Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2020. július 11. szombat, 17:10

Könnyek, móka, díszünnepség

Így a tanév végével országszerte családok, gyerekek, intézmények legfőbb témája az évzáró / ballagás / búcsúzás. Ez alapjában természetes, jön egy kis életmódváltás, vége a hosszabb tanulási szakasznak, kezdődik a felszabadult nyaralás. Talán még egyszer értékeljük, átbeszéljük az eredményeket, tervezzük a jövőt.

De HOGYAN tesszük ezt, hogyan érdemes tenni? Ünnepléssel, családi összeröffenéssel, ajándék-özönnel, könnyes meghatódással, felszabadult vidámsággal? Kiknek az ünnepe ez, mennyire fontos a főszereplő, a gyerek életében, ő mit érez, mit akar, neki mire van szüksége? (Most ne foglalkozzunk a diplomaosztókkal, maradjunk a közoktatás szintjein, a teljesség igénye nélkül!)

A hagyomány születése

Köztudott, hogy egykoron a gimnázium zárásaként született a BALLAGÁS hagyománya. Akkor a gimnázium 8 éves, szoros (olykor szigorúan zárt) közös életet jelentett, az érettségi valódi felnőtté válást, a bizonyítvány komoly státuszt, íróasztalt ígért – és ehhez a 18 éves fiataloknak csak igen csekély hányada jutott hozzá. (Leginkább csak a fiúk – később tőlük elkülönítve a lányok is.) Tehát bátran állíthatjuk, hogy ez a pillanat valóban jelképezte a nagybetűs Életbe lépést, a szabadulást az iskolai, szolgai fegyelemtől, elválást a várostól, elszakadást a kiskamaszból felnőtté nevelő tanároktól, a társaktól, a barátoktól –  talán örökre Az első felnőtt ruha, nyilvános „bulizás“, szabad ivás, az első (nem titkos) cigaretta, bál … Nem csak a diákok, hanem a családjaik, a város, a gimnázium számára is fontos mérföldkő volt. (Egyházi gimnáziumnál még bonyolultabb volt ez a szertartás.) Az abban a korban uralkodó – olykor fellengzős – látványos formákkal, túlzó külsőségekkel, kötelező protokollal együtt ez a nap valóban nagy nap volt, mérföldkő, ritka alkalom minden ember életében.

Akkoriban más iskolákban (elemi, polgári, inas) VIZSGA zárta a tanévet (ez a szülők előtt tartott kis ünnepi bemutató óra volt).

Mi lett a hagyományból?

Elég nagy időt ugorva: a GIMNÁZIUM, technikum, szakközépiskola (bármi is legyen a neve) a múlt század közepétől csak 4 éves (vannak kivételek), minden fiatal számára elérhető (vannak kivételek), jellemzően nem kell távoli városokba költözni miatta. Alapműveltségi tanulmányokat jelent, nem ad semmiféle státuszt, inkább csak alap a további felsőfokú vagy szakmai tanuláshoz. A fiatalok nincsenek túl szorosan az iskolájukhoz kötve, nem az az egyetlen életprogramjuk, nincsenek komoly tilalmak és tabuk („majd az érettségi után…“), nem kell az iskola végéig várni semmiféle „felnőtt“ tevékenységgel. Mondhatjuk, hogy manapság fokozatosan, személyfüggően nőnek fel a gyerekeink, nincs mérföldkő, nincs gyökeres, konkrét időhöz kötött életmódváltás. Ilyen körülmények között valóban egy ugyanolyan (sőt a réginél még nagyobb szabású) búbánatos ünnepléssel körítve kell végét vetni a középiskolás éveknek? Miért is? (Csak hagyománytiszteletből?)

Amikor a középiskola már szinte alap, akkor valahogy kitalálódott, hogy az ÁLTALÁNOSBAN is kellene ballagni (ennek talán egyetlen logikus indoka, hogy oda viszont tényleg 8 évig jár a gyerek – ott nő fel, hasonlóan a korábbi a gimnáziumhoz). De minden egyéb körülmény – enyhén szólva  –  összehasonlíthatatlan.

A tanári kar fluktuálódik (kitől szakadunk el?), a tanulólétszám a mai iskola-óriásokban ezres nagyságrendű is lehet, az 5-6 párhuzamos osztály tanulói egymást sem ismerik, nemhogy a többi tanulót. A szerzett bizonyítvány pedig a legalapabb alap, majd csak sok éves tanulás után lesz a gyerekből „ember“, a 14 évest nem  tekinthetjük még felnőtté váltnak. Ugyan mivel indokolható itt holmi könnyes, nosztalgikus búcsú, kilépés az Életbe (?!), virágözön, Gaudeamus igitur, családok ujjongó tolongása … Tényleg? Egy nem létező álhagyomány direkt megteremtése?

OVISOK ballagása (sőt, ballagás a bölcsiben)

Ha meggondoljuk, az óvodában még (ideális esetben) valóban szoros érzelmi kötődés van a gyerek és az ovisnéni (bácsi) között, a pedagógiai módszerek, az óvodai élet valóban nagyon más, mint az iskolai lesz (sajnos). Itt a kicsik őszinte és komoly barátságokkal gazdagodhattak. Ez volt a gyerkőcöknek az első kilépés az otthon melegéből, kicsit már önálló életük lett, és most ebből kell tovább menni … Talán ezt érezheti át gyerek és szülő a legőszintébben, bár a kisgyerekben még nem tudatos a búcsú. Lehet ezt a pillanatot a gyerekek szintjén, az ő világukhoz alkalmasan, illő módon, giccs nélkül, a felnőttek ostobaságaitól mentesen széppé, emlékezetessé tenni? Természetesen lehet és kell – meg kell teremtenünk a helyi hagyományt sablonmentesen, egyedien, gyerekbarát módon.

Való világ, csiricsáré, könnyfakasztő kavalkád

Nem véletlen hogy nálunk manapság ezek a ballagások, évzárók (évnyitók, stb.) kabaré-jelenetek ellaposodott témáivá váltak. Szinte az összes (tisztelet a néhány kivételnek) hagyományos iskolai záróünnepség – beleértve az évfolyamközi évzárókat – irtózatosan avítt, értelmetlen, embertelen, szánalmas, olykor nevetséges, leginkább kínos. Mert átgondolatlan, egyes résztvevők és kibicek emlékei, ötletei (kivagyisága), mindenféle hátsó gondolatok, alkuk (akár politikai játszmák) kevercséből összehordott akármi.

Nálunk ezek a nagy ünneplések bozótként burjánzanak, fejlődnek, szaporodnak. Rá rakódik a 200 éves hagyományra (egyedi, élő tradíciókra), a szoci hurráoptimizmus (előírásos ünnepi műsorok), az egyházi szólamok (nemcsak régiek, hanem a legújabbak), a zászlólengetés, az igazgató (sőt, a helyi potentátok!) gátlástalanul politikai szónoklata, stb. Giccsek, hazug könnyek, álságos közhelyek. Kínosan feszengő pedagógusok, kikent-kifent szülők, ájulás határán unatkozó gyerekek, tűző napfény, temetőszagú kornyadozó virágkazlak (szerencsés esetben eső: bent rosszabb, de legalább mindenki siet). Egyre többe kerül a szülőknek, egyre nagyobb gond a pedagógusoknak, egyre fenyegetőbb program a gyerekeknek. Egy horror!

Kell ez? Szükség van efféle iskolai, ovis (sőt, bölcsis) ballagásra?! Mit akarunk vele? Kinek az ünnepe? Minek az ünnepe?

Fény az alagút végén? Ebben a tanévben a veszélyhelyzet – szükségből erényt – friss szellőt hozott, az online vagy egyszerűsített, szűkebb körű záróünnepségek a megszokottnál egyedibbek, emberszabásúak, az igazi „ünnepelteknek“ szólók lettek.

De akkor mi legyen?

Magától értetődő az igény a lezárásra, elköszönésre – hogy legyen mire emlékezni. (Csak remélhetjük, hogy a gyerekeknek 4-8 év alatt nem ez a legemlékezetesebb órája.)

Milyen legyen? Valami teljesen más – nem nosztalgiázás ismeretlen, idegen múlton (latinul skandált ballagónóta), nem sorakozós, katonás szónoklat-hallgatás, semmi olyan, ami a gyerekek, fiatalok lelkétől idegen, amit meg kell játszani, ami unalmas és álságos.

Csak az, és csak annyi, amit az adott csoport, osztály lelkileg igényel, amit őszintén, saját maguknak szeretnének és meg is szerveznek. Semmi olyan, ami sok pénzbe kerül, ami mások segítségét igényli, ami „készen megvehető“. Így nem csak igazi emlék, de még pedagógiai értéke is lehet.

Ez az önállóság persze ovisokkal még nem menne – de pont ezért ott különösen kötelező, hogy csakis annyi és olyan műsorelem legyen, amit maguk a kisgyerekek szívesen és játékosan csinálnak, ami kellemes nekik, ami nem stresszes felkészülést követel. Életkori sajátosságaikat figyelembe véve, semmi könnyes búcsú, inkább vidámság és játék. (A szülők vendégként megnézik, de káros, kínos, ezért tilos minden direkt a szülőkhöz szóló beszéd és egyebek.) Nem kellenek a nagy családi ajándékok (maradjon otthonra), sem a gyerekméretű virágköltemények. Az óvónéni szerető búcsúszavai, a mindenkinek külön kijáró simogatás úgysem maradnak a nyilvános műsorra, azok intimebb dolgok. És az sem baj, ha nem írunk elő „iskolás“ ünneplő ruhát sem.

Osztályfőnökként úgy fognék hozzá, hogy egy ÜRES LAPON (eltörölve az összes tradíciót) az éppen aktuális osztály, csoport egyéni sajátosságait, tehetségeit számba véve megkérdezném tőlük (nem a szülőktől és nem a tanáriban), hogyan szeretnének egymástól elbúcsúzni, milyen közös programot vállalnának a saját szórakozásukra, kit hívnának meg rá, és én miben segíthetek.

Lehetne bensőséges „utolsó nap“, szűk körben (fotózkodás az iskola minden zegében-zugában)…

Lehetne vidám „fordított nap“, egymás és kedvenc tanáraik szórakoztatására …

Lehetne szabad, a gyerekekre bízott, általuk rendezett kötetlen bármi (főzés, fagylaltozás, játék, verseny) …

Lehetne egy „emlékkönyv“ vagy rendhagyó „tabló“ (esetleg kinyomtatva, de inkább digitálisan), amit az utolsó napokban közösen megcsinálnak …

Lehetne piknik az iskola kertjében, bohóckodás, színielőadás …

Lehetne még akár felejthetetlen és emlékezetes is …

És ha semmit sem akarnának, akkor abból sem lenne senkinek semmi baja.

Minden szokásos intézményi töltelék-műsorszám (énekkar, tánccsoport, zenészek, versmondók, sportolók, stb…) tanév közben, egy-egy alkalmas estén, déluránon önálló programként mehet – ezeknek nem kell az utolsó napra maradniuk.

Nyolcadikosoknál ennyi pont elég. Ha minden tanév végén egy picit próbálkozunk effélével, akkor e téren is sokat tanulnak, fejlődnek az évek során, biztosan lesz majd az utolsó búcsúnapra eredeti, saját ötletük.

Érettségizőknél ugyanezek az elemek a korosztályhoz illő szinten. Legfontosabb az önállóság, a kiüresedett tradíciók helyett kreatív ötletek – saját maguknak, saját maguktól, őszintén, sem majmolás, sem megjátszás. (Mivel az év zárásától teljesen elszakadt, előbbre tolódott a szalagavató, arra koncentrálódhat minden, ami műsor, előadás, bemutató, szülők, tantestület szórakoztatása – így az érettségi teendők idejére már nem marad nyomasztó kötelesség.)

Nem kell semmit, senkit utánozni, nem érdemes mások ötleteit másolni – de mindig érdemes kicsit körülnézni a nagyvilágban, hogyan ér véget a tanév NORMÁLIS HELYEKEN. Mindenkinek könnyebb lehetne.

Néhány kiragadott példa

– Láttam ovis búcsúnapot: egész délután családos batyus piknik az ovi kertjében, kötetlen, laza játék, csevegés, zene, majd a végén az iskolába kerülő gyerekeket az óvónénik dobpergés közepette „kidobálják“ a kapun. Zene, ének, vidámság – ennyi. (Bocs: az ovivezető a délután folyamán mond egy 3 mondatos búcsút/köszönetet.)

– Kisiskolások évzáró projektje: egy hetes komplex program, tanításra szerződött vándorcirkusz fogadása, ismerkedés, sátor felépítése, minden gyereknek műsorszám választás és betanulás, a végén záró gála a szülők előtt. Az iskola minden gyereke szerepel, saját választása szerint. (Ez nyilván csak nagyon speciális körülmények között megy.)
Ballagók projektje: iskolás évekről gyűjtött fotók, videók alapján (mindenkinek töméntelen digitális felvétele van) emlékkönyv, album, tabló, honlap szerkesztése, az utolsó napon bemutatás az iskola nyilvánossága előtt. Mindenki részt vesz a munkában, eltérő tevékenységekkel, önkéntesen…

(Talán feltűnt, hogy a javaslataimból hiányzik a hivatalos ünnepi beszéd, a tradicionális himnusz-szózat, iskolazászló, sorakozás és ki-be vonulgatás, virágosztás.  Igen. Ezek szerintem más, hivatalos állami, nemzeti ünnepekhez valók, a ballagás, évzárás nem ilyen. Ezek családias, magánjellegű, személyes programok, vidámak, felszabadultak, kötetlenek.

Ha kitekintünk a nálunk boldogabb világba, a legtöbb országban sem ünnepélyes évnyitó, sem évzáró nincsen, hiszen csak újra kezdődik vagy végződik a gyerekek rendes napi tevékenysége, az iskolai élete.

Igen, tudom, hogy leginkább a szülők (egyes szülők) követelnek hagyományos, előírásos ballagást, zokogó nagyikkal, virágboltosok örömével, kiöltözéssel, minél nagyobb felhajtással (mert nekik is olyan volt, vagy mert nekik nem volt…). Nem is megy ez egyik napról a másikra. Minden korszerű, új gondolatot el kell fogadtatni, kiállni mellette, győzködni a többieket, osztani a másféle példákat… Sok érettségiző osztály csinál magának vidám, „bolond“ ballagást, amikor igazán jól érzik magukat – talán maradjon ezen a hangsúly.

 

Szívós Józsefné Tóth Annamária matematika-fizika-informatika szakos tanár, közoktatásvezető, szakértő, komplex intézményben (óvoda – általános .iskola – középiskola) igazgató, tagozatvezető, mentor, szaktanácsadó, tartalomfejlesztő. „Három diplomával és rengeteg továbbképzéssel a hátam mögött szüntelenül foglalkoztat a magyar közoktatás innovációja (kiemelten az SNI és a HHH problematikája), érdekelnek a határon kívüli gyakorlatok. Nyugdíjasként sem tudom abbahagyni...”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.08.08.
Egész karokat szervezhetnek ki a szegedi egyetemből
2020. július 1-ével hat magyarországi egyetemet adott át az állam egy szándékosan erre a célra létrehozott vagyonkezelő alapnak. A Miskolci Egyetem, a Moholy-Nagy László Művészeti Egyetem...
(Forrás: szegeder)
--
2020.08.08.
Kréta és gumibot – Stefanik Krisztina pszichológus: Gyermeki agresszióra agresszióval felelni erkölcsi csőd
Gyülekeznek a frissen kiképzett iskolaőrök. Szeptembertől – ha lesz tanévkezdés – több száz iskolában, tanintézetben gumibottal, spray-vel felszerelt „rendügyi szakemberek” vigyáznak...
(Forrás: 168 óra)
--
2020.08.08.
Száz izgalmas magyar pedagógiai programot gyűjtöttek össze, hogy ne kelljen keresgélned
Második éve gyűjti az Edisonplatform azokat a Magyarországon elérhető innovatív pedagógiai programokat, amelyek elsősorban az általános iskolás korú gyerekeket és szüleiket célozzák meg...
(Forrás: Qubit)
--
2020.08.08.
Sikeres a tíz napja elindított játékos ismeretterjesztő program
Július 28-án indult útjára a #maradjitthon kampányhoz csatlakozva a Vakációzzunk a múzeumokkal! virtuális múzeumpedagógiai mozgalom, mely hazánk négy legnagyobb tavát mutatja be főként...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.08.08.
Óriási nyereményakciót hirdet pedagógusoknak az Emmi: akár elismerő oklevelet is nyerhetnek
A minisztérium pályázatot hirdetett „EMMI tanmenet pályázat 2020” címmel, amire várják a „legeredetibb, a tanulók fejlődését szolgáló” és a központi tartalomszabályozókkal ö...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.08.08.
Megint új diákhitelt vezetnek be Magyarországon
A felnőttképzés és a szakképzés megújításának újabb lépéseként a Kormány a két évtizedes múltra visszatekintő, nemzetközi szinten is elismert magyar diákhitelezés kibővítésér...
(Forrás: hvg.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep