Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
?>
2020. szeptember 17. csütörtök, 17:17

A járvány miatt otthoni tanulásra szoruló krónikus beteg gyerekek oktatására ajánl segítséget a KórházSuli Alapítvány


Tóthné Almássy Monika, az alapítvány vezetője: a koronavírus okozta helyzet mozgósította a megoldást kereső embereket – Fotó: KórházSuli



Ismét rendkívüli tanévre készül a KórházSuli Alapítvány. A tartósan súlyos beteg gyerekek oktatására létrehozott és működtetett szakmai rendszerüket megnyitják azoknak a krónikus betegségben szenvedő tanulóknak is, akik a COVID19 által különösen veszélyeztetettek, emiatt szüleik az otthoni tanulásuk mellett döntenek. Ezt az EMMI intézkedési terve lehetővé teszi. Az érintettek száma elérheti a 60 ezret is.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának napokban kiadott intézkedési terve a járványügyi készenlét idején lehetővé teszi a veszélyeztetett tanulók számára, hogy egyedi feltételekkel vegyenek részt az oktatásban. Vagyis aki krónikus beteg (például légző-szervi, daganatos vagy cukorbetegsége van), annak nem kötelező bejárni az iskolába, hiányzása igazolt lesz. Ilyenkor  lehetősége van arra, hogy otthonról, egyénileg egyeztetett módon vegyen részt az oktatásban.

Ebben a helyzetben kíván segítséget nyújtani a KórházSuli Alapítvány, amely a tartósan beteg gyerekek oktatási rehabilitációjában már sokéves tapasztalattal és önkéntesi gárdával is rendelkezik. Mint Tóthné Almássy Monika, az alapítvány vezetője elmondta: „a KórházSuli mindig figyel arra, hol tud segíteni. Ahogy a márciusi iskolabezárás után azonnal az egészségügyben dolgozók gyerekei mellé álltunk, most a krónikus beteg tanulókat kívánjuk segíteni, támogatva a családokat és a pedagógusok munkáját is. Reméljük, hogy ezzel fel tudjuk hívni a figyelmet azokra a tartósan beteg gyerekekre is, akik járványtól függetlenül maradnak ki hosszú időre az iskolai oktatásból.”

A KórházSuli által begyűjtött statisztikai adatok szerint csaknem 60 ezerre tehető azon 16 év alattiak száma, akit valamilyen egészségi probléma korlátoz abban, hogy a hasonló korúak számára szokásos mindennapi tevékenységeket végezhesse. Számolnak a krónikus beteg gyerekek testvéreivel is, hiszen őket is érintheti az iskolalátogatás alóli felmentés.

Online tananyagaikat már korábban, a tavaszi járvány idején hozzáférhetővé tették, ezek továbbra is rendelkezésre állnak

A Kórházsuli bázisintézményei a budapesti Eötvös József Gimnázium és a Bethesda Gyermekkórház, szakmai együttműködő partnereik pedig az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara, valamint a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara. Tóthné Almássy Monika kiemelte azt is, hogy a koronavírus okozta helyzet mozgósította a megoldást kereső embereket, az elmúlt tanévben is új partnerek csatlakoztak hozzájuk. Ez vonatkozik a felsőoktatásra – 65 karról érkeztek az önkénteseik! –, az egészségügyi intézményekre, a tanulókra és a cégekre egyaránt. Megalakulásuk óta az oktatás anyagi hátterét fő támogatójuk, a Telenor teremti meg, és a kezdetektől segíti munkájukat a Richter Gedeon Nyrt. és a Roche Magyarország Kft. is.

Az iskolák jelentkezését ITT, az önkéntesekét ITT, a gyerekek szüleiét pedig ITT fogadják.


A tavaszi iskolabezárás után 363 középiskolás és egyetemista önkéntesük + 30 tanár több mint 3000 órát tartott az egészségügyi dolgozók gyermekeinek – Fotó: KórházSuli

A KórházSuliról

2014-es megalakulása óta több mint 600, betegsége vagy balesete miatt az oktatásból tartósan kimaradó gyermek felzárkózását és visszailleszkedését segítette. Az 1700 önkéntes – kortárs középiskolás és egyetemista – a tananyag átadása mellett támogató közösséget is nyújt. Segítenek abban, hogy a gyógyuló gyerekeknek a betegségük ideje alatt is legyenek céljaik, aktívak maradjanak.

 

Magyarországon évente kb. 1500-2000 gyermek kényszerül magántanulói státuszba olyan betegségek következtében, amelyekben a teljes felépüléshez hónapokig, akár évekig is eltartó kórházi kezelés és otthoni lábadozás is szükséges. Alapvető érdekük és joguk, hogy ez idő alatt is megfelelő pedagógiai ellátásban részesüljenek. Az oktatási és egészségügyi intézmények közötti rést igyekszik a KórházSuli Alapítvány betölteni.

 

Beszédes adatokkal szolgálnak 2019/2020-as tanév adatai: a hagyományos – COVID19 előtti – keretek között 144 gyógyuló diáknak 1200 tanórát tartottak, ehhez 95 saját tananyagot fejlesztettek ki. 289 önkéntesük 2000 munkaórát végzett. A járványhelyzet 13 hete alatt pedig újabb 219 gyereknek segítettek. Szüleik 87 kórházi osztályról keresték meg őket szerte az országból. 363 középiskolás és egyetemista önkéntes + 30 tanár több mint 3000 órát tartott nekik. Erasmus-ösztöndíjas hallgatók Ausztriából, Hollandiából, Nagy-Britanniából, Németországból, Romániából, Svédországból, Szerbiából és Szlovéniából is bekapcsolódtak a munkába.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
--
2023.07.15.
A státusztörvény miatt elhagyja a tanári pályát Jocó bácsi, az ország kedvelt pedagógusa
Elhagyja a tanári pályát Balatoni József, vagy ahogy mindenki ismeri, Jocó bácsi. A közel százezer követővel bíró pedagógus úgy fogalmazott, „a lelkem egy darabja most kicsit belehal ebbe...
(Forrás: Index)
--
2023.07.09.
Kiválóan fejlesztő általános iskolák. Asztalos György írása
Egy intézmény akkor kerül fel a kiválóan teljesítők listájára, ha az elmúlt öt kompetenciamérésen legalább egyszer a „sárga pont” felette van a „kék vonalnak”. Vagyis a gyerekek...
(Forrás: tani-tani online)
--
2023.07.09.
Pedagógusoknak, rendőröknek ad havi 150 ezres albérlet-támogatást Terézváros
Három éven át havi bruttó 150 ezer forintos albérlet-támogatást nyújt 18 olyan munkavállalónak Terézváros, akik az állami szférában dolgoznak nehéz körülmények között, ezzel is pr...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep