Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2007. december 6. csütörtök, 19:00
Címkék:

Kiket ültessünk az utolsó padba?

December 1-jén került sor Az Utolsó Padban Egyesület konferenciájára „Esélynövelő programok a közoktatásban” címmel. A rendezvény célja az volt, hogy a résztvevők közösen keressenek megoldásokat a hátrányos helyzetű, veszélyeztetett rétegek valós integrációjának, azon belül a roma kisebbség problémáinak megoldására. A szervező egyesület – velünk együtt – tagja annak a civil hálózatnak, amely a szociális kompetenciák fejlesztését tűzte ki célul. A rendezvényen jelent volt Leiner Károly (Zöld Béka tanár úr), az eseményről ő számol be a honlap látogatóinak.

Meglehetősen kevesen gyűltünk össze az Utolsó Padban Egyesület szombati, december 1-jei, nyilvános konferencián az Erzsébetvárosi Közösségi Házban. Erről nem a szervezők tehettek, hiszen ők időben meghirdették a tanácskozást és színvonalas előadásokat ígértek olyan szakemberekkel, mint Hoffman Rózsa, Tatai-Tóth András országgyűlési képviselők, Vajda Zsuzsanna, a Miskolci Egyetem pszichológus tanára vagy Menyhért Ildikó tanító, cigány kisebbségi oktatási szakértő személyében. Pedig a téma megérdemelte volna a nagyobb résztvételt. Az „Esélynövelő programok a közoktatásban” címmel összehívott konferencia célja az volt, hogy közösen keressünk megoldásokat a hátrányos helyzetű, veszélyeztetett rétegek valós integrációjának, azon belül a roma kisebbség problémáinak megoldására.

A megnyitó beszéd után, melyet Dr. Szabó Zoltán országgyűlési képviselő tartott, Hoffman Rózsa a hátrányos helyzet, veszélyeztetettség fogalmának ismertetette, ezt követően pedig a cigányság múltját, jelenét és jövőjét taglalta. Egyetértettem vele abban, hogy a „cigányság és minden lemaradó réteg esetében elsősorban szociális úton kell a felemelésüket megtenni, az nem pedagógiai feladat”. Ehhez a következő lépéseket javasolta: munkahelyteremtés, képzés, lakásproblémák megoldása, kultúraközvetítés (olyan, mely nem kényszereket támaszt, hanem vonz), pénz és ellenőrzés. A többi előadó és a hozzászólók is kiemelték, hogy milyen fontos a rendelkezésre álló anyagi források felhasználásának ellenőrzése. Eddig is hatalmas pénzösszegek folytak be ugyanis a közoktatásba, ezek azonban nem feltétlenül oda kerültek, ahol a legnagyobb szükség volt rájuk.

A pedagógusok felelőssége abban áll – hangsúlyozta –, hogy megpróbálják behozni azt a legkevesebb két éves lemaradást, amellyel a cigánygyerekek az iskolába lépnek. Ennek a munkának döntő része a bölcsőde, óvoda időszakára kell, hogy essen, hiszen az első hat év meghatározó egy gyermek életében. Megkönnyítené, és hatékonyabbá tenné ezt a munkát, ha az óvodai ellátás ingyenes lenne, és a szülők segítését a védőnők, szociális munkások látnák el annak érdekében, hogy a gyerekek iskolaéretten kerülhessenek az oktatási rendszerbe.
Ezek után tért rá arra, ami engem a leginkább érdekelt: az integráció és a szegregáció kérdéseire. Több olyan témakört is érintett, melyekben magam is hasonló gondolatokra jutottam. Íme néhány ezek közül:

  • Nem az iskolarendszer szelektív, hanem a társadalmi rendszerünk.
  • A feltételek biztosítása nélkül (tehát a jelenlegi körülmények között) lehetetlen a hatékony integráció.
  • Kis létszámú osztályokra van szükség, semmiképpen nem írhatják felül ezt a pedagógiai igényt az anyagi meggondolások.
  • Az integrációt végző pedagógusok csak akkor tudják megfelelően végezni a rájuk bízott feladatot, ha rendelkeznek az ehhez szükséges szakmai kompetenciákkal.
  • Azokban a körzetekben, amelyekben különösen magas a hátrányos helyzetű gyermekek aránya, kiemelt pedagógusi fizetéssel kellene elismerni az ott dolgozók munkáját.
  • Itt az ideje annak, hogy nyílt, őszinte és konstruktív párbeszéd jöjjön létre az oktatásban dolgozók és a döntéshozók között!


Tatai-Tóth András
(a nagy vihart kavart Döcög az oktatási tárca? című cikk írója) szavait idézve: „a mindennapi gyakorlat tapasztalatainak be kell épülniük a politikai döntéshozatalba”! A jelenlegi nagy létszámú osztályokban nem lehet mindenkit differenciáltan fejleszteni, ennek eredménye az lehet, hogy senki nem fejlődik megfelelően”. Saját gyakorlati tapasztalataim is ugyanezt igazolják. Pedagógusi hozzáértés, gyógypedagógus, asszisztens bevonása, valamint a szükséges eszközök nélkül nem számíthatunk eredményes integrációra. Milyen hatékonyság várható például egy olyan osztályban, ahol a korábbi 19 fős gyerekközösség 8 sajátos nevelési igényű tanulóval bővül, és a pedagógusnak sem speciális szakértelme, sem szakmai segítsége, sem megfelelő eszközrendszere nincs.

Nagyon vártam Vajda Zsuzsanna előadását, akinek A gyermek pszichológiai fejlődése című könyve, Az iskola, a társadalom és a társadalmi hátrányok című cikke nagy hatással volt rám. Sarkalatos igazságokat fogalmazott meg, ezúttal csak szemezgetek ezekből:

  • A szülők feladatait, funkcióit nem vállalhatják át (nem pótolhatják) az intézmények.
  • Kis létszámú felzárkóztató, iskola-előkészítő osztályokra van szükség a romáknak, hogy még 7-8 éves koruk előtt behozhassák az elmaradásukat.
  • A pedagógia elmélete rousseau-i gyermekideált emleget. Tudomásul kellene végre venni, hogy ez a típusú gyerek ma már nem létezik!
  • Az iskolai magatartási problémák körül nagy ködösítések vannak, „Nekem nincs bajom velük!”, nem valljuk be, hogy vannak problémák, pedig nem lehet „fejsimogatással” fegyelmezni és nevelni.

(Ezen a ponton vitatkoznék Vajda Zsuzsával. Ma már nyíltan bevallják a pedagógusok, hogy problémáik vannak a gyerekekkel, és úgy tapasztalom: egyre kevesebben simogatják a gyerekek fejét. Lehet, hogy néha azért még ma is sokat segítene a szeretetteljes odafordulás.)

  • Azért vannak iskolai „kegyetlenkedések (utalva a minap nyilvánosságot kapott videó-felvétel botrányra: http://www.hirado.hu/cikk.php?id=246047), mert a pedagógusnak nincs eszköze a fegyelmezésre, mindent kivettek a kezéből.

(Ezen a ponton is kedvem támad vitatkozni. A legfőbb eszköz: a pedagógus személyisége még rendelkezésre áll, más kérdés, hogy ez egyre rozogább, a sok okból romló mentális állapot nagyban gátolja a hatékony nevelést.)

Végezetül az Utolsó Padban egyesület vezetője: Menyhért Ildikó beszélt. Szerinte a cigánygyerekek mentális szempontból is különböznek a többiektől. Ennek a fajta másságnak a kezelését kell megtanulniuk a pedagógusoknak. Szerinte „azok az iskolák szegregálnak, akik nem fogadnak be hátrányos helyzetű gyerekeket, nem pedig azok, amelyekben már vannak ilyenek”.

A rossz döntéshozói gyakorlat példájaként említette a Szondi telepi iskola megszűntetését Miskolcon. Ezúttal – éppen a szegregációra hivatkozva – olyan telepi iskolát számoltak fel, melynek valóban minden tanulója roma volt (ami, ugye nem is csoda egy cigánytelep kellős közepén?). Ugyanakkor az ott dolgozó pedagógusok évtizedek óta „tanulták” már ennek a rétegnek fejlesztését, név szerint ismerték a gyerekeket, családokat. Ráadásul olyan intézményről volt szó, ahol éppen azért ereszthettek gyökeret a reformpedagógiai megoldások, mert más módon nem lehetett hatékonyan működni.

A hozzászólásokban is akadt olyan érdekes felvetés, amelyen érdemes elgondolkodni. Az egyik iskolaigazgató jelezte, hogy amennyiben neki x évente meg kell pályáznia saját állását, bemutatva a szakmai programját, miért nem kell a pedagógusnak 2-3 évente hasonló módon a végiggondolnia saját munkáját. Úgy vélem, nagy igazsága van.

Mindent egybevetve hasznosnak találtam a tanácskozást, egy kérdésemre azonban itt sem kaptam választ. Valóban fel akar zárkózni valamennyi hátrányos helyzetű, ezen belül a cigánycsalád? Gyakorta ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét tapasztalom. És ahol ez így van, ott hiábavalónak látszik mindenféle szakmai készség és szándék. Amíg például az óvónő kezet mosni tanítja a gyermeket, de ez csak az óvodában valósul meg, és másnapra a megerősítés hiányában elfelejtődik, addig kérdéses a kimenet. Persze a változáshoz nagy-nagy türelem szükséges, folyamatos együttműködés a családokkal, az érintett gyerekek és szüleik bizalmának és együttműködési készségének megnyerése…

Ugyanakkor teljesen egyetértek Takács Gézával, aki a honlapon zajló Virtuális kongresszuson közzétett levelében így ír: „… a roma vonatkozás nélkül Magyarországon nem lehet a közoktatás ügyeit megvitatni, …ma már úgy állunk, hogy akkor lesz jó közoktatásunk, ha a romák iskoláztatásának nagy kérdéseire is válaszolni tudunk.”

Leiner Károly (Zöld Béka tanár úr)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.11.25.
Egyházi kézbe szervezné ki a kormány a tanítóképzés nagyobb részét
Nem elképzelhetetlen, hogy a tanítónak felvett hallgatók több mint fele egyházi intézmény diákja legyen. A kormány kifejezett szándéka, hogy a pedagógusképzésben az egyházak sokkal fontosabb...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.11.22.
Digitális oktatás – áram és eszköz nélkül
Az őszi iskolabezárás sokak szerint borítékolható volt. Különböző pedagógus-szakszervezetek rendszeresen kérték a kormányt, hogy minél előbb zárják be az oktatási intézményeket. A...
(Forrás: index)
--
2020.11.22.
Attól, hogy valami kényelmetlen, még nem trauma!
Valóban, változtatni a megszokott életformán kényelmeltlen: sok dolgot nem lehet rutinból csinálni, új szokásokat kell kialakítani, másféle kihívásokkal kell szembenézni. Kényelmetlen,...
(Forrás: alterkata)
--
2020.11.22.
Dacolunk a trenddel: maszkot erőltetnek a fogyatékkal élőkre is
Hiába sok esetben megoldhatatlan feladat számukra a kötelező maszkhasználat, az operatív törzs elutasította az autisták, illetve a súlyos értelmi fogyatékossággal élők hozzátartozóinak...
(Forrás: index)
--
2020.11.22.
Csapó Benő: Évekig tarthat behozni a diákok lemaradását, amit a távoktatás okoz
Csapó Benő, az SZTE Neveléstudományi Intézetének egyetemi tanára szerint a tavaszi távoktatás miatt Magyarországon is van lemaradás, és bár pontos eredményeket csak 2–3 éve múlva kapnak...
(Forrás: szeged.hu)
--
2020.11.21.
Tantermen kívüli digitális oktatás. Braun József írása
2020. március 12-én az a sajátos és – csak különféle katasztrófák idejéről ismerős – helyzet adódott, hogy egyik napról a másikra, péntekről hétfőre sutba kellett vágni szinte...
(Forrás: Tani-tani online)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep