Földes Petra

Digitális bennszülöttek

Beköszöntött a digitális bennszülöttek kora; felnőtt az első generáció, akik egyidősek a word wide webbel. Akik sosem láttak tárcsás telefont, ám ördöngösen elnavigálnak egy ismeretlen iPod billentyűzetén, s akiknek a zsebében ott lapul az mp3-lejátszó egy fél lemezbolt kínálatával… S azok a szülők, akik kincsként óvták a külföldről, kéz alatt, antikváriumból összegyűjtött LP-ket, akik remegve vártak egy-egy interurbán telefonhívást, s a gyors tájékozódáson kívül másra nemigen használják a webet, most nem véletlenül érzik magukat „digitális bevándorlóknak” a fiatalok kultúrájában.

A metafora

A „digitális bennszülöttek” és „digitális bevándorlók” fogalmát Marc Prensky használta először 2001-ben, aki cikkében arról beszélt, hogy az új info-kommunikációs lehetőségek hogyan változtatják meg a diákok iskolával kapcsolatos elvárásait. A metaforát: „digital natives” és „digital immigrants”, ő még szűkebb értelemben, a tanulók és a tanárok szerepének leírására használta, ám a kifejezés, komoly karriert befutva, ma már egész generációkat jelöl.

Ám ahogy két népcsoportot, két vallást vagy két kultúrtörténeti kort nem lehet összemérni egymással, ugyanúgy értelmetlen a kérdés, hogy jó vagy rossz kultúra-e a digitális bennszülötteké. Főként addig nem minősíthetjük, ameddig értetlenül szemléljük a fiatalok számunkra idegen világát.

Kultúrateremtés, kultúramegosztás

Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a weben kibontakozó virtuális világ az elidegenedés veszélyével fenyeget, s az internethasználat szociális idiótává teszi a net hatása alatt felnövekvő fiatalokat. Szerencsére azonban valami egészen más történt. A közösségi oldalak megjelenésével kialakuló szociális térben a fiatalok nemcsak kapcsolatokat ápolhatnak, de kreativitásukat és játékosságukat kiélve, maguk is részesévé válnak egy új kultúra születésének.

Kutatási adatok szerint az internetezők 17%-a töltött már fel saját videót közösségi fájlmegosztó oldalra; ezekre a videókra azután közösségi oldalakon hívják fel a figyelmet. Ilyen módon a fiatalok alkotásai úgy válnak saját szubkultúrájuk részévé, hogy arról a felnőttek nem is szereznek tudomást. Mindezt jelentősen segíti a hordozható digitális eszközök elterjedése: hiszen ma már akár egy jobb mobiltelefonnal bármikor, bárhol fotó, videó, hangfelvétel készíthető, amiből utána egy kis ügyességgel szórakoztató „kultúrtermék” lehet (sajnos a média botránykrónikájából a műfaj vadhajtásait is ismerhetjük).

A verbális megnyilatkozások sajátos új formája az internetes napló – blog – műfaja, aminek szintén sok fiatal hódolója akad: a 14–19 évesek 17%-ának saját blogja van, s szabadnapon minden negyedik-ötödik fiatal, 22%-uk tölti idejét blogok olvasásával.

„Always on”

Senki nem vitatja, hogy a tinédzserek elementáris szükséglete az együttlét; bizarrnak tűnik azonban az a mód, ahogyan az új info-kommunikációs lehetőségek közepette a fiatalok az együttlétet megvalósítják. Gyakran előfordul, hogy a gyermek kifejezetten rohan haza, hogy on-line lehessen, és pontosan azt a beszélgetést folytathassa a haverokkal, amit élőszóban az iskolában kezdett el.

Mitől ilyen vonzó az on-line csevely? Egyszerre több csatornán futhat; a gyermek több társasággal beszélgethet egyszerre, és párhuzamosan több tevékenységet is végezhet. Miközben zajlik a letöltés egy fájlmegosztó oldalról, készítheti a házi dolgozatot, amihez egy csevegőprogram segítségével az osztálytársaktól (vagy másoktól) ötleteket, de akár a program levelező csatornáján keresztül segédanyagokat vagy internetes linkeket is kaphat. Mindehhez persze megosztott figyelem kell, amiben a korszak gyermekei valószínűleg sokkal jobbak a szülők generációjánál. Ám ugyanez nem mondható el a figyelem mélységéről és időbeli terjedelméről…

Sajátos érzékelés, sajátos gondolkodás

Ma még nem tudjuk, hogy a kognitív (megismerő) funkciók vonatkozásában milyen eltéréseket okoz a fent leírt „always on” üzemmód, azonban gyanítható, hogy a digitális kultúrában szocializálódott gyermekek érzékelése és gondolkodása is másképp fejlődik, mint a lényegesen lassabb és „lineárisan működő” világban felnövekedett szülőké. Valószínű, hogy vizuális észlelésük gyorsabb és pontosabb, mint az idősebbeké. Képesek párhuzamosan több ingerre figyelni, viszont kevésbé képesek a tartós és egyirányú figyelemre. Hogy mindez pontosan hogyan működik, milyen következményekkel jár és milyen pedagógiai kihívásokat jelent, a jövőbeli kutatások témája kell, hogy legyen.

Sajátos értékek

A jövő kérdése az is, hogy a fiatalok csaknem láthatatlanul fejlődő, a cyber-térben létező kultúrája és szintén láthatatlan, földrajzi határokat nem ismerő szociális hálózata milyen hatással lesz az elkövetkező évtizedek hétköznapjaira. Jó lenne, ha a játékosság, a kreativitás, az internetes közösségekben jelen lévő szolidaritás minél inkább megjelenne a fizikai valóságban is.

(A cikk engedélyezett másodközlés, eredeti megjelenési helye: www.koloknet.hu.)