Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2009. szeptember 23. szerda, 20:13
Címkék:

„Keresek Valakit”

Rozmis Margit


1968-ban születtem Jászberényben. Tanári diplomát szereztem földrajz és történelem szakon. 1988 óta megszakításokkal ugyan, de egy jászsági kistelepülés általános iskolájában dolgozom. A tanítás mellett szabadidőmben is szívesen foglalkozom gyerekekkel, több szakkört vezetek, szívesen szervezek kirándulásokat. 2006 óta pedig lakóhelyemen önkormányzati képviselőként is tevékenykedem. Azért vállaltam a feladatot, hogy települési szinten képviselhessem iskolám, tanulóink érdekeit. A történet egy kedves tanítványomról szól, aki nehezen találja helyét a világban, és aki sajnos nincs egyedül ezzel a gonddal. Egy olyan iskolában dolgozom, ahol a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek száma csaknem azonos a tanulói létszámmal, így az ő története „csupán” egy a sok közül. A tolerancia, az elfogadás hiánya sajnos nap mint nap mérgezi az életünket.

„Keresek Valakit s nem tudom, ki az?
A percek robognak, tűnik a Tavasz
S nem tudom, ki az.”

(József Attila, 1921)

A fiú, akiről írok, Gábor, 15 éves. Jelenleg egy vidéki szakközépiskola tanulója. Négy évig osztályfőnöke voltam az általános iskolában, így elegendő időt töltöttünk együtt ahhoz, hogy történetét jól ismerjem. Gábor sajátos nevelési igényű, depresszióra hajlamos diák, aki önértékelési problémával küzd, és az öngyilkosság gondolata is foglalkoztatta már.

Gábor szüleivel és két testvérével él. A családnak viszonylag jók az anyagi körülményei. Az édesapa sokat dolgozik, emiatt kevés időt tölt a családjával. Az édesanya háztartásbeli, idejének jelentős részét a gyermeknevelés köti le. A fiú veleszületett rendellenességgel él (ajak- és szájpadhasadék), amit mind ő, mind a szülők nehezen dolgoztak fel.

Gábor a család középső gyermeke, és ezt a helyzetet is nehezen viseli. Testvéreivel való kapcsolata problémás. A két évvel idősebb bátyja súlyos betegséggel küzd, ami ugyancsak nagy terhet ró a szülőkre. Gábor húga jó tanuló, szorgalmas, akit mind szülei, mind nevelői mindig dicsérnek teljesítményéért. Gábor sokszor érzi úgy, hogy vele nem foglalkoznak. Véleménye szerint a bátyja azért kap több figyelmet, mert beteg, húga pedig kiváló tanulmányi eredményével váltja ki mindig a család elismerését. Az anya egyébként igen szigorúan neveli a gyermekeket, hiszen jószerével egyedül van velük, tehát szükségesnek ítéli, hogy megfelelően kézben tartsa őket. Gábor gyakran panaszkodott az édesanyjára szigora miatt. Idejének legnagyobb részét otthon a számítógépe előtt tölti, egyedül.

A fiú külsejéből fakadóan nem tudja elfogadni önmagát, önértékelési problémái vannak. Ugyanakkor az órákon igyekszik mindig a középpontban kerülni, ha másképp nem megy, akkor deviáns magatartással. A sikertelenséget nehezen tolerálja. Kudarc – órai feladatok sikertelen teljesítése – esetén viselkedése agresszívvé válik.

Míg az alsó tagozatban szívesen vett részt logopédiai terápián, addig felső tagozatosként a foglalkozásokon való részvételt többször megtagadta, mivel szégyellte ezt a társai előtt. A nyolcadik osztályban azonban már egyértelműen elutasított minden, a kötelező tanórán kívüli foglalkozást. Ez természetesen konfliktusok sorát eredményezte a nevelők és Gábor között. Magatartási problémái egyre gyakoribbá váltak, melynek következtében egyre többször került konfliktusba iskolai környezetével és családjával is. Előfordult, hogy kirohant az órákról, akár padokat is fellökve, durván sértegetve a környezetében lévőket. A felelősségre vonáskor többször sírva fakadt, kiborult. Az érzelmi élet zavarára utalt a túlmozgékonysága, a „bohóckodása” és olykor trágár kifejezésekkel „tarkított” beszéde. Tanulását nehezítette írászavara (betűk felcserélése), a tanulási módszerek alkalmazásában történő lemaradás, az önálló vázlatkészítés, lényegkiemelés nehézsége, a nyelvi kifejezőképesség alacsony szintje, és legfőképp beszédhibája, a hadarás és pöszeség. Mindezek persze a kudarcélményt erősítették benne. A kudarcok pedig mindinkább az iskolával, tanárokkal való szembenállást fokozták. A tetőpont az volt, amikor Gábor ének tantárgyból félévkor elégtelen osztályzatot kapott, mert a tanárnővel szembeni intoleranciája olyan devianciára utaló tevékenységekben (feladatvégzés folyamatos elutasítása, dacos magatartás, minősíthetetlen „beszólások” a tanárnőnek) nyilvánult meg, melyet a nevelő másképpen értékelni nem tudott (vagy igazából nem is akart).

A kamaszkorral a szexualitás kérdése központi téma lett számára. Kortársai szerint is túlzott érdeklődéssel bírt a téma iránt. Közeledni próbál korosztálya lányaihoz, de nem mindig a megfelelő módon (agresszív, durva volt), így ezt a fajta érdeklődését a lányok elutasították.

Annak ellenére, hogy önmaga is belátta: nem képes megfelelő teljesítményt nyújtani az iskolában, beszéde sem fejlődik kellőképp, mégsem járt a számára előírt fejlesztő foglalkozásokra. A pszichológusi segítséget sem vette igénybe. Szinte mindig kritizálásnak, sértegetésnek fogta fel környezete vele szembeni megnyilvánulásait.

Sokszor felmerül bennem a kérdés: mit tehetünk mi, „gondos” felnőttek, egy hasonló sorsú gyermek útjának egyengetéséért? Mit tehetünk és mi az, amit teszünk ezekért az alakuló személyiségért? Napjainkban annyi problémával kell megküzdeni az oktatásban mindenkinek. Diáknak, pedagógusnak, szülőnek egyaránt megvan a maga gondja. És közben tornyosulnak a megoldatlan problémák.

Adva van egy fiú, születési rendellenességgel, kamaszkori, családi, tanulási problémákkal. Vegyük számba a lehetséges segítőket! A szülő elfoglalt, ugyancsak problémákkal teli élete nem hagy elég időt a gyermekre. A kortársak nem tudnak, de nem is akarnak segíteni. Általában egyre jellemzőbb az osztályokon belüli közömbösség, nincs szolidaritás, nem működik az empátia, a gyerekek nem állnak ki egymásért. Jó esetben kívülálló szemlélők, de olykor verbálisan, esetenként tettlegesen is bántják egymást. Történetem főhőse is inkább volt az osztály bohóca, mint elfogadott, értékelt tagja.

Az osztályfőnöki órákon gyakran beszélünk a toleranciáról, az emberi értékekről, társas kapcsolatokról, szervezünk közös programokat, de őszintén bevallva egyre kevesebb eredménnyel. A szülői értekezleteken egy-egy felmerülő probléma esetén a szülők sok esetben egymás gyermekére mutogatnak, olykor igen vitatható stílusban vonják kétségbe egymás szülői alkalmasságát.

Számomra is nyomasztó a tudat, hogy nem tudok megfelelni az osztályfőnökséggel járó kihívásoknak. Ugyanakkor hiszek abban, hogy értékek továbbra is léteznek, csak a közvetítés módjában vannak hibák. A tanár túlterhelt, igyekszik megfelelni mindenféle elvárásnak, így előfordulhat, hogy a konfliktushelyzetet az „erő” oldaláról zárja le: beír, buktat. (Amit a magam részéről elfogadhatatlannak tartok.)

Az iskolában a gyerekek által adott jelzések széles skálájával találkozunk. Az pedig az iskolán, a pedagóguson múlik, hogy e jelzésékre miként reagál. Tudjuk, hogy a magatartási problémák jelentős részének gyökere a családi háttérben keresendő, de a felelősséget kizárólag a családra hárítani nem lehet.
Itt van például ez a fiú a kamaszkor minden problémájával, önértékelési gondokkal, gyenge iskolai teljesítménnyel, a környezet elleni tiltakozása jeleként deviáns viselkedéssel. Mindez olyan súllyal nehezedik rá, hogy egyedül megküzdeni e problémákkal nem bír, miközben a segítség minden formájának dacosan ellenáll.

Ki és hogyan segíthetne neki?

Rozmis Margit

2 üzenet

  1. hanger szerint:

    a kérdésre a választ nem tudom.

    engem az érint meg benne, hogy a történet oly nagyon mindennapi és gyakori. és annyira ritka, hogy egy tanár ne a személyes sérelmecskéiről beszéljen, hanem ilyen szép kerek összefüggéseiben lássa az egészet.

    talán, ha minden tanára és segítője így látná, akkor nem kéne most megoldás után futkosni. puszilom az énektanárnénit.

    az a félmondat is megérint, amiben arról van szó, hogy a diáktársak nem toleránsak, legfeljebb kívülállók. talán ebből az irányból lehetne megoldást keresni. olyan közösséget, amelyik elfogadja őt.

  2. Rudas Katalin szerint:

    A fiú az elégedetlenség minden jelét felmutatja, Témája az elutasitás, amit aztán a környezetéből ki is vált.Mégis miben kapaszkodhatna meg? Ebben az életkorban a legfontosabb a kortárskapcsolatok, akiket elutasit és akik elutasitják. Ördögikör. Mégis itt probálkoznék, kicsit a megfigyelő énjét erősitve, hogy rálásson arra, hogy ő mit csinál. Kamasz csoportba tenném, hogy egy másik szerepbe is kerülhessen valahogy a csoport elfogadása mentén.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.11.27.
Marad a kötelező 50 óra az érettségi előtt, de hogyan teljesíthető?
A mostani helyzetben az iskolák a fennmaradt közösségi szolgálatos órák erejéig az online iskolai folyamatokba is bevonhatnak titeket (pl. online tananyaghoz segédanyagok készítése), segí...
(Forrás: eduline)
--
2020.11.27.
Új iskolatípus: általános iskola után rögtön az egyetem előszobájába mehetnek a gyerekek
Az új oktatási program keretében mind a közép- és felsőfokú oktatási tartalmakat, mind a duális képzést összehangolják, utóbbi azért lehet szerencsés, mert a tanulók a felsőfokú du...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.11.27.
A tanítóképzőket lenyelik az egyházak, a tanárképzés lassan összeomlik
Megtört a császári átok és megszületett az egyetem – mondogatták 2016-ban Egerben az akkor Eszterházy Károly Főiskolán, miután az intézmény egyetemi rangot kapott a kormánytól. Az „á...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.11.25.
Egyházi kézbe szervezné ki a kormány a tanítóképzés nagyobb részét
Nem elképzelhetetlen, hogy a tanítónak felvett hallgatók több mint fele egyházi intézmény diákja legyen. A kormány kifejezett szándéka, hogy a pedagógusképzésben az egyházak sokkal fontosabb...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.11.22.
Digitális oktatás – áram és eszköz nélkül
Az őszi iskolabezárás sokak szerint borítékolható volt. Különböző pedagógus-szakszervezetek rendszeresen kérték a kormányt, hogy minél előbb zárják be az oktatási intézményeket. A...
(Forrás: index)
--
2020.11.22.
Attól, hogy valami kényelmetlen, még nem trauma!
Valóban, változtatni a megszokott életformán kényelmeltlen: sok dolgot nem lehet rutinból csinálni, új szokásokat kell kialakítani, másféle kihívásokkal kell szembenézni. Kényelmetlen,...
(Forrás: alterkata)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep