Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2010. február 28. vasárnap, 5:46
Címkék:

Subert Mária

Anyának is van tetkója

Amerikában egyre fiatalabb gyerekeken látni tetoválást. A tetováló „művészek” szerint a test ilyetén díszítése a dohányzáshoz és a szexhez hasonlóan egy lépés a felnőtté válás felé; a fiataloknak elemi szabadságjoguk dönteni a saját testükről. Az Amerikában élő szerző a kérdés társadalmi és morális vonatkozásait járja körül.

Megjelent az első, kifejezetten gyerekeknek szánt könyv a tetoválásról a szerző, a manhattani Phil Padwe magánkiadásában. A képeskönyvvel az írónak az a célja, hogy a gyerekek minél korábban találkozzanak a tetoválással, azt természetesnek érezzék, és ne féljenek a tetovált emberektől. Az alkotó, aki egyben egy art-stúdió dúsgazdag tulajdonosa, a tetoválást művészi kifejezésmódnak tartja. Saját küldetését a következő szlogennel fejezi ki: „Egy csöpp tinta millió gondolatot képes életre hívni”.

Phil Padve a rádió egy reggeli műsorában beszélt a teljes testét fedő tetoválások történetéről, és a műsor weboldalán meg is lehetett nézni a gyerekeknek szánt figurákat: a huncut kis ördögöket és a szaladgáló gyurmaemberkéket. A könyv gyermekhősének kezdeti félelme egy csapásra elmúlik, mikor fölfedezi, hogy anyukájának is van tetoválása, sőt egy idő után egyenesen büszke lesz mamája tattoo-jára. A szerző kocsikra ragasztható matricákat is árul a következő szlogennel: Büszke vagyok rá, hogy tetovált anyuka vagyok.

Ennek a gesztusnak azonban már elgondolkodtató társadalmi vonatkozása is van, hiszen az amerikai társadalomban a közelmúltban azok a szociálisan súlyosan diszkriminált csoportok hangsúlyozták a büszkeséget, akik a kirekesztettség ellen küzdöttek. Gondoljunk csak a feketék és a homoszexuálisok emberi jogaiért küzdő szervezetek „büszkeség” mozgalmaira, amivel személyiségüknek pontosan azt az elemét vállalták nyíltan, amiért a többség kivetette őket. A tetoválás esetében azonban a büszkeség szlogenje nem emberi jogokat véd, hanem üzleti érdekeket szolgál. Az Egyesült Államokban ugyanis senki sem vitatja a formális önkifejezés szabadságát.

A tetoválás témája morális problémákat is felvet, ha az ezt hirdetők – nyilvánvalóan a haszonszerzés reményében – gyerekeket akarnak megnyerni maguknak. Bár a legtöbb államban a tetováló szalonoknak figyelembe kell venniük a tizennyolc éves alsó korhatárt, egyre több jóval fiatalabb gyereken látni tattoo-t. Ezért van szükség arra, hogy szakemberek hivatalosan is állást foglaljanak a jelenséggel kapcsolatban.

A tattoo „művészei” azzal érvelnek, hogy a fiatalok számára a tetoválás sok esetben a szüleikről való leválás, a függetlenedés kifejezése. A dohányzáshoz és a szexhez hasonlóan ez is egy lépés a felnőtté válás folyamatában, amiről nem lehet előre tudni, hogy kinél mikor következik be. A tetoválást végzők erősíteni kívánják a fiatalokban azt a meggyőződést, hogy elemi szabadságjoguk a saját testükkel kapcsolatban olyan döntést hozni, amilyet csak akarnak.

Az üres testfelület legalább két módon vihető piacra. Akadt korábban néhány olyan élelmes fiatal, aki vállalta, hogy ideiglenesen reklámokat tetováljanak rá, és így élő reklámhordozóként részesüljön az üzleti haszonból. Egyre többen vannak azonban olyanok, akik fizetni is hajlandók testük egyediségének megszüntetéséért. Hiába nevezték az ebből profitot remélők, a tetoválást a művészi önkifejezés eszközének: az önkifejezés lehetősége addig tartott, amíg az emberek nem kezdték tömegesen viselni ugyanazokat a testdekorációkat. Az egyen-ételeket felszolgáló étteremláncokhoz hasonlóan a tattoo-szalonok is standardizált szolgáltatásokat kínálnak. A tattoo így nem jelent személyes új stílust, nem alkalmas arra, hogy általa bárki kiváljon az uniformizált világból.

Lynn E. Ponton kaliforniai gyerekpszichológus az egyik első szakember, aki a „Kockázat románca” című könyvében elemzi a jelenséget. Szerinte a naphosszat a televízió és a számítógép előtt ülő, mai tinédzser saját testével végzett kísérleteiben is a magányt, az izolációt választja. Dr. Lisa Asta gyermekorvos ezzel szemben úgy vélekedik, hogy a tetoválás egy – a társadalom egészétől elkülönülő – csoporthoz való tartozást fejez ki, és kihívásként is értelmezhető.

A szülők többsége haraggal fogadja, határozottan elutasítja a testdíszítésnek ezt a módját. A pszichológusok arra kérik őket, hogy ilyen esetekben ne forduljanak szembe a gyerekükkel, inkább törekedjenek bizalmuk elnyerésére, és gondolkozzanak el azon, vajon mi bírja rá erre a fiatalt. Hiszen a tetoválás a tinédzser számára gyakran a büntetés eszköze, amivel igyekszik megtorolni az őt ért valós vagy vélt igazságtalanságokat és elszenvedett fájdalmakat. Az önmagának okozott testi fájdalommal jelzi, hogy magához akarja ragadni önmaga megsértésének jogát is. A szakemberek ezért arra ösztönzik a szülőket, hogy igyekezzenek minél közelebbi viszonyt kiépíteni gyerekükkel, mielőtt az saját megbántottságának további jeleit sorakoztatná fel.

Deborah Carol Vanston filozófus a lányok szempontjából ítéli figyelemre méltónak az egyre hevesebb tetoválási lázat. A tetoválás a nyugati kultúrában korábban a férfias, nyers erőt jelképezte; a lányok egy része ezzel a férfias erővel akarja magát felruházni. Ebben a jelenségben pedig tetten érhető a filmek és a reklámok üzenete, miszerint a lányoknak is joguk van mindahhoz, amihez a fiúknak.

A generációk közötti párbeszéd ebben az esetben nem lehet megtorló és elutasító, hiszen az csak dacot, lázadást vált ki a serdülőből. Kölcsönös bizalmon és tiszteleten alapuló viszony esetén a gyerekek jó eséllyel meggyőzhetők tervük kockázatáról; belátják, hogy ez a döntés maradandó következménnyel jár, és feltételezhetően lemondanak róla, illetve csak bizonyos ízléshatáron belül élnek a lehetőséggel. Van példa arra is, hogy a szülő gyerekével együtt csináltat ideiglenes, nem feltűnő tetoválást, így fogva ki a szelet a lázadás vitorlájából. Sok felnőtt akad azonban, aki felelőtlenül viszonyul ehhez a kérdéshez: az Egyesült Államokban sajnálatos módon egyre több tetovált csecsemő és kiskorú gyerek van.

Nemrégiben egy botrány hívta fel a figyelmet a szabályozás fontosságára. Egy Georgiában élő pár hat rájuk bízott, 10-17 éves gyerek bőrébe égetett tatoo-t házilag barkácsolt készülékkel. Amikor a gyerekek biológiai anyja ezért feljelentette őket, azzal védekeztek, hogy ez a gyerekek kívánsága volt. A fiatalok szerettek volna rájuk hasonlítani, az ő testüket pedig számos tetoválás díszíti. A büntetlen előéletű párt csupán néhány órán át tartották börtönben kiskorúak veszélyeztetése miatt, a következményekről később dönt a bíróság. Kiderült azonban, hogy az érintetteknek fogalmuk sem volt arról, hogy a kiskorúak tetoválásával törvénybe ütköző cselekedetet: testi sértést követtek el.

Nincs jogszabály arra vonatkozóan sem, hogy mit tegyenek a tetovált fiatalokkal és pedagógusokkal az iskolák. Bár számos intézmény házirendjében rögzíti, hogy a tetovált testfelületet ruházattal kell elfedni, e szabálynak nem lehet minden esetben érvényt szerezni. Ezért lenne szükség törvényszintű szabályozásra.

Egy floridai iskola volt az első, amelyik bírósághoz fordult, hogy szabályzatban tilthassa az obszcén tetoválásokat és az extrém külső megjelenést. A bíróság úgy döntött, hogy az intézménynek jogában áll mindent megtenni annak érdekében, hogy megvédje, illetve távol tartsa tanulóit a közösségi szabályokat sértő, provokatív szövegektől és viselkedési formáktól. Tisztázatlan azonban, hogy hol a határ, milyen szöveg, illetve viselkedés számít a közösségi morált sértőnek. És mivel nem sikerült eldönteni, hogy mi legyen a döntés viszonyítási alapja, nem jutottak közelebb a probléma megoldásához.

A többség változatlanul ragaszkodik ahhoz, hogy ne tekintsék törvénysértésnek a kisebb tetoválásokat és az orrba helyezett ékszereket, mivel ezek ízlésesek, és széles körben elfogadottak. Nem is szólva arról, hogy például az araboknál vagy az indiaiaknál ez az ősi kultúra szerves része. Persze más a helyzet például a halálfejekkel vagy az obszcén feliratokkal. Az iskolavezetőknek jogukban áll saját belátásuk alapján dönteni arról, hogy mit tiltanak meg diákjaiknak.

Sem a diákok, sem a tanárok többsége nem látja be, hogy miért kellene szabályozni olyan dolgokat, amelyeket az érintett közösségnek csaknem a fele szabadon akar használni. Mi lesz akkor, ha nekik lesz igazuk, és mindenki „szabadon” rendelkezésre bocsáthatja majd a testét, amely így könnyen prédájává válhat a divatdiktátoroknak és a személyes érdekeket figyelmen kívül hagyó üzleti érdekeknek? Ennek a nézetnek a felülkerekedése komoly morális problémákat idézhet elő, és egészen biztosan nem a szabadság felé vezet.

Subert Mária

(A szerző az Amerikai Egyesült Államokban dolgozó tanár.)

20 üzenet

  1. hanger szerint:

    több dolog keveredik talán össze.

    nekem az a nagy kérdés, hogy mit jelent az, hogy egy iskolában a tanároknak a normái olyanok, amibe a saját diákjaik nem férnek bele. vagy hogy mit jelent, hogy a diákok olyan normákat követnek, amik a tanáraik normáiba nem férnek bele.

    mert talán ezzel kéne kezdeni, és utána tudnánk értelmezni a fülbevalót, a köldökpiercinget, a miniszoknyát, az obszcén feliratokat, a sminket, a fogszabályzót, a férfiak szoknyáját, a borotvált lábat, a kiszedett szemöldököt, a nejlonharosnyát, a hajviseleteket, a kopaszságot, a rágógumit, a heretaposó cipőt, a lábkarikát, a karkötőt, a kilátszó hasat, az áttetsző toppokat, a férfiak szőrös hónalját, ja és a tetoválást is.

  2. Juli szerint:

    A piercing és a tetkó kérdéséről egy tizenéves lány véleménye olvasható a Kölökneten.

    Kommentelte is valaki, érdemes megnézni:
    http://www.koloknet.hu/849-piercing-s-tetk

  3. Maria szerint:

    Juli,
    Megismetelned a koloknet cimet?
    meg akartam nezni amit ajanlottal, de a cim igy nem mukodik. Tudod, a "tizenéves lány véleménye"-re gondolok.

    Koszi

  4. Juli szerint:

    Kedves Mari! Ha az előző kommentemben található webcímet bemásolod, megjelenik a cikk. Kipróbáltam. Ha mégsem, menj rá a http://www.koloknet.hu oldalra, és írd be a keresőbe a szerzőt és/vagy az írás címét (Gergely Kinga: Piercing és tetko).

  5. Gál Zsuzsanna szerint:

    Zsuzsa42

    A törvény, társadalom azt mondja: bizonyos dolgokat csak akkor tehetsz meg ha már van elég eszed ahhoz, hogy végig gondold a következményeit.

    Szerintem a tatoo is pontosan ezek közé tartozik, honnan tudná egy gyerek milyen lesz harminc évesen, üzletemberként is Micimackóval a karján sétálni? Nyilvánvaló, hogy egy gyerek nem képes felmérni sok tettnek a hosszútávú következményeit. Én törvényileg tiltanám meg -büntetéssel sújtva mind a szülőket mind a tetováló szalon alkalmazottját és tulajdonosát is -, a 18 év alatti személyek maradandó tetoválását.

    Más kérdés a lemosható matrica vagy a test festés. Ez életkor függvényében elfogadható.

  6. Juli szerint:

    Igen, Zsuzsa, a törvénynek, illetve a társadalomnak tulajdonképpen igaza is van, de egy tini ezt nehezen fogadja el. Bizonyítani akarva, hogy ő már igenis felnőtt, olykor belemegy olyan dolgokba, amit később megbánhat. És nem csak a tetoválásról van szó.

    Éppen ezért annyira fontos a szülő és gyerek (pedagógus és tanítvány) közötti bizalmon alapuló jó kapcsolat. Így nagyobb az esélye annak, hogy a kamasz hallgat az okos szóra. (Ha egyáltalán okosságként értelmezi az aggodalmakat, és nem legyint rá mint holmi ósdi okvetetlenkedésre.)

  7. maria szerint:

    Gegő,
    Élveztem a február 16.-i hozzászólásodat. Izlések és pofonok különbözők. A diákok normái nem egyeznek a tanárok normáival. Tovább gondolva a dolgot, a diákokból tanárok lesznek és akkor a tiz évvel fiatalabb tanároknak megint más lesz az értékrendje mint az idősebb kollegáknak. De akkor már a diákok régen mást találtak ki és az már őket is bosszantani fogja. Érdekes lesz látni hogy akkor mi lesz az új, bízom abban hogy az új ifjúság éppolyan leleményes lesz.

  8. maria szerint:

    Szerintem a Micimackó hasonlat zseniális.
    Ezzel az ötlettel lehetne egy könyvet kiadni: Micimackó tetkója.

  9. Zsófi szerint:

    Idetévedtem. Beleszólok kívülről, mert nem hagy nyugodni.
    Akiket én láttam, mindenféle kígyókkal, szörnyekkel a testükön, hát… velük már rég nem a tetoválásról és normákról kell beszélni. Lelkileg egészséges gyerek ízlését lehet formálni, és kell is. Remélem az iskolákban főleg velük találkoznak a tanárok.
    Volt aki "rákos daganatot, tumort" kért, hogy varrjanak rá, mert úgy gondolta, hogy ez ő a világban.
    Nekem ilyenkor már mindegy, hogy van-e tetkója.

  10. Juli szerint:

    Kedves Zsófi! Teljesen igazad van. Ez a jelenség már a pszichológus, sőt a pszichiáter kompetenciájába tartozik. Vajon hogyan juthatott az illető egy ilyen kéréshez? Komolyan gondolta, vagy csak meg akart döbbenteni másokat? Lehet tudni, hogy mi rejlik a kérés mögött?

  11. Zsófi szerint:

    Kedves Juli!
    Ajánlottál olvasnivalót egy 16 éves lány tollából. Ő is ezt fogalmazza meg a maga módján: vannak, akik divatból csinálják, vagy butaságból, mások viszont kifordulnak magukból (ld. a drogos példa), és csak egy tünet náluk, hogy tetováltatják magukat. Itt is erről van szó. Nekem tetszett, hogy 16 évesen, milyen jól látja ezeket a különbségeket.
    Csak ha már normákról, értékekről van szó, akkor talán elmondható, hogy van az értékek között is egy sorrend: ha az alap hiányzik (valami szeretet, elfogadás, biztonság… ilyesmi) nehéz a kultúráltságról, esztétikáról, egészségről, jövőbe vetett hitről beszélni. Gondolom, nektek tanároknak még nehezebb az utóbbiakat képviselni, amikor nyilvánvaló, hogy az előbbiek hiányoznak. Nem lehet egyszerű.

  12. maria szerint:

    Nagyon erdekes hogy a beszelgetes ide jutott. Nincs jovobe vetett hit a jelenbe vetett hit nelkul.

  13. Gál Zsuzsanna szerint:

    Kedves Zsófi!

    Nagyon lényeglátó a hozzászólásod. Mint a cikk is írja, a tetoválást divattá próbálják tenni, de alapvetően egy lelki tünet.
    A lényeg valóban az, hogy a lelki okokat feltárjuk és kezeljük; beszélgetések, családterápia és vagy pszichoterápia kellene.
    De addig is amíg az elkezdődik és javulást hoz a gyerekek, tinik lelkében, életérzésében, fontos lenne, hogy csak olyan formában legyenek képesen a környezetüknek jelzéseket küldeni, amivel nem károsítják tartósan magukat.

    Nyilvánvaló, hogy a fekete ruha, tépett, mosatlan haj, feketére festett körmök, piercingek, stb. is jelzést küldenek: lázadok, magányos vagyok, nagyon szomorú vagyok.
    De ha később a gyerek lelkében pozitív változás áll be, vehet magára világos ruhákat, elmehet fodrászhoz, még a tiltakozásul kopaszra nyírt fejen is idővel újból kinő a haj, a piercing is kivehető, ha nem túl nagy a lyuk, idővel beforr. Vagyis a gyermek lelkébe múló viharok nem okoznak a testében is visszafordíthatatlan károkat!
    Sok ember küzd depresszióval, de ezért az önkifejezés szabadságára hivatkozva nem rakunk a keze mellé egy töltött pisztolyt!

    Vannak olyan esetek, amikor az ember szabadságát, átmenetileg igen is korlátozni kell. Pl. tilos kiskorúaknak szoláriumozni, mert bőrrákot okozhat. A szolárium a felnőtteknél is bőrrákot okozhat. Ők még is élhetnek a választás jogával, mert elméletileg már képesek a felmérni a kockázatot és felelős döntés hozni a saját életükről.
    A gyerekek viszont nem, ezért nekünk felnőtteknek kell megóvnunk őket.

  14. maria szerint:

    Egyetértek.
    Hányan kelünk fel minden nap azzal a kegyetlen érzéssel hogy alig tudjuk a saját dolgainkat kezelni és csöppet sem hiányzik hogy mások problémáját magunkra vegyük?
    És hányan tapasztaltuk azt hogy ha ezt mégis megtesszük, könnyebb kezelni a magunkét is?
    Mi lenne ha mindenkinek lenne ereje törődni nemcsak a saját, de mások veszélyben levő gyerekeivel?

  15. Zsófi szerint:

    Kedves Zsuzsa!
    Igen, igen óvjuk a gyerekeket, és a korlátozás is óvás. KEll a kiskorúság intézménye, enélkül még nem működött társadalom. Kell, hogy kínosan érezzék magukat, akik át akarják lépni. (Pl. pénztáros próbálja rávenni a boltban a fiatalokat, hogy vigyék vissza vodkát. Kínos, mert havi pár tízezer forintért semmi kedve részt venni így az első vonalban az ifjúság értékorientált nevelésében. Kínos a fiataloknak, mert nekik ebben a korban minden kínos, hát még ez… De hát a biztonsági kamera mindent lát. Én örülök, hogy kínos a dolog, mert legalább működik a törvény. Így kellene feszengiük a szolitulajoknak, és a tetoválóknak is.)
    Nemrég egy lány sugárzó arccal mutatta meg, mit kapott 16. születésnapjára: póló fel, nadrág le, az alsó csigolyáin a dereka szélességében egy kiterjesztett szárnyú angyal. A szülőktől, szülinapra, a 16-ra! Egyértelműen a cikkben említett nagykorúságot erősítik meg ezzel benne. (Kíváncsi vagyok, mikor jelenik meg Phil Padre könvye magyarul!) Belőle nem lesz ügyvéd, vagy menedzser, hogy majd szégyellnie kelljen.
    Szóval nem vagyok a korlátozás ellen. MAgam is korlátozom a gyerekeimet, mert enélkül nincs élet, nincs nevelés.
    Az viszont kár lenne, ha csak fogalmakban gondolkoznánk: az önérvényesítés említett módja öngól lenne egy segítőnek, nem is hiszem, hogy ezt jelenti. Ahogy a korlátozás is kevés önmagában. Fontos, hogy mennyi információt, milyen eszközöket adnunk, milyen pozitív tartalmat kap a korlátozás mellett.
    Én alapvetően segítő szempontból írtam. A segítésben kell, hogy másként jelenjenek meg az értékek, hogy működjön. Most látom, hogy ez pedagógus oldalról félreérthető lehet. Érdemes lenne erről is beszélni, egyeztetni, közelíteni,veszekedni és megérteni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.07.31.
Hibrid tanításra kell felkészülni szeptembertől az iskolákban
A műsorban felidézték, hogy Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár korábban azt mondta, remélhetőleg hagyományosan, normál munkarendben lehet elkezdeni az új tanévet, de arra...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.07.31.
A család és a nemzet értékeire épít a tananyag
A család, a nemzet és a szülőföld fontosságáról tanulhatnak a diákok az új kerettantervhez igazodó kötelező olvasmányokon keresztül. Az ötödikesek számára előírt irodalmi művekben...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.07.31.
Újabb nemzetközi siker: most a kémia diákolimpián szereztek érmeket a magyar diákok
A koronavírus-járvány miatt idén online rendezték meg a versenyt, így elméletre szorítkozó dolgozat alapján hirdették ki a nyerteseket. A dolgozatot a diákok személyes tanári felügyelet...
(Forrás: eduline)
--
2020.07.26.
A kormány elmagyarázza, miért nagyszerű hír, hogy 20 éve nem jelentkeztek ilyen kevesen egyetemre
A számok mögött súlyos tendencia van: mintegy 20 ezerrel kevesebben jelentkezett felsőoktatási intézménybe, ez 19 éve nem látott negatív rekord, ráadásul a felvettek száma is durván cs...
(Forrás: 444.hu)
--
2020.07.26.
Segítsen az állam a közös digitális oktatási platform kialakításában!
Azért kell közös platform, hogy minden tanár ugyanazzal dolgozzon – mondta Kunhalmi Ágnes, hozzátéve: „Legyen mindenhol eszköz, legyen mindenhol laptop, (…) ne a zsebből fizesse a pedag...
(Forrás: mszp.hu)
--
2020.07.26.
Kálmán László: Mi a fenét akarnak tőlünk az iskolában, amikor valamit elemezni kell?
Az irodalmi művekhez persze egészen másképpen kell közelítenünk, mint mondjuk természeti jelenségekhez (vegyük most ide a nyelvi mondatokat is) vagy a matematikai problémákhoz, ezért nyilv...
(Forrás: Qubit)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep