Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2010. április 27. kedd, 6:01
Címkék:

Schüttler Tamás

Leisure time

Reggel óta kószált a városban. Többször bolyongott így céltalanul, menekülve az iskola, még inkább az otthona nyűgeitől. Szerette ezeket a csavargással teli napokat, élvezte a belváros nyüzsgését, eltűnődött az emberek arcán, a kirakatok számára elérhetetlen kínálatán. Szinte minden csillogó üvegtáblában, még inkább a tükrökben az arcát, a testét vizsgálgatta. Egyébként otthon is, ha házsártos nagyanyja hagyta, órákon át nézte önmagát, mintha meg akarná fejteni azt a sokféle rejtélyt, amit zárványként magában hordozott. A dühkitöréseket éppúgy, mint a hirtelen szeretetrohamokat, amellyel apja második házasságából született kisöccsét vagy éppen aktuális barátnőjét halmozta el időnként. Alapvetően nem szerette a testét, túl hirtelen nőtt magasra, rosszul tartotta magát, nem tudott olyan kecsesen, szép tartással mozogni, mint a Fashion TV csatorna kifutókon végigsuhanó sztármanökenjei. Vékonyaknak találta a karjait, s gyűlölte kicsinyke, lapos fenekét. Az is nagyon zavarta, hogy az osztálybeli lányok között neki volt a legkisebb melle, pedig már három éve menstruált.

– Miért nézed magad órákig? – kiabált rá gyakran nagyanyja. – Inkább segítenél valamit itthon, a tanulásról nem is beszélve.

Pedig szüksége volt arra, hogy fürkéssze az arcát, hogy vizsgálja a tekintetét, a grimaszait, az érzelmeinek arcára kiülő megannyi jelét. Tele volt bizonytalansággal, leginkább az foglalkoztatta, hogy miért nem szereti senki, mi lehet, ami elfordítja tőle az osztálytársait, amiért az öreg, egyre hajlottabb nagyanyja csak korholja, amiért még lefeküdni sem akarnak vele a fiúk.

– Pont olyan vagy, mint az anyád, olyan gebe, olyan sete-suta, olyan darabos – kárált fülébe a nagyanyja, amikor a tükör előtt éppen táncolni, mozogni próbált. Pedig ő nem akart az anyjára hasonlítani, arra a nőre, aki háromévesen az apjára és a nagyanyjára hagyta. Gyakorta vette elő nagyanyja repedezett, mélykék, domború virágokkal díszített, műanyag borítású fényképalbumát, amelyben szinte minden oldalról anyja arca villant elé. Ilyenkor mindig megrázta a felismerés: tényleg olyan, mint ő, a fejformája, az arca, a homlokcsontjának dudorodása, de különösen a tekintete.

Amint egy belvárosi ékszerbolt kirakata előtt állva immár sokadszor magát vizsgálgatta, megpillantott egy virágformára emlékeztető apró, csillogó kövekkel kirakott, picinyke medált, melyhez hasonlót hordott az anyja egyik kamaszkori képén. Hirtelen úgy tűnt számára, hogy nemcsak a képről ismeri ezt a csillogó, drágaköves virágszirmot, hanem ujjainak idegvégződéseiben is felidéződött, amint egyszer egy meleg bőrfelületen megtapintja a medált. Sokszor élt át ilyen emlékeket. Gyakran tűnt úgy számára, mintha emlékezne egy-egy mozdulatra, egy hangfoszlányra. Érdekes módon álmában szinte sohasem jöttek elő ezek az érzékletek, mindig ébernek kellett lennie ahhoz, hogy ezek a mélyre elnyomott emlékképek felbukkanjanak. Sokat gondolkodott azon, hogy valódi emlékezés-e ez, vagy csak nagyanyja időnkénti meséi elevenedtek meg a képzeletében.

Amint kószált az utcákon, egyre jobban kínozta az éhség. A nagyanyja által készített párizsis kenyerét már reggel, a Köki padján üldögélve megette, mivel a matekdolgozattól való félelme miatt otthon még az agyoncukrozott kakaóját sem tudta meginni. Amióta középiskolába járt, szinte minden reggel gyomorgörccsel ébredt, sokszor otthon vagy a buszon erős hányingere volt. Valahogy már az iskolában sem találta a helyét. Érezte, hogy nem bírja azt a borzalmas hajtást, amit ebben a közgazdasági, félig-meddig külkeres iskolában elvártak. Maga sem értette, hogy nagyanyja miért ide erőltette be. Porcelánfestő vagy könyvkötő szeretett volna lenni, osztályfőnöke azonban a pályaválasztási könyvben nem talált ilyen iskolát. Megpróbált segítséget kérni apjától, de akkor éppen ellopták a mobilját, s hetekig nem hívta vissza, így, mint általában, nagyanyja akarata érvényesült.

– Neked is csak a hülyeségen, a művészkedésen jár az eszed – korholta nagyanyja, amikor napokig bőgött amiatt, hogy egy tőle teljesen idegen pályára erőltetik. – El kell tartanod magad, ki tudja, mikor fordulok fel, annyi a bank ma, mint az égen a csillag, oda kell ilyen irodai nő… Fogd fel, te ütődött. Anyád is valami rajziskolát akart folyton…

Reggel, amikor a metróvégállomásnál leszállt a buszról, s elmúlt kínzó hányingere, elhatározta, hogy megajándékozza magát egy kellemes nappal, egy kis leisure time-mal, ahogy az iskola egyetlen emberszabásúnak tűnő angoltanárától tanulta. Pár hónappal ezelőtt sorozatban írt nullapontos angoldolgozatokat, s ez a fiatal tanár behívta a nyelvi tanárkuckóba. Valami meleg emberszag áradt belőle, ezért őszintén elmondta neki, hogy mindennap görcsökkel indul az iskolába, úgy érzi, rádől az emelet.

– Leisure time, relaxáció, nem görcsölni… elengedni magunkat, élvezni az életet… – mondta neki tagoltan a fiatal, szakállas angoltanár.

Nehéz pillanataiban gyakorta felidéződött ez a mondat, mint egy dallam vagy egy verssor.

Valószínűleg ez sem megy neki, mert nem szeretik, mert nincs igazi barátja, mert az apja tíz éve az új családjának él, mert a nagyanyja hetvenévesen még azért jár egy virágkertészetbe dolgozni, hogy a nyugdíjából és abból a rohadt ötvenezer nettóból, amennyire lehet, eltartsa, felnevelje őt.

Az átcsavargott délelőtt, a kirakatok, az emberek, mint mostanában többször, segítettek valamit. Érezte, hogy egy-egy ilyen átlógott nap csak a túléléshez elég… de nem oldja meg az életét.

Kisétált a Duna-partra, az Erzsébet híd pesti hídfőjénél lévő lépcsőkre ült, egészen közel a vízhez. Csavargásainak egyik gyakori célpontja volt a Duna, valamiért vonzódott a vízhez. A márciusi zöldár gallyakat, egész fahasábokat sodort magával. Órákig tudta bámulni a vizet, a hullámokat, amint a kőlépcsőkhöz csapodnak, s aztán nagy csobbanásokkal tovább fordulnak. Ilyenkor önkéntelenül is felidéződött anyja története, aki a folyóba merülve hagyta itt őt és az életet.

Sokat foglalkoztatta a halál, nem is annyira az anyja története okán, hanem úgy általában. Néhányszor eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha meghalna, kinek hiányozna, vajon megrázná-e az apját, hiányozna-e a nagyanyjának, vagy esetleg megkönnyebbülne. Magányos óráiban azzal a gondolattal is gyakorta szembetalálta magát, hogy milyen érzés lehet átélni a halált. Elkeseredettségében még az öngyilkosság is megfordult a fejében, de aztán mindig megrettent a gondolattól. Nem volt miért ezzel az eszközzel felhívni magára környezete figyelmét.

Melegen sütött a tavaszi nap, friss szél fújt a folyó felett. Levette a dzsekijét, összehajtotta, s hátizsákjával együtt párnát formált belőle. Hátradőlt és hosszan nézte a szél hajtotta felhőket, a cikázó fehéres-szürkés madarakat. Tompán morajlott a város zaja, de ő leginkább a Duna felett repdeső sirályok, gerlék vijjogására figyelt. Néhány percre talán el is aludt. Mobiljának kellemes zümmögő zenéje ébresztette fel. Látta, hogy osztályfőnöke keresi. Elnyomta a hívást, de mielőtt kikapcsolta volna a telefont, ránézett az órára: három óra múlt néhány perccel. Érezte, hogy lassan indulnia kéne, nagyanyja várja, négyre ki kellene érnie Pestimrére.

Szerette volna, ha ebben a pillanatban megáll az idő, nem tör rá az este, nem kell ülnie a mikrogazdaságtan tankönyv felett a nyomott levegőjű, salétromos falú ház luknyi szobájában, s hallgatni nagyanyja életbölcsességeit a becsületes munkáról, a tisztességről, meg az anyja bolondériáiról. Máskor, egy-egy ilyen átlógott, leisure time nap után nem szorongott ennyire a hazatéréstől. Most már ez sem segít – gondolta.

Még sétált egyet a belvárosban, s a Kálvin téren felült a metróra. Hosszan lógott a Kökin, maradék pénzén vet tíz deka túrós fornetti pogácsát és egy félliteres ásványvizet. Lassan rásötétedett. Hosszan vívódott, hazamenjen-e, vagy fellógjon-e valamelyik kőbányai tízemeletes ház szemétledobójába.

Aztán valahogy összeszedte magát és hazazötykölődött.

Bungi, a kuvasz és erdélyi kopó keverék örömében majdnem a melléig ugrott.
Vacsora előtt nem érzett görcsöt a gyomrában, s viszonylag könnyen megette a nagyanyja főzte friss krumplis tésztát, de az édeskés ecetes uborkától félt, mert attól mindig égett a gyomra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2022.01.24.
„A feladatsorok összeállítói egyáltalán nem vettek tudomást arról, mi történt az elmúlt két évben\"
Ezekkel a feladatokkal ki lehet deríteni, hogy egy diák tudja-e, mi a különbség a képző, a jel és a rag között, vagy felismer-e egy magas hangrendű szót. Arról viszont semmit nem tudunk meg...
(Forrás: Eduline)
--
2022.01.24.
Ónody-Molnár Dóra: TÖMEGESEN KERÜLNEK KI AZ ISKOLÁKBÓL OLYAN FIATALOK, AKIK NEM TUDNAK SEM ÍRNI, SEM OLVASNI, SEM SZÁMOLNI – 2. rész
A tanárok szavaiból kiderül: nem a „lemorzsi” miatt csökken a statisztikában a buktatások száma, hanem azért, mert az elszegregálódó iskolákban a pedagógusok felhagytak a buktatással...
(Forrás: Jelen)
--
2022.01.24.
PDSZ: Vicc, hogy ilyen kettős mércével kezelik a figyelmeztető sztrájkot és általában az oktatást
Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének vezetőségi tagja a Hírklikknek nyilatkozva elmondta, már 17 ezer aláírás (azóta már 20 ezernél is több – a szerk.) gyűlt ö...
(Forrás: Mérce)
--
2022.01.24.
A PDSZ tagja is megszólalt a lefújt felvételiről: mindenképp hátrány éri az érintett gyerekeket
— Nem tudok más ilyen esetről, de olyanról se hallottam még, hogy 20 kormányhivatalnok megy ki egy iskolába ellenőrizni. Abban biztos vagyok, hogy ilyen jellegű ügy ekkora sajtónyilvánoss...
(Forrás: Blikk)
--
2022.01.24.
Elküldtek egy tanárt egy budapesti gimnáziumból, mert nyomult a lányokra és szexchatbe keveredett a diákjaival
Novemberben elküldtek egy szaktanárt a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnáziumból, mert “az online térben korábbi figyelmeztetés ellenére pedagógushoz nem méltó módon viselkedett”. Az iskola...
(Forrás: Átlátszó)
--
2022.01.24.
Ellenőrök szálltak ki egy alapítványi gimnáziumhoz és lefújták a felvételit
Szombaton nagyjából negyed órával 10 óra előtt kéttucatnyi kormányhivatalnok ment ki a budapesti Kürt Alapítványi Gimnáziumhoz, amelynek épületében tudomásunk szerint nagyjából 150 di...
(Forrás: hvg.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció internet irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep