Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2009. január 19. hétfő, 8:08

Klein Sándor

Az iskola felel

„A hatodik osztály lelkében némán kimondta,
hogy fél az élettől, de élni akar…”

Ady Endre: A hatodik osztály1

Az iskolát a társadalom már jó ideje szólongatja, tegyen valamit, mert baj van a fiatalokkal: nem készülnek fel az „életre”, a gyorsan változó világhoz való alkalmazkodásra, a kemény problémákkal való szembenézésre, a kitartó munkára, az együttműködésre, a konfliktusok békés, konstruktív megoldására… és még hosszan sorolhatnám. De hát akkor mire fordították a diákok azt az egyre hosszabb időt, amit az iskola padjaiban töltöttek? A rosszindulatú kibicek szerint úgy-ahogy megtanultak írni-olvasni, számolni, betöltöttek a fejükbe sok összefüggéstelennek tűnő és ezért gyorsan elfelejtett információt.

Az iskola „felelget” – próbálkozik közeledni az új idők követelményeihez –, de csak ritkán ad világos válaszokat. Azt remélem, hogy a „veszélyes üzemmé vált iskola” kénytelen lesz a közvetlen biztonsági intézkedéseken messze túlmutató változásokra, és így válaszolni tud majd az igazi kihívásokra. Ahogy az Európai Parlament egyik dokumentuma hangsúlyozza:

„… Az iskolának és az iskolai környezetnek kiemelt szerepe van a gyermekek és szülők személyiségének alakításában; a mai iskola jellegzetességei erőszakos jelenségekhez vezethetnek az iskolai környezetben, illetve elősegíthetik egy ellenséges környezet kialakítását a hóhér szerepét játszó agresszív diákok és az áldozatok között, mivel az oktatási rendszerből hiányoznak a tanulók támogatását és egymáshoz való közelítését szolgáló struktúrák…”.2

Vagyis sürgősen tenni kell valamit, hogy az iskola célja messze túlmutasson a gyerekek tárolásán, a fiatalok távoltartásán a munkaerőpiactól, és az egészséges felnőtt személyiség kialakítását segítse elő. Sajnos a mai iskoláról ez általában nem mondható el.

Tanúi lehetünk annak, hogy az oktatás technikai színvonala javul, a tanagyag korszerűsödik, a tanárok továbblépésére jelentős összegeket fordítanak. Ma már azonban ez sem elég: az iskola és a társadalom összefogására van szükség, arra, hogy az iskola a társadalmat, a társadalom az iskolát segítse.

„Dühös fiatalok egy csaknem elvadult nemzedéke számára sokuknál elszakadt családi kötelékek, a szülői példa helyében afféle törzsi hűség, az erőszakon és drogokon alapuló bandakultúra lép”.3

Egy magyar lap 2008 júliusi számából idéztem e mondatot, de egy tapasztalt nagy-britanniai rendőrkapitány jellemezte ezekkel a szavakkal az ottani helyzetet. Nos, talán mi még nem tartunk itt, de valószínűleg megérett a helyzet arra, hogy jelentős lépéseket tegyünk azért, hogy ne is jussunk ide.

2008 elején országos felháborodást keltett néhány esemény: diákok tanárok elleni erőszakossága. Ilyen inzultusok valószínűleg korábban is értek tanárokat – noha lehet, hogy ritkábban. A rendkívüli érdeklődést valószínűleg a képrögzítés technikájának fejlődése, a média érdeklődése váltotta ki. Hiller István oktatási és kulturális miniszter az iskola biztonságával kapcsolatos javaslatok kidolgozására szakértői munkabizottságot hozott létre. A bizottság tagjai – elismert társadalomtudósok, biztonsági kérdésekkel foglalkozó szakértők, szakmai és szakszervezeti képviselők – április végén elkészítették javaslatukat, melyet 2008 májusában az Országgyűlés oktatási bizottsága is megtárgyalt.4 Ebben az írásban sok fontos megállapítás található. Csupán mazsolázom ezekből, azt keresve, mi lehet az iskolák válasza ezekre a kihívásokra.

Az iskolai erőszak az iskolázás történetének folyamatos kísérője5

„… nincs emberi foglalkozás, amely szebb és jobb és tisztább és gyönyörűségesebb volna a tárgya, mint a tanítóé…: a gyermek – írja Cholusky Viktor. – S a pedagógus, mint tanító, százszor boldogabb ember, mert a lelke szükségletét elégítheti ki mindennap, olyan földbe hintve tudását, amely szomjazik rá…”6

A kisgyerek általában kicsit félve megy az iskolába, de azután megnyugszik és általában jól érzi magát. „– Anyám, anyám! – vágtatott föl az édesanyjához [az első iskolai nap után Pityóka Móricz Zsigmond karcolatában7] … Nem is baj, hogy eskolába járok, minden, de minden megmaradt a régiben… És olyan jó az eskolában lenni…”

De az író tudja, hogy az iskolába menetellel valami végérvényesen megváltozott Pityóka életében: „Bizony elvesztetted te azt a régi világot teljesen. Nem találkozol te olyan bizalmasan gyerekábrándjaiddal soha többé, mint eddig… Észrevétlenül átröpültél az egyik világból a másikba…”

A gyerekek egy része alkalmazkodik ehhez a „más világhoz”. Megtanulja, hogy itt nem önállóságra van szükség (az kap jó jegyet, aki pontosan azt csinálja, amit a tanár mond), az értelmes beszédnél a tanár többre értékeli a hallgatást (az óra 70-85%-ában a tanár beszél), az együttműködést büntetik. Más részük azonban ellenáll, lázad.

Ennek „egyik formája az évismétlés, a lemorzsolódás, a tanulás elhanyagolása, de ugyanebbe a körbe tartozik az iskola szereplői közötti agresszió is. Míg a kisiskolás korú gyermekek esetében a pedagógusok általában kezelni tudják a problémát, a felsőbb évfolyamokba járók esetében ez már egyre nehezebb.”8

„Az iskolában töltött évek számával arányosan nő azoknak a tanulóknak a száma, akik úgy gondolják, hogy az iskola unalmas.”9

Vannak gyerekek, akik emiatt passzivitásba süllyednek, de vannak olyanok is, akik agresszív viselkedéssel próbálják érdekesebbé tenni az iskolát.
A 6–10 éves gyerekek agresszív viselkedésére ritkán panaszkodnak a tanárok: ez jellegzetesen a 14–18 évesekkel kapcsolatos probléma. Korábban e fiatal emberek közül sokan már nem az iskolapadot koptatták.

Jókai Mór így ír erről „Az első iskola” című karcolatában:
„Háromszáz gyerek ült odabenn harminchárom padon. Rettenetes egy ország, ahol csupa gyerekek laknak! A falon egy óriási tábla; arra írva szörnyeteg nagy betűk, azokra mutogatott egy fölséges tekintetű férfi nagyszerű pálcával, a gyermektábor pedig mondta rá:
»ábe ab vaskalap, ha megütöd, megharap!…«
Mire odajutottam, hogy ama széles lépcsőkön, mik a tudományok magasabb régióiba vezetnek, nekem is illetékes dolog volt alá és fel szaladgálnom…, akkor alig voltunk többé tizenketten a háromszáz közül.”10

Az iskoláztatás korhatárának kitolódásával a tanároknak olyan viselkedésformákat kell elsajátítaniuk, amelyek alkalmasak e korosztály tanítására: értelmének pallérozására, személyiségének fejlesztésére.

A pedagógiai folyamatoknak kedvező légkör kialakítása

A konfliktusok erőszakmentes megoldását leginkább az segíti elő, ha sikerül olyan légkört kialakítani, amelyben „a nevelési-oktatási folyamat iskolai szereplői kölcsönösen tiszteletben tartják egymás (személyiségi) jogait”.11

Sokféle megvalósulási módja van az ilyen pedagógiai környezetnek, de vannak olyan tényezők is, amelyek a legtöbb gyakorlatból vett példában megtalálhatók:12

A tanulók megerősítése. A jó tanár keresi az alkalmat arra, hogy elismerje a tanuló sikereit. A tanulónak önbizalomra van szüksége ahhoz, hogy energiáit kreatív módon élje ki.

Az információk, tapasztalatok, érzések megosztása. A problémák erőszakmentes megoldásához ismerni kell a tényeket és le kell vonni a tanulságokat mások tapasztalataiból. Az érzések megosztása ledönti azokat a falakat, amelyek megakadályozzák, hogy az emberek konfliktushelyzetben együttérezzenek, empatikusan megértsék egymást. Ez azonban nem könnyű és talán a tanárok számára különösen nehéz. Hadd idézzek kissé hosszabban Laczkó Géza: „Franciadolgozat-írás”13 című írásából ennek illusztrálására:

„– No, persze, a Berény – kacag gúnyosan a mester –, ő nem volt iss. Hát ki pótol? Ki pótolja be, amit elmulasztott, tán én? Vagy a bolsevikiek? vagy mensevikiek? Kerenszki?…

Berény Annuska… elvágta magát a padon, … s a zokogás úgy rázta, mint szél a körúti fát…

Ekkor egy vékony, közönyös, hideg kis hang kifejezéstelenül vágta bele a némaságba…

– A bátyja meghalt…

Mily goromba volt, s ok nélkül…. Miért iskola ez? Most neki, embernek, oda kellene menni a kisleányhoz, könnyel áztatott karját fölfejteni a padról, melléje ülni, szegény kis bánatos fejecskéjét átölelni, s megvigasztalni…

S a szegény tanár szívén megreped a mindennapi pedagógiai kéreg, bőven bugyborékol belőle a megértés, szánalom, minden emberi gyöngeségek, baj, nyomorúság iránt elevenen érzett szeretet, de ott áll előtte készen a tíz hosszú éven át kimunkált pedagógiai csatorna, amely groteszk, gondoskodó, jól szerkesztett mondatokká csöpögteti a melegen fakadt érzést:

– Nézze, fiacskám! – s félve, hátha nem illik, hátha szabályba ütközik, de mégis gyöngéden és esetlenül megfogja a leányka karját.

Végre egy emberi mozdulat! – mondja magában – de a pedagógiai gép már mozdul, s berreg fáradtan, tompán:

– Ha a maga családjában olyan események fordulnak elő, amelyek ideig-óráig eltérítik az iskolai munkától, és azt nem tudhatom, ha maga nem mondja…”

Támogató közösség megteremtése. Olyan közösségre van szükség, amely együttmunkálkodásra ösztönzi a tanulókat, és azt sugallja: „Együtt képesek vagyunk megoldani a legnehezebb problémákat is.” Az ilyen közösség tudja, hogy mindenki másban kiváló. Nem csupán néhány többé-kevésbé önkényesen kiválasztott képességet, tulajdonságot értékel (memória, szorgalom), de a komplex problémákhoz elengedhetetlenül szükséges sokféle tehetséget (szervezési, kritikai, kezdeményező, meggyőző, egyszerűsítő, irányító, támogató stb.).

Mindenki mással járulhat hozzá a konfliktus megoldásához.

Problémamegoldás. A problémamegoldás képessége csak problémák megoldásával fejlődhet ki. DeBono sokoldalúan mutatta ki, hogy a problémamegoldás, a konfliktusok megoldása tanulható, megkönnyíthető megfelelő technikák alkalmazásával. Az egyik iskolákban legtöbbet alkalmazott eszköze a P.M.I.: „nézzük, mik a pozitív, negatív és érdekes (interesting) hatásai annak, ha ezt a megoldást választjuk!” „Ahelyett, hogy veszekszünk vagy éppen erőszakot alkalmazunk, rajzoljuk meg együtt a megoldás térképét!”14

De persze nem kell ilyen messzire menni.

„A konfliktus – és a nyomában fellépő indulat – Winkler Márta osztályában nem kiküszöbölendő rossz, hanem az élet természetes velejárója. Nem gyors és hazai pedagógiánkban általában elsietett – »igazságtevés« történik (ki tudhatja, hogy mi az igazság?), nincs faggatózás, nincs nyomozás. A gyerekek meghallgatják egymást, mert Winkler Márta meghallgatja a gyerekeket.”15

Öröm. Az iskola legyen örömteli. Olyan hely, ahol tanár és diák szeret lenni. „[Nálunk] agresszió alig létezik – írja [Elekes Mihály a tatai Színes Iskoláról]. – A gyerekek szeretnek iskolába járni.”16

A játék a gyerek egyik legfőbb örömforrása. „A játék szerepének erősítése visszaszoríthatja az agresszivitást” – mondta Nagy Czirok Lászlóné, a kiskunhalasi Fazekas Gábor Általános Iskola igazgatója a „Biztonságos Iskoláért” fórumsorozat nyugat-dunántúli állomásán.17

A pedagógiai eszköztár bővítése

A pedagógia eszközrendszere régen sem volt különösebben hatékony, de napjainkban, amikor „változatos társadalmi hátterű és az egyéni képességeik terén erősen eltérő gyermekek”18 – néha szinte felnőttek – kerülnek az általánosan képző iskola falai közé, „az iskola régi kultúrát szolgáló pedagógiai eszközrendszerének hatásfoka csökken, ami okkal váltja ki a tantestületben a védtelenség érzését”19.

Sokan és sokszor elmondták, hogy a tanár legfőbb munkaeszköze a személyisége.20 A tanárképző intézményeknek, a tanártovábbképzésnek a tanárjelöltek, tanárok személyiségfejlődésére kellene helyezniük a fő hangsúlyt. Törekedniük kellene arra, hogy a tanárok tanulók iránti attitűdjére jellemző legyen az őszinteség, az elfogadás, az empatikus megértés.

El kell ismerni azonban, hogy a pedagógia egyszerre művészet, tudomány és szakma. A művészethez elsősorban tehetség, a tudományhoz tudás, a szakmához a szakmai fogások ismerete kell. Ez utóbbiak közül sorolok fel néhányat:

Kooperatív játékok. Ma már több kötetnyi „játék” áll a hazai tanárok rendelkezésére is. A játékok haszna azonban attól függ, hogyan használják fel ezeket. Különösen értékesek azok a játékok, amelyeken a gyerekek módosíthatnak vagy éppen ők találják ki.21

Projektek. Ha egy projektnek értelmes célja van, amely valóban érdekli a tanulókat, akkor különösen alkalmas a bennük rejlő sokféle képesség mozgósítására. Bár ma már előfordul itt-ott az iskolai tevékenység színesítésére használt projekt-munka, alig fordul elő azonban az, hogy az iskolai tanulás lényeges elemének tekintsék. Raven egy olyan tanárról ír, akinél a gyerekek szinte mindent projektek keretében tanultak: megvizsgálták az egyik közelben lévő ásatást, tanulmányozták a pillangókat, a lakosság összetételének változását, egy-egy ház történetét (például a lakók foglalkozásának változását, a pletykák terjedését a környéken stb.). De nem csak kutattak, akciókat is végrehajtottak (például miután megvizsgálták a szomszédos folyó szennyezettségét, kampányt indítottak a szennyezés csökkenése érdekében).

Az alkotó tevékenység támogatása. Ha a tanár nem a „tananyag letanítását” tekinti céljának, hanem a gyerek fejlődésének elősegítését, számtalan eszköz kínálja magát a színjátszástól a kézműves tevékenységeken át a zenélésig, táncolásig. És aki alkot, az nem agresszív: nem legyőzni akarja a másikat, hanem létrehozni akar valamit.

A fegyelem és önfegyelem kérdése

Az iskolai erőszak kérdését a legtöbben a fegyelem kérdésével kapcsolják össze.

„A pedagógusok csak nagy nehézségek árán tudják óráikat megtartani, hiszen az idő nagy része a fegyelmezéssel telik el. Azt érzékelik, hogy nincs eszköz a kezükben, ami segítene visszaszorítani az egyre gyakoribb iskolai agressziót. Ha figyelembe vesszük, hogy már nem csak verekedésekről van szó, hanem egyre gyakrabban különböző segédeszközök is előkerülnek – például a kés –, szükséges lenne mielőbb ezeknek a problémáknak a kezelésére megoldást találni” – mondja a Bükkaljai Általános Iskola igazgatója.22

Igaz. De a cél mégis az, hogy a pedagógus odafigyeléssel, érdekes és erőfeszítést kívánó tevékenységekkel segítsen önfegyelemre nevelni a diákokat.

Empatikus megértés

A beleérző megértés csodákra képes. Az értelmetlen szigorúság eltaszít. Hadd idézzek erre egy irodalmi példát Nagy István „Cipővizit”23 című novellájából:

„A tanítónő… Igazi szenvedélye a tiszta cipő volt…

– Vizi fiam, állj fel a padra, hadd lássák ezek a haszontalanok, milyen egy rendes, tiszta fiúnak a cipője…

– Ilyen tisztára takarítsátok ki ti is. És hogy ezt jól észben tartsátok, nyújtsátok ki a tenyereteket…

A fiúk élve tárták ki a tenyerüket. A nádpálca suhogott…

… A tanítónő hivatása magaslatán éreztette magát. Nem kegyelmezett. Mit neki a külvárosi sár és a szülők pénztelensége… Meg aztán a pálca sohasem árt…

Mikor a nádpálca széthasadozott végével [Viziék inasának kezére] lesújtott, belérándult a fiú egész teste. A levegőben suhogó nádpálcát elkapta, s mire a rémülettől megfagyott osztály számot adhatott volna, hogy mi történt, az ablaktáblák egyike csörömpölve hullt ezer darabra. Egy fényes tolltartó s a nádpálca zuhant le az üvegcserepekkel…

– Tanítónő, ennek a Vizinek én takarítom a cipőjét. Mosdóvizet is én eresztek neki. Kocsival jön és kocsival megy…

– Fiúk, fiaim – sikoltott a tanítónő halálra váltan…

– Igaz ez, Vizi, igaz ez?…

– Igaz – sütötte le szemét az úrfi.

A tanítónő egy szót sem szólt többé, keze tétován kereste a katedra szélét, roskadozó léptekkel kitámolygott az osztályból.”

Befejezésül

Az iskolában tapasztalt agresszió eredete jelentős mértékben az iskolán kívül keresendő: a családban, a társadalomban, a televízióból áradó üzenetekben – de ez nem menti fel az iskolát az alól, hogy ne próbáljon olyan hellyé válni, amelytől idegen az erőszak, ahol tanárok és diákok csaknem egységesen elutasítják, elszigetelik a nagynéha előforduló erőszakos eseteket.

Tersánszky Józsi Jenő „Ákombák Tanár Úr” című írásában a tanár sértegeti a tanulót, de úgy érzi, a tanuló az agresszív:

„– Folytassa hát az a pimasz Nagy Ferenc! – hallom egyszerre a nevemet a katedráról…
Egyszerre indulatba jöttem…

– Kikérem magamnak! Én nem vagyok pimasz!…

– Milyen önérzetes lett egyszerre. Hogy ő nem pimasz?…”24

Nézze meg az ember!…. Szörnyűséges! Nem szeretnék egy erdőben találkozni, egy ilyen Nagy Ferenc-féle elvetemülttel… Talán képes lenne bántalmazni a tanárt.

Lehet, hogy unalmas lenne az olyan iskola, amelyikben csupa jó tanár tanítana csupa jó gyereket. Mikszáth Kálmán „A mi jó tanárunk” című írásában ezt írja:

„Összes tanítványai szerették, ő is valamennyit ösmérte és szerette, még a rosszakat is szerette, mert mint mondá, azoknak nagyobb szükségük van a gyámolító kézre.”25

Azt kívánom a mai tanároknak, hogy így szeresse őket minden tanítványuk (a rosszak is), és ezt kívánom a mai tanítványoknak, hogy ilyen tanáruk legyen (aki szereti még a rosszakat is).

Jegyzetek

1Ady Endre: A hatodik osztály. In: D. Szabó Mária (szerk.): Ákombák tanár úr (Magyar írók novellái a tanárokról, diákokról, az iskoláról), Palatínus, 2003. (A továbbiakban: Ákombák…), 276. oldal.

2 Európai Parlament, Plenárisülés-dokumentum, Jelentés a fiatalkori bűnözésről, a nők, a család és a társadalom szerepéről. Előadó: Katerina Batzeli, Végleges változat: A6-0212/2007, 12. pont.

3
Barbara Wilding, Dél-Wales rendőrfőkapitánya a The Times napilapnak nyilatkozott. Szavait a HVG 2008. július 8-i számának 37. oldaláról idézem.

4
Az oktatási és kulturális miniszter által létrehozott „Az iskola biztonságáért bizottság” állásfoglalása és javaslata a nevelési-oktatási intézményekben megjelenő erőszakos magatartásformákkal kapcsolatban. A bizottság elnöke: Szüdi János, alelnöke: Danielisz Béla, tagjai: Kiss Klára, Ivány Borbála, Katonáné Pehr Erika, Loránd Ferenc, Sáska Géza, Novák János, Vekerdy Tamás, Tóth József és Trencsényi László. (A továbbiakban: Állásfoglalás…)

5
Írásom alcímei többé-kevésbé pontos idézetek a 2. jegyzetben megjelölt bizottsági állásfoglalásból.

6
Cholnoky Viktor: Tanítás. In: Ákombák…, 366. és 363. oldal.

7
Móricz Zsigmond: Pityóka iskolába megy. In: Ákombák…, 203. oldal.

8
Állásfoglalás… 3. oldal.

9
Carl Rogers – H.Jerome Freiberg: A tanulás szabadsága. EDGE 2000 Kiadó – Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2007. (A továbbiakban: A tanulás…) 42. oldal.

10
Jókai Mór: Az első iskola. In: Ákombák…, 204-208. oldal

11
Állásfoglalás…, 4. oldal

12
Stephanie Judson (Eszközkölcsönzési dosszié): A Mannal on Noviolence and Children. Nev Society Publishers, Philadelphia, 1984. 1-2. oldal

13
Laczkó Géza: Franciadolgozat-írás. In: Ákombák…, 35-38. oldal

14
Edward deBono: Conflicts (A Better Way to Resolve Them). Penguin Books Ltd, Harmondswooth, Middlesex, 1986.

Az itt említett P.M.I. csupán egyike a Co.R.T. (Cognitive Research Trust) Program 60 leckéjének, melyeket világszerte számos iskolában használnak a problémamegoldó gondolkodás fejlesztésére.

15
Vekerdy Tamás előszava Winkler Márta: Iskolapélda –
kinek kaloda, kinek fészek című könyvéhez (3. kiadás, Edge 2000 Kft, 2003.) Lásd még A tanulás…, 466. oldal.

16
Elekes Mihály: Ami fontos… Színes Iskola Tatán. In: A tanulás…, 529-530. oldal

17
A „Biztonságos Iskoláért” fórumsorozat rendezvényei, Szombathely, 2008. október 14.

18
Állásfoglalás… 3. oldal.

19
Állásfoglalás… 3. oldal

20
Lásd például A tanulás… 8. fejezetét.

21
Dienes Zoltán (Játék az életem, Edge 2000 Kft, 2001, 211. oldal) elmesél egy történetet arról, hogy Hiedelbergben meglátogatott egy Montessori iskolát, ahol a gyerekek a „Montessori-eszközökkel” dolgoztak. „… kivettem a gyerekeket a kalitkájukból, letettem a logikai készlet elemeit a földre, és azt mondtam, hogy csináljanak, amit akarnak. Ezen először elcsodálkoztak, majd pokoli zűrzavar támadt, de néhány perc múlva sikerült játékaikat irányítanom, és negyedóra múlva már mindenki valami konstruktív játékkal volt elfoglalva, mások falakat és ablakmintákat építettek.
– De hát ez egy káosz! Mit csinálnak a gyerekek? – Kérdezte az egyik tanár. – Látom, nem értjük egymást – mondtam. –… A legtöbb gyerek már elkezdett megoldani olyan problémákat, amelyek a Montessori-környezetből adódnak. A tanulás nem más, mint kapcsolatteremtés a környezettel, és ugye most azt csinálják? Az előbb csak parancsnak engedelmeskedtek!”

22
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet munkatársai által 2008-ban „Párbeszéd pedagógusokkal az iskolai konfliktusok kialakulásáról és az iskolai erőszakról” című beszélgetéssorozat keretében a Bükkaljai Általános Iskola vezetőjével folytatott beszélgetésből.

23
Nagy István: Cipővizit. Ákombák…., 186-189. oldal.

24
Tersánszky Józsi Jenő: Ákombák Tanár Úr. In: Ákombák…, 72-73. oldal.

25
Mikszáth Kálmán: A mi jó tanárunk. In: Ákombák…, 15. oldal.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep