Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2021. május 9. vasárnap, 19:46

„Segít, ha akarom, és békén hagy, ha nem kérek semmit”

Gyász az iskolában

Révész Renáta Liliána

Az iskolák újranyitása sajnos nemcsak a viszontlátás, de a veszteség eleven élményét is sokak számára magával hozza. Sok iskolaközösség gyászol, és sokan küzdenek súlyos egyéni veszteségekkel.  Révész Renáta Liliána pszichológus, gyásztanácsadó, meseterapeutával Földes Petra beszélgetett.

A középiskolákban november óta tart a távolléti oktatás. Miben lesz más az iskola az újranyitás után, mint a zárás előtt volt?

Amikor egy osztályról beszélünk, látni kell, hogy közösségi szinten soha nem ugyanaz az élménye mindenkinek. Lesz olyan, aki örül, hogy végre látja a többieket, és lesz, aki inkább szorong az esetleges nehézségektől, a félelmetes helyzettől. Hiszen van, akinek ez a helyzet a járvány fenyegetettségében félelmetes, mert veszélyeztetett családtaggal él együtt, mert súlyos állapotba került vagy meghalt egy közeli hozzátartozója, barátja. Vagyis egyszerre kívánatos is, hogy végre már legyen rendes életünk, és egyszerre nagyon félelmetes is, mert most még akár veszélyes is lehet az együtt töltött idő és a találkozás. Van olyan iskola, ahol a gyerekeknek súlyosan megbetegedett, sőt meghalt egy tanára, vagy olyan, ahol a szülők lettek súlyos betegek, és ott vannak az osztályokban azok a gyerekek is, akik a járványban sajnos az édesapjukat, édesanyjukat veszítették el. Azok számára, akik közvetlenül érintettek ebben, rettentő veszélyesnek tűnik egy ilyen találkozás.

Hogyan készüljek a találkozásra az osztályommal, ha egy tanárt gyászolunk?

Ha a tanári karból valaki meghalt, az a tanárnak is veszteség, nem csak a diákoknak. Ekkor a közös veszteségre tudunk utalni: Hogy most nehéz nekünk, de muszáj megtanulnunk alkalmazkodni ahhoz, hogy majd úgy kell élnünk, hogy ő nincs többé. És hogy emlékezzünk rá.

Ha a helyzetnek nincsenek előzményei, ha korábban nem voltak az adott tanár és a diákok között ilyen típusú beszélgetések, ha a pedagógus eddig nem beszélt a saját érzéseiről, akkor vélhetőleg ebben a helyzetben se fog.   Inkább azt mondom, hogy aki eddig is tudott és akart a saját hangulatairól, állapotairól beszélni, az valószínűleg most is meg fogja tenni, hogy a gyerekekkel a veszteségre emlékezzen. Biztatnám is erre, hiszen ez hozza létre a közös élményt, ahonnan majd tovább lehet lépni: hogy most ebben a közös szomorúságban vagyunk, és így együtt az is segít nekünk, ha most megyünk tovább a mi utunkon – például a francia forradalommal való foglalkozásban.

Ugyanakkor nem gondolom, hogy ezt mindenkinek így kell tennie, hiszen van, akinél ez nagyon furcsán is hatna. Hiszen a gyász segítése nem lehet minden órának a témája. Nem lehet matematika, földrajz, biológia, fizika, kémia órán gyásztanácsadást folytatni. A tanár inkább jelezheti, ha úgy érzi, hogy az osztályának szüksége lenne egy ilyen beszélgetésre szakmai segítséggel, az iskolapszichológus vagy más segítő szakemberek által. Nyilván nagyon jó, ha erre tud egy iskola figyelni, ha van kapacitása, lehetőségei, esetleg forgatókönyve, gyakorlata. De ha nem, akkor is menni fogaz oktatás ezek után is tovább, ahogy eddig.

Ennél többet egyszerűen nem várhatunk el. A krízishelyzet, amiben most élünk, nem azt jelenti, hogy valaki azonnal megfejlődi, amit eddig nem tudott. Ilyen elvárása nem lehet senkinek. A gyász esetében egy egész társadalmat jellemző taburól van szó, és nem gondolom, hogy minden tanárnak képesnek kell lennie megdönteni ezt. Én nagyon szeretném, hogyha prevencióképpen lenne szó az óvodában és az iskolában is legalább egy-egy óra keretében évente a gyászról. Amíg viszont ez nincs, addig ez egy nagyon nehéz helyzet: nem tudunk róla beszélni, nincs mihez visszanyúlnunk.

Épp ezért, korábban létrehoztunk egy segédanyagot. Amikor a veronai buszbaleset történt, a kormány kötelezővé tette a megemlékezést. Pénteken történt a baleset, és szombaton bejelentették, hogy hétfőn meg kell emlékezni. Akkor ugyanúgy azt gondoltuk, hogy a tanároknak nincs erre mintája, példája, gyakorlata, és képzettsége sem. Ezért egy kollégámmal, Kiss Kingával együtt összeállítottunk egy tanári segédletet, mert úgy éreztük, hogy erre szükségük lesz. Ez a segédlet ad egy mintát úgy általában is a beszélgetésekhez: hogy hogyan lehet kicsit tágabban értelmezni, kicsit beszélgetni, kicsit az érzelmeket is megosztani. Ha valaki a mostani helyzetben szeretne, mondjuk osztályfőnökként, ilyen beszélgetést folytatni az osztályával, akkor ez az anyag is egy segítség lehet. Itt, az OFOE honlapján is megtalálható ez a segédlet. Nagyon sok elemében szintén egy tragédiáról, hirtelen veszteségről van szó, és egyáltalán a gyászról, a saját érzéseinkről. Nyilván adaptálni kell, de kiindulásnak jól használható.

Mi történik egy kollégát gyászoló tantestületben?

Amikor egy ilyen közösségben próbáltam segíteni, ott elmondtam egy pár alapvető szabályt a közös gyásszal kapcsolatban. Nagyon fontos lenne, hogy ez tudott legyen, és ne várjuk el egymástól, hogy mindannyian ugyanúgy viselkedjünk, ugyanabban az állapotban legyünk. Hiszen nem mindenki ugyanúgy, ugyanannyira láthatóan gyászol. Van, akin nem látszik, de ez nem azt jelenti, hogy ő belül nem éli meg a fájdalmat. A közösségen belül meg kell adjuk a szabadságát és a lehetőségét annak, hogy mindenki úgy élje meg a gyászt, ahogy ő tudja. Lehet, hogy valaki nem látszik szomorúnak, és lehet, hogy valaki nagyon letört és nagyon szomorú. Mind a kettő legyen megengedett. Az is legyen megengedett, hogy beszélünk minderről: a fájdalmunkról, a szomorúságunkról, a hiányunkról, és az is, hogy valaki ezt elutasítja, nem akarja, nem tud ebben részt venni. Meggyőződésem, hogy ha így viszonyulunk, mindenki talál a testületben olyat, akivel hasonló módon érez, és ahhoz tud kapcsolódni. Azt kell látni és érteni, hogy mindannyiunknak nehéz, mindenkinek esetleg másért és másképp.

A közösségben ott vannak a személyes gyásszal küzdő kollégák, a szüleiket, családtagjukat gyászoló gyerekek. Mi a közösség szerepe a gyászoló támogatásában?

Az egyéni gyászoknál mindig nagyon fontos a társas támasz, a megtartó közösség. A megtartó közösség azt jelenti, hogy segít, ha akarom, és békén hagy, ha nem kérek semmit. Nem mindig könnyű megtalálni, hogy annak, aki gyászol, tulajdonképpen mire van szüksége. Ez azt jelenti, hogy bátran meg lehet próbálni, hogy tudunk-e valamiben segíteni. Gyakran a gyászoló sem tudja rögtön megfogalmazni, hogy miben kérne segítséget, ezért esetleg meg kell próbálni többször is nekiindulni. A gyerekeknél ugyanez a szabály, őket is ugyanerre érdemes biztatni, hogy próbálják meg bevonni a társukat egy beszélgetésbe, de ha elutasít, akkor pedig hagyni. És újra megpróbálni a következő nap, mert a gyásznak hullámzó a természete. Lehet, hogy egyik nap magányra vágyom, a másikon pedig mégiscsak jó lenne, ha hoznának egy kávét vagy én is be tudnék kapcsolódni egy hétköznapi beszélgetésbe.

Néha a gyászolónak fontos, hogy a gyászával foglalkozzon, néha pedig ki akar belőle szakadni, és a munkahelyén már nem arról akar beszélni, hanem a munkával kapcsolatos dolgokról. Ez is legyen elfogadható, természetes. Sokszor beszélnek a gyászolók arról, mennyire nehéz, hogy mindenki egyfolytában sajnálkozva néz rájuk. Hogy ő szeretné, ha most éppen csak úgy néznének rá, mint régen. Miközben mi az együttérzést igyekszünk kifejezni azzal, hogy szomorúan, sajnálkozva nézünk rá, ez nem mindig esik jól neki. Tudom, ez nehéz… Hogyan lehet akkor mégis a gyászolóhoz kapcsolódni? Elmondhatjuk, hogy „én sokat gondoltam rád, és arra, hogy milyen lehet neked, de nem tudom, hogy most hogyan segíthetnék. Szólj, én itt vagyok, és megpróbálom majd én is kitalálni, hogy mit tehetnék.” Az ilyesfajta mondatok a kapcsolódásról szólnak: én is megjelenek a magam személyességében, történetesen a felkészületlenségemmel, de az őszinte próbálkozás valószínűleg jólesik a gyászolónak. Az ügyetlenség nem bűn. Ha nem csinálunk semmit, az nagyobb.

Hogyan tudunk a veszteséget megélt gyerek egyéni gyászához viszonyulni? Lehet manifeszt gyászban gyászfeldolgozást tanulni a gyerekközösségben?

Igen, sőt kell is. Én fontosnak tartom, hogy ott legyen az, aki éppen gyászol. Mert hogyha el tudjuk mondani, hogy a gyászolók hogyan éreznek, akkor azt gondolhatja, hogy „igen, legalább értik, hogy mi van velem, és most már a többiek is fogják tudni”. Sőt, egy ilyen beszélgetés végén arra is ki kell térni, hogy „szerintetek mi segíthet egy gyászolónak, és mi nem”. Rettentő ügyesen tudják a gyerekek ezt összerakni: van bennük egy csomó együttérzés, ők is voltak már szomorúak, feszültek, tehát ha összerakjuk, hogy a gyász mi mindent jelent, akkor ehhez fognak tudni kapcsolódni; hogy a szomorúságban nekem az segít, ha békén hagynak, vagy az segít, ha felvidítanak vagy bevonnak egy tevékenységbe, és így tovább. Ebben a folyamatban az érintett azt látja, hogy itt ezek az emberek próbálnak azon gondolkodni, hogy nekem mitől lesz majd jobb. Mert a gyászoló gyerek is próbál szabadulni ebből, hogy ne kelljen folyton szomorúnak lennie vagy állandóan ezzel foglalkoznia; egy ilyen alkalom segíthet annak az élménynek a megszületésében, hogy számíthat a közösségre.

Ha úgy látjuk, hogy egy ilyen órára lenne szükség a közösségünkben, érdemes az iskolapszichológushoz fordulni, hogy ő segítsen egy ilyen órát felvázolni vagy megtartani együtt. Én, amikor ilyen órát tartok egy osztályban, mindig kérem is, hogy legyen ott az osztályfőnök, meg esetleg az iskolapszichológus, hogy lehessen ennek egy esetleges folytatása. Hogyha egyszer történt velünk egy közösségi élmény, elhangzottak gondolatok, amiket most már mindenki tud, akkor később is lehet arra utalni – de ahhoz ott kell lennie a pedagógusnak. Ráadásul egy ilyen beszélgetés nekik is minta. Ezek után az alkalmak után gyakran visszajelzik, mennyit segített abban, hogy a későbbiekben ők is képesek legyenek hasonló órák megtartására.

A gyerekcsoport a gyászoló gyerekek számára kulcsfontosságú, ezt a hozzám gyásztanácsadásra járó gyerekek beszámolói is megerősítik. Ők arról számolnak be, hogy aki segít, azok általában a kortársak. A szoros barátok nagyon jól rá tudnak hangolódni arra, hogy a másiknak mire van szüksége. Hogy felvidítja, és az jó neki. Még a gyászoló gyerek is néha szeret nevetni, esetleg a barátja elmondja az ő élményeit, az ő nehézségeit, ezzel is azt üzeni, hogy „én értem, hogy most milyen nehéz lehet neked”.

A pedagógusoknak, pszichológusoknak tartott workshopokon gyakran azzal köszönök el, hogy ne sajnálják a gyereket. A sajnálat érzése megbénít. Ha segíteni szeretnék, nekem elevennek kell lennem.

Gyász és a Gyerekek Workshop Szakembereknek, Révész Renáta Liliána vezetésével

https://www.facebook.com/events/671278306948889

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2021.12.06.
MIRE KARANTÉNBA KERÜLNEK A GYEREKEK, LEJÁR A KARANTÉN: TELJES FEJETLENSÉG COVID-ÜGYBEN AZ ISKOLÁKBAN
Soha ennyi gyerek nem volt még beteg. Szerencsére a többségük nagyon enyhe, megfázásos tünetekkel átvészeli az egészet. Egy ideje már nagyon sok a hiányzó. Próbálunk minden megtenni annak...
(Forrás: wmn.hu)
--
2021.12.06.
Támogatás Állatos pornóval zaklattak egy 14 éves kunszentmiklósi iskolást, a rendőrség nyomoz
A rendőrség azután kezdett nyomozni, hogy egy, az iskolai évfolyam számára létrehozott Facebook-csoportban terjedni kezdett egy állatos pornófelvétel, amiről a megosztói azt állították,...
(Forrás: telex)
--
2021.12.06.
A digitális kompetencia fejlesztése megkerülhetetlen - konferencia
A szakképzésben is van már digitális tananyagtár, tavasszal pedig elindul a tanárok képzése, hogyan építhetik be ezeket a tanmenetbe - mondta Pölöskei Gáborné, az ITM szakképzésért felel...
(Forrás: Infostart)
--
2021.12.06.
Sztrájkra készülnek a tanárok, kétórás figyelmeztető akció is jöhet
megjelent a rendelet a pedagógusok 2022-es béremeléséről. A jogszabály alapján nem az alapbérek emelkednek, hanem a szakmai ágazati bérpótlék, méghozzá 10 százalékkal.A Pedagógusok Demokratikus...
(Forrás: Eduline)
--
2021.12.06.
Finn sztárpedagógus a magyar oktatásról: „Ha egy nemzet vezetői nem a saját népükbe fektetnek be, akkor mibe?”
Több mint húsz éve kötődik Magyarországhoz, azt mondja, egyéniségének fejlődéséhez nagy mértékben hozzájárultak az itt töltött évek. Második hazájának tartja Magyarországot. A finn...
(Forrás: szabadeuropa..hu)
--
2021.12.05.
Így vannak pontosan a karanténszabályok az iskolákban, amikkel sok szülő nem ért egyet
Az oltott és tünetmentes személyek védettek, részükre a karantén elrendelése indokolatlan, ezért a hetedik évfolyamtól felfelé egy igazolt megbetegedés esetén csak a szoros kontaktnak min...
(Forrás: Blikk)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció internet irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep