2008. október 27. hétfő, 17:31
„Én azért szeretnék egy kicsit reménykedni. Azért biztosan vannak közöttünk »másféle« fiatalok is. Elkötelezettek, idealisták… Csak ők otthon alszanak, mert mennek dolgozni. Vagy színházban vannak (mondjuk, szerdán nem gyakran…), vagy könyvet olvasnak otthon. Vagy pont éjszakás műszakban dolgoznak. Mert a zajos kissebség mindig feltűnőbb. Azoknak sem tudjuk soha a nevét, akivel minden rendben van. Mert azzal nincs dolgunk. Ugye? Ugye? Ugye…?”
(rushhour kommentje)
A csütörtök éjszakák legalább olyan mozgalmasak, mint a péntekiek vagy a szombatiak. Ifjúságunk általában szerdáig bírja ki pia nélkül. Aztán tovább már nem. Szerda éjjel még nagyjából nyugi van, de csütörtökön ismét megtelik a város igazi zombikkal. Mintha muszáj volna, úgy sétafikálnak keresztül-kasul a főútvonalon lehajtott fejjel, zsebre dugott kézzel dülöngélve, vagy méretes pezsgősüveget, esetleg bádogdobozos sört szorongatva. Mikor rájuk jön, simán odavizelnek a zebrára, az aluljáró lépcsőre, a krikszkrakszokkal telegraffitizett ház falára és a járdákra, majd gyalogolnak tovább át a főúton vagy hosszában a villamos síneken. Az ember néha szól nekik, ekkor fel vannak háborodva. Aztán egy idő után már nem szól. Üsse csak el az éjszakai…!
A szórakozóhelyek közvetlen közelében nagy az élet. Görnyedt 18 évesek csereberélnek láthatatlan dolgokat kézből-kézbe és nyomkodják telefonjaikat. Van, aki ideges.
– Jöttök már? Vazz, itt várunk rátok! Figyelj! Ne szórakozzá’, nem errő’ vót szó!
Zebrán parkoló autó, benne csúnyán néző sofőrrel. Ő is felháborodik, mikor szól neki a rendőr. Mert ő valaki. Dúlva-fúlva arrébb gurul néhány métert. Mikor a járőrautó eltűnik, azért is visszaáll. Neki ne mondják meg, hova álljon! Talpasban iszogató egyetemisták egyetértően vigyorognak felé. Igaza van az autósnak: miért ne állhatna oda, ahová akar?
A Non Stop előtt cigarettázó, egyformán öltözött részeg lányok hangosan visonganak. Egyformán berúgtak, egyforma staubot szívnak és egyformán csalódtak a „férfiakban”. Egyforma értékrendet képviselnek, egyformán beszélnek, egyformán gyűlölnek és egyformán tudják: ők igazi egyéniségek.
Nagyobb társaság érkezik. Vigyorgó egyetemisták. Egy részük bölcsészhallgató. Másik részük jogásznak, közgazdásznak tanul. Pénzt dobnak össze. Megy a susmus. Az ember igyekszik nem arra nézni. Ketten kilépnek a körből, és cigivel a szájukban levizelik a házfalat. A jövő értelmisége… Ők alkotják majd a törvényeket, ők lesznek a bírók, ügyészek, államtitkárok, és döntenek sorsok felett.
Buszmegállóban mentőautó. Hőzöngő, vérző fejű kamaszt kötöznek a nyitott ajtóban. Nyakában vastag fux. Ez szimbólum. Státusz.
– Esküszöm, kinyírom! Kinyírom! Hagyjatok! Visszamegyek, beverem a pofáját!
Haverok is vannak. Hátra zselézett hajú, vászonnadrágból kitűrt inget viselő roma gyerekek ígérik: nem hagyják annyiban. Vannak kapcsolataik is ám! Egyforma cuccban, amerikai filmekből ellesett rapper kézmozdulatokkal gesztikulálnak. Aranyszínű karkötő, gyűrű csillan.
– Nem kell! Majd holnap! Holnap úgyis jönnek a Jocóék is.
A jövő generációja… Ők fognak eltartani, mikor nyugdíjas leszek? Fel kell kötni a gatyát!
Vajon ez a kapucnija alatt sötéten néző vagy a nyakában hüvelykujjnyi fuxot, kigombolt inget és Wesco csizmát viselő csávó mi akar lenni, ha nagy lesz? Állatorvos? Vasutas? Környezetvédelmi szakreferens…?
Zsúfolásig tömött kocsmák és sörözők, füstös játéktermek mindenütt. Ha dupla áron lenne a pia, akkor is tömve lennének. Nem kétséges.
Feslett, középkorú, cigarettától rekedt hangú nők és a ’70-es évekből visszamaradt frizurát viselő, tetovált alakok susmorognak nagy egyetértésben a mellékutca sarkán. Egy óra múlva úgyis összevesznek valamin. Mindjárt hajnalodik, de nem mennek haza. Minek is menjenek? Dolgozniuk nem kell… Piára pénz meg így is van… Dolgozzanak a fiatalok! Hát nem?
Ütött-kopott rendőrautó gurul ki a mellékutcából.
– Szolgálunk és védünk! – üvölti egy részeg tini lány a főútvonal közepén állva, kezével ügyetlenül tisztelegve.
– Fel kéne menni a járdára!
– Kérdezhetek valamit? – visítja élesen magas hangon.
– Mondom, fel kéne menni a járdára!
– Figyelj má’! Lécci! Hadd kérdezzek valamit!
– Hölgyem! Menjen fel a járdára!
– Figyelj má’! Én kezdtem előbb beszélni! Ne legyé’ má’ ilyen udvariatlan! Én beszéltem előbb! Hallgass meg!
– Lépjen fel a jár-dá-ra!
Hatalmas élettapasztalattal rendelkező görnyedt hátú jó barát lép a részegen vigyorgó lány mellé.
– Elnézést! Mi a probléma?
– Mind a ketten menjenek fel a járdára! Utoljára szólok. Nem tűnik fel, hogy egy útkereszteződés közepén állnak? Miért nem lehet ezt megérteni?
– Uram! Önnek igaza van. Hadd kérdezzek valamit! Tudom, hogy önöknek ez a dolguk, meg néha kell a hatalmukat mutogatni, meg minden, de most őszintén, most tényleg őszintén, most miért baj az, hogy ez a kislány, aki egyébként több iskolát végzett, mint maguk, már bocsánat, de ez a kislány, éppen most az úttesten van? Most ez miért akkora baj, hogy emiatt meg kell állniuk, és ki kell szólni a letekert ablakon, megalázva őt? Tényleg ennyire nincs dolga a magyar rendőrségnek? … Most miért adjak személyit? Most miért? Nem csináltam semmit! Látják, ez a baj magukkal… Nem csináltunk semmit… Rendes, tisztes állampolgárok vagyunk. Egyetemre járunk, dolgozunk, most pont velünk kell szórakozni?
Hajnalodik. Az első buszokkal munkába siető álmos emberek érkeznek. Egy fiatal sincs köztük! Alacsony, nagy szatyrokkal bicegő néni, cigarettára rágyújtó világosbarna szűk bőrkabátos férfit előz. Őszült, svájci sapkás, életunt, papírvékony és kövér asszonyok, melós ruhás, ötvenes szakik kerülgetik egymást. Sietnek az üzembe, kórházakba, bölcsődékbe, konyhákra… Egyetlenegy fiatal sincs köztük… Ha ezek nyugdíjba mennek, ki fog dolgozni?
Ahogy világosodik, a szórakozóhelyek környékén már alig látni valakit. Csak a sok szemét, az összetört üvegek, a szél által görgetett sörös dobozok, az elszórt gyrosos szalvéták, cigarettás dobozok, házfal melletti friss vizeletfoltok tanúskodnak a jól sikerült éjszakáról.
Vajon 20-30 év múlva lesz ilyen, hogy nyugdíj?
Nem vagyok túl optimista.
Ennyire öreg lennék?
Ezek a mai fiatalok…
A mai fiatalok épp olyanok, mint annak idején mi voltunk és hogy nem egészen azzá lesznek, mint szeretnénk, az talán nem is az ő hibájuk! „Rossz” társadalomban, „rossz” körülmények között (itt nem elsősorban anyagi szegénységről, sokkal inkább érzelmi, értelmi, morális sivárságról van szó) felnövő generáció(k) ugyan mitől lennének mások. Nem egy vizsgálat, kutatás bizonyította, hogy a családból hozott normákat felülírja, felülírhatja a környezet – most éppen az történik. A baj az, hogy már évtized óta tart és nem látom a végét, sem a javulás esélyét. Vesztes generációk gyerekeiből ritkán lesznek „példaképek”: mi többszörösen is vesztettünk. Hittünk egy rendszerváltásban, mely nem jött el és főleg nem úgy, ahogy gondoltuk, majd Bokros-csomag,majd eladósodás, most gazdasági válság. Megtaposott generáció vagyunk és nem könnyű gyermekeinknek hitet adni, hogy jobb lesz! Higgyetek benne!
Lánykám „jó” gimnáziumba jár, már többször gondolt arra, hogy sérüléssel élő tanítványaim mellé elhozza osztályát is egy-egy programra, végül mindig letett róla, mert „lehet, hogy beszólnának” a tanítványaimnak. Együtt „erős” a banda. Amúgy külön-külön semmi probléma a többséggel. Most sem értem -hát már ők is??!!
Amíg a családokat nem erősítjük meg, amíg az iskola nem „nyeri vissza fényét”, amíg a társadalom olyan romlott, mint most, addig itt semmi nem fog változni! 20 év alatt tettük tönkre, most bízzunk abban, hogy ugyanennyi idő elég lesz a rendbehozatalához, HA LÉPÜNK! MOST!
Európa legsikeresebb rendezvényével küzdenek évek óta a kerékpáros közlekedés elterjesztéséért. Ők is fiatalok.
Vidám performance-okkal szórakoztatják a fásult városlakókat. Ők is fiatalok.
Bohócdoktorként járják a kórházak gyermekosztályait. Ők is fiatalok.
Hihetetlen kulturális értékeket hoznak létre, és terjesztenek teljesen ingyen a modern, virtuális undergroundban. Ők is fiatalok.
Lehet, hogy velük is dolgunk lenne?
oh mores o tempores – remélem pontosan idézem. nem osztom Sántha Balázs véleményét. a mai fiatalok is bosszantóak, ahogy a történelem során minden fiatal az volt. ki hitte volna, hogy a woodstoki bunkók (értsd hatvanas évek fiataljai) valaha képesek lesznek bármire is. aztán mégsem halt ki a világ. egyébként én azt látom, hogy a mostani fiatalok sokkal konzervatívabbak, és opportunistábbak, mint mi voltunk. lehet, hogy ez sem igaz. csak arra a kicsi szeletre, amivel én találkozom.
ki mivel találkozik nap-mint-nap…
ksatriya ezzel szembesül. mint ahogy én a szegregáció következményeivel, gergő az egyetem problémáival, juli a 7nk-val..
de egyikünk sem pesszimista (végleg), mert akkor nem írnánk, nem akarnánk valami mást.de ezek is jelenlévő valóság-elemek, amelyekkel számolni kell.
ksatriya tud valamit, amit én nem: megragadja a lényeget, és mindenki számára láthatóvá teszi. ami mellett nem lehet már szó nélkül elmenni. mert fontos.
lehet, nem általános, de létező.
és valakinek dolga kell, hogy legyen vele. nem?
Üdv Mindenkinek!
"nem osztom Sántha Balázs véleményét"
Kedves Gergely! Pontosan melyik véleményét nem osztod? Mert ebben az írásban nem sok véleményt látok… 😉
"ki hitte volna, hogy a woodstoki bunkók (értsd hatvanas évek fiataljai) valaha képesek lesznek bármire is"
A woodstoki bunkók idealisták voltak. Képviseltek valamit és küzdöttek valamiért vagy ellen. Legtöbbjüknek elveik voltak, amit valszeg később kinőttek, de voltak.
A fuxos jampi az éjszakában, mit képvisel? Miért küzd?
Üdv Mindenkinek!
"nem osztom Sántha Balázs véleményét"
Kedves Gergely! Pontosan melyik véleményét nem osztod? Mert ebben az írásban nem sok véleményt látok… 😉
"ki hitte volna, hogy a woodstoki bunkók (értsd hatvanas évek fiataljai) valaha képesek lesznek bármire is"
A woodstoki bunkók idealisták voltak. Képviseltek valamit és küzdöttek valamiért vagy ellen. Legtöbbjüknek elveik voltak, amit valszeg később kinőttek, de voltak.
A fuxos jampi az éjszakában, mit képvisel? Miért küzd?
A dolog ennél azért differenciáltabb. A 68-asok (a „woodstokiak” a szeretkezz, ne háborúzz hívei valóban küzdöttek valamiért: a békéért, a szabadságért stb. olykor polgárpukkasztó módon (drog, kommuna, hippimozgalom), de az akkor fiatalok között is voltak, és lehet, hogy ők voltak a többség, akik csak sodródtak, illetve legfeljebb a külsőségekben lázadtak. És persze voltak, akik egészen az anarchizmusig elmentek.
A mai fiatalok között is akadnak szép számmal olyanok, akik keresik a helyüket, értelmet akarnak adni az életüknek, ragaszkodnak vélt vagy valódi igazukhoz, autonóm módon alakítják meggyőződésüket. És van persze egy igen széles réteg, amelyik csak fogyasztani akar, esetleg vegetál, semmiben sem hisz, a napi megélhetésért, túlélésért élvezetért stb. küzd vagy még csak nem is küzd.
Azt hiszem, azért mások mégis a mai fiatalok, mint a korábbiak, mert a felnőttek is elbizonytalanodtak, hiányoznak a fogódzók, és a társadalmi minták rendkívül sokfélék. Igen: itt vannak a kutató diákok, a zöldek, az igazságért küzdők, az élet értelmét keresők, sőt a világ megváltásának lehetőségeit meglelni akarók is, s mellettük a különböző minőségű csoportokhoz sodródók, az agresszívek, a gátlástalanok. Ne tagadjuk: a Ksatriya által felrajzol helyzetkép igencsak reális, persze ez nem jelenti azt, hogy az egész mai fiatalságot ez jellemezi. Engem leginkább annak az idősebb úriembernek sajna jellegzetes reakciója döbbentett meg, aki a részeg tinilányt védelmébe véve harsányan tiltakozik annak megalázása ellen…
Elgondolkodtató, amit Gergely ír, hogy a mai fiatalok, legalábbis az általa ismertek, konformabbak, mint az ő (alig idősebb!) nemzedéke. Ez érvényes lehet – többek között – az egyetemisták egy részére, akik ebben a mai világban keresik a karrierlehetőséget, alkalmazkodnak pl. az egyetem rendjéhez, nem kritizálnak, vagy azért, mert nem tudnak, vagy azért, mert nem mernek, illetve egyszerűen nem akarnak kockáztatni. Inkább hagyják magukat akár megalázni is. Elfogadják a létező hierarchiát, legyen az bármilyen elavult, és megkísérelnek, legalábbis a látszat erejéig beilleszkedni. De nem ezt teszi különböző okokból a felnőttek (a pedagógusok!) többsége is?
Ifjúságkutatók írják, hogy a mai fiataloknak – többek között – azért is nehéz, mert a társadalom olyan zűrzavaros, hogy igazából nincs mi ellen lázadni. Ezért esetleges, hogy milyen szabályokat, életmintákat, viselkedési formákat stb. fogadnak vagy utasítanak el. Bízom a felnövekvő nemzedék józanságában, őszinteségében, és abban, hogy kezdenek valami érdemit ezzel a mai világgal, mert amit mi csináltunk/csinálunk az mindennek nevezhető csak nem modellértékűnek.
oké, nem vélemény. de azért mégiscsak az. amiből nekem úgy tűnt, ahogy olvastam, hogy a mostani fiatalság minden eddiginél reménytelenebb. ez sok szempontból nyilván igaz. de sok szemontból meg nyilván nem.
értékválság van? mindig is az volt.
nem törődik a rendőrrel a zebrán parkoló gazember? gyerekkoromban, ha megláttunk nagyanyámmal sétálva akárhol egy rendőrt, feltűnés nélkül átmentünk a túloldalra, és ha egy mód volt rá visszafordultunk, vagy befordultunk egy mellékutcába. akkor volt szava egy rendőrnek. mert rettegtünk. volt rá okunk. számomra ez a világ ami most van, kicsivel jobban tetszik. a forgalmi fegyelem, meg egyáltalán nem rosszabb, mint gyerekkoromban. akkor párttagsági, vagy bm-es igazolvány kellett a többiek gátlástalan veszélyeztetéséhez, ma meg ügyvéd, és vastag arcbőr. és persze pénz. a lényeg szerintem nem változott.
woodstockot azért hoztam fel, mert az a mostani nagyik generációja. visszanyaltam a fagylalttal. azt akartam vele mondani, hogy a mostani generáció is el fogja tartani magát. talán még jobban is mint mi. woodstockot azóta hozom fel gyakran amióta egyik tanítványom egyszer dühében azt mondta rám, amikor nem túl konzervatívan beszélgettem valakivel, hogy „te woodstocki bunkó”. az én számomra a szüleim generációjának, vagy az az előttinek a világa az ifjúkora elég undorító (már amilyennek most itt utólag látszik). de persze ezt így nem szoktuk mondani, mert nem illik. de a lényeg attól még ez. minden korszak fiataljai furák.
byron és korának spleen-je sem hiszem, hogy az aggódó szülők örömére zajlott. a mostani emósok világa igazából nem is annyira újdonság. és ha kultúrtörténetileg az átlagnál műveltebb lennék, vagy legalább átlagosan művelt lennék, alighanem minden itt olvasott helyzetrajzhoz megtalálnám valamely korszak fiataljait párhuzamként. tény, hogy nem a cifra-mobiltelefon, hanem a cifraszűr volt a menő egy időben, de én csak változást látok, tendenciát semmit. a kopaszfuxosjampi társa is megtalálható a bukolikus idillben, akárcsak a 19sz végi dzsentrik között, vagy a táncparkettek gavallérjai között. évszázadok óta léteznek ezek, ahogy az ártatlan fókabébikért küzdő naivzöldek is. ilyen a világ. és woodstock sem nagy újítás. az, hogy volt egy most így utólag jobbára egységesnek tűnő ideológia is mögötte. make love not war, ez engem nem győz meg arról, hogy a woodstocki hippigeneráció bármilyen szempontból is egységes idealista lett volna.
ez az, amit mondani akartam. és hogy a mostani felnőtt generációnak van tennivalója a mostani fiatalság dolgaival az biztos. ez is mindig így volt. most is így lesz, és ezután is nyilván így lesz. ezért hoztam fel cicerót. hogy meseszépnek is válaszoljak.