Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2010. március 17. szerda, 13:34
Címkék:

Subert Mária

A tehetség, siker és boldogság rejtett dimenzióiról

A társadalmi elit gyerekei kiváltságosnak születnek. Vagyonos szüleik csupán annyit várnak el tőlük, hogy megőrizzék a család társadalmi státusát. Ehhez azonban nincs szükség különösebb felkészülésre, mindössze annyi a teendőjük, hogy társadalmi klubokba és estélyekre járva gondozzák minden siker és biztonság alapját: öröklött kapcsolati hálójukat. Felsőbbrendűségük látszatának megőrzése érdekében legfontosabb feladatuk, hogy különösebb botrányok nélkül éljenek, és ne szoruljanak segítségre.

Aki nem ilyen szerencsés csillagzat alatt jött világra, annak egyre nehezebb bejutni a gazdagok és sikeresek közé. Vége annak a korszaknak, amikor leleményességgel és merész kockázatvállalással (nem ritkán a törvény rafinált kijátszásával) még be lehetett kerülni a kiváltságosok kasztjába. Ma csupán néhány, erősen szabályozott út vezet a csúcsra: vagy kivételes tehetséget, vagy kivételes tudást kell felmutatni. A hangsúly a kivételesen van, hiszen a teljesítmény csak akkor adható el, ha képes felkelteni a figyelmet, ráadásul még szórakoztató is. A feltörekvő családok a gyereküktől remélik az átütő sikert, és ehhez minden segítséget hajlandók megadni. Elvárják azonban, hogy a gyerekükbe fektetett energia sokszorosan megtérüljön.

Bébi Einstein, Bébi Newton

A verseny e területen egyre élesebb, és a lehető leghamarabb be kell szállni. Ennek tudatában a céltudatos szülő mind korábban igyekszik „befektetni”: gyerekét már az első hónapokban trenírozni kezdi arra, hogy szépségkirálynő, kosárlabdasztár, sikeres befektető vagy intellektuális zseni váljék majd belőle. A legnagyobb kihívást a legutóbbi jelenti. A 21. század társadalma ugyanis szívesen fogadja, és jól honorálja a szórakoztatóipar, a sport és a pénzügyi manőverek „hőseit”, a magas IQ iránt azonban nincs tömeges kereslet. A szellemi zsenik közül csak a legelsőknek jut kiemelt figyelem, és csak nekik adatik meg a meggazdagodás lehetősége. Számos szülő ezért úgy véli, hogy nincs vesztegetni való ideje.

A tízéves Sydnie Bergeront egyike azoknak a gyerekeknek, akiknek az intellektusát egy szellemi edző fejleszti. Ennek része az emlékezettrenírozás legújabb módszereinek elsajátítása. A kislány annak ellenére nem kapott elismerést, hogy egy népszerű tévéműsorban negyven másodperc alatt képes volt elsorolni a negyven amerikai elnök nevét. Produkciójával ugyanis elkésett. Több kétévesnél fiatalabb kisgyerek akadt ugyanis, aki el tudja mondani, sőt képről fel is ismeri az amerikai elnököket. Tehát ha egy anya manapság azt akarja, hogy a babája okosnak tűnjön, az első szavak között az elnökök neveit tanítja meg neki. „Jimi Kótej, Zserajd Fojd, Jonald Jégen!” – kántálja az egyik huszonegy hónapos kisfiú az interneten, miközben anyukája egy portréalbumot lapozgat. Az attrakciót eddig 41,471 néző csodálta meg.

Vajon ez a gyerek tudja e már az „Ez a malac piacra megy” kezdetű mondókát? Nem tudja, és nem is kell tudnia. Valami különleges teljesítményt vár tőle a társadalom, de legalábbis azt, hogy legkésőbb kétéves korára olvasni tudjon. A sikerre vágyó szülők egyre nagyobb arányban sajátíttatnak el bébijükkel az életkoruknak nem megfelelő tudást, egyre korábban ültetik őket számítógép vagy oktató videó elé annak érdekében, hogy intelligenciája a legintenzívebben fejlődjön.

Erre a terjedő törekvésre építve jól prosperáló üzletág indult el az Egyesült Államokban: a csecsemőpedagógia. A kisbabákat intézményekben fejlesztik, de a magántanár házhoz is megy. Azok a szülők, akik maguk akarják kézbe venni gyerekük jövőjét, akár születésük előtt installálják komputerükre a BabySmash programot, és oktató DVD-ket vásárolnak számukra.

A Baby Einstein terméksorozat néhány darabja

A „Bébi Einstein” terméksorozat olvasni tanítja a tipegőket. A programot nagyra méretezett, színes logók segítségével a kicsik maguk is tudják kezelni. A mértani formák tanítására a „Bébi Newton” nevű program hivatott. A reklámok szerint a játék számos lehetőséget ad arra, hogy anya és gyerek interaktív kapcsolatba kerüljön egymással. Ha az anyuka személyessé akarja tenni a jelenlétét, feltöltheti a programba saját fényképét. Számos olyan sikerre vágyó szülő van, aki nem csupán a felesleges időpazarlásnak vélt csecsemőkort akarja átugrani, hanem a teljes kisgyerekkort is, hogy csak az intellektus fejlesztésére koncentrálhasson. (Jó, ha tudjuk: Einstein, hétéves kora előtt, nem tudott olvasni, Newton pedig sokáig botrányosan rossz tanuló volt. Ennyit a programok névadóiról…)

A korai fejlesztés csapdái

Az ambiciózus szülő minél korábban szeretne diplomát szerezni reményteljes gyermekének. A legfiatalabb amerikai egyetemista, a tizenegy éves Heath Harding, még csak nem is a világ legfiatalabb egyetemistája. (Megelőzi őt ugyanis egy mindössze kilencéves kínai hallgató.) Heath anyukája, Mona Lisa Harding, kilencedik gyerekét várja, és már három tizenhat évesnél fiatalabb gyereke tanul egyetemen. Korábban valamennyit ő maga tanította otthon. Ez a fajta tehetségnevelés nem ritka; magyar példánk is van, gondoljunk csak a sakkozó Polgár lányok világra szóló eredményeire. Újabb büszkeségünk lehet a magyar születésű, jelenleg izraeli állampolgárságú Lukács Gábor, aki 16 évesen doktorált matematikából és statisztikából a yorki egyetemen.

A 11 éves egyetemista, Heath Harding

Az intelligencia korai fejlesztése azonban több kérdést is felvet. Az első az, hogy milyen ismérvek mentén ítélhetjük meg az értelmi tehetséget. Az egyik kultúrában zseninek számít az a csecsemő, aki ismeri az ábécét, a másikban pedig az önálló kommunikáció minősége a mérce. A másik kérdés, hogy nyerünk-e azzal, ha az intelligenciát a személyiség egészétől elválasztva, gyorsított ütemben fejlesztjük. Beavatkozhatunk-e mesterségesen a személyiség természetes fejlődésébe, fokozhatjuk-e annak tempóját a teljes személyiség sérülése nélkül?

Kevesen veszik észre, hogy a kiváló intellektus önmagában nem garantálja a sikert, a boldogságot. Elgondolkodtató, hogy pszichológiai mérések szerint például a börtönlakók jelentős része az átlagosnál jóval intelligensebb, ugyanakkor súlyos szociális és érzelmi problémákkal küzd. Szakemberek állítják, hogy a kimagaslóan tehetséges emberek az átlagosnál többször kerülnek személyes válságba, gyakran izolálódnak, beilleszkedési problémákkal küzdenek, és különösen nehéz számukra megtalálni az élet értelmét. A tehetséges gyerekek és fiatalok tele vannak problémákkal. Általános jellemzőjük, hogy megkérdőjelezik a hagyományokat. Amikor felvetik kételyeiket, többnyire elutasításba ütköznek, konfliktusba keverednek nemcsak a felnőttekkel, hanem társaikkal is. A kimagasló képességű fiatalok különbözőképpen élik meg az elszigetelődést. Elképzelhető, hogy vállalják a különállásukat, magányos hősként válnak sikeressé, de az is gyakori, hogy depressziós, dühös, csalódott emberek lesznek belőlük.

Máig eldöntetlen kérdés, hogy zseninek születni kell-e, vagy nevelés útján válik valaki azzá. Lehetetlen megítélni, mennyi genetikus és mennyi környezeti faktor rejlik egy-egy gyerek átlag fölötti teljesítménye mögött. Azok a szülők, akik úgy vélik, hogy a kiváló elme tesz sikeressé, intenzíven és célirányosan trenírozzák a gyereküket valamilyen kiugró szellemi teljesítmény elérésére. A gyerekeknek egy kisebb, de figyelemre méltó csoportja szülői segítség nélkül is képes átlagon felül teljesíteni, esetükben azonban többnyire elmarad a tartós siker. Eszerint tehát az intelligencia a sikernek csak egyik, nem is feltétlenül a leglényegesebb eleme, a végkifejletet általában társadalmi és pszichológiai tényezők befolyásolják.

Sok pedagógus tapasztalta már, hogy tehetséges gyerekek családi támasz híján izolálódnak, és tehetségüket inkább olyan hátránynak tartják, ami családjuktól és kortársaiktól eltávolítja őket. Ha a gyerek úgy érzi, hogy a számára fontos embereknek nem tud eleget tenni, konfliktusba kerülhet önmagával. A „jól idomított” gyerek kudarcként élheti meg, ha képességei nem elegendők arra, hogy gyerekként, kamaszként és felnőttként is megfeleljen a túlzott szülői elvárásoknak.

A kiváltságos gyerekek tragédiája

Pszichológusok hívják fel a figyelmet arra, hogy az elit réteg gyermekeinek sok személyes problémája a korai túlzott elvárásokra vezethető vissza. Az ő esetükben azonban más tényezők is közrejátszanak. A szakirodalom két olyan okot jelöl meg, amely különösen nyomasztó számukra.

Az első az a határozott elvárás, hogy ők kötelesek folytatni szülőjük sikeres életét. Itt nem számít a tehetség, a jellem, sőt a személyes teljesítmény sem, hiszen a javakat és a hírnevet a szülők és nagyszülők már megszerezték, az utód feladata mindössze ezek megőrzése. A gyerekek sok esetben nagy teherként élik meg a kapcsolódó követelményeket, amelyek nem veszik számításba az ő személyiségüket.

Az elit gyerekeinek másik jellegzetes problémája a fizikai és érzelmi magány. Kisgyerekkorukban dajkák és cselédek veszik körül őket, majd tizenhárom éves koruk körül magukra maradnak. Nem véletlen, hogy az elit iskolákban a dohányzás, az alkohol, a marihuána és a kemény drog fogyasztása magasan a nemzeti átlag fölött van. A szülők, befolyásos kapcsolataikat kihasználva, általában elsimítják a deviáns magatartásból adódó, helyi problémákat, ugyanakkor megkövetelik gyerekeiktől, hogy a rendkívüliek kasztjához tartozókként ne legyen körülöttük nyilvános botrány. A magukra hagyott fiatalok csak akkor juthatnak szakmai segítséghez, ha viselkedésükkel kellemetlen helyzetbe hozzák szüleiket. Ebben az esetben magánklinikákon kerülnek gondozásba.

A szorongó, depressziós és szenvedélybeteg fiatalokat kezelő intézmények iránti legfontosabb követelmény az abszolút titoktartás. A huzamosan a család rendelkezésére álló gondozó gyakran a család részévé válik. A hírességek köreiben terjedő depresszió, valamint az ezzel járó szenvedélybetegségek és halálesetek magas száma azonban azt jelzi, hogy az intézmények nem képesek helyettesíteni a személyes emberi kapcsolatokat. A legújabb áldozat Marie Osmond színésznő tizennyolc éves fia, aki úgy vetett véget állandósuló depressziójának, hogy kiugrott egy Los Angeles-i épület ablakából. A fiút évek óta kezelték egy rehabilitációs intézetben, de senki más nem tudhatott a problémájáról.

Dr. Drew Pinsky

Vajon hogyan vesztette el az amerikai társadalom elitje a mértéket annyira, hogy sikerét és gazdagságát önmaga lerombolására használja? „A gazdagsághoz történő túlzott ragaszkodás, az attól való függés önmagában is szenvedélybetegség – állítja Dr. Drew, az egyik sztárorvos, aki saját jólétét éppen a gazdagok morális és pszichológiai válságának köszönheti. – A felsőbbrendűségi komplexus kóreset, én magam is ezzel a problémával küzdök, hiszen semmivel sem vagyok különb a pácienseimnél. Amerika leggazdagabb családjainak vagyok morális tanácsadója, de a klinikám közönséges bordélyház, ahol a gazdagság és korrupció szolgálatában én magam is prostituálttá váltam.”

Tehetség és siker, siker és boldogság

Hemingway azt tanítja a gazdagoknak és a vagyonra áhítozóknak, hogy a boldogság és a siker két külön dolog, és hogy a tehetséges ember boldogsága a legritkább a világon. A tapasztalat azt mutatja, hogy állítása ma igazabb, mint valaha. A 21. századi nyugati civilizáció nem arra törekszik, hogy minél több intelligens embert neveljen, és tartós sikert biztosítson a számukra.

A fejlett államok legfontosabb célja manapság az anyagi javak felhalmozása. A társadalmi létra csúcsán pedig nem a szuperintelligens, a kivételes tehetségű emberek, hanem film-, tévé- és sportsztárok, valamint sikeres pénzemberek találhatók. A folyamatos és gyors változásban lévő társadalom egyre kevésbé tudja stabilizálni saját belső változásait. A tehetség és siker, a siker és boldogság közötti, hagyományosan egyenes arány napjainkra fordítottá vált. A sikeres ember egyre több gonddal, problémával és feszültséggel találja szembe magát.

Egy friss hír szerint a dúsgazdag és sikeres színészházaspár, Brooke Mueller és férje, néhány hete bejelentkezett egy rehabilitációs magánklinikára, hogy megszabaduljanak alkohol-, gyógyszer- és kábítószerfüggésüktől. A kezelés hónapjaira tizenegy hónapos ikerfiaik is beköltöztek az intézménybe ápolóikkal együtt. Ez is egyfajta bébipedagógia. Kezdetnek is rossz.

12 üzenet

  1. Gyulai Zsuzsanna szerint:

    Manapság azt látom a korai fejelsztés (egészséges gyerekeknél)nemcsak az elit vágya, hanem a középrétegeknél is jelen van. Nyilván abból az indíttatásból, hogy a gyerek többre vigye, mint a családja, legyen sikeresbb, gazdagabb, stb. KOmoly iparág települ errea szülői igényre, játszótereken hallani néha meglepő, és számomra elképesztő tartalmú és árú csecsemőket megcélzó "okosító" szolgáltatásokról. Ezzel a szemlélettel rokonítható az is, hogy a szülők a gyerekek igányát már szinte az előtt kielégítik, hogy azt a gyerek megfogalmazná. Ennek a káros hatásait már a középiskolákban tapasztalni: képtelenek várni az így nevelődött gyerekek. Nem tudják késleltetni a vágyaikat, mindent azonnal akarnak. És nem tudnak elmondani sem, nem tudnak vágyakozni, és elfogadni azt a tényt, hogya vágyak néha megmaradnak vágynak, és pont ez bennük a szép.

  2. maria szerint:

    Kedves Zsuzsa,
    én azt hiszem igazad van abban, hogy sok szülőnek az is fontos, hogy időben mindenkinek el tudja mondani hogy ő és a gyereke fölötte áll a többi közönséges halandónak. A játszótér az egyik ilyen fórum.
    Írod, hogy vannak tapasztalataid a középiskolások megváltozott viselkedéséről. Hogyan kezelik az ilyen gyerekek a tanárokat?

  3. Rita szerint:

    Érdekes kérdés ez a gyerek-tehetségnevelés. Nagyon találónak látom a siker-hajhászattal és annak "mellékhatásaival" kapcsolatos megfigyeléseket.
    Úgy érzem, a mai magyar 30-as értelmiségi korosztály mindkét irányból találva érezheti magát. Mi is "befektetések" voltunk a szüleinknek, "többre keltett jutnunk, mint ők", ám nem biztos, hogy felnőttként felismerjük ennek nyilvánvaló hátulütőit. Úgy látom, a korosztályom hajlamos szülőként azt a mentalitást folytatni, ami kicsi korunkban minket is megviselt. Számos pedagógus barátom panaszkodik "mindenható" szülőkről, akik nem tűrik, ha a gyerekük "személyiségi jogait megsértve" a pedagógus mondjuk figyelmezteti a gyereküket egy-egy hibájára vagy megrója valami miatt. Kíváncsi vagyok, hova vezet ez, tartok tőle, hogy újratermeli a mai 30-as értelmiségi korosztályban már így is eléggé elharapózott "én mindent jobban tudok"-hozzáállást.
    Egyetlen megoldásnak az értékközpontú gyereknevelést látnám, ami egyrészt nem feltétlenül a médiasikerre, hanem sokkal inkább a harmonikus életmód sikerére koncentrál, illetve szorosabb (egyáltalán létező) kooperációra volna szükség az iskolák és a családok között. A jelenlegi magyar közoktatás erre struktúrájánál fogva teljesen alkalmatlan, hiába a lelkes fiatal tanárok (belőlük is egyre kevesebb van sajnos, hiszen a pedagóguspálya nem épp motiváló a mai Magyarországon). Sokat gondolkozom azon, a családi vagy egyéb civil kezdeményezéseken alapuló magániskola-rendszer megoldhatná-e ezt a problémát vagy kínál-e valamilyen alternatívát a médiasiker helyett a szó nemes értelmében vett sikeres élet (személyes kiteljesedés, valós tehetségek szabad elhatározásából történő kamatoztatása) után vágyó szülőknek és gyerekeknek. Kíváncsi vagyok, Amerikában dolgozó pedagógusként mi a véleményed a magániskola-kezdeményezésekről, illetve milyen eredménnyel működnek ezek a kezdeményezések Amerikában.
    Válaszodat előre is köszönöm.

  4. Gyulai Zsuzsanna szerint:

    Kedve Maria! Ezek a gyerekek, és főleg szüleik rosszul értelmezett módon kezelik szolgáltatásként az iskolát. Ahogy a fodrásznál is lemondják, hogy milyen hajat szeretnének,így az iskolában is kifejtik, hogy milyen kötelező olvasmányt, milyen tónusú tanárt szeretnének, esetleg milyen tárgyat és tanárt nem.
    REngeteg gyerek harcolja ki magának a kizárólagos figyelmet. Ilyen régen is volt, de többnyire valamilyen egyensúlyhiányt jelzett. ma meg ez a viselkedés az átlagos szinte. Vagy a márkás és drága tárgyait veszi elő állandóan és feltűnően, vagy azonnal bekiabálja a választ, vagy káromkodik kontroll nélkül, vagy csak simán beszél, sétál órán. Minden mindegy, lényeg hogy a figyelem rá irányuljon újra és újra.
    És nem tudnak várni, belevágnak egymás szavába, félrelökik az ajtóban a másikat stb. Sokszor nem lehet őket meggyőzni, mert meg sem hallják a másik véleményét, és nemcsak a tanárét nem, emrt az kamaszoknál normális, hanem a többi diákét sem.
    Persze ezek a negatív példák, de egyértelműen a cikkben is jelzett mentalitásnak a következményeit mutatják.

  5. maria szerint:

    Kedves Rita! Olyan sok fontos dologról írsz, hogy részletekben fogok válaszolni.

    Szeretném, ha írnál arról az értékközpontú gyereknevelésről, amit te elfogadnál, vagy amit a te saját magán államodban – ha lenne ilyen – bevezetnél. Mi lenne mondjuk a három legfontosabb érték?

    A másik amire reagálni szeretnék, a magániskola. Rengeteg rossz és rengeteg jó van belőlük, ami azt mutatja hogy valójában nem a szerkezet hanem a személy tud hatásos lenni. Ami a magániskola mellett szól az hogy jobban ellátott, jobb “gyerekanyaggal”dolgozik (bár ez nem mindig igaz) és az hogy az igazgató jobban tud szelektálni és a tanár személyisége fontosabb számára.

    Az állami iskolák itt is nagyon sok előírással,
    sokszor hamis kisebbségi politikával és adminisztrációs előírással bajlódnak. A különbség az otthoni iskolákhoz képest csak annyi, hogy eleve több típusú iskola van, és az iskolákat az államok (megyék lennének otthon) önállóan igazgatják. Ez azért jó, mert a helyi problémákat jobban tudják kezelni (elvileg).

    Az én szívemhez is a családok által szervezett oktatás áll a legközelebb, de ott is van egy megválaszolatlan kérdés: mi van ha azok a családok valami extrém szélsőségben tartják a neveltjeiket? Mi van ha valaki egyszer megcélozza az összes szülőt és érdekeltté teszi őket abban hogy valami teljesen abszurd dologba vigyék a gyerekeket? Hol a határ és ki ellenőrzi azokat?

    De, tegyük fel hogy ez nem történik meg és mindenki pozitív irányba gyalogol… akkor a házi tanítók személye újra fontos lehetne.

  6. maria szerint:

    Kedves Zsuzsa,

    Nagyon érdekes az amit írsz arról hogy a gyerekek mit és hogyan harcolnak ki maguknak. Szeretném ha együtt gondolkodnánk arról hogy mi az amit mi, tanárok ki tudunk harcolni magunknak. Nem arról van itt szó hogy meg kell tanulnunk egy másfajta attitüdöt, amit még nem szoktunk meg, hogy erőszak ellen nem elég erős a szép szó? Vajon mi az ami megállithatja az eröszakos figyelem hajhászást? Segít az iskola? Segíthetne?

  7. Gyulai Zsuzsanna szerint:

    Kedves Mária! Kéne, hogy segítsen az iskola, de a hogyanon már én is régen gondolkodom. Kéne, főleg azért, mert a többi gyerek, akik elviselik, hogy vannak erőszakosabban a figyelmet magukra irányítók, sérülnek abban, hogy rájuk kevesebb figyelem irányul. Erőszak ellen nem elég erős a szép szó. Pont ma mondta két tanítványom, hogy a kedves tanárokakl azt hiszik, hogy mindent megengedhetnek maguknak, a keményen szigororúakra meg morognak, hogy miért nem értik meg őket. Viszont náluk csendben vannak, és elviselik, hogy ne irányuljon rájuk a figyelem. Én még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy a szép szó és a kedvesség nem működik, pedig már lassan az orromba dörgölik.

  8. maria szerint:

    Kedves Zsuzsa,
    Had mondjak el neked valamit: Amerikában az első tanitási napom előtt egy idős tanár adott egy tanácsot:"Ha bemész az osztályba nehogy mosolyogj"! Amikor látta hogy meg vagyok lepve- aki ismer tudja hogy örökké nevetek -elmondta hogy soha nem lesz tekintélyem ha kedvességgel indítok. "Kedves csak akkor lehetsz, ha már megtanulták a törvényeket amiket szabtál nekik", mondta.Szerencsés voltam, mert igy sikerült egy igazán jó viszonyt kialakítanom a diákjaimmal. Itt tanultam meg hogy ahhoz hogy az osztályban jó légkör legyen fel kell mutatnod az okokokat,hogy miért várod el azt hogy hallgassank rád és hogy miért nem tűrsz bizonyos dolgokat a TE osztályodan. El kell mondjad mik a te játékszabályaid. Szabályszegők mindig vannak.

    Az osztályban általában ugyanazok az erőviszonyok alakulnak ki ami a társadalmat jellemzi, kicsiben. A társadalmat nem tudjuk megváltoztatni, de az osztályt igen, ha erősen képviseled a te szabályaidat. Ez nehéz, és nem mindig sikerül. De minnél kitartóbban próbálod, annál inkább megszoknak téged és a szabályaidat. Ha azok szigorúak de emberségesek, akkor még a legtöbb gyerek hálás is érte, mert medret szab az életnek arra a rövid időre amíg ott vannak veled. Nem tudunk azonban mindenkinek tetszeni, és úgy gondolom ez nem is a cél.Ezt csak azért írtam le mert azt tapasztaltam hogy működik. Örülnék ha kipróbálnád és elmondanád hogy mi a tapasztalatod.

  9. Zsuzsi szerint:

    Kedves Zsuzsa és Mária!
    Most olvastam az eszmecseréteket, és teljesen egyetértek veletek. Kérlek, engedjétek meg, hogy néhány gondolat erejéig én is bekapcsolódjak a beszélgetésetekbe! A témával kapcsolatban több évtizedes tapasztalatom van, és mondhatom, nagyon rossz irányba mennek a dolgok. Először is, a szülőktől még elfogadható, hogy szeretnék, ha a gyerekeik sikeres, boldog emberek lennének, a probléma csak az, hogy a megoldást külső emberekre bízzák, és a saját felelősségüket teljesen lerázzák. Aztán, ha baj van, a tanárt hibáztatják. Nézzük ennek a lépéseit: az első, hogy a gyerek "örököl". Értelmi képességeket is. Ezt a szülők egyáltalán nem ismerik el. Erre van egy nagyon jó mondás: Isten egyetlen dolgot osztott igazságosan: az észt, mert még senki nem panaszkodott, hogy neki kevés jutott belőle. Sajnos, ez a mulatságosnak tűnő szlogen igaz.
    Aztán: a gyerek már születésétől fogva nagyon erős viselkedésmintákat kap otthon. A tapasztalatom, hogy egyre kevesebbet törődnek a kicsikkel, éppen akkor, amikor a legnagyobb szükségük lenne rá, lerázzák őket, vagy a "gyerekpásztor" vagyis a tv elé ültetik. Már több anyuka "dicsekedte" nekem, hogy az ő kisbabájával nincs semmi gond, mert egész nap elvan a tv előtt, és csak akkor sír, ha éhes. Ezek közül a gyerekek közül jónéhány már felnőtt, hát az iskolában volt is velük gond. De a szüleiknek is. Aztán ezek a gyerekek óvodába és iskolába kerülnek, a mesefilmek és egyéb szinkronizált filmek miatt nem tudnak rendesen artikulálni, hiszen élő mintát nem láttak, a tv-t utánozták, és onnan sajátították el a viselkedésmintákat is. Ebből következnek a magatartási-, majd a tanulási gondok, amiért természetesen megint a pedagógust kiáltják ki alkalmatlannak. A szülők önkritikátlanságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy óvodás gyermekeiket angolra, meg tudom is én, mire járatják, mert azt hiszik, úgy okosabbak lesznek. Angolul taníttatják, aki még az anyanyelvén sem ért!!!! Agyrém.
    És a legszomorúbb, hogy azt hiszik, a mindenféle tanfolyamokkal nevelnek zsenit a csemetéjükből. Meg azt, hogy a gyerekkel csak akkor lehet büszkélkedni, ha kitűnő tanuló. Azt már nem látják, hogy hogy minden gyerek rendkívüli tehetség, ha az adottságaira építve fejlesztjük, azt erősítjük benne, amiben igazán jó, ezzel sikerélményhez juttatjuk, aminek következményeként az önbizalma és önbecsülése nő, és hajlandó lesz foglalkozni azzal is, amiben egy kicsit gyengébb. Én évente többször elmondom a szülőne, hogy nem ötös tanulóból lesz a nagyszerű felnőtt, hanem abból, aki azt csinálhatja, amihez ért, és amit szeret. Tehát, ha sikeres embert akarnak nevelni, ezt kell figyelembe venniük.
    A tanári felelősséggel kapcsolatban is vannak nézeteim. Tanítványain renitens magatartása sokszor az el nem fogadottságból ered. Ezért pimaszok, nem tanulnak, mert fel akarják hívni a figyelmet magukra. A mi feladatunk, hogy a szeretet erejével közeledjünk hozzájuk, mert sajnos, ebből kapnak a legkevesebbet, értessük meg velük, hogy nagyszerű, értékes emberek, nekünk fontosak, és érezzék, hogy ránk mindig számíthatnak. Tudjunk dicsérni apróságokért is!!! És szerintem a mosoly és a humor az egyik legfőbb segítőtársunk a munkánkban!

  10. Maria szerint:

    Kedves Zsuzsi,

    Ez igaz,"nem ötös tanulóból lesz a nagyszerű felnőtt, hanem abból, aki azt csinálhatja, amihez ért, és amit szeret". Ez az a pont ahol a legtöbb szülő is már elveszítette a talajt a lába alól. Az értést és a szeretést hiányolom egyre több ember életéből. Bárcsak megtarthatnánk ezeket legalább mint áhított célt…

  11. rita szerint:

    Kedves Maria!

    Köszönöm a válaszodat, bocsánat, hogy ilyen sokáig nem reagáltam rá. Jó olvasni az eszmecseréteket, mert leendő szülőként (aki már most azon gondolkozik, lesz-e 7-8 év múlva olyan iskola, ahova jó szívvel beadná majd a csemetéjét), aki nem is olyan rég még maga is a rendszerváltás „befektetés-gyereke” volt, sok mindenben megerősítést olvasok ki a soraitokból.
    Teljesen egyetértek azzal, amit Zsuzsi írt az egyéni tehetségek kamatoztatásáról és arról, hogy ezt csak személyes szülői és tanári odafigyeléssel lehet megvalósítani. Számomra ez volna az elsőszámú érték, amit pl. egy kisebb létszámú iskolában vagy ha lenne, „a saját államomban” középpontba helyeznék. Nyilván ehhez együttműködő szülőkre és pedagógusokra és persze mindnyájuk részéről rengeteg energiára volna szükség (azt hiszem, a pedagógusok jelenleg is befektetnek ennyi energiát, csak a mostani körülmények között ez sajnos többségében nem térül meg, nem az ő hibájukból).
    A Magyarországhoz hasonlóan központosított oktatási rendszerű országokban nyilván eleinte problémás és zavaros volna egyfajta alternatív iskolarendszer kialakítása, de megfelelő odafigyeléssel és törvényi szabályozással biztos ki lehetne küszöbölni a szélsőségeket. Egyetértek veled abban, hogy a legtöbb a személyeken, bizonyos ötletek és működési alapelvek letéteményesein múlik, ahogy a közoktatásban sok minden múlhat egy jó iskolaigazgatón, habár sajnos a legelhivatottabbak kezét is alaposan megköti a mindenkori önkormányzat. Bízom abban, hogy lesz elég civil kurázsi és szülői lelkesedés megváltoztatni a jelenlegi áldatlan közoktatási állapotokat vagy alternatív, tanár- diák, és szülőbarátabb rendszereket létrehozni helyette.

  12. Maria szerint:

    Kedves Rita,

    Amit írsz az fantasztikus. Tanár diák és szülőbarát iskolát szeretnél. Ha jól megnézzük, ők hárman alkotják ma is az oktatás bázisát. De úgy tűnik hogy valami mégis mindhármat gátolja. Ki lehet kerülni ezt a valamit? Meg lehet nevezni azt hogy mi is az?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.12.01.
Rossz álom és józan ész – „A puszta hatalmi őrjöngésen kívül semmilyen alapja nincs a félév érvénytelenítésének”
Az egészségügyi helyzet miatt kihirdetett statárium árnyékában, sunyi módon meghozott \"lex SZFE\" pontosan illeszkedik a hatalom durva és folyamatos támadásainak sorába, 155 éves egyetem...
(Forrás: Népszava)
--
2020.12.01.
“Nem mondjuk ki hangosan: ég a ház!” – egy diák véleménye az oktatásról
A tanár választhat: vagy a kerettantervben foglaltakat tanítja meg, vagy az életre készít fel. Ez a választás, ahogy sok minden más kimeríti őt: amikor a fő tantárgyat tanító pedagógus...
(Forrás: Adom diákmozgalom)
--
2020.12.01.
Az iskolát be kell záratni, annyi fertőzött tanár volt- mutatjuk a tanárszűrés tapaszlatait
A lap megkereste a Pedagógusok Szakszervezetét (PSZ) a tesztelés kapcsán, Gosztonyi Gábor alelnök szerint vegyes a kép: sok helyen akadtak olyan tanárok, akik nem vállalták az önkéntes tesztel...
(Forrás: Hírhugó)
--
2020.12.01.
Hajnal Gabriella: Büszke vagyok a pedagógusaink helytállására
Az utóbbi időben számottevően javult az iskolák informatikai felszereltsége, az eszközpark több tíz milliárd forintos támogatásból bővülhetett – mondta lapunknak Hajnal Gabriella. A Klebelsberg...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.12.01.
Fullajtár Andrea egy különös SZFE-s tárgyalásról: „Azóta is hányingerem van”
A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárai szerint fenyegető trükkel érték el az új vezetők, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek velük az oktatók: azokat rendelték be elbeszélgetésre,...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.12.01.
\"Miközben ellenállunk, adjunk is valamit\" – az SZFE-sek tévéjével elviselhetőbb a bezártság
Az ellenállás és a sztrájk egyik formája lett az online nézhető Sztrájktévé, amelyen hazai filmes nagyágyúk, esztéták, újságírók szabad egyetemi előadásait nézhetjük meg. Ha már...
(Forrás: hvg.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep