Fenyő D. György

Húsz tézis az osztályfőnöki munkáról

Az első tizennégy tézis: helyzetkép

1. Az osztályfőnöki munka egész környezete az elmúlt húsz évben megváltozott, ezért az osztályfőnöki munka is elbizonytalanodott. Újra kellene definiálni, milyen feladatai és lehetőségei vannak az osztályfőnököknek, milyen felkészítésre és milyen segítségre, milyen háttérre van szükségük.

2. Az osztályfőnökség az elsősorban oktatási célkitűzésű iskolákban szükségképpen elsősorban adminisztratív feladattá válik. Ez értelemszerűen csökkenti pedagógiai jelentőségét, ezáltal presztízsét mind a tanárok, mind a diákok, mind a társadalom (például a szülők és az iskolafenntartók) szemében.

3. Ma nagyon sok iskolában a tanárok egy jelentős része nyűgnek, nagy tehernek, minden szempontból aránytalanul nagy terhelésnek érzi az osztályfőnöki munkát.

4. Az osztályfőnöki munka nehezen mérhető, alig számszerűsíthető. A munka mennyisége még csak-csak számon tartható, minősége azonban szinte egyáltalán nem.

5. Az osztályfőnöki munka – ha valaki lelkiismeretesen végzi – rendkívül időigényes. Egy háromnapos osztálykirándulás előkészítése minimum 12 munkaóra (vagyis legalább másfél teljes munkanap), egy erdei iskola előkészítése minimum 20 munkaóra (két munkanapnál több), egy múzeumlátogatásé két munkaóra – és a mindenhol csak azt jeleztük, hogy mennyi az a legkevesebb idő, amennyi alatt elő lehet készíteni az adott programot. Arról nem beszéltünk, hogy időnként ennek sokszorosára van szükség, és nem beszéltünk az ott-tartózkodás idejéről és munkaintenzitásáról.

6. Az osztályfőnöki munka nagyon nagy pszichikus terhet jelent a tanárok többsége számára (és inkább a lelkiismeretesek, felelősségteljesek, igényesek számára). Kevés iskolában működik olyan pedagógiai rendszer, ami segítene ezeket a pszichikus és morális terheket megosztani (működő és méltányosan elismert osztályfőnök-helyettesi rendszer, iskolapszichológus, esetmegbeszélő csoport stb.).

7. A rendszerváltás idején megszűnt az osztályfőnöki órák kötelező tanterve. Ez hatalmas szabadságot adott, ugyanakkor el is bizonytalanította az osztályfőnöki szakmát és az osztályfőnöki órákat. Ha semmi nem kötelező, akkor minden lehet kötelező; ha minden az osztályfőnöki órára tartozik, akkor semmi nem tartozik igazán rá.

8. Elvileg az osztályfőnöki óra feladata az iskolai értékek és normák átadása, közvetítése, az osztályprogramok szervezése, lebonyolítása, az iskolai programok szervezése. Elsődleges feladata az osztály tanulmányi, magatartási és munkafegyelmi helyzetének nyomon követése. Feladata lehet a moduláris és kereszttantervi témák feldolgozása, így az állampolgári nevelés, az erkölcsi nevelés, az egészségre nevelés, a tanulásmódszertan, a nemzeti hagyományok és az európai értékek közvetítése, a pályaorientáció és életpálya-építés. Gyakran ide kerülnek az emléknapok és kisebb ünnepségek, és ide kerülhet minden egyéb, a dohányzásellenes felvilágosítástól a szexuális nevelésig. Ez így túl sok, emellett a tanárok zöme nincs mindegyikre felkészülve, és – érthető módon – szinte senkinek nincs mindegyikről valódi, tehát hiteles mondanivalója, naprakész tudása, megnyugtató rálátása.

9. Egy évben van 30 osztályfőnöki óra, négy év alatt ez 120, nyolc év alatt 240 óra. Ez hatalmas lehetőség, nagy órakeret: egy nyelvet például meg lehet tanulni a középfokú szinten ennyi tanórával. Mégis: az osztályfőnöki órák ideje általában rosszul kihasznált idő; nincs elég ötlete, eszköze, módszere a tanárok zömének, hogy tartalmasan kitöltse azt. Emellett nincs az osztályfőnöki órának elég legitimitása a diákok szemében, hogy együttműködőek legyenek az osztályfőnöki órák tartalmas kihasználásában.

10. Az iskola és a család közötti viszony megváltozása, a magánszféra és az emberi jogok határozottabb érvényesítése miatt az iskola beleszólási lehetősége a diákok életébe határozottan csökkent. Ezzel együtt több korábban bevett eljárás, nevelési módszer és pedagógiai színtér eltűnt vagy háttérbe szorult, mint például a családlátogatás, a délutáni szaktanári fogadóóra stb. Olyan új formák és eszközök azonban, amelyek a mai életritmushoz, gondolkodásmódhoz, információáramláshoz igazodnának, alig vannak.

11. Az osztályfőnöki tevékenység annál fontosabb lenne, minél nehezebb. Egy problémás diákokkal teli osztályban hatalmas a jelentősége, és bár egy rendezettebb családi viszonyokkal és jó tanulmányi helyzetben lévő osztály számára is meghatározóan fontos, de messze nem annyira. Minél több a problémás gyerek, annál több a problémás család, és annál kisebb az együttműködési hajlam, szándék és igény a diákokban és a családokban. Ezért annál nehezebb az osztályfőnök munkája, minél inkább szükség van rá, és egyúttal annál több ellenállást kell leküzdenie, és valószínűleg annál kevesebb sikerélményt nyújt neki.

12. A pedagógusok teljesítményértékelése, a nagyon szorosan vett óraelszámolás rendkívül sokat ártott az osztályfőnöki munkának, illetve minden olyan tevékenységnek, ami több, mint ami az iskola minimális tevékenysége. Azóta nehezebben mennek el osztályok moziba, múzeumba, író–olvasó találkozóra, könyvtárlátogatásra. Ezt pedig a kulturálisan rosszabb helyzetben élő diákok – és azok az osztályok, amelyekben a kulturálisan rosszabb körülmények között élő diákok közül sok van – sínylik meg elsősorban.

13. Az osztályfőnökök mögött nem áll konkrét szakmai háttér, amilyen az egyes szaktárgyak mögött áll. Tudja minden szaktanár, hogy az egyetemek mely tanszékeihez, a tudományos akadémia melyik intézetéhez, melyik tanári szervezethez és mely kollégákhoz forduljon, ha kérdései vannak. Az osztályfőnök mögött nem áll ilyen szakmai és intézményi háttér, az osztályfőnökök nem alkotnak egy szakmai tömböt, ezért esetlegesebb az információáramlás, a felkészülés, a szakmai konzultáció lehetősége.

14. A példaképekről szóló vizsgálatok azt mutatják, hogy a gyerekek jelentős része nem tud olyan felnőttet megnevezni, akit eszményképül választana, és akik választanak, azok is szinte csak elvétve találnak a tanárok között eszményképet. Arra a kérdésre, hogy kihez fordulnának bizalmas, nagy problémáikkal, a gyerekek zöme szintén nem nevez meg tanárt. Ez viszont érezhető jele egy értékválságnak, annak, hogy a gyerekek zöme nem az iskolán belül találja meg az orientációs pontokat, ha ugyan megtalálja.

Az utolsó hat tézis: alaptételeink

1. Akár akarjuk, hogy egy iskola neveljen, akár nem, mindenképpen nevel. Ha mással nem, a rossz példával, az oda nem figyeléssel, a rossz szervezéssel, a lélektelenséggel. Akár akarjuk, akár nem, az iskola mindenképpen elsősorban szociális színtér, a diákok életének, beszélgetéseinek, haragvásainak, barátságok és szerelmek születésének, az első társadalmi tapasztalatok megszerzésének színtere.

2. Elsősorban az osztályfőnökök jelentik a diákok számára az iskolai elvárásokat, a normákat, emellett az osztályfőnök képes figyelni minden egyes diákra, ő tudja az egész iskolai létet humanizálni, elsősorban az ő tevékenysége által válhatnak a tanítási intézmények a szocializáció tudatos színtereivé.

3. Az osztályfőnök elsősorban az osztályban lezajló folyamatok irányításával, a csoportnorma, csoportmorál, a csoportfolyamatok irányításával érhet el jelentős eredményeket. Ugyanakkor a közösségi nevelés eszménye manapság rosszul cseng: az egyéni életpálya-építésre, az egyéni haladásra, a differenciált foglalkozásra helyeződtek át a pedagógia hangsúlyai.

4. Egy 10-12 éves gyereknek, amikor az alsó tagozatról fölkerül, rendszeres odafigyelésre van szüksége még sokáig. A nem szakrendszerű oktatás bevezetése részleges válasz arra a problémára, hogy az ilyen korú diákok még általában nem felkészültek a tíz-tizennégy szaktárgy befogadására (és a tíz-tizennégy tanárhoz való alkalmazkodásra). Nem ad választ viszont arra, hogy a gyerekek iskolai életében a személyes odafigyelésre is igény van.

5. Egy kamasznak-serdülőnek sokkal több érzelmi, intellektuális, testi, morális problémája és kérdése van, mint amennyit az ember felnőttként el tud képzelni. Támaszra, segítségre szorul, olyan emberek figyelmére, akikkel naponta találkozik, együtt van. Mind a kisebbeknek, mind a nagyobbaknak nagy szükségük van az iskolai életben a biztonságra, a rendre, az áttekinthetőségre, ezt pedig az osztályfőnök tudja közvetíteni számukra.

6. Egy 10-18 éves gyerek azt ismeri meg a világból, amit megmutatnak neki. Annyi mindent lát, annyi mindent tapasztal, az lesz a horizontja, amit a felnőttektől kap. A felnőtt társadalom senkire át nem hárítható felelőssége, hogy ez a horizont elég tágas legyen, hogy ebben az életkorban morális, érzelmi, intellektuális értelemben egyaránt kellően felvértezze. Az osztályfőnöki tevékenység, az osztályfőnöki óra, kirándulás, tábor, erdei iskola, múzeumlátogatás, közös munkavégzés és a többi mind-mind ezt szolgálhatnák.