Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2007. október 4. csütörtök, 20:17

Benes Bea

Egészségfejlesztés vagy játék?

A drogprevencióról

A drogprevenció a legtöbb tanár számára másra hárítandó feladat, hiszen többnyire nem érzik magukat sem elég tájékozottnak, sem elég felkészültnek, sem elég tapasztaltnak a témában. Az ismeretterjesztés azonban nem megelőzés, ugyanis figyelemfelkeltő hatásával éppen a kitűzött cél ellen hat: amennyiben kedvet ébreszt a gyerekekben a kipróbálásra. Ha a hangsúlyt az ismeretterjesztésről az egészségfejlesztésre helyezzük át, melynek csupán egy része a drogfogyasztás megelőzése, kompetenciaérzésünk máris megerősödik.

Az egészségfejlesztés akkor igazán hatékony, ha már kisiskolás korban elkezdődik, és nem korlátozódik csupán egy-egy órára, hanem áthatja az oktatási – nevelési folyamat egészét. A tanár mint referenciaszemély példamutatása mellett fontos az olyan iskolai légkör megteremtése, ahol az ember a maga teljességében érték: test – lélek – szellem egysége, s ezért egyiket nem a másik rovására fejlesztjük, hanem együtt. A test nem kiszolgálója a szellemnek, hanem a biológiai jóllét a hatékony szellemi munka alapja, az örömmel végzett szellemi munka pedig visszahat a testi jóllétre. Ugyanez igaz a pszichés jóllétre is, amely kedvező körülmények között éppúgy támogatója a test egészségének és a sikeres szellemi munkának, mint amennyire számára kedvezőtlen körülmények között lehetetlenné teszi azt. Ez a tanár – diák viszony tekintetében azt jelenti, hogy a hangsúlyt érdemes a hatalmi viszonyról a segítő, támogató viszonyra áttenni, melynek feltétele a kölcsönös tisztelet és az együttműködési szándék. Az óra felépítése tekintetében pedig a kooperatív, interaktív technikák előtérbe helyezését jelenti, melynek kipróbálására jó lehetőséget nyújt az osztályfőnöki óra.

A szűkebb értelemben vett egészségfejlesztés az osztályfőnöki órákon történhet. Ez nem az egészségvédelemmel kapcsolatos ismeretek átadását jelenti elsősorban, hanem olyan készségek, képességek fejlesztését, melyek az egészségfejlesztő magatartás irányába hatnak. Ilyenek pl.: az érzelmek kezelésének képessége, a jó kommunikációs képességek, az együttműködési képesség, a társas kapcsolatok kezelésének a képessége, a megküzdési képesség, a nemet mondás képessége stb. Ezen készségek fejlettsége egyrészt felvértezi serdülőinket a társas nyomás hatására kialakuló egészségkárosító viselkedéssel szembeni ellenállás képességével, másrészt a pszichés jólléten keresztül a biológiai és szellemi jóllét irányába hat. Fejlesztésükhöz elsősorban a pedagógus nyitottságára és elkötelezettségére van szükség, hiszen olyan interaktív óravezetést igénylő kommunikációs és önismereti játékokról van szó, amelyek során önmagunkat és tanítványainkat is új oldalukról ismerhetjük meg. A hatékony fejlesztés egy hosszú távú személyiségfejlesztő program keretében valósulhat meg. Ehhez mutatok be kedvcsinálónak egy óratervet, mely a fentiek értelmében csupán a jéghegy csúcsa. Az ajánlott szakirodalom segítségével hasonló órák állíthatók össze a tanár és az adott osztály igényeinek és sajátosságainak megfelelően, de a kész program is átvehető. A célzott korosztály az általános iskola felső tagozata ill. a kisgimnazisták, de felsőbb évfolyamokon is alkalmazható és hasznos ötletekre lelhetünk.

Bemutatok egy prevenciós osztályfőnöki óratervet, melyet a fentiek figyelembevételével készítettem. Az elképzelt óra egy egymásra épülő egészségnevelési program részét képezné 7. osztályban. Maga az óra csak a jéghegy egyik csúcsa.

Óraterv

Nevelési cél: az én szerepének tudatosítása a társas kapcsolatok alakulásában:

  1. a csoport iránti bizalom megtapasztalása;
  2. vágyaink elérésének eszközei;
  3. a „kísértésekre” adható elutasítás alternatívái;
  4. az el nem utasítás következményei;
  5. a szokás hatalmának megtapasztalása.
Bevezető, ráhangoló gyakorlat

Üljetek körbe törökülésben és helyezzétek két kezeteket a térdetekre. Törzsetek maradjon egyenes, fejetek legyen a nyaki gerinc egyenes folytatásaként kissé büszke és távolba előretekintő tartásban. Csak a légzésetekre figyeljetek, kövessétek azt a nyugodt, természetes ritmust, amelyet szervezetetek kíván. Belégzéskor rátámaszthatjátok a felső testetek súlyát a térdeteken nyugvó kezetekre, kilégzéskor pedig „elengedhetitek” ezt a támaszt.

Munkafázisok
1. A csoport iránti bizalom megtapasztalása

„Harangjáték”: „Alkossatok négy 6-7 főből álló kört. Egyvalaki álljon a kör közepére. Az a feladata, hogy törzsét egészen mereven tartva dőljön a többiek felé, azok elkapják, majd finom, szelíd mozdulattal a másik irányba terelik. A körnek szorosan kell zárnia, hogy a közepén álló és eldőlő társatok ne sérüljön meg, ne essen el. A játék lényege, hogy a kör közepén álló bizalommal adja át magát a többieknek, a többiek pedig vigyázva, segítve óvják az eleséstől és a bizalmat megszolgálják.”

Megbeszélés osztályszinten: Hogyan érezték magukat a kör közepén állók?
Várható érzések: bizonytalanság, biztonság, kiszolgáltatottság, bizalom stb.
Összegzés: Nem mindegy, hogy kire bízzuk rá magunkat. A bizalmat meg kell szolgálni.

2. Vágyaink elérésének eszközei: verbális, nonverbális kommunikáció, erőszakos viselkedés

„Alkossatok párokat. A párok egymással szemben ülnek. Egyikük összeszorított jobb öklét a másik nyitott bal tenyerébe helyezi. Ki tudja hamarabb kibontani párja összezárt ujjait úgy, hogy a társa egyetlen ujja se maradjon becsukva?”

Megbeszélés osztályszinten: „Soroljátok föl, milyen módszereket alkalmaztatok!”
Várható módszerek: erőszakkal szétfeszítette, simogatással, megkérte, hogy nyissa ki.
Összegzés: Az erőszak ellenállásra, a szelídség együttműködésre késztet.

3. A kísértésekre adható elutasítás alternatívái

A diákok körben ülnek, szemüket behunyva próbálják maguk elé idézni a tanár által ismertetendő szituációt, majd gondolatban befejezik azt, valamilyen választ adva a kihívásra.

„Haverjaid hétvégi kirándulásra hívnak. Ott lesz az a fiú vagy lány is, aki tetszik neked, de a társaságból másnak is. A kirándulás jó alkalom lenne arra, hogy összejöjjél vele. Tudod, hogy ki akarják próbálni a szipuzást. Szülő nem megy veletek.”

Az elképzelt válaszok tartalma szerint az osztály négy különböző sarkába gyűlnek a tanulók. A sarkokat a következő feliratok különítik el egymástól:

  • a) BEHÓDOLOK A CSOPORTNAK.
  • b) MEGPRÓBÁLOM MEGVÁLTOZTATNI A VÉLEMÉNYÜKET.
  • c) ELHAGYOM A CSOPORTOT.
  • d) A CSOPORTTAL MARADOK, DE KITARTOK A VÉLEMÉNYEM MELLETT.

Csoportos megbeszélés: Mi motiválta döntésüket? Milyen vágyak, milyen félelmek játszottak szerepet benne? Készítsenek rövid beszámolót a motivációkról, melyet az osztállyal is meg tudnak osztani.
Megosztás osztályszinten: a csoportok megbízott képviselői előadják beszámolójukat.

4. Az el nem utasítás következményei

A droghasználattal kapcsolatos félelmeket a táblára írjuk.
Várható félelmek: rosszullét, hazugságba keveredés, elzüllés, egészségkárosodás, rászokástól való félelem.
Ez elvezet az óra záró gyakorlatához, amely egyben a következő: szokásokkal foglalkozó foglalkozás előkészítése is: „Miért nem szeretnék rászokni a drogra?”

5. A szokás hatalmának megtapasztalása

Tollbamondás, azzal a kikötéssel, hogy nem húzhatják át a t betűt és az i-re nem tehetnek pontot.

Tények a marihuánáról

421 kémiai anyaga közül a THC a legveszélyesebb. Hatóanyagai a zsírszövetekben raktározódnak körülbelül 1 hónapig. Súlyosan befolyásolják a rövidtávú emlékezetet, az összehangoltságot, vagyis a mozgáskoordinációt, a gondolkodást, vagyis az agyfunkciókat, az olvasási készséget, a problémamegoldást és a szaporodást, mivel megváltoztatják a szervezet hormonszintjét.

„Számoljátok össze, hányszor vétettetek az új szabály ellen!”
Összegzés: Szokásainktól, rossz beidegződéseinktől eltérni nagyon nehéz. Egyetlen elhatározás nem elég!

Otthoni feladat: Figyeljétek meg magatokat és a környezetetekben élő embereket, milyen megrögzött szokásaitok vannak!

Befejezés – lazító gyakorlat: A párok egymásnak háttal, kézfogás nélkül állnak, a hátak érintkeznek. Adott jelre behajlítják a térdüket, lassan leguggolnak, közben kilégzés. Majd lassan fölegyenesednek, belégzés. Közben vigyáznak egymásra, hogy a mozdulat szinkronban történjen.
Ha még maradt idő, a párok megbeszélhetik, hogyan érezték magukat a gyakorlat közben.

Felhasznált irodalom

Bagdy, E. – Telkes, J.: Személyiségfejlesztő módszerek az iskolában. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest, 2002.

Csendes, É.: Életvezetési ismeretek és készségek. Műszaki Könyvkiadó. Budapest, 1998.

Ferenczi, Z.: Drogprevenció, pedagógus, iskola. ELTE Eötvös Kiadó. Budapest, 2003.

Rosenberg, M. B.: A szavak ablakok vagy falak. Erőszakmentes kommunikáció. Agykontroll Kft. Budapest, 2001.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep