Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2021. február 5. péntek, 12:54

Együtt egy jobb internetért!

Safer Internet Day (SID) / Biztonságos Internet Nap 2021

2021. február 9.

Idén február 9-én lesz a Safer Internet Day, vagyis a Biztonságos Internet Nap, melynek alkalmából a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ), mint a Safer Internet Program magyarországi konzorciumvezetője, három internetes alkotópályázatot is kiírt általános és középiskolások számára. A megadott határidőre 438 pályamunka érkezett be, Budapestről 160, vidékről pedig 278. A pályázat eredményhirdetésére február 9-én, az idei Biztonságos Internet Nap online eseményén kerül sor. A nyertesek díja idén összesen közel 1 500 000 forint.

A Biztonságos Internet Nap – Safer Internet Day (SID) – célja, hogy az Európai Unió Safer Internet Program (SIP) akciótervének keretein belül közel 170 országban ugyanazon a napon hívja fel a figyelmet az internet szükségességére, előnyeire és veszélyeire.  Ez a nap lehetőséget teremt arra, hogy a gyerekeket olyan pozitív tartalmak felfedezésére és létrehozására buzdítsa, melyeket később a családban, iskolában, barátokkal, majd a munkájuk során is tudnak használni. A Safer Internet Day idén 18. alkalommal kerül megrendezésre szinte a világ minden országában.

Az internet és a minket körülvevő digitális eszközök mára nélkülözhetetlenekké váltak a tanulásban, munkavégzésben, kapcsolattartásban, szórakozásban. A digitáliseszköz-használat mind a felnőttek, mind a gyerekek körében jelentősen megnőtt. Éppen ezért a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Safer Internet Programja arra hívja fel a gyerekek, szülők és tanárok figyelmét, hogy miközben használják az internetet, informálódnak, tanulnak, játszanak, barátkoznak és szórakoznak a segítségével, mindig tartsák szem előtt, hogy a világhálón veszélyek is leselkednek rájuk! Közösen tudunk védekezni ellenük! Az esemény mottója: „Együtt egy jobb internetért!” Nem mindenki profi internetfelhasználó, de mindenkinek tudni kell az internet előnyeiről és veszélyeiről.

Az idei SID magyarországi együttműködő partnerei a Microsoft Magyarország Kft., a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ NKI) és az Országos Rendőr-Főkapitányság (ORFK).

 

A SID magyarországi online programja – 2021. február 9.:

11.00-11.35 óra között az NGYSZ, az NBSZ NKI és az ORFK közös sajtótájékoztatót tart, „Gondolkodj, mielőtt kattintasz” címmel.

11.35-14.25-ig a következő online programokra kerül sor:

11:35-től Kurkó-György Zsuzsánna, a Safer Internet Program projekt magyarországi koordinátora (NGYSZ) beszámol 2020 hazai biztonságos internet oktatási és kutatási eredményeiről.

11.55-kor kihirdetik az NGYSZ által erre az alkalomra kiírt képregény- és mémkészítő, illetve internetes hős-építő pályázat nyerteseit.

Juhász Levente, a Google közép-kelet-európai közkapcsolati menedzsere bemutatja a ’Family Link’ szűrőprogramot, majd  Helena Pons-Charlet, a Microsoft Europe Digitális biztonságért felelős jogi osztályának vezetője beszél a ’Microsoft Digital Civility Index’ kutatási eredményeiről.

Az idei SID kerekasztalánál Csanak Gabriella, a Microsoft Magyarország marketing és operatív igazgatója, Bor Olivér, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet szóvivője, Ságvári Bence, az MTA Társadalomtudományi Központ tudományos főmunkatársa és Vezér-Kovács Dorottya r. főhadnagy, az ORFK Bűnmegelőzési Osztályának főelőadója beszélget 2020 tapasztalatairól és a 2021-es év terveiről. Téma: Mit tehetünk együtt egy jobb internetért?

Az online esemény végén a SIP és a Microsoft Magyarország oktatói interaktív internetbiztonsági foglalkozásokat tartanak gyerekeknek.  

 

Valamennyi programot a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Safer Internet Program Facebook-oldalain és honlapjain lehet nyomon követni: @SaferinternetMagyarorszag, @nemzetkozi.gyermekmento, www.saferinternet.hu, www.gyermekmento.hu

A Biztonságos Internet Nap hazai programjáról a www.saferinternet.hu  oldalon található bővebb információ.

További információ a nemzetközi programokról: www.saferinternetday.org

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.06.06.
Benyújtja a Belügyminisztérium a pedagógus státusztörvény tervezetét a parlament elé
Hónapok óta tüntetnek a tervezet ellen a diákok és a tanárok is. Ha elfogadják a törvénytervezetet, akkor a fenntartó belenézhet a tanárok munkahelyi számítógépébe, táblagépébe, de...
(Forrás: hvg.hu)
--
2023.06.06.
Az egyetemi modellváltást levezénylő Stumpf István belebukott a rektorválasztásba a Tokaj-Hegyalja Egyetemen
Stumpf - aki a kuratórium elnöke, korábbi kancelláriaminiszter, volt alkotmánybíró, de ami még érdekesebb, a felsőoktatási modellváltással és az új fenntartói modell működésével kapcsolatos...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.06.06.
A magyar tanárok sokkal jobb fizetés kapnak a határon túl
A pedagógusbérek régiós összehasonlítása nem könnyű feladat: mindegyik országban próbáltuk a magyar Pedagógus I-nek megfelelő kategóriát használni, és az egyetemi végzettségű, magasabb...
(Forrás: g7)
--
2023.06.05.
Radó Péter: Az iskolák és a szülők közötti problematikus kapcsolatról
Az elmúlt évtizedbea miénknél kevésbé elmaradott országokban intenzív gondolkodás zajlott arról, hogy a jövőben milyen irányba fejlődnek majd az oktatás kormányzásának rendszerei. Az...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.06.04.
Ideje átgondolni a pályaválasztást: a mesterséges intelligencia arannyal kövezi ki a karrierutakat
A mesterséges intelligencia viharos gyorsasággal írja át a munka világát, több millió munkahelyet szüntet meg, viszont kutatók szerint legalább ennyi új munkalehetőséget teremt. Szakért...
(Forrás: Index)
--
2023.06.03.
A köznevelési államtitkár megállapította, hogy a holnap iskolája nem lehet olyan, mint a tegnapi
Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a magyar köznevelés 11 935 helyszínen zajlik, és 1,5 millió óvodást és tanulót szolgál ki. Hozzátette: éppen tíz éve vette át az állam e hatalmas intézm...
(Forrás: Hírklikk)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep