Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2009. február 11. szerda, 5:24
Címkék:

Komoly gondok a felszín alatt

Federmayer Katalin

Történelem-francia szakos tanár egy fővárosi gimnáziumban, a Mentor folyóirat Támpont című mellékletének főszerkesztője és nem utolsó sorban két hatalmas gyermek anyukája.

Még működik civilizációs fék

Abban a kiváltságos helyzetben vagyok, hogy egy jónak mondható budapesti gimnáziumban tanítok. A gyerekek zöme középosztálybeli, viszonylag kiegyensúlyozott érzelmi, anyagi környezetben nevelkedett (vagy legalábbis úgy tesznek, szülők, gyerekek egyaránt), ennek megfelelően mi, tanárok, nem találkozunk sem agresszivitással, sem bicskanyitogató szemtelenséggel, sem kegyetlenkedéssel. Még működik a gyerekekbe belevert civilizációs fék, még rájuk lehet húzni (de miért is?) az ünneplős matrózblúzt, még felállnak, ha belép a tanár az osztályba. Épp ezért a hagyományos eszközökkel, a hagyományos módon görgetjük a szekeret.

Félek azonban, hogy a felszín alatt komoly gondok rejtőzködnek. A lepel néha fellebben egy-egy értelmezhetetlen sírógörcs, hányavetin odalökött válasz formájában. Mi azonban vad elszánással becsukjuk a szemünket, fülünket, és úgy teszünk, mintha nem látnánk, nem hallanánk semmit. Vagy felháborodunk. „Ezek a gyerekek már nem olyanok, mint régen”, és hibáztatjuk az általános iskolát, a gyermekét majomszeretettel vagy épp ellenkezőleg, érzelmi sivársággal körülvevő szülőket, és noha egyre nehezebben, egyre több kudarccal, de azért csinálunk mindent ugyanúgy, ahogy tesszük azt tíz-húsz-harminc éve.

Az a képzetem, hogy olyan a mi iskolánk, mint egy elhízott, lomha testű pacni, amit nem tudunk kimozdítani tehetetlenségéből, de mivel érezzük, hogy valamit mégiscsak kell tennünk, pántlikákat („liberális iskola"), masnikat („gyermekközpontú iskola”) kötözgetünk a hájas testére, majd megdicsőülve nézegetjük, hogy milyen szép is a mi gyermekünk. A hagyományőrzés, a tradíciók tiszteletének örvén görcsösen ragaszkodunk a 100 éve magunkkal cipelt ISKOLA képéhez, miközben az alapvetően tekintélytiszteletre épített koncepciót (?) az aznap épp érvényes kampánynak megfelelően hol kicsit jobbra, hol kicsit balra lökdössük.

Hogy mi kerekedik ki ebből?

Pedig ezek a gyerekek tényleg mások, mint a régiek

Az egyik kolléga megbuktatott egy gyereket a negyedik év végén. Óriási botrány kerekedett a dologból. A tanári két pártra szakadt. „Ilyen csak egy rossz tanárral eshet meg” (tudni kell, hogy a gyereknek semmi más tárgyból nem volt nehézsége) – mondta az egyik. „Azért álljon meg a menet! Nem csinálhatunk magunkból bohócot! Tíz elégtelennel nem lehet átengedni senkit, még ha negyedikes is” – így a másik. Ekkor jött az igazgató virtuóz ötlete: a gyerek megbukik, ám tehet egy osztályozó vizsgát. Mit tesz isten, ezen átment: így mehetett érettségizni, a szülő megnyugodott, nem jelentette fel az iskolát, meg a kecske, meg a káposzta… Igaz ugyan, hogy a konfliktusról már hónapok óta tudott mindenki – beleértve az igazgatót is, mivelhogy a kolléga hivatalosan is jelezte a számára megoldhatatlan helyzetet –, de a nagy hájpacni (ld. ISKOLA) nem tett semmit. Úgyis megoldódik minden! Egy-két szabályt könnyed eleganciával félrelöktünk, áttapostunk a tanáron, hagytuk vergődni a gyereket, de végül is remekül megoldottuk a helyzetet! Nincs konfliktus, nincs probléma, csak egy kicsit szigorúbban és még több szeretettel kell bánni velük.

Pedig ezek a gyerekek tényleg mások, mint a régiek, a mi gyerekkorunk gyerekei.

14-15 évesen, nőiségük teljes, kortalan pompájában olyan helyzetekbe keverednek, amiket még én, ötvenévesen, tíz tonna tapasztalattal sem tudok sérülés nélkül megúszni. A szemérmesen takargatott családi botrányok, az elvált, munkahelyi stresszben megviselt, halálra dolgoztatott szülő(k) szükségszerűen rosszul működő, ám már beidegződött romboló körei alaposan megtépázza a lelküket, testüket.

És mégis van, akinek sikerül…

És mégis van, akinek sikerül nemcsak hogy épen, de lenyűgöző érzelmi intelligenciával átvergődni a kamaszkor nehéz évein.

A múlt héten dolgozatot írattam az egyik harmadikos osztályommal. Éreztem, hogy hosszúra és túl nehézre sikeredett, ezért a kicsengetés után még jó húsz perccel megtoldottam az idejüket. Mikor végül is összeszedtem a dolgozatokat, az egyik kislány sírva fakadt. Láttam, hogy nagyon fáradt, láttam, hogy elkeseredett, mert a sok munkája ellenére úgy érezte, nem olyanra sikerült, mint ahogy azt szerette volna. A szívem facsarodott a látványától.

Vigasztaltam, hogy ne sírjon, adok inkább neki még egy kis időt. De feladta. Már nem volt több ereje. Ahogy hazaértem, kijavítottam a dolgozatát. (Ötös lett.) Következő nap az egyik tízpercben kihívott a tanári elé, és így szólt: „Tanárnő, nem szeretném, ha miattam lelkiismeret-furdalása lenne.”

Le a kalappal előtte!

Federmayer Katalin

Egy üzenet

  1. Kádár Judit szerint:

    Igen, ez nagyon tetszik, nagyon széles körben igaz: a gondról hónapok óta mindenki tudott… végül "megoldottuk" – valódi megoldás nélkül, helyett.

    Jó lenne ezen közösen tűnődni: hogyan lehetne másképp, idézőjel nélkül?

    Jövő héten tanár továbbképzős esetmegbeszélő órám kezdődik. Jó ideje töprengek valami nem túl rémes, nem túl elriasztó, nem első látásra megoldhatatlan, nem túl pszichó eseten. Kati, ha nincs ezen a történeten copy right, szívesen megajándékznám vele a hallgatókat. Aztán majd mondom, mire jutotak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2021.01.18.
A tankerületek akkor sem hajlandók bezárni az iskolát, ha egy pedagógus meghal
Egy általános iskola iskolapszichológusa megrendülten mesélt a 444-nek arról, hogyan veszítették el az egyik szeretett tanítójukat koronavírusban, aki az iskolában fertőződött meg több...
(Forrás: 444.hu)
--
2021.01.18.
Gondolatok a tanárképzési reformról. A szükséges és a lehetséges. Gortva János hozzászólása Falus Iván írásához
Az életpályamodell ma nem ismeri el az egyéni teljesítményt, például az innovációt és a tudományos fokozat megszerzését, nem teszi lehetővé az egyes fokozatok közötti várakozási idő...
(Forrás: tani-tani online)
--
2021.01.17.
Van olyan óvoda, ahova közmunkások mennek be a gyerekekre vigyázni
Az egyébként sem rózsás helyzetet pedig még két kormányrendelet is nehezíti, amiknek súlyos következményei lehetnek a gyerekekre nézve. Az egyik, hogy a gyerekek a 6 éves kort elérve automatikusan...
(Forrás: 444.hu)
--
2021.01.17.
A Z generáció is jócskán megsínyli a járványt
Az említett generáció – életkorából fakadóan – egészségügyi szempontból kevésbé kitett a koronavírusnak, mint az idősebb korosztályok, hiszen hordozóként vannak leginkább számon...
(Forrás: Infostart)
--
2021.01.17.
Mit tegyünk, ha túl sok időt tölt a gyerek internetezéssel?
Lehet őket félteni, sőt kell is, de egyvalamit nem tehetünk: nem zárhatjuk ki az internetet a gyerekeink életéből, hiszen ma már a neten keresztül tanulnak, szórakoznak, tartják a kapcsolatot...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2021.01.17.
„A kormány mindannyiunkat megrövidít” – Tiltakozik az egyetemek alapítványba szervezése ellen a PDSZ
Úgy vélik, a szakképzésben dolgozók kálváriája, majd az SZFE szétverése annak az előképe volt, ami a magyar egyetemekre vár most. „Az egyetemek alapítványba történő átszervezése...
(Forrás: Népszava)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep