Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2008. június 4. szerda, 8:10

Mindig választhatunk…

Cseh Györgyi


Kisiskolás koromban én voltam a hét törpe közül a Morgó. Ma is tudok morogni. Az kell a lelkemnek, az egészségemnek.
De ha kimorogtam magam, azonnal nekiállok és keresem a megoldást. 16 évig tanítottam, voltam osztályfőnök, aki a szülői értekezletre meghívta a diákokat is. Voltam pedagógiai tanácsadó, aki ezer ötletet hozott haza látogatásairól a kollégáknak, akik persze nem mindig voltak ettől lelkesek. Dolgoztam önkormányzati hivatalban, pedagógiai szolgáltatásban; 12 éve tanácsadóként, trénerként, oktatóként dolgozom a Qualitas T&G Kft-nél; tanítok a KÖVI-ben vezetőket, a SZTE-n értékelési szakértőket.
Realista optimista vagyok; igyekszem változtatni azon, amin lehet; és igyekszem megkeresni a lehetőségeket az általam megváltoztathatatlan körülmények között.

Írásom elején szeretném leszögezni, csak szervezeti szintű kérdésekkel foglalkozom, rendszerszintűekkel nem. Egy rövid mesével kezdem.

A halárusok minden nap megfelelő hozzáállással kezdik a munkát. Egyikük így szólt: Amikor az ember dolgozik, milyennek szeretné magát érezni legszívesebben? Unottnak és idegesnek, vagy életvidámnak és elégedettnek? Aki életvidám és elégedett, az másként végzi a munkáját. – Milyenek szeretnénk lenni munka közben?

A halárusok jókedvvel végzik a munkájukat, és ez a hangulat ragadós. Hogyan dolgozhatnánk jókedvűen és több energiával?

A halárusok bevonják a vevőket ebbe a jó hangulatba, és a munka szinte játékká válik, aminek a vevők is cselekvő részesei lesznek. Kik a mi ügyfeleink, és hogyan tudnánk őket hasonlóképpen bevonni, hogy nekik is emlékezetes napjuk legyen?

A halárusok mindig jelen vannak. Milyen tanulságot szűrhetünk le ebből a magunk számára?

„Mindig választhatunk, hogyan végezzük a munkánkat, még akkor is, ha sokszor nem választhatjuk meg magát a munkát.” 1

Írásom annak jegyében született, hogy mindig van választási lehetőségünk; a kérdés csak az, hogy hogyan választunk.

Mostanában sokat gondolkodom azon, hogy vajon mitől tudna a magyar iskola megváltozni? Mi jelentheti azt az erőt, ami képes olyan hatást gyakorolni az iskolára, hogy másképp működjenek?

Mert? Tényleg meg kell változnia az iskolának?

Szülőként azt gondolom, hogy igen. Pedagógusként azt gondolom, hogy igen. Szakértőként és tanácsadóként azt gondolom, hogy igen. Szakmai érveket (PISA-mérés) és személyes indokokat (szeretnek-e a gyerekek iskolába járni) is tudnék sorolni.

De mitől fog megváltozni az iskola?
Valószínűleg ez egy soktényezős folyamat, de nagyon hiszek abban, hogy ennek a változási folyamatnak a kulcsa a vezető. Tudjuk, hogy a vezető felelőssége teljes körű, ugyanakkor döntési jogköre szűkített, s e kettő között ellentmondás feszül. Mégis úgy gondolom, hogy két tipikus hiba érhető tetten a vezetők egy részénél.

  1. Az igazgató úgy viselkedik az iskolában, mintha ő lenne a szakszervezeti bizalmi. A teljes tantestületet akarja védeni, óvni, még olyankor is, amikor megadatik számára, hogy igazán jó iskolát csináljon…
    Nehéz dolgok ezek, emberi sorosokat érintő kérdések, de bármilyen kegyetlen is kimondani, az iskola a pedagógus számára nem szociális intézmény, hanem munkahely.
  2. Nem követik a kivételek elvén való vezetést (ahogy ezt a minőségügyben nevezik), azaz vagy nem hoznak arról döntést, hogy vezetői munkájukban hova helyezik a hangsúlyt, vagy – szerintem – rossz döntést hoznak.
    Lehet kiemelt feladat a (talán) 42 iskolai szabályzat elkészítése, de lehet a pedagógiai munka! Ha ez utóbbi áll a középpontban, akkor a szabályzatokat valaki másnak kell az iskolában csinálnia, a vezetőnek a feladatot delegálnia kell, még ha a felelősséget nem is delegálhatja!

Járva az iskolákban, nagyon sok profi vezetővel találkozom, nagyon sok jó ötletet, megoldást látok. A tőlük, s más egyéb forrásokból gyűjtött ötletekből állítottam össze azt, hogy mit csinálnék, ha én vezető lennék egy iskolában.

1. Célok

Vannak-e az embereknek, a pedagógusoknak céljai? A célok erősen motiválják viselkedésünket, sőt, vannak, akik úgy látják, a célok adnak értelmet életünknek.
A pedagógus teljesítményértékelés keretében kiemelt figyelmet fordítanék arra, hogy kollégáim írásban megfogalmazzák a maguk számára szakmai céljaikat. Az értékelés során minden esetben áttekintenénk, kinek, milyen mértékben, hogyan sikerült céljait teljesíteni. Ez csak akkor működik, ha a célokhoz a kollégák minden esetben teljesítési kritériumot is rendeltek. A cél legyen kihívás, legyen teljesíthető, s legyen méltó a kitűzőhöz!

2. Módszertani megújulás

A módszertani megújulás támogatásának egyik lehetséges formája a továbbképzés. A kolléga elmegy egy 30 órás, egy 60 órás továbbképzésre, majd hazamegy, s lehet, hogy minden marad a régiben…
Mi lehet ebben a folyamatban a vezető feladata?

  • A továbbképzésről hazaérkező kollégának – az iskola által szabályozott módon – be kell számolnia arról, mi történt a továbbképzésen, mit tanult meg, hogyan fogja mindezt a saját munkájában hasznosítani, hogyan fogja a megszerzett új tudását átadni kollégáinak.
  • Rendszeressé tenném a kollégák között az óralátogatást. Már hallom, ahogy elindul a hárítás: „Nem lehet ezt technikailag megvalósítani…” Én láttam ilyen iskolákat – a megoldás a szándékon múlik.
    Bemutató órák (alkalmazva az újonnan tanultakat), óralátogatások, megbeszélések.
  • Létre lehet hozni egy módszertani adatbázist. A különböző módszerekkel, technikákkal feldolgozott tananyagok, tananyagelemek közkinccsé válnának, bárki elérhetné, használná, s cserébe más is tenne bele a közös kosárba. Ez fent lehetne az iskolai szerveren a tanárok számára elérhetően, a tanáriban felakasztott pendrive-on stb.
  • Segíthetné a megújulást, ha például a tantestületi értekezleteket a vezetés másként szervezné. Az értekezleteken lehetne kooperatív technikákat alkalmazni, a tantestület együttműködésére építve, csoportmunkában dolgozni. Ezt lehet vegyíteni moderációs technikákkal. Sőt, lehetne tantestületi projektnapot szervezni. A saját élmény, a közös munka sokat segíthetne abban, hogy a kollégák megértsék, elfogadják, nem lehet a mai gyerekeket már ugyanúgy tanítani, mint 10-20 évvel ezelőtt.

2. Teljesítményértékelés

A pedagógusok teljesítményének értékelése a 2008/2009-es tanévtől kezdve kötelező, ez a tanév a próbaév. Az iskolák egy részében ezt nagyon komolyan veszik, máshol formálisan próbálnak megfelelni… A teljesítményértékelés vezetői eszköz, amivel lehet és kell is élnie a vezetőnek. Persze ha az igazgató együtt szomorkodik a tantestülettel azon, hogy milyen megalázó, hogy a tanárok munkáját értékelni kell, akkor ezt a vezetői eszközt kiadja a kezéből.

Ha én igazgató lennék, komolyan venném a teljesítményértékelést, az ennek eredményeként megszületett megállapodás teljesítését pedig ellenőrizném, értékelném.

Fejlesztések

A teljesítmény- és intézményértékelés után fejlesztési tervek készülnek. A fejlesztési tervek megvalósítását sokféle módszerrel, technikával lehet támogatni. A teljesség igénye nélkül, inkább csak ötletszerűen, bemutatok néhányat.

  • A pedagógus teljesítményértékelés mellett nagyon komolyan venném az emberi erőforrás menedzselését, az EEM minden területét. A munkaerő-tervezés egyre nagyobb hangsúlyt kap, általában kevesebb embernek kell ellátni ugyanannyi feladatot.

    A pedagógusképző intézmények évente körülbelül 15 000 hallgatót bocsátanak ki, miközben évente (a tervezett létszámcsökkentés előtti időre vonatkoztatva) maximum 5000 álláshely betöltésére kerül sor. Így egyre inkább felértékelődik az, hogy van-e az intézménynek kiválasztáspolitikája, eljárása arra, hogy a jelentkezők közül kiválassza azt, aki az adott feladatra, az adott szervezetben a legalkalmasabb.

    Az iskolába lépő új kollégáknak, pályakezdőknek és nem pályakezdőknek (GYED-ről visszatérő, más iskolából jövő) a beilleszkedést, a szakmai elvárások, a helyi szokások megismerését stb. segíti, ha van mellettük egy mentor kolléga. Beiskoláznék mentorképzésre kollégákat, s számítanék mentori munkájukra. Mentorok segíthetnék az alulteljesítő kollégák munkáját is.

    Ösztönzési rendszer nélkül nincs jó teljesítményértékelési rendszer, ezért ha én igazgató lennék, biztosan kidolgoznék a kollégáimmal ilyet. Az ösztönzési rendszer tartalmazza a bérezésre vonatkozó szabályokat, juttatásokat, de tartalmaz immateriális, pszichológiai, szakmai ösztönző elemeket is (iskolai kitüntetés például).

    Komolyan venném a karriertervezést, kinek milyen elképzelése van a pedagóguspályáról, mit szeretne megtanulni, hova szeretne eljutni a pályáján. Minden kollégával közösen végiggondolnánk az egyéni elképzeléseket, hogyan lehet ezeket az egyéni célokat összeegyeztetni a szervezeti célokkal. A továbbképzési rendszert is ennek mentén működtetnénk. A továbbképzési tervnek a teljesítményértékelésre, a karriertervezésre kell épülnie.

  • A továbbképzésről visszatérő kollégáknak meg, illetve be kellene mutatniuk azt, amit megtanultak a képzésen: beszámoló, bemutató óra, belső fejlesztés indítása stb. Egy tanuló szervezetben az egyéni tudás közkinccsé válik. Az iskolán belül kialakítanánk a belső tudásmegosztó fórumokat, szakmai műhely lenne az iskola.
  • Sorstársaknak nevezik azokat a kollégákat, akik nincsenek egymással alá-fölérendeltségi viszonyban, de szakmai referenciaszemély egyikük a másik számára. Ösztönözném a kollégáimat arra, hogy hívjanak sorstárs-kollégákat az óráikra, beszéljék meg, konzultáljanak szakmai (oktatási és nevelési) kérdésekről. Nem hiszek abban, hogy vannak mindenhez értő, mindent tudó kollégák, s vannak olyanok, akik tele vannak problémákkal. Azt hiszem, inkább arról van szó, hogy vannak olyan kollégák, akik nem beszélnek a problémáikról, s vannak olyanok, akik igen. Keressük meg magunknak azt, akiben bízunk, s meg tudjuk osztani vele esetleges gondjainkat.
  • Komolyan venném az országos kompetenciamérést. Sajnos tudom, hogy ez még ma sincs így minden iskolában, bár mindenkinek el kellett készíteni az OKM iskolai eljárásrendjét. Minden dolgozatot kijavítanánk, osztályra, csoportra vonatkozó és egyéni fejlesztési terveket készíttetnék a kollégáimmal, s szigorúan számon kérném ennek megvalósítását.
  • Az 5-6. osztály nem szakrendszerű oktatás időkeretét – nálunk az iskolában – felhasználnánk a kompetenciák fejlesztésére.
  • Keresnék arra lehetőséget, hogy megmérhessük kollégáim kompetenciáit (pl. RaDAr modell alkalmazásával), s ennek birtokában tudatosan és célirányosan fejleszteném, fejlesztetném őket.

Nevelés

Talán az egyik legnehezebb kérdés ma (is) a nevelés. Nem vagyok naiv, nincsenek e tekintetben illúzióim. Tapasztalataim mégis arról szólnak, hogy vannak még lehetőségeink.

  • Szokták emlegetni az „Amit szabad Jupiternek…” kezdetű mondást, de bevallom, abban a kontextusban, ahogy ezt hallom, nekem nem nagyon tetszik. Ha például a gyereknek a tanórán nem szabad mobiltelefont használni, akkor hogy’ fordulhat elő az, hogy az általam mobilon felhívott kolléga azt suttogja a telefonba, hogy bocs, órám van, mindjárt kimegyek a folyosóra és akkor tudunk beszélni? (Velem nem…) A gyerek neveletlen, mert nem köszön, de vajon a gyerek mit gondol akkor, amikor a pedagógus nem köszön neki vissza?
  • Mostanában időnként fura dolgokat látok. A nagy „gyerek-vadászat” jegyében eluralkodott az a szemléket, hogy a tanulónak mindent szabad. Igazgató kacsint össze a diákkal a megalázott pedagógus mögött. Hiszem, sőt tudom, hogy ez sehova nem vezet. Tiszta, világos, betartatható szabályok, ezek következetes ellenőrzése nélkül nem tud működni az iskola. Egy idő után minden a visszájára fordulhat, egy ilyen iskolába a józanul gondolkodó szülő nem viszi a gyerekét, vagy előbb-utóbb elviszi onnan.
  • „Előbb a kötelesség, aztán a jogok”, szokták mondani a kollégák. Vigyázat, ezek nem feltétlen ilyen összefüggésben állnak egymással. Egy munkavállalónak kötelessége minden reggel munkakezdésre megjelenni a munkahelyén. De ha elkésik, akkor nem gyakorolhatja állampolgári jogát, s nem szavazhat? A közoktatási törvény, illetve a házirend definiálja a tanulók jogait és kötelességeit. A tanulónak joga például, hogy véleményt mondjon az őt tanító pedagógus munkájáról. Amikor iskolában járok, meg szoktam kérdezni, hogy gyakorolhatják-e ezt a jogot a tanulók. A válasz – általában eltérő magyarázattal ugyan, de – nem. Felkészítjük a tanulókat a felelős állampolgári viselkedésre? De ha azt firtatom, hogy van-e bármely, a diákok számára fontos kérdésben a DÖK-nek döntési joga, arra is általában „nem” a válasz.
  • A nevelésben a legfontosabb partnerünk a szülő. Persze nem mindig partner, tudom. De az iskola időnként akkor sem tekinti annak, amikor lehetne. Ha én igazgató lennék, legalábbis megkísérelném a szülők bevonását a problémák megoldásába. A probléma- vagy konfliktushelyzetek megoldását az érintettek közös megbeszélésével indítanám. Meghívnám egy beszélgetésre az érintett szaktanárt, osztályfőnököt, a tanulót, a szüleit, s természetesen jelen lenne az iskolavezetés egy tagja is. Szemtől szembe folyna a beszélgetés, senki nem tudna senkit kijátszani a másik ellen. A beszélgetés végére el kell jutni a megállapodásig, amit ott, a helyszínen írásban kell rögzíteni, és minden érintettnek alá kell írnia. Ezzel tehetnénk egy lépést a nyertes-nyertes játszma felé, biztos, hogy nagyobb az esélye annak, hogy megtörténnek a dolgok.

Szervezeti feltételek

Ma az iskolák többségében a szervezet struktúrája szinte azonos: igazgató, helyettes, munkaközösség-vezető, szakmai munkaközösség. Vajon miért? Talán mert tantárgyat tanítunk az iskolában, s nem gyereket? Ha én igazgató lennék, újragondolnám a szervezeti struktúrát, illeszteném az iskola cél- és tevékenységrendszeréhez. Sokkal nagyobb szerepet kapna az egy osztályban tanító pedagógusok csoportja, s nem csak akkor, amikor baj van vagy félév/tanév vége.

Belső és külső hálózato(ka)t építenék. Egy „szellemi piactéren” összegyűjteném kollégáim kompetenciáit, illetve szakmai igényeit, szükségleteit. Ez alapján hozhatnának létre egymást segítő-támogató szakmai csoportokat, ezzel is segítve egymás munkáját.

Biztosan lehetne még folytatni. Ezeket az ötleteket nem én találtam ki! Mindegyiket iskolákban láttam működni! Köszönöm ezeket az ötleteket az igazgatóknak, akik nagyon komolyan vették pedagógiai irányító munkájukat.

Túlzónak találják ezeket az elvárásokat? Talán furcsa, de semmi más nem történt, mint gyakorlattá transzformálta néhány nagyon jó igazgató a közoktatási törvényben a pedagógus munkakör újraszabályozott elemeit (teljes rendes munkaidőben kötelező órákkal le nem kötött része 1. számú melléklet Harmadik rész II/9 pontja).

„A pedagógus az óraközi szünetben a tanulók felügyeletével, a következő tanóra előkészítésével összefüggő feladatokat látja el. A teljes rendes munkaidő tanítási órákkal le nem kötött részében munkaköri feladatként – a munkaköri leírásában foglaltak szerint vagy a munkáltató utasítása alapján – ellátja a nevelő és oktató munkával összefüggő egyéb feladatokat, így különösen: felkészül a foglalkozásokra, tanítási órákra, előkészíti azokat, értékeli a gyermekek, tanulók teljesítményét, elvégzi a pedagógiai tevékenységéhez kapcsolódó ügyviteli tevékenységet, részt vesz a nevelőtestület munkájában, a hátrányos helyzetű tanulók és a tehetséges tanulók felkészülésének segítésében, az iskola kulturális és sportéletének, a szabadidő hasznos eltöltésének megszervezésében, az iskola pedagógiai programjában rögzített, a tanítási órák keretében meg nem valósítható osztály- vagy csoportfoglalkozások megtartásában, a gyermekek, tanulók felügyeletének ellátásában, a diákmozgalom segítésével, a tanuló- és gyermekbalesetek megelőzésével, a gyermek- és ifjúságvédelemmel összefüggő feladatok végrehajtásában, az intézményi dokumentumok készítésében.”

Találtam két olyan idézetet, ami illik a helyzetre, s nekem nagyon tetszik:

„Nincs zavarba ejtőbb mint látni, hogy valaki elvégzi, amit lehetetlennek hittünk.” (Sam Ewing)

„Ha próbálkozol, csalódhatsz, de ha nem próbálkozol – véged van.” (Beverly Sills)

Így működtetni egy iskolát, így működni egy iskolában – idő és munka, nem is kevés.
Gyakran hallom a kollégáktól, hogy nekik milyen rossz, milyen nehéz. Tudom, hogy nagyon sok mindenben igazuk van. Kedves kollégák! Ha másért nem, ha a gyerekért nem, legalább a saját egészségetek érdekében nem próbálnátok meg a halárusok technikáját?

  • Mindig választhatunk, hogyan végezzük a munkánkat, még akkor is, ha sokszor nem választhatjuk meg magát a munkát!
  • Találd meg az örömödet a munkában!
  • Legyen ez az ő napjuk!
  • Bármit is teszel, azt teljes odaadással és figyelemmel tedd!

E négy alapelv sikerfaktort jelent a munkánk és a magánéletünk eredményességéhez.

Zárásként szeretnék idézni az OECD felkérésére a McKinsey&Company által készített jelentésből.

Az élenjáró oktatási rendszerek vizsgálata során három kimagasló fontosságú tényezőt azonosítottak:

  • hatékony pedagógusokat kell képezni, mert az oktatási rendszer csak olyan jó, mint a pedagógusok, akik alkotják;
  • a tanulás minőségét csak a tanítás minőségének fejlesztésével lehet javítani, jó tanítás nélkül nincs eredményes tanulás;
  • az általános jó eredmény csak akkor biztosítható, ha megfelelő mechanizmusok garantálják, hogy minden gyermek kiváló minőségű oktatásban részesül.

Cseh Györgyi

Jegyzet

1
Stephen C. Lundin, Harry Paul és John Christensen: Fish! Hogyan tegyük kellemesebbé és hatékonyabbá munkánkat. Interpress Külkereskedelmi Kft.

11 üzenet

  1. kati tanító néni szerint:

    egyetértek szinte minden sorával, és összes gondolatával. de: http://mindhalalig.spaces.live.com/blog/cns!277977BE3CEC762C!1437.entry

  2. Szekszárdi Juli szerint:

    Cseh Györgyi bemutatkozásában ezt olvashatjuk”igyekszem változtatni azon, amin lehet; és igyekszem megkeresni a lehetőségeket az általam megváltoztathatatlan körülmények között”.
    Számomra ez a legfontosabb mondanivalója a különben is rendkívül tartalmas, és a kongresszusba új nézőpontot vivő írásnak.
    „Kati tanító néni”, miután biztosít a teljes egyetértéséről felhívja a figyelmünket egy linkre, amiben ez olvasható: (egy rádió riport részlete) „a szülők hirdetésben köszönték meg az óvónő munkáját. aztán riporter kérdez, szülők áradoznak. nagyszerű, fantasztikus, csúcs. óvodavezető szintén, szakmailag kiemelkedően jó, a legjobb. -akkor miért őt bocsájtják el? -leépítés van, az önkormányzat kiadta parancsba. a másik 3 kolléga egyedül neveli a gyermekét, őket védi a törvény.”
    Azt üzeni tehát, hogy hiába van nekünk választási lehetőségünk, ha szűkül a mozgástér, és kiszolgáltatottak vagyunk, hiszen bármikor lapátra tehetnek bárkit, bármilyen kiválóan is teszi a dolgát, mint ahogyan ez a riportban említett óvónővel (és még annyi mindenkivel) történt, történik napjainkban.
    Ha én lennék (az igazgató, akinek döntenie kell beosztottjai sorsáról…., ha én lennék a pedagógus, akinek veszélyben van az iskolája, az állása stb..). Ez a kérdés így nem feltehető. Azon kellene mindenkinek elgondolkodnia, hogy ő a saját helyében, a saját felelősségére mit tehet. Valamifajta választásra mindig nyílik mód…

  3. zöldbéka szerint:

    Minél „lejjebb” megyünk a piramisban, annál inkább beszűkül ez a mozgástér: egy óvónő, egy tanító nem mehet szembe a „világgal”, mert valóban kiszolgáltatott. Az, hogy mit tesz, azt lelkiismerettel, a legjobb tudása szerint teszi-e, az valóban rajta múlik -az összes többi nem.
    Györgyi minden sorával egyetértek, számomra is a legfontosabb gondolat a bemutatkozásban szereplő, Juli által is idézett, mondat volt. A kérdés azonban az, hogy miközben „keressük a lehetőséget az általunk megváltoztathatatlan körülmények között”, mennyire lehetetlenülünk el, mennyire kerülünk olyan helyzetekbe, melyeket már nem biztos, hogy van erőnk felvállalni.

  4. Szekszárdi Juli szerint:

    Meddig tart az erő? Ez valóban nagy kérdés. A Münchausen szindróma, azaz, hogy sajátmagunknak kell sajátmagunkat hajunknál fogva kirángatni a mocsárból, továbbra is fennáll. De azért Te, kedves Zöldbéka, végképp nem mondhatod magadról, hogy egyedül lennél. Még ha a közvetlen iskolai környezeted nem is nevezhető minden szempontból optimálisnak (enyhén szólva). Ennek a lassanként lezáruló kongresszusnak azért egy eredménye mindenképpen van: kialakult egy empatikus, egymás dolgaira reflektálni képes kisközösség. Igaz, a „másik fél” nem hajlandó közvetlenül beszállni a diskurzusba, de talán már nem vagyunk megkerülhetetlenek. Ez megoldásnak ugyan kevés, de talán ad némi erőt. Még mielőtt valóban ellehetetlenülnénk.

  5. sulifon szerint:

    Igen, kedves Juli, nagyon sok erőt ad ez a fórum. Nekem nem múlik el napom anélkül, hogy be ne néznék ide, el ne olvasnám a megjelent cikkeket, a hozzászólásokat. Természetesen véleményem is van, amit – idő hiányában – többnyire azonnal megvitatok magammal, vagy másnap a tanáriban, a jó antennákkal rendelkező kollégáimmal.
    Kedves Zöldbéka! Kicsit vitatkozom Veled abban, hogy egy óvónő, egy tanító nem mehet szembe a "világgal". Soha senki ne felejtse el, hogy a legnagyobb volumenű terv is csak annyit ér, amennyi megvalósul belőle. A megvalósítók pedig mi vagyunk! Óvónők, dadák, tanítók, gyógypedagógusok, logopédusok, tanárok, és mindenki, aki bármely oktatási intézményben dolgozik! Nézz csak vissza az évtizedekben! Melyik program élte túl azt, ha mi nem tudtunk azonosulni vele? Éppen az a legnagyobb gondja az oktatásirányításnak, a fenntartóknak, hogy akármit nem tudnak elfogadtatni velünk. Mert igaz, hogy kiszolgáltatottak vagyunk, igaz, hogy el lehet minket küldeni,de mindenkit nem küldhetnek el. És aki gyerekek mellé szegődik, abban működik egy belső kód, amit nem tud felül írni sem ő maga, sem pedig más. Lehet, hogy a "másik fél" – ahogy Juli írja – nem akar beszállni a diskurzusba, de pontosan tisztában kell lennie a fentiekkel.
    Györgyi mondata, miszerint "keressük a lehetőséget az általunk megváltoztathatatlan körülmények között" találóan fejezi ki azt a küzdelmet, amit a ma pedagógusainak meg kell élni. Nem könnyű, az biztos. Kiválogatni a reformáradatból az értékeset, ellensúlyozni a szervezetlenséget, pótolni a hiányokat, adminisztrálni, hogy az értéktelent is megvalósítottuk maradéktalanul, bizony embertpróbáló feladat. De amíg itt vagyunk, addig tesszük. Mert rajtunk áll, vagy bukik!MINDEN!

  6. zöldbéka szerint:

    Kedves Sulifon, teljesen igazad van, csak tudod, olyan nehéz néha átlátni a kerítésen és elhinni, hogy van másképp is, mint a te valóságod…

  7. Csilla szerint:

    Az utolsó csepp jogán!
    Nem vagyok már pedagógus állásban. Sportrajongóként az a hitvallásom, hogy a pálya széléről ha nem edző a spori már ne dirigáljon. De: mindenkinek van egy neveleőtestülete kiégett vagy csak érdektelen pedagógus kollégákkal vagy tenniakaró gyermekekért dolgozó kollégákkal, van egy intézményvezetője tenniakarással, lehetőségekkel vagy túlélésre berendekezve menteni vággyal. Van egy mikrokörnyezete tulpolitizálva, vagy nem politizálva, minimális pénzzel vagy már csődközeli helyzetben lévő fenntartóval. Van egy mikrotérsége, értékrenddel, társulási tanáccsal vagy csak mire lehet pályázni minimális önerővel céltalanul csak pénzt szerezni, költséget csökkenteni.
    Nekem volt egy álmom: gyerekeknek óvodát teremteni, ahová nyáron is járhatnak ehetnek játszhatnak függetlenül attól, hogy a szülő dolgozik vagy nem dolgozik. Tudtam a kollégáimban tartani az erőt, mert bennem is volt. Rászántam a személyes problémáikra az időm nagy részét, próbáltam mentálisan is tartani a csapatban a lelket, hogy ne munkahelynek érezze az intézményt, hanem egy csapatnak, ahol egy célért dolgozik mindenki. Valóban volt választásom: vagy törvénytelen dolgokat csinálok, hogy meghamisítsam a létszámomat vagy felállok és köszönök. Vagy nyári szünetet tartok egy kistelepülésen, ahol a három hás gyermekek száma nagyon magas vagy köszönök és felállok, Vagy elküldöm azokat a kollégákat létszámleépítéssel akikkel együtt dolgoztam tizenöt éve vagy felállok és köszönök.
    Hidd el Zöldbéka küzdöttem, de könnyünek találtattam: FÖLÁLLTAM ÉS KÖSZÖNTEM. Szociális munkás lettem, mert még van olyan hely, ahol talán egyénileg segíthetek. Igen ez is egy választás, az én választásom. Nagyon fáj, de ez az én valóságom.
    ui: óvodákat zárunk be nyáron a kihasználtsági mutató miatt (költségvetési törvény) ugyanakkor önkormányzat pályázik ingyenes étkeztetésre hátrányos helyzetű gyermekeknek egész nyáron. Nem tudjuk biztosítani a nyári napközit inkább szociális munkásoknak irják elő, hogy szabadidő szervezéssel töltsék a nyarat kistelepülésen ( gyermekvédelmi törvény)Mindenkinek van egy választása.
    Felszámolódnak a nevelési tanácsadók pénznélküliség miatt, a kikerülő pszichológusok meg árutöltőnek helyezkednek el: mindenkinek van egy választása. De lehet hogy én is a kerítésléc miatt nem látok.

  8. zöldbéka szerint:

    Kedves Csilla! Éppen azt akartam érzékeltetni, hogy álmok, akarat, hit ellen/mellett ott a valóság, a kerítés, amin szeretnék átmenni, átlátni, mert nem hihetem el, hogy annyi „jut”, amennyit megélek, pedig minden erőmmel megyek előre, gyakran szembe saját „embereimmel” is. Mindenben igazat adok neked, mert magam is látom, élem, megélem ezeket és napról-napra nő az elkeseredésem, mert azt tapasztalom, hogy „nem kellek”, hogy fontosabb, hogy csukva legyen a szám, mint az, amit mondanék, jóllehet esetleg fontos is lehetne a mondandóm. Én csak ennyit élek meg a ma pedagógiájából, bár kacsintgatok kifelé és keresem az utamat, ami nem elvezet erről a pályáról, de megerősít abban, hogy van tovább az iskola bezárások, elbocsátások, anyagi érdekek és politika mellett is! Akarom hinni, hogy a legfontosabb a gyerekek érdeke, ami felül kellene hogy írja mindazt a rosszat, amitől most te is és én is kínlódunk. Egyenlőre nem így van, de talán lehet ez másképpen is!
    Magam ne panaszkodhatom, mert idén nem szűnünk meg, majd talán jövőre, de ismerem a vidék, a kistérségek gondjait, bajait, és tudom, hogy ami nekem szörnyű, az nekik istenes lenne. Szégyellem is magam, hogy állandóan bírálgatok, pedig nem élek ott veletek: veled, Terepmunkással, Sulifonnal és a többiekkel. Még (MÉG) nem tudtam elmenni, pedig már rég kellett volna és akkor nem kellene eltűrnöm a megaláztatásokat, a dilettantizmust, a közönyt, a buta hallgatást és apátiát!
    Azért ne add fel! Lehet, hogy majd találkozunk a szociális terület valamelyik „eseményén”! Sok sikert, mert munkád tán még fontosabb, mint az előbbi volt! Nevelni, segíteni sokkal fontosabb, mint „oktatni”!

  9. csilla szerint:

    A múlt században, a múlt rendszerben, nagyra becsült tanárnőmtől kaptam ballagásra egy vékony kis könyvet. Az első oldalra útravalóul azt írta: Csilla, te soha ne add fel! Kevés dícséretet kaptam tőle szorgalmamért, annál több emberséget, jó szót, tanácsot sőt, korholást a túl erős, de remélem nem szemtelen szókimondásomárt. Egy másik, nagyra becsült tanáromtól papírzsebkendőre írva a lépcsőfordulón kaptam még egy írást: "Pál apostol II/13". Mindig rájuk akartam hasonlítani, vagy legalább is megközelíteni emberségüket, tudásukat, tenni akarásukat.
    Én nem születtem zseninek, a világörökségre nem hagyok semmit, de remélem egy-két gyermek gondol így rám, mit én rájuk. Én pedagógus napon ezt szoktam átgondolni jutalom, plecsni helyett.

  10. L. Ritók Nóra szerint:

    Sziasztok! Most egy kicsit hallgattam, a sulizárás miatt, amit persze még nem fejeztem be, de félek, hogy lefujjátok a fórumot az iskolév végével, és akkor nem marad diskurzus, pedig milyen jó!
    Szóval, azért ránéztem kicst majdnem minden nap, szomorúan láttam, hogy az én felvetésemre való reagálások abbamaradtak, de nem baj, van másik, és mindegy, mi az indító téma, kicsit mindig ugyanarról kell beszélnünk.Elolvastam a vitaindítót, és a hozzászólásokat is, és persze próbáltam összevetni magam az elvárásokkal, amelynek persze minden pontját el tudom fogadni. Kellett látnom, hogy a működési feltételek előteremtése (nekem, mint alapítványi műv.isk. igazgatójának, amely iskola majd 70 %-ban HH-s gyerekeket okít, és a költségvetésem harmada hiányzik, évről évre) és azt kell mondjam, hogy a munkaidőm, ami nem napi nyolc óra, hanem tizenkettő, vagy még több, nagy részét ez tölti ki. Tudom, hogy jó lenne mindaz, amit a fejlesztésekről, vagy a pedagógusértékelésről írtatok, és én komolyan is veszem, de tudom, hogy sokkal többet kellene ezzel foglalkozni, és nem a financiális dolgokkal. De nem bírok, mert pályázatot keresek, írok, elszámolok, stb. Nem olyan régen volt nálunk egy szervezetfejlesztési projekt. Aki vezette, azt mondta, az a baj velem, hogy nem úgy választok pályázatot, hogy mi érdekel a saját szellemi gyarapodásom miatt, hanem, hogy miből tudnék egy kis pénzt keríteni az iskolának. És ez nem jó. Tudom, hogy nem, de mit csináljak? Ha nem tudom előteremteni a pénzt a működéshez, akkor aztán nézhetem magam, meg a szellemi gyarapodásomat. Ja és persze mind a 15 kollégámat. Bocsánat, lehet, hogy ez az önkormányzati iskolákban nem ilyen gond, de nálunk igen. ÉS MOST BOLDOG VAGYOK, MERT EZT A TANÉVET VÉGIGVITTÜK! Úgyhogy imádok innoválni, értékelni, szervezetet fejleszteni, könyveket írni, mindent, ami az oktatás színvonalát emeli, ha(!) átultam a fizukat, a járulékokat, kifizettem a villnyszámlát, a telefont, és az internetet, megvettem a rajzlapokat, és a festékeket, és esetleg még egy múzeumlátogatás utiköltségét is összekakapartam valahonnan. Lehet, hogy én nem vagyok jó vezető?

  11. Szekszárdi Juli szerint:

    Nóri! Biztos jó vezető vagy. Sajnos itt a közoktatási rendszer egészével vannak komoly gondok. Petra írt még az egyik nyitó cikkben a dinoszauruszról, amit meg kellene valahogyan mozdítani. Nem tudom, mozdítottunk-e valamit, nekem úgy tűnik, hogy igen. Május végén, júniusban kicsit mindig lanyhul a honlap forgalma (tanévzárás, fáradtság stb.), de a következőkben is lesz lehetőség a diskurzusra. Lehet, hogy egy kicsit másképp, de töretlenül. Ha nem is mindenre reflektálnak közvetlenül, sokan tovább gondolják, amit nálunk olvasnak.

Hozzászólás a(z) zöldbéka bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep