2009. április 1. szerda, 7:01
A beszélgetés célja: tudatosítani a diákokban, hogy a vallás, a hit mindenkinek a legszemélyesebb magánügye. Ráébreszteni őket arra, hogy vallása, hite vagy nem hívő volta miatt megítélni senkit sem szabad, a cselekedetek minősítik az embert. 13 évesnél idősebb tanulócsoportoknak ajánljuk.
Mindenki a maga módján keresi a választ az élet nagy kérdéseire. Nem tudjuk eldönteni, hogy melyik hit, melyik vallás adja meg az igaz válaszokat ezekre. Ennek a döntésnek a lehetetlenségét példázza a három gyűrű meséje. A tanmesét (parabolát) a bölcs Náthán meséli el a kérdést feltevő Szaladin szultánnak.
A három gyűrű meséje
Szaladin: Egészen más ügyben kívánom én, egészen másban, hogy megokosíts. Ha olyan bölcs vagy, hát mondd meg nekem, melyik hitet, melyik törvényt tudod a legjobbnak, legigazabbnak.
Náthán: Én zsidó vagyok, szultán.
Szaladin: Én meg muzulmán. S köztünk van a keresztény. Ám e három Vallás közül igaz csak egy lehet. A magadfajta nem marad meg ott, hová a születés szeszélye dobta, s ha megmarad, jó okkal-érvvel és megfontolt választás szerint teszi. Tárd fel hát meggyőződésed, nosza! Mondj el miértet és okot, mivel magam nem értem rá töprengeni felőle, indokold meg – persze csak négyszemközt – a választásodat, hogy én is úgy tehessek. Ej, no lám, meghökkensz? Gyanakodva méregetsz? Az első szultán vagyok én bizonnyal, akinek ez a bogara, de mégsem méltatlan egy szultánhoz az ilyesmi, úgy tetszik nékem. Nem igaz? No hát, beszélj! Beszélj hát! Vagy gondolkodol előtte valamelyest? Jó, legyen! (Most meglesem, hogy hallgatózik-e. Megkérdem, jól csináltam-e.) – De gyorsan gondolkozz: tüstént itt vagyok megint.
Náthán: Bizony legszebbik címed ez. Hanem, szultán, előbb, hogysem felelnék, megengednéd, hogy egy történetet elmondjak?
Szaladin: Miért ne? Hisz barátja voltam a jól elmondott kis történeteknek mindig.
Náthán: Az ám! Csakhogy jól elbeszélni nem mesterségem éppen.
Szaladin: Már megint ez a gőgös szerénység! Rajta csak!
Náthán: Élt hajdanán egy ember Keleten, Volt annak egy páratlanul becses, kedves kéz adta ritka gyűrűje. Száz színben tündökölt csodás opálja. A gyűrűnek varázshatalma volt, S ki bízott titkos erejében, Isten s ember előtt kedvessé tette azt. Nem csoda hát, ha sose húzta le az ujjáról, és úgy rendelkezett, hogy mindörökre házában maradjon. Mégpedig így: mind közt legkedvesebb fiára hagyta a csodás gyűrűt, s meghagyta, hogy majd aztán annak is legkedvesebb fiára szálljon át. S a gyűrű jogán, bármilyen korú, mindig csak a legkedvesebb fiú legyen a ház feje és fejedelme. Figyelsz-e, szultán?
Szaladin: Figyelek! Tovább!
Náthán: Így szállt apáról fiúra a gyűrű, s került egy apához végül, kinek egyként kedves volt mindhárom fia, nem tudta hát nem egyformán szeretni mindhármukat. Csak olykor tűnt neki majd ez, majd az, majd megint amaz – ha egyikük volt éppen csak vele, s nem kellett hármuk közt megosztani túláradó szívét – a gyűrűre méltóbbnak, s ő eléggé gyenge volt odaígérni mindnek jámborul. Nem is volt semmi baj. Hanem mikor halála elközelgett, az apa szorult helyzetbe jutott. Megbánthat-e három fia közül kettőt, akik bíznak szavában? Most már mit tegyen? Izen titokban egy aranymívesnek, csinálná meg két mását gyűrűjének, költségét, fáradságot nem kímélve, csakhogy hajszálra éppolyan legyen, mint az a gyűrű. Íme, sikerül a mesternek. Mikor meghozza őket, a mintagyűrűt meg nem ismeri az apa maga sem. Szólítja vígan, örvendve fiait – mindet külön, mindet megáldja, mindnek odaad egy gyűrűt, s meghal. Szultán, hallod-e?
Szaladin (meglepődve elfordul): Hallom, hallom! Fejezd be, nosza hát, a mesédet! Nos?
Náthán: Máris vége van. Mert ami jön még, kitalálhatod. Alighogy meghal apjuk, mindenik jön gyűrűjével, mind a ház feje akarna lenni. Van per, osztozás, vádaskodás – de csak nem tudni, melyik az igazi. – (Szünet, miközben a szultán feleletét várja.) – Éppúgy, ahogy mi sem tudjuk, melyik vallás az igazi.
Szaladin: Hogy? Kérdésemre ez talán a válasz?
Náthán: Bocsáss meg, szultán, hogyha nem merek a három gyűrű közt választani: hisz úgy rendelte épp Atyánk csinálni, hogy meg ne különböztethessük őket.
Szaladin: A gyűrűket! Ne űzz tréfát velem! Az említett három vallás között, úgy vélem, van különbség, még ruhára, ételre és italra nézve is.
Náthán: Csak épp alapjaikra nézve nincs.
(Részlet Gotthold Ephraim Lessing A bölcs Náthán című drámájából. Fordította: Lator László.)
A jelenetet előzetes felkészülés után arra vállalkozó tanulók elő is adhatják, és azután kerülhet sor a mese üzenetének megbeszélésére.
Előzetes feladatként kiadható, hogy a tanulók nézzenek utána a nagy világvallások lényegének, eredetének, és számoljanak be ezekről röviden a társaiknak. Természetesen tágítható a vallások köre, hiszen például a buddhizmusról a szemelvényben nem esik szó.
Ügyeljünk arra, hogy a beszélgetés a kölcsönös elfogadás, a tolerancia irányába haladjon. Ne engedjünk meg minősítő megjegyzéseket egyetlen hitet, vallást illetően sem.
(Forrás: Szekszárdi Júlia: Új utak és módok. Gyakorlatok a konfliktuskezelés tanításához és tanulásához. Dinasztia Tankönyvkiadó, 2008. 71-73. oldal)
1. Attól, hogy a gyűrűket nem lehetett megkülönböztetni, azért mégis csak egy volt az igazi!
2. Attól, hogy Náthán-nak hívják a mesében, az ugyebár nem azonos a bibliai Náthán prófétával.
3. Toleranciával egyetértek – ha az a másik emberrel szembeni viselkedés, de
NEM értek egyet, ha az igazsággal szemben próbálunk toleranciát hirdetni.
Az igazság – az igazság, mégha mások mást is gondolnak. A tanárnak igenis hangsúlyoznia kellene, hogy egy dologról (jelen esetben Istenről) nem gondolkodhatunk úgy, hogy mindenkinek (minden vallásnak) igaza van.
Igenis az előttem hozzászólóval értek egyet.
Egy tanárnak, amennyiben az egy igazi tanár, meg kellene mutatni a helyes utat, és meg is kell hogy tegye. Amennyiben nem teszi, nehogy nem tett semmit, de nagy rombolást is végzett a jövő generációjával. Egy tanár attól számít jó tanárnak, ha segíti a diákjait abban, hogy megtalálják az igazságot Csak egy igazság van és ez az igazság Jézus. Erről meg vagyok győződve, és mint egy jövendő pedagógus erős felelősségemnek érzem ezt.
Mi ennek az életnek a célja?
Csupán csak hogy éljünk a földi örömöknek? Nem!
Jézus mondja: Én vagyok az út az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.
Nehogy túl késő legyen egyes emberek számára megtudni az egyetlen Igazságot.
Kedves Marianna! A három gyűrű története éppen azt példázza, hogy mindenkinek jogában áll abban a meggyőződésben élni, hogy az ő hite az igazi. És ezt a hitet másoknak is tiszteletben kell tartaniuk (amíg persze nem válik fanatizmussá, kirekesztővé). Nem gondolom, hogy egy nem felekezeti iskolában egy tanárnak joga lenne rákényszeríteni saját hitét a tanítványaira. Képviselheti persze azt hitelesen, de nem lehet hittérítő (mint ahogyan politikai agitátor sem). Nem hiszem, hogy a Jézusban való hit egyetlen alternatívája a hedonizmus lenne.
Kedves Marianna, kedves Jövendő Pedagógus!
Számomra tiszteletre méltó az elkötelezettség, a hit, a küldetés. Viszont el kell mondanom: lelkészcsaládban felnőve (már az ükapám is pap volt) nemigen hallottam az Önéhez hasonló szövegeket.
És egy leendő pedagógusnak fel kell tennem néhány kérdést:
1. Elképzelhető-e nevelés olyan attitűddel, hogy nálam van az egyetlen igazság, a helyes út, amelyet át kell adnom? Szerintem nem. Persze nálam van a logaritmus meg Ady születésnapja, ezeket nyilván „át kell adnom”. De ezek kis ügyek. A nagy ügyekben viszont nem ilyen egyszerű a kérdés. Nekem például nincs igazi tudásom arról, milyen éjszaka menekülni egy alkoholista apa elől, számtalan tanítványomnak viszont sajnos napi tapasztalatai voltak erről az elmúlt évtizedekben. Nevelni annál jobban lehet, minél egyenrangúbb helyzetben van a tanár, sőt, néha nem árt a gyerek alá menni, tanácsot kérni tőle, csetleni, botlani, bénázni: közben lehet igazán dolgozni!
2. Hogyan lehet segíteni az igazság megtalálásában? Hadd idézzek édesapám prédikációiból:
„A bizonyságtétel itt kezdõdik, hogy képesek vagyunk meglátni azt az embert, azt, aki a sorsával birkózik. És nemcsak képesek vagyunk meglátni ezt az ember, hanem mellé is állunk, és készek vagyunk magunkra venni életének terhét.”
„Az általános felfogás így hangzik: bizonyságot tenni annyi, mint elkezdünk a magunk módján valakinek Krisztusról beszélni. Vagyis elsõsorban mi beszélünk. A bizonyságtétel ott kezdõdik, hogy tudunk hallgatni. Meg tudjuk hallgatni, amit mondanak.”
„De hogyan és miként tehetünk tanúságot Krisztusról? Mi ennek a tanúságtételnek a tartalma? Nem az, hogy szép vallásos igazságokat mondogatunk az embereknek. Még kevésbé, hogy lerohanjuk az embereket, és így akarjunk rájuk erõltetni bizonyos vallásos hiedelmeket, ahogyan ezt a szekták teszik. Az emberek embere lenni – ez a Krisztusról való tanúskodás, az õ küldetésében való részvétel.”
Az iskola nagyon beteg, minden szegmensében megtalálható a méltánytalanság, a hazugság, a korhadás. És iszonyatosan összetett és kétélű, de legalább is borotvaélen táncoló minden pillanat az iskolában. Lehet, hogy Ön a tiszteletre méltó, irigylendő hitét sokkal jobban meg tudja majd élni, a hitével sokkal jobban tud majd meggyőző lenni, ha mondjuk egy lenézett, ezer sebből vérző iskolában akár anélkül is dolgozik a hite szerint, hogy említést tenne róla, mint ha naponta beszélne az igaz útról. (lásd: irgalmas samaritánus)
Nagyon boldog pedagóguséletet kívánok!
A. K.
"Jézus mondja: Én vagyok az út az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam."
Muszáj megkérdeznem:
– hiteles-e az a vallás, amely a "szeretet nevében" ártatlanokat képes ölni, kínozni, szolgasorba kényszeríteni, és mindezt a kinyilatkoztatás idézeteivel indokolni?
– hiteles-e az a vallás, amely harcot hirdet hitének védelmében?
– hiteles-e az a vallás, amelynek tanítója miután beleunt a földi örömök halmozásába, azután hirdette meg mások számára a világ örömeitől való elfordulást?
Igen is, meg nem is!
Nem létezik olyan vallás, amelyet az emberiség ne tudna lejáratni.
"Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Báránybőrben jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek fel őket" – tanítja Jézus a hegyi beszédben.
Mit jelent ez számomra?
TÖKMINDEGY, hogy az ember milyen vallású. A lényeg az, hogy ez a hit HOGY MUTATKOZIK MEG jelleme, cselekedetei által! És itt érzem a hitoktatások legnagyobb legnagyobb problémáját: Ahelyett, hogy az ember fejét teletömnék mindenféle liturgiai és dogmatikai ballaszttal, arra taníthatnák, SAJÁT hitét hogy kéne MEGÉLNI az embernek. No persze, ez a legnehezebb…