Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2009. február 3. kedd, 5:45
Címkék:

Elnöki beszámoló a 2008. évről

A 2008-as évben folytattuk az előzőekben megkezdett tevékenységet (a honlap működtetése, helyi műhelyek kiépítése és működtetése, továbbképzések tartása, a szociális kompetenciák fejlesztésének céljából létrejött civil hálózat tevékenységében való részvétel). A rendkívül sikeres Tanácsadó rovatot anyagi feltételek híján április óta kénytelenek vagyunk szüneteltetni.

Az ELTE felkérésére kidolgoztuk a szakvizsgás képzés osztályfőnöki specializációjának tematikáját. A képzésen belül az osztályfőnöki tevékenységre 100 órát fordítunk. A kurzusok a 2008/2009-es tanévben indulnak el.

Kapcsolatokat építettünk ki a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével és az Észak-bácskai Pedagógus Szövetséggel. Az utóbbi felkérésére osztályfőnöki tanfolyamokat indítunk ez év szeptemberétől Szabadkán.

Az augusztusban rendezett VII. Nevelésügyi Kongresszus kísérőrendezvényeként indítottuk el az egyesületi honlapon az elmúlt év novemberében a Virtuális Nevelésügyi Kongresszust, amely 2008 júniusában zárult. Ennek keretében heti rendszerességgel került fel a honlapra az a 25 naplórészlet, melyek szerzői igyekeztek személyes látleletet adni az iskola világáról. A naplók között szép számmal akadtak komoly vitát provokáló írások, melyeknek – s a mindinkább aktivizálódó olvasói körnek is – hála, színes, sokrétű, az iskolákban felmerülő problémákkal tabuk nélkül foglalkozó beszélgetés bontakozott ki a virtuális kongresszuson.

A Virtuális kongresszus számokban

A virtuális kongresszus cikkeinek a 2007. november 21. és 2008. június 19. közötti időszakban 22 943 egyedi látogatója volt. Ugyanezen időszakban 4 794-en keresték fel a Virtuális kongresszus rovatoldalát.

A vitaindítókhoz összesen 514 hozzászólás érkezett, a zárszóhoz további 97. (A hozzászólásokat jóformán nem kellett moderálni, a többségük konstruktív volt; szinte senki nem próbálkozott személyeskedő, trágár vagy alkotmányt sértő megnyilvánulásokkal tönkretenni az eszmecserét.)

Az osztályfőnök.hu adatai a kongresszus időszakában

Összes látogató: 322 953.
Cikkeket letöltő egyedi látogatók: 169 246 (a honlapon összesen kb. 540 cikk található).

Összes hozzászólás: 1 443 (a Tanácsadó hozzászólásai nélkül 663).

Összes lapletöltés: 1 549 394.
A nyitólapnak 61 249, a legnézettebb szolgáltatásnak (Tanácsadó) 49 917, a legnézettebb cikknek (Rendhagyó megemlékezés 1848. március 15-ről) 8 063; a legnézettebb rovatoldalnak (Óratervek) 6 564 egyedi látogatója volt.

Virtuális rendezvényünket főként azért tekintjük sikeresnek, mert spontán módon megszerveződött egy elkötelezett és igényes kisközösség, amellyel a következő tanévben – más formában – folytatjuk a közös munkát az iskolai valóság jobbítása érdekében.

A vitaindító írásokból Az iskola dolga címmel az ÖNKONET Kiadó gondozásában egy 10 íves kötet is megjelent.

A virtuális kongresszus tapasztalatai alapján és 50 szakember bevonásával elkezdtük a hazai közoktatást erősségeinek és gyengeségeinek feltárását. Az elemzés eddigi eredményeit az Iskolakultúra közli.

Anyagi feltételeink minimálisak, az idei évben mindössze 300 ezer forintnyi működési költséget kaptunk az NCA-tól. A honlapszerkesztés és a könyvelés díját a tagdíjakból egyesület munkatársai által végzett szakmai tevékenységek ellenértékéből fedezzük. Az általunk nyújtott pedagógiai szolgáltatások ingyenesek, és a virtuális kongresszus szervezői, szerzői és szerkesztői sem kaptak anyagi ellenszolgáltatást a tevékenységükért. A kötet kiadásának nyomdai költségeit az ÖNKONET Kiadó vállalta.

December végén az OKM pályázatán nyertünk 400 ezer Ft támogatást, amelyet a honlapszerkesztők és a könyvelő díjazására, valamint a közgyűlés költségeire fordítottunk.
A pontos pénzügyi elszámolást a májusban elkészítendő közhasznúsági jelentésben tesszük majd közzé. A 2007. évi közhasznúsági jelentés elolvasható a honlapon.

Budapest, 2009. január 17.

Szekszárdi Ferencné Dr. Koszó Julianna

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.06.01.
400 ezer gyerek él alkoholista szülővel
Alapítvány 2022-es jelentése. Mint írták, idén nagyon kevés adatból és kutatási eredményből dolgozhattak, de annak alapján is egyre szomorúbb kép rajzolódik ki a hazai gyermekjogi helyzetr...
(Forrás: Házi Patika)
--
2023.05.31.
Totyik Tamás: a státusztörvénnyel a kisiskolák bezárását készítik elő
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) új elnöke szerint a státusztörvény bevezetésével a kormány pénzt is akar spórolni, és a pedagógushiányt is el akarja takarni. Totyik Tamás úgy látja...
(Forrás: Hírklikk)
--
2023.05.31.
Pécsen is tüntetnek csütörtökön este pedagógusok, diákok és szülők a státusztörvény ellen
A pécsi demonstráció szervezője, a PONT, vagyis a Pécsi Oktatási-Nevelési Társulás. Az országos méretű tiltakozást Pécs mellett még legalább 14 városban megtartják, ugyanabban az idő...
(Forrás: Szabad Pécs)
--
2023.05.31.
Levették az ifjúsági részlegről a magyar író könyveit a homofób törvény miatt
„A kiadóm kapott egy levelet a Libritől, amiben tájékoztatják őket, hogy három könyvem - Tükörlelkek 1, Tükörlelkek 2, Interferencia (Helena-trilógia 3.) - a két évvel ezelőtt hozott...
(Forrás: Eduline)
--
2023.05.31.
Sátrat állítottak a diákok a Sándor-palotánál, virrasztani fognak
Sátrat állítottak a diákok a Sándor-palotánál, virrasztani fognak. Azt üzenik Novák Katalinnak, ne írja alá a státusztörvényt, mert az „nem tárgyalási alap, az oktatás fejlesztésé...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.05.27.
DR. GYURKÓ SZILVIA: „AHOL ÉVEKIG TUD GYEREKEKET BÁNTALMAZNI VALAKI, OTT NEM ÁRTATLAN SENKI”
A titkoknak az a természetük, hogy kiderülnek. Soha nem volt olyan erős a nyilvánosság, mint most. Joggal félhetnek azok, akik eddig bíztak a saját hatalmukban, és abban a képességükben,...
(Forrás: WMN)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep