Vera ezután két könyvet ajánlott tanulmányozásra. Az egyik Alice Miller A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása című könyve, melynek Ormai Vera szerint legfontosabb mondanivalója, hogy „csak akkor vagyunk képesek a gyerekeket önálló, belülről irányított felnőtt léthez segíteni – vagyis ahhoz segíteni őt, hogy azzá legyen, amivé a legjobb lehetőségei szerint lehet –, hogy ha nagyon ügyelünk erre a belső változásra. És ha ennek nyomán a gyerek megérti azt, hogy a felnőtt képes ráhangolódni az ő különös belső igényeire, és a felnőtt (a szülő, a pedagógus) nem a saját elképzeléseit akarja megvalósítani vele.” (Alice MILLER, A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása, ford. PETŐ Katalin, Osiris, 2005.) A másik ajánlott könyv Hunyady Györgyné, M. Nádasi Mária és Serfőző Mónika új kötete, A fekete pedagógia című volt. Ez utóbbi, konkrét helyzeteket feszegető kötet kapcsán Ormai Vera mélységes aha-élményt ígért annak olvasóinak a nevelői agresszió témakörében.

T. István György zárszavában kijelentette:

„Bátorkodom úgy tekinteni a közöttünk, vitapartnerek közt zajló huzavonát, hogy ugyanannak a folyamatnak két oldalán hullámzunk. (…) Magam is az erőszakmentesség felé igyekeznék, csak (…) a hétköznapok gazdag történései között helyet kérő erőszakos esetekből nem csinálnék ekkora ügyet. A személyes tapasztalataim, szakmai visszaigazolásaim is erre bátorítanak. Azzal együtt persze, hogy elismerem: ezeket a szituációkat lehet és kell alkalmanként más eszközökkel, humánusabban, sokkal elviselhetőbben megoldani. Csak a körülmények ezt gyakran nem teszik lehetővé.”

Achs Károly a vita végén ezt mondta: „Beszéltünk itt odavágott ellenőrzőkről és kusslegyen!-ekről, de hadd mondjam el: azért épphogy nagyon is jó most tanítani. Piszok jó. Mert tapadnak a kölykök. Határozottam érzem a gyerekekben: kell nekik az, amit tudok, a jelenlét, az emberség. Csakhogy a társadalom azt mondja: az nem kell.”

(Az összefoglalót szerkesztette és a jegyzeteket írta Veszprémi Attila.)

(A vita aznapra itt véget ért, de a Civil Rádió Disputa című műsorában 2006. november 29-én délelőtt folytatódott Hajós Veronika riporter és beszélgetőpartnerei, Kádár Judit, Achs Károly, T. István György részvételével. A rádiós vita összefoglalója Veszprémi Attila szerkesztésében a Taní-tani hamarosan megjelenő 40. számában lesz olvasható.)3

Jegyzetek

1 Fenyő D. György: Pofonokról és pofozókról. Válasz T. István Györgynek; Achs Károly: A pofonok ellen, a pofonok ellenére.

2 Tekintettel arra, hogy ezt a vitát egy másik is követte a Civil Rádióban, melyet alább elég részletesen közlünk, annak szereplői közül Achs Károly és T. István György hozzászólásaira ezúttal nem térünk ki (hiszen ők önálló írásban is kifejtették már az álláspontjukat).

3 Idézünk Járó Katalin iskolapszichológus, szakíró egy 2006. decemberi, Misley Juditnak írott leveléből: „… Gyurinak [Fenyő D. Györgynek] azonnal kiadtam magamból, hogy miközben egyetértek vele, azt gondolom, elhibázottan vitázik, s alapjaiban nem fogta az indító cikk mély üzenetét az emberi méltóság tiszteletéről mint alapattitűdről – a szeretetről, a megalázás elkerüléséről –, amihez képest a pedagógiai eszköztár másodlagos, alárendelt. Egy alapvetően humánus attitűd sokféle eszközt elbír, olykor a keményebb fellépést is. Nekem is többet mond egy olyan törvényi megfogalmazás, hogy »jog a méltósághoz, jog a tiszteletre«, mint a »jog az erőszakmentességre«. A veszélye a teljes módszertani szabadság meghirdetésének ugyanakkor az, hogy nem garantálható napjainkban, itt, nálunk az említett alapattitűd…”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep